Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)
2007-10-26 / 247. szám, péntek
Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 26. TALLÓZÓ SÜDDEUTSCHE ZEITUNG A magyar ellenzék titkos vezetője címmel Kosa Lajosról közölt portrét a liberális német napilap. Az írás bevezetőjében arra emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt Kosa még a kemény vonalat képviselte, akkor kijelentette, hogy a magyar parlament „egy megválasztott diktatúra fejbólintó- ja”. Nincs mit csodálkozni azon, hogy Magyarország fellázadt ez ellen. Ez akkoriban bátorítást jelentett a randalírozók és a szélsőjobboldaliak számára. Ilyen radikálisan a Fidesz „titkos trónörököse” azelőtt nem nyilatkozott. Kosa hosszú idő óta az erős ember a populista Orbán Viktor mögött. Azonban soha nem tette magáévá Orbán koncepcióját, hogy az egész jobboldalt a Fideszbe kell beolvasztani. Most ismét voltak tüntetések Budapesten. Kosa ezúttal más hangot ütött meg, mint egy éve. „Nem lázongással kell a kormányt megbuktatni” - jelentette ki. „Senkinek nem áll jogában erőszakot alkalmazni s párhuzamot vonni az 1956-os forradalmárokkal. Akkor diktatúra volt, ma demokrácia van”. A lap ismertette Kosa életútját, utalt arra, hogy már a fordulat idején Orbán oldalán ült a kerékasztal-tárgyalásokon, s a Fidesz alapítói közé tartozott. Tekintélye az elmúlt kilenc évben erősödött, amióta Debrecen polgármestere. A keleti országrész második legnagyobb városa ma pezsgő, prosperáló polgári város. Kosa azt a reményt testesíti meg, hogy a Fidesz a merev elutasítás orbáni politikája helyett visszatér a konstruktív politizáláshoz. A mérsékelt hangú gazdasági szakembernek véget kell vetnie a szélsőjobboldallal való összefogásnak, a parlamentarizmus kigúnyolásának. Kosa nemet mondott Orbán azon a kísérletére, hogy a parlament helyett az utcát tegyék a véleménynyüvánítás helyszínévé. Sürgette a vezető politikai erők összefogását a nemzet érdekében. FIGYELŐ Túlságosan sok a gyanús Már 755 ezer ember neve szerepel az amerikai kormány titkos, terroristafigyelő listáján. Szakértők szerint a túl sok adat hatástalanná teszi a lajstromot, melyre a légi és tengeri határátkelő- helyeken az USA-ba érkező terroristagyanús személyek kerülnek fel. Számuk 2004 óta 200 ezerrel nőtt. A washingtoni kongresszus több tagja, szakértők és polgárjogi mozgalmak képviselői figyelmeztetnek: ilyen terjedelmes lista vezetése már- már értelmetlen. „Nincs olyan józan elemző, aki ilyen hatalmasra becsülné a terroristagyanús emberek számát” - mondta Lisa Graves, a Nemzetbiztonsági Tanulmányok Központjának szakértője. A törvényhozás Kormányzati Elszámoltatási Irodájának közlése szerint a listára vett személyek pontos számát azért sem lehet megállapítani, mert sokan többször is szerepelhetnek rajta a nevek eltérő írása miatt. (MTI) (Peter Gossónyi karikatúrája) A jogvédők Hodorkovszkij és Lebegyev szabadon bocsátását kérik Négyéves nyílt politikai represszió Mihail Hodorkovszkij és Platon Lebegyev, a Yukos (Jukosz) kőolajipari konszern volt tulajdonosainak feltételes szabadlábra helyezését kéri egy nyilatkozatban 40 orosz jogvédő és közéleti személyiség, noha kétségük sincs afelől, hogy kérésük nem talál meghallgatásra. MTI-HÁTTÉR A dokumentumot abból az alkalomból tették közzé, hogy éppen négy éve vették őrizetbe a két nagyvállalkozót. ,AYukos-ügy- négy év nyüt politikai represszió” címet