Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)

2007-10-18 / 240. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 18. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Konzerválná a konfliktust Súlyos és veszélyes helyzetet teremtene, ha Koszovó egyol­dalúan kikiáltaná a független­ségét - vélekedett Borisz Ta­dics szerbiai államelnök bécsi látogatása alkalmából, hozzá­fűzve: ha néhány ország elis­merné is a tartomány önálló­ságát, az bizonyosan konzer­válná a konfliktust. Megismé­telte azt a belgrádi érvet, amely szerint Koszovó függet­lenné válása nemcsak a bal­káni térségre fejtene ki domi­nóhatást, hanem Európa etni­kai ellentétektől szabdalt más körzetére is. Ha kétmillió ko­szovói albán igényét kielégí­tené is az önállóság, tízmillió szerb helyzete válna ingatag­gá a Balkánon. Ellenezte a tér­ség további feldarabolását. „Nem akarok nagyobb Szerbi­át vagy nagyobb Horvátor­szágot, de egy kisebb iszlám államot sem” - mondta. Meg­ítélése szerint a koszovói al­bánoknak széles körű auto­nómiát szavatoló belgrádi ajánlat figyelembe veszi az érdekeiket, és megfelel az EU szabályainak. Az albánoknak nagyobb rugalmasságot kel­lene tanúsítaniuk a tárgyalá­sokon, nem csupán a függet­lenségről álmodozniuk. Szer­biának továbbra is az a célja, hogy öt-hét éven belül csatla­kozhasson az EU-hoz-fejtette ki az elnök. Azt, hogy az EU- tagságért Belgrád mondjon le Koszovóról, „saját területe egy részéről” visszautasította. Úgy vélte, hamis az az albán érvelés, hogy Koszovó önálló­vá válása minden problémát megoldana. Szerinte Szerbia részeként Koszovónak na­gyobb az esélye, hogy felépít­se civil társadalmát, s Európa részévé váljon, (mti) TALLÓZÓ ROMÁN SAJTÓ Beszüntethetik a Traian Ba- sescu román államfő elleni eljárást, miután újabb, szá­mára kedvező szakértői vé­lemény született egy kor­rupciógyanús ügyben - adta hírül a román sajtó. Basescu és további 79 személy ellen 2004-ben emeltek vádat az ügyészek azzal, hogy 300 millió dollárral károsították meg az államot, mert 1991 és 2000 között a román ten­geri kereskedelmi flotta 16 hajóját mélyen áron alul ad­ták el egy külföldi cégnek. A Jumalul National című napi­lap emlékeztet arra, hogy a per formai okok miatt el­akadt, az iratokról hiányzott a korrupcióellenes ügyész­ség akkori vezetőjének alá­írása. Az akta visszakerült az ügyészségre. A nyomozó- hatóság újabb szakértői vé­leményt rendelt. Most került nyilvánosságra a dokumen­tum, amely megállapítja, hogy a román állam nem szenvedett kárt a tranzakci­ók nyomán. A flottát kezelő román vállalatnak hatalmas adósságai voltak, a hajók műszaki szempontból el­avultak, s növelték az állami vállalat veszteségeit, ezért indokolt volt értékesítésük. Az államfőt bíráló lapok most azt sejtetik, hogy az újabb szakértői vélemény is politikai megrendelésre ké­szült.- Szlovákiában is adhatnának Nobel-díjat azoknak, akik meg tudnak élni a nyugdíjukból (Peter Gossónyi karikatúrája) Gyűlöletre és kirekesztésre irányuló felhívás a választási plakátokon Bárányok és uszítok a semleges Svájcban Szokatlan plakátok kavar­ták fel a kedélyeket Svájc­ban az október 21-i parla­menti választások előtt. A városok és községek utcáin nagy számban látható fal­ragaszokon három fehér bárány áll a svájci lobogón, s az egyikük egy rúgással éppen eltávolítja az orszá­got jelképező zászlóról a negyedik bárányt - amely­nek a színe fekete. A kép alatt az indoklás: nagyobb biztonságunk érdekében! MT1-HÁTTÉR Idegengyűlöletet hirdető pártra szinte minden európai ország­ban akad példa, akár a szélsőbal, akár