Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)

2007-10-11 / 234. szám, csütörtök

8 Vélemény - hirdetés ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 11. www.ujszo.com TILTAKOZÁS ~ Földrajzi nevek csak szlovákul? A Történelemtanárok Társulása a múlt héten postázta Ján Mi- kolaj oktatási miniszternek és Dusán Caplovic miniszterelnök-he­lyettesnek tiltakozó levelét. A Társulást nyugtalanítja az oktatásügyi minisztérium támadása, melynek célja a nemzeti kisebbség jogai­nak korlátozása abban, hogy anyanyelvén folytassa tanulmányait, amit a Szlovák Köztársaság Alkotmánya egyébként szavatol. A tárca ugyanis el akarja rendelni, hogy az SzK Oktatási Minisztériuma által jóváhagyott, magyarra fordított tankönyvekben a mai Szlovák Köz­társaság területén levő földrajzi objektumok neve csak szlovák nyel­ven jelenjen meg. A Történelemtanárok Társulása szerint a minisztérium ezzel meg­sérti a nemzeti kisebbségek anyanyelven folyó tanulásának jogát. Ezért kéri az oktatásügyi minisztert, minél előbb vonja vissza az em­lített rendelkezést, s hogy a törvényekkel és a nemzetközi egyezmé­nyekkel összhangban szavatolja a magyar kisebbségnek anyanyelve használatát az oktatásban. A miniszter utasítására az Orbis Pictus kiadó olyan történelmi ol­vasókönyv megjelentetését készíti elő, amelyben a mai Szlovákia te­rületéhez köthető földrajzi nevek csak szlovákul fordulnak elő. A Társulás véleménye szerint a hivatalos nyelv használatának sza­bályai nem vonatkoznak a tankönyvekre. A földrajzi nevek olyan szakkifejezések, amelyeket módszertani okok miatt anyanyelven kell közvetítem a tanulóknak. A miniszter utasítását az anyanyelvi oktatás elleni támadásként ér­tékeli a Társulás, ami további lépések kezdetét jelentheti. Ezért a leg­határozottabban tiltakoznak ellene. Ha ilyen tankönyv megjelenik, akkor a szabad tankönyvválasztás jogára hivatkozva arra fogják kérni az iskolákat, hogy ezekből ne ren­deljenek, a pedagógusokat pedig, hogy ne használják azokat. Valami hiányzik? Továbbra is várjuk leveleiket, meglátásukat a velemeny@ujszo.com e-mail címre Hová tűnt az iciri-piciri barmocska? Valószínűleg elment Tekovské Luzanyba vadászni. (Somogyi Tibor felvétele SZIitZfo Jelen vagyunk, létezünk Nagyon örömmel veszem, hogy ezentúl lehetőség nyílik az Önök lapjában arra, hogy az olvasók ki­fejtsék véleményüket, leírják kriti­kájukat és megúják az ödeteiket. Amint megjelentek ez első írások, én is tollat, illetve „billentyűt“ ra­gadtam. Azért írok, hogy jobban megértsem az életemet, a munká­mat, az emberi kapcsolataimat. Az írás segítségével tudom táplálni csillapíthatatlan éhségemet a „miértek“ és „hogyanok“ megérté­sére. Mélyen érintenek mindazok az események, amelyek nemcsak régen történtek, hanem ma is tör­ténnek a szlovákiai magyarsággal. Szeretném a későbbiekben kifejte­ni a véleményem ezzel kapcsolat­ban. Most csak annyit szeretnék mondani, nagyon örülök, hogy az Új Szó létezik, él, hiszen ezzel is bi­zonyítja mindenki számára, hogy olyan lap, amire mindannyiunknak szüksége van! Nagypapám mesél­te, hogy azokban az időkben, ami­kor a második vüágháború, majd az ezt követő események zajlottak (lakosságcsere, reszlovakizáció stb.), nagyon nehéz volt az élet. A szlovákiai magyarság el sem tudta képzelni, mi lesz a sorsa, nem te­kinthetett egy napnál előbbre! S amikor néhány kitelepített magyar családnak sikerült visszajönnie a szülőföldjére, még mindig bizony­talan volt az életük. Voltak, akik házuknak hűlt helyét találták. Má­soknak ugyan sikerült visszatalál­niuk a házukba, de azok teljesen ki­fosztva álltak. így hát nagyon keve­sen hittek abban, hogy lesz még va­lami, ami reményt