viselő nyilatkozatban az aláírók rámutatnak: „A Mihail Hodorkovszkij ellen folytatott per maga alá temette a mai orosz igazságszolgáltatás jó hírnevét”. A szerzők hangsúlyozzák, hogy az állam még csak el sem érte kitűzött célját, az egykor gigantikus kőolajipari társaságból csupán romok maradtak, amelyből állami korporációk születtek, s ha most még további négy évig rács mögött tartják Hodorkovszkijt és Lebegyevet, az a „puszta gonosz bosszúvágy” megnyilvánulása lesz, nem is szólva arról, hogy ha újabb szabadságvesztésre ítélik őket. (Hodorkovszkijt és Lebegyevet az előttük februárban ismertetett periratok szerint ezúttal mintegy 30 milliárd dollár ellopásával vádolják.) Ajogvédók rámutatnak: a két vállalkozónak az orosz törvények betűje és szelleme értelmében egyaránt joguk volna az idő előtti feltételes szabadlábra helyezéshez. Erre ugyanis a törvény szerint akkor van lehetőség, ha az elítélt a rá kiszabott büntetés több mint felét letöltötte. Ez pedig Platonov esetében három hónapja, Hodorkovsz- kijnál pedig ezekben a napokban megtörtént. A Gazeta című orosz lap megállapította: halvány esélye sincs annak, hogy a két férfit szabadlábra helyezzék, ugyanis egy csitai kerületi bíróság az új vádak kapcsán január 2-ig szólóan őrizet alá helyezte őket. A bíróság ezt az intézkedést éppen a vádlottak lehetséges feltételes szabadlábra helyezésével indokolta, valamint azzal, hogy ha ez megtörténik, a vádlottak akadályozhatják a nyomozást. (A csitai bíróság eljárását az illetékes központi igazságügyi hatóságok törvénybe ütközőnek minősítették, mindazonáltal a vádlottak ügyvédeinek indítványa ellenére nem bí- ráltákfelül.) „Természetesen tudjuk, hogy nem fogják őket szabadlábra helyezni. De ha a hatalomban csak Szikrányi humanizmus lenne, megtehetné. A levéllel arra akartuk felhívni a figyelmet, hogy Hodorkovszkij és Lebegyev már szabad lehetne” - mondta a lapnak Lev Romanov, Az emberi jogokért mozgalommegbízottvezetője. Az aláírók között van Jurij Sza- modurov, a Szaharov múzeum és közösségi központ igazgatója, Ljudmilla Alekszejeva, a Moszkvai Helsinki Csoport elnöke, és Vlagyimir Rizskov, az állami duma független képviselője, a felszámolt Republikánus párt voltvezetője. Ma már a pozsonyi reptér fele annyit sem ér, mint bő egy évvel ezelőtt A légikikötő zuhanórepülése SZABÓ LÁSZLÓ Zajlanak az események a pozsonyi reptér körül. A baj csak az, hogy a kulisszák mögött, nem pedig a terminálban. Hétfőn elnököt váltott a pozsonyi légikikötő - sokatmondó tény az is, hogy ez esetben nem egy szakmabeli, hanem egy válságmenedzser vette át az irányítást -, az ellenzéki párt titkos privatizációról beszél, és egyre kevesebb utas fordul meg a nyáron sátorral is kibővített reptéren. A charterszezon véget ért, most lesz igazán látványos a zuhanás, hiszen már a konkurenciaharc kemény törvényei szerint döntenek az utasok. Ók pedig az olcsóbb repülőjegyet választják, még akkor is, ha a bécsi reptérről indul a járat. Novemberben pedig megnyitják az autópályát Pozsony és Bécs között, 25-30 perc lesz az út a reptérre (sok városban - Budapest, London, Párizs, München - ennyi idő kell ahhoz, hogy elérjék a helyi repteret). A Stefánik légikikötőben piacvezető SkyEurope pedig a napokban né- hányjáratát helyezi át a bécsi repülőtérre, így azok, akik eddig ezt a társaságot részesítették előnyben, ezentúl nem a pozsonyi másfél büfés