a szélsőjobb oldalon. Ezek többnyire marginális erők. Az alpesi országban azonban más a helyzet: a plakátokat terveztető és kihelyező erő nem más, mint a Svájci Néppárt (SVP/UDC), amelynek frakciója 2003 óta a legnépesebb a berni parlament­ben. Vagyis az ország legerősebb politikai pártja. Ennek megfelelő volt a bárá­nyos plakátok visszhangja is. Micheliné Calmy-Rey, Svájc ál­lamfője éles szavakkal bírálta, „gyűlöletre és kirekesztésre irá­nyuló felhívásnak” nevezte a néppárt kampányfogását. Egy­úttal védelmébe vette az or­szágban élő külföldieket, mond­ván: Svájcot nem a kirekesztés, hanem a befogadás virágoztatta fel, s ebben természetesen je­lentős szerepük volt a beván­dorlóknak is. Megszólalt az ENSZ Emberi Jogok Tanácsa is. A testület idegengyűlölet és fajüldözés ügyében illetékes je­lentéstevője elítélte a plakáto­kat, rasszistának és gyűlöletre uszítónak minősítve őket. Egy­úttal úgy vélte, az érintett párt­nak be kellene vonnia a falra­gaszokat, így járulva hozzá Svájc mint az emberi jogokat tiszteletben tartó állam imázsá- nak helyreállításához. A Christopher Blocher vezette SVP a jelek szerint más világban él, mint Calmy-Rey asszony és az ENSZ jelentéstevője. Ez a párt, amely még 5-6 évvel ez­előtt is elhanyagolható erőt ké­pezett, jobbára a falusi rétegeket szólítva meg, 2003-ban a har­sány populizmus felé vette az irányt. Blocher húzása jelentős fordulatot hozott a néppárt éle­tében: a választók 26,7 százalé­ka erre a pártra voksolt. Az SVP csaknem másfélszer annyi kép­viselőt küldhetett a berni parla­mentbe, mint 1999-ben, a hétta­gú szövetségi kormányban pedig a korábbi egy helyett két minisz­teri tárcához jutott - a keresz­ténydemokraták rovására, akik­nek be kellett érniük egy minisz­teri poszttal. Blocher megkapta az igazság­ügyi tárcát, s nem tétlenkedett. Tavaly sikerült keresztülvinnie, hogy a parlament szigorítsa a be­vándorlást és a menedékjogot szabályozó törvényeket. Három éve fáradozik azon, hogy a véle- ménynyüvánítás szabadságának nevében elérje a rasszizmust szankcionáló törvény eltörlését és a fajüldözés elleni országos bi­zottság feloszlatását - egyelőre sikertelenül. Pártja nemrég tör­vénytervezetet dolgozott ki a svájci földön is gyarapodó mecse­tek „toronymentesítésére”. Mint Ulrich Schlüer SVP-képviselő in­doklásként kifejtette, a minaret olyan muzulmán jelkép, amely megkérdőjelezi a svájci alkot­mányban rögzített alapvető jo­gokat. Megfigyelők szerint a néppárt fellépése és agitációja azért ve­szélyes, mert a svájciak identitá­sával kapcsolatos tudatalatti fé­lelmekre apellál. Az itt élő em­berek évszázadok óta őrzik füg­getlenségüket és semlegességü­ket. Csakhogy ezek az eszmék nehezen fémek meg azzal a ténnyel, hogy az ország jóléte je­lentős mértékben függ az olcsó külföldi munkaerőtől. A többi európai országhoz hasonlóan Svájcban is meredeken növek­szik a bevándorlók, köztük a Balkánról érkező muzulmán val- lásúak száma. (A koszovói albán fegyveres erő, az UCK a szerbek ellen vívott harc finanszírozásá­ban jelentős mértékben támasz­kodott a Svájcban élő tehetős al­bánok „önkéntes” adójára.) Az aktív keresők 25 százaléka kül­földi - ez a legmagasabb arány Európában, Luxemburgot le­számítva. Internetes fórumok tanúsága szerint meredeken növekszik a néppárt gondolatait támogatók aránya: ezek úgy vélik, hogy nemcsak a bűncselekményt el­követő külföldieket kellene ki­utasítani az országból, hanem a családjukat is. Az SVP híveit na­gyon nyugtalanítja a változások üteme, az, ahogyan Svájc egyre kevésbé tekinthető elszigetelt