adhat számuk­ra, ami jelenthet egyfajta kapasz­kodót, hogy a magyarságnak még van jövője ezen a vidéken. Fennállt az a veszély, hogy a szlovákiai ma­gyarság örökre elveszíti iskoláit, hi­vatalait és anyanyelvű sajtó nélkül asszimilálódik. így hát nagy nap volt mindenki számára, amikor 1948. december 15-én megjelent az első Új Szó! Az első olyan újság, amely a szlovákiai magyarságot szólította meg és óriási szerepe volt mindannyiunk életében. A lényeg az volt, hogy magyar nyelven jelent meg az újság. A szlovákiai magyar, miután nap mint nap olvasta ezt az újságot, rádöbbent, hogy vagyunk, mert van sajtónk és ezáltal megma­rad az anyanyelvűnk. Az Új Szónak nagyon nagy szerepe volt abban, hogy ráébressze az elkeseredett embereket, a fennmaradásért küz­dő magyarságot: vagyunk! Hiszen volt és van egy magyar nyelvű új­ságunk, ami csak a miénk. Es ameddig írnak rólunk, ameddig foglalkoznak az életünkkel, a gondjainkkal, a bennünket értintő kérdésekkel, problémákkal, akkor az azt jelenti, vagyunk, létezünk! így hát a második világháború utáni zavaros és sötét időszakban mindenki számára világossá vált, hogy az Új Szó a szlovákiai ma­gyarságot szolgálja és ugyanezt te­szi ma is: műveli, tájékoztatja és ezzel együtt életben is tartja, a szó legnemesebb értelmében! További munkájukhoz sok si­kert, erőt és kitartást kívánok! Horina Emese Válogatás minden idők egyik legnagyobb tenorjának legszebb felvételeiből. Emlékezzünk a Mesterre! In memóriám Maestro CD már holnap az ÚJ SZÓ ban mindössze 49 koronáért! Keresse az újságárusoknál! warn Maestro OLVASÓI LEVÉL Beteg bánásmód Anyám súlyos beteg, rendszeresen hordjuk orvosi ellenőrzésre. Mind ez ideig nem volt senkivel semmi gondunk, nemrég azonban úgy bántak vele, ahogy orvosi, egészségügyi körökben nem szokás, sőt, nem etikus. Néhány napja kardiológushoz vittük, de már az autóban panaszkodott a sógoromnak, hogy rosszul érzi magát. Mire az orvosi rendelőnél talál­koztunk, nagyon rossz állapotban volt. A nővér azonnal EKG-t csinált, a doktornő megvizsgálta, nitroglicerint adott neki, és infúziót kötött be. Azt mondta, kezdődő infarktusa van, reméli, időben elcsípte, de a biz­tonság kedvéért kórházba küldi. Hívta a gyorsmentőt, az hamarosan megérkezett, egy fiatalember jött fel, nagyon készséges volt, segített le­vinni anyámat. A mentőnél egy ápolónő várt, aki szlovákul kérdezte anyámat, át tud-e feküdni a földön fekvő hordágyra (anyám lábát térd fölött amputálták, ráadásul az állapota egyértelművé tette, hogy képte­len, ehhez nem kell egészségügyi szakembernek lenni). Anyám magya­rul válaszolt: „nem tudok“. Nem sejtette, hogy ezzel mélységesen meg­sértette az illetőt, aki így kiáltott fel „len aby som to nem tudok uz nemusela pocuí! Teraz ako urobím anamnézu?!“ Persze, nekem is fel­ment a vérnyomásom, és megkérdezem tőle szlovákul hogyan beszélhet így egy idős, beteg emberrel?! Szégyellje magát! Mire ő, enyhén szólva indulatosan, így válaszolt: „kazdy je povinnyhovoritposlovensky!“. Er­re már én sem tudtam türtőztetni magam, és rákiáltottam „Tak nás zastrelte!“. Ekkor ő beugrott a mentőautóba, és irgalmatlanul bevágta az ajtaját. A mentős közben betette az anyámat a kocsiba, elnézést kért, és megnyugtatott, hogy senki sem fog gorombáskodni anyámmal. Anyám könnybe lábadt szemmel kérdezte „miért beszélnek így velem?“. Miért? Én sem tudom. Nem tudom, és nem értem, hogyan történhet ilyesmi a 21. században Somorján. Ráadásul egy beteg emberrel aki még véde­kezni sem tud. Ha ilyen emberek dolgoznak az egészségügyben, mit várjunk el azoktól akik nem emberek­kel dolgoznak nap mint nap? Mezey Márta, Somorja

Next

/
Thumbnails
Contents