terminálban jelentkeznek be. A SkyEurope súlypontját fokozatosan Schwechatra teszik át, és ez még csak a kezdet. Pedig milyen szépen indult a reptér élete: a fapadosok megjelenése után a régióban a legmagasabb utasszám-növeke- dést produkálta, egyre több légitársaság jelent meg, egyre több desz- tinácót érhettünk el Pozsonyból. Látványos terveket és milliónyi utast ecseteltek a jövőképek. Aztán jött Fico. Leállította a privatizációt, megfosztva ezzel az államkasszát a töbh mint tízmilliárd koronás bevételtől, a szlovákiai utasokat egy jó minőségű reptértől és a választéktól. Nem értette meg, hogy a pozsonyi reptér nem képes felvenni a harcot a bécsivel, ahol ugyan néhány száz koronával magasabb a reptéri illeték, de ajegyek több ezer koronával olcsóbbak. Márpedig a végösszeg és a választék a döntő. Fico attól tartott, fapados reptérré alakítják a szlovák légikikötőt, nem lesz konkurenciaharc, monopólium jön létre. Azt gondolta, Bécs tönkreteszi a szlovák főváros repterét, s ezért még fizet is. Büszkeségből megtette, pénzt sem kaptunk érte. Ma már a pozsonyi reptér fele annyit sem ér, mint bő egy évvel ezelőtt, a privatizációs kísérlet során. Egy év alatt így elértékteleníteni egy nagyszerű üzletágat - erre csak.Fico képes, persze, mindezt a nép nevében és a nép érdekében. Döntése következtében a fapadosok is elmennek, nemzeti légitársaság járatindításáról álmodni sem merünk. Marad néhány járat, néhány utassal, egyre kisebb forgalommal. És a szomorú vég. Egy harmadrangú, jelentéktelen légikikötő, melynek kifutópályáján május elsejei fölvonulást lehet rendezni két landolás között. KOMMENTÁR Pénzszóró Populista Parti MOLNÁR IVÁN E héten újra bebizonyosodott, hogy Robert Fico kormánya és a józan ész között nagyjából olyan a viszony, mint két mágnes egynemű sarka között - taszítják egymást. Míg korábban bíztunk abban, hogy Robert Fico kormányfő legalább a saját minisztereinek a véleményét figyelembe veszi, mára kiderült: miniszterelnökünk már rég nem ura saját magának. Fico súlyos szenvedélybetegség áldozata. Az alkoholista képtelen ellenállni egy pohár sörnek, a kábítószer-élvezők pedig remegni kezdenek, ha nem kapják meg a napi adagjukat, Fico életét a népszerűségi indexek irányítják. Kormányfőnk képtelen olyan döntést hozni, amellyel akár egy tizedszázalékkal is csökkentené a népszerűségét, az alkoholistákhoz hasonlóan azonban egyelőre ő sem veszi észre, hogy a vesztébe rohan. Ugyanakkor, míg az alkoholisták gyerekeik, feleségük életét teszik tönkre, elkótyavetyélve a családi kassza tartalmát, Fico milliók életével játszik, felelőtlenül szórva az adófizetők pénzét. Hiába figyelmeztetette Ján Pociatek pénzügyminiszter, hogy az állami és magántőkét bevonó PPP (Public-Private-Partnership) projekteken keresztül finanszírozott, a közlekedési tárca által előkészített autópálya-építési program súlyos terhet jelent a még meg nem született generációknak is, Ficónak újra elborult az agya. Míg a pénzügyminisztérium 91 kilométernyi autópálya felépítését tartotta elviselhetőnek az ország számára az elkövetkező hat évben, Fico a közlekedési tárca mellé állt, és 151 kilométernyi sztrádát szeretne felépíteni. Az előzetes felmérések szerint Fico megalomániás terveinek a megvalósulásához hosszú éveken ke- • resztül minden egyes állampolgár, a csecsemőktől az aggastyánokig, évente mintegy 8 ezer koronával járul hozzá. Hogy közben kevesebb pénz jut az iskola- és egészségügyre, a nyugdíjakra és egyéb szociális intézkedésekre? Kit érdekel? Fico tanult a nagy szocialista ősöktől. Nagyon jól tudja, hogy a példaképének tartott szovjet vezetők is úgy lettek naggyá, hogy utakat, vasútvonalakat és villanyvezetékeket építettek, miközben milliók haltak éhen. A nemzetnek elégedett kormányfőre van szüksége, és Fico csak akkor lesz elégedett, ha a következő választások előtt hetente újabbnál újabb autópálya-szakaszokat adhat át. Ne legyünk garasoskodók! Évi nyolcezer korona igazán nem nagy áldozat azért, hogy Szlovákiában legalább egy ember álmai valóra váljanak. JEGYZET A legutóbbi pohártörésem PUHA JÓZSEF Régebben tűrtem. Aztán rájöttem: nem jó, ha egyfolytában „nyelek”; ahelyett, hogy kimondanám a gondolataimat, magamba fojtom őket. Pontosabban a szervezetem már önmagától megoldja ezt, csak kontrolálnom kell, nehogy a szilánkokra törő pohár súlyosan megsebesítsen valakit. Lelkileg. Amikor ugyanis csordultig telik, robbanok, s a pohár milliónyi szilánkra törik. Nem jó ez a módszer sem, mivel a mellett az ember mellett következik be a „baleset”, aki az utolsó cseppet csöppen- ti belé, ebből eredően rajta vezetem le (egyelőre még nem fizikai értelemben...) a mások hülyeségei okozta dühöt. Nemrég ismét majdnem tele volt, amikor a semmiből hirtelen elém toppant, és belekezdett a jól ismert szövegébe. Kiderült, a szerencsétlen anyukája még mindig nem halt meg... Körülbelül két éve „beszéltem vele” utoljára. Utánanéztem, a huszonéves lányról 2004-ben egy jegyzetben már régi ismerősként írtam. Valamikor a kilencvenes évek legvégén állított meg először a pozsonyi autóbuszpályaudvaron. Megsajnáltam őt. A találkozásunk még álmatlan éjszakát is okozott, de nem tudtam rajta segíteni, mert nem volt felesleges hatszáz koronám... Sírva mondta: Kelet-Szlovákiában élő édesanyja haldoklik, egy órája értesült róla, és pénzt kért buszjegyre, hogy elbúcsúzhasson tőle. Hozzátette, fölírja a címemet, és esküdözött, a pénzt visszaküldi. A kiváló színészi teljesítménnyel előadott, szívhemarkoló történet hallatán nyilván sok embernek megesik a szíve, és a pénztárcája után nyúl. Nálam azonban mindössze néhány korona lapult. Ha nincs készpénzem, adjam neki a bankkártyámat, mondta, kiveszi a kért összeget, és a pénzzel együtt visszaküldi jjostán. Egyre feszültebb volt, ezért végül azt a pár koronát sem kapta meg tőlem, de napokig arra gondoltam, mi van, ha igazat mondott, ő egy rendes lány (az idegességére a helyzet szegről-végről magyarázatot adott), és miattam nem találkozhatott az édesanyjával. Utoljára az életben. Csak akkor „nyugodtam meg”, amikor néhány hét múlva ismét összefutottunk, és ugyanezzel a történettel rukkolt elő. Később még kétszer szemelt ki magának. Mindig végighallgattam. Kíváncsiságból, hogy mit változtat a történeten. Soha egyetlen szót sem. A minap azonban „anyukája újabb haldoklása” hallatán robbant az a bizonyos pohár, és elküldtem őt a francba. A sírása erőteljes zokogásba váltott. Mondta, hogy ne ítélkezzem felette, mert semmit sem tudok az életéről. Ha megismerném, megérteném. Pár évvel ezelőtt - amikor^zó szerint „még a légynek sem ártottam” - végighallgattam volna az állítólagos élettörténetét. Most már nem érdekel. Bármilyen helyzetben van is, szégyellheti magát, amiért évek óta édesanyja „haldoklásával” csal ki pénzt a járókelőkből.