országnak. „Sokan úgy vélik, hogy a globalizáció árát nekik kell megfizetniük, ők ennek a je­lenségnek a vesztesei” - muta­tott rá Boris Zürcher, a zürichi Avenir Suisse elemző központ munkatársa. Az SVP bázeli ifjúsági szerve­zetének tagjai a honlapjukra föltettek egy, a YouTube-ról származó, valódi gyilkosságot megörökítő filmfelvételt a kö­vetkező szöveggel: „az erősza­kos bűncselekmények 80 száza­lékát külföldiek követik el Svájcban”. Az efféle húzások láttán nem lehet csodálkozni, ha az egykor a toleranciáról hí­res alpesi országban fokozódik a türelmetlenség. A rasszizmus elleni bizottság munkatársai ar­ról számoltak be hasábjain, hogy bevándorlókat köpdösnek le az utcán, autóikat pedig megrongálják. Az SVP ellenfelei sem válogatnak az eszközök­ben: szeptember elején feldúl­ták a párt irodáját, egyik mun­katársát pedig, aki védelmébe vette a bárányos plakátot, egy bevándorló megharapta. A hírhedt plakátokat sok he­lyütt letépik vagy összemázol­ják. Valais kantonban pedig a néppárt egyik képviselőjelöltje a pártja által ásott verembe esett: Oskar Freysinger feljelen­tést kíván tenni - éppen az SVP által eltörölni szándékozott rasszizmus elleni törvény alap­ján. A jelölt, aki osztrák születésű, egy szeptemberi na­pon a radikális párt Valais kan­tom lapjában megdöbbenve lát­ta egy karikatúrán saját magát Adolf Hitler képe mellett, alatta ezzel a szöveggel: „Osztrákok: mi már adtunk”. ■ KOMMENTÁR Nézünk, mint a moziban CZAJLIK KATALIN Egy kultivált nyugati demokráciából az EU-tag Szlovákiába látogató gyanútlan szemlélő talán nemhisz a szemének, amikor a szlovák par­lamentben (és előtte) zajló eseményeket látja. De hitetlenkedve ámul nemegy hazánkfia is a napi politikai hírekláttán. Egy hónapja sincs, hogy a szlovák törvényhozás a kerek 60 évvel ezelőtt kiadott Benes-deltfétumokat erősítette meg egy nyilatkozatban. Azóta nap­világot látott egy, majd mégegyHlinka-törvényjavaslat, és egy, majd mégegy,majdmégegy, majd még egy tervezet az 1907-es csernovai események 100. évfordulója alakalmából. Szóval, nem hiszünk a szemünknek. Az előző két parlamenti ciklus alatt megszoktuk, hogy a nemzetgyűlés főként olyan témákkal fog­lalkozott, amelyek az ország gazdasági, szociális vagy egészségügyi helyzetén próbáltakjavítani. Persze, kissé megtévesztő volna most az egekig magasztalni a két Dzurinda-kormány időszakát, hiszen emlékszünkmégacsoportocska-ügyre,aképviselő-vásárlásra vagya kormány bukásának történetére. Mégis tény, hogy az előző nyolc év­ben a politikai viták sokkal „praktikusabb” témákról folytak, mint a Smer-SNS-HZDS kormány színre lépése óta. S ezzel már fel is vázoltuk a kérdés egyikmagyarázatát. Az SNS visszatérése a parlamentbe olyan témákat és stílust emelt be a közbe­szédbe, amelyek egy évtizeddel vetik vissza a hazai közéletet, azt a korszakot idézve, amikornemcsakacivilizáltvilág.hanemaszlová- kiai társadalom jobb érzésű fele számára is szalonképtelen volt a kormányzati hatalom. Mégis túlságosan leegyszerűsítő volna csak az SNS nyakába varrni a hazai politika kisiklását. A Hlinka-vita ugyanis annak a folyamatnak arésze, amely „standard” országokban réges- régenlezajlott: az identitáskeresésé, az öndefiniálásé. Nemzeteknek is, csakúgy, mint egyéneknek, szükségük van arra, hogy önmaguk­ban tisztázzák, kik is valój ában. Normális egyedeknél ez a folyamat a korai felnőttkorban fejeződik be. Ilyenkor az ember azonosulási mo­delleket, példaképeket keres, s az sem ritkaság, hogy ideiglenesen el­lentmondásos mintákat követ, mert mégnem tudja megkülönböz­tetni az értékeket. Valami hasonló megy végbe most a 14 éves Szlovákiában is: Szlová­kia keresi a szupersztárt és ezzel párhuzamosan a saját arcát is. Egye­sek Stefánikra, mások Hlinkára, s vannak, akikDubcekre esküsznek. Közben, ha keresnénk, sem találhatnánk három, egymástól nagyobb mértékben eltérő történelmi személyiséget. Éppen ez mutatja, mennyire kialakulatlan a szlovák nemzeti identitás: alapvető kérdé­sekben sincs mega konszenzus. Identitásproblémákugyanis létez- nekvalamennyi posztkommunista országban, hiszen a pártállam negyven éve sok történelmi kérdés átértékelését tette szükségessé. Szlovákia esetében erre ráépül még az is, hogy Európa egyiklegfia- talabb állama, melynek puszta létrejöttét sem övezte össznemzeti egyetértés. Ha a két Dzurinda-kormány megpróbált úgy tenni, mintha egy „normális” országot irányítana, attól még nem váltunk azzá, leg­alábbis ami a nemzeti és állami identitást érinti. Nem véletlen, hogy a felszínre törtek a „nemzet atyja és társai”-féle kérdések. Sőt, valószínű, hogy újra és újra meg fognak jelenni, addig, amíg nem sikerül a témában össztársadalmi konszenzusra jutni. Kissé dramatizálva a helyzetet azt is mondhatjuk, Szlovákia történelmet ír - saját történelmét. Mi meg csak nézünk, mint a moziban. JEGYZET Furán tálalt tudósítás PUHA JÓZSEF Rádiós berkekben gyakran szó­ba kerül Pista bá’, az öreg sport­szerkesztő. Ahírösszefoglaló- ban elmondta, hogy a tenisz- mérkőzés állása döntetlen, s a harmadik játszmában ki vezet, miközben a játék vagynégy órá­ja befejeződött. Amikor számon kérték tőle az esetet, azzal véde­kezett, hogy a sporthíreket ko­rábban rögzítette, sürgős elin­téznivalója akadt, a végered­ménnyel nem szolgálhatott. Ez a nyolcvanas évek elején történt. Pista bá’ már rég meghalt, ilyen bakik nem fordulnak elő manap­ság. Más fajták, veszélyesebbek viszont igen. Sosem tapasztalt felületesség lett úrrá még a köz- szolgálati médiában is. Nemrég súlyos bűncselekmény történt Dél-Szlovákia egyik falu­jában. A bűntény híradós (STV) feldolgozása hasonlított a me­sebeli lány történetéhez, aki ho­zott is ajándékot, meg nem is, magyarán, a tálalás elég foghíjas volt. A stábnak valószínűleg si­etnie kellett, hogy a tudósítás bekerülhessen az esti hírmű­sorba, s közben a történések nem álltakle. Egyvalami azon­ban nem magyarázható. A tudó­sítás végkifejlete elrugaszkodott a bűncselekménytől. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a bá­mészkodóktól megkérdezték, mit tudnak az esetről. Ariporter gyerekeket szólaltatott meg... Vágyás próbált megszólaltami. Ketten közülük az „áno” és „nie” szón kívül nem tudtak mást ki­nyögni. Ha belegondolok, arra a kérdésre, „Tudjátok-e, mi zaj­lott odabent a ház portáján?” nem is lehet máshogy válaszol­ni. Nem értem viszont, hogy a sok bámészkodó közül miért gyerekeket kellett kiválaszta­ni!? Csak volt ott egyfelnőtt, aki két épkézláb mondatot el tudott volna mondani szlovákul! A gyerekek meg voltak illetódve, nem csoda, hogy nem voltak jó interjúalanyok. Egy náluk va­lamivel idősebb suhanc azzal érvelt, nem tud szlovákul. A szlovák hazafiak biztosan nem a bűncselekményt szűrték le a tu­dósításból, hanem azt, hogy ar­rafelé nem beszélik az állam­nyelvet, ezért be kell vezetni az alternatív oktatást. A „szlovákul nem tudó srác” bizonyára nem tudatosította, kijelentésével mennyit rombol. De nem ő a hi­bás. A riporter, aki nem ért a szakmájához. Akarva-akaratla- nul magyarügyet kreált egy nemzetiségektől független bűncselekményből.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents