Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)
2007-10-11 / 234. szám, csütörtök
8 Vélemény - hirdetés ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 11. www.ujszo.com TILTAKOZÁS ~ Földrajzi nevek csak szlovákul? A Történelemtanárok Társulása a múlt héten postázta Ján Mi- kolaj oktatási miniszternek és Dusán Caplovic miniszterelnök-helyettesnek tiltakozó levelét. A Társulást nyugtalanítja az oktatásügyi minisztérium támadása, melynek célja a nemzeti kisebbség jogainak korlátozása abban, hogy anyanyelvén folytassa tanulmányait, amit a Szlovák Köztársaság Alkotmánya egyébként szavatol. A tárca ugyanis el akarja rendelni, hogy az SzK Oktatási Minisztériuma által jóváhagyott, magyarra fordított tankönyvekben a mai Szlovák Köztársaság területén levő földrajzi objektumok neve csak szlovák nyelven jelenjen meg. A Történelemtanárok Társulása szerint a minisztérium ezzel megsérti a nemzeti kisebbségek anyanyelven folyó tanulásának jogát. Ezért kéri az oktatásügyi minisztert, minél előbb vonja vissza az említett rendelkezést, s hogy a törvényekkel és a nemzetközi egyezményekkel összhangban szavatolja a magyar kisebbségnek anyanyelve használatát az oktatásban. A miniszter utasítására az Orbis Pictus kiadó olyan történelmi olvasókönyv megjelentetését készíti elő, amelyben a mai Szlovákia területéhez köthető földrajzi nevek csak szlovákul fordulnak elő. A Társulás véleménye szerint a hivatalos nyelv használatának szabályai nem vonatkoznak a tankönyvekre. A földrajzi nevek olyan szakkifejezések, amelyeket módszertani okok miatt anyanyelven kell közvetítem a tanulóknak. A miniszter utasítását az anyanyelvi oktatás elleni támadásként értékeli a Társulás, ami további lépések kezdetét jelentheti. Ezért a leghatározottabban tiltakoznak ellene. Ha ilyen tankönyv megjelenik, akkor a szabad tankönyvválasztás jogára hivatkozva arra fogják kérni az iskolákat, hogy ezekből ne rendeljenek, a pedagógusokat pedig, hogy ne használják azokat. Valami hiányzik? Továbbra is várjuk leveleiket, meglátásukat a velemeny@ujszo.com e-mail címre Hová tűnt az iciri-piciri barmocska? Valószínűleg elment Tekovské Luzanyba vadászni. (Somogyi Tibor felvétele SZIitZfo Jelen vagyunk, létezünk Nagyon örömmel veszem, hogy ezentúl lehetőség nyílik az Önök lapjában arra, hogy az olvasók kifejtsék véleményüket, leírják kritikájukat és megúják az ödeteiket. Amint megjelentek ez első írások, én is tollat, illetve „billentyűt“ ragadtam. Azért írok, hogy jobban megértsem az életemet, a munkámat, az emberi kapcsolataimat. Az írás segítségével tudom táplálni csillapíthatatlan éhségemet a „miértek“ és „hogyanok“ megértésére. Mélyen érintenek mindazok az események, amelyek nemcsak régen történtek, hanem ma is történnek a szlovákiai magyarsággal. Szeretném a későbbiekben kifejteni a véleményem ezzel kapcsolatban. Most csak annyit szeretnék mondani, nagyon örülök, hogy az Új Szó létezik, él, hiszen ezzel is bizonyítja mindenki számára, hogy olyan lap, amire mindannyiunknak szüksége van! Nagypapám mesélte, hogy azokban az időkben, amikor a második vüágháború, majd az ezt követő események zajlottak (lakosságcsere, reszlovakizáció stb.), nagyon nehéz volt az élet. A szlovákiai magyarság el sem tudta képzelni, mi lesz a sorsa, nem tekinthetett egy napnál előbbre! S amikor néhány kitelepített magyar családnak sikerült visszajönnie a szülőföldjére, még mindig bizonytalan volt az életük. Voltak, akik házuknak hűlt helyét találták. Másoknak ugyan sikerült visszatalálniuk a házukba, de azok teljesen kifosztva álltak. így hát nagyon kevesen hittek abban, hogy lesz még valami, ami reményt adhat számukra, ami jelenthet egyfajta kapaszkodót, hogy a magyarságnak még van jövője ezen a vidéken. Fennállt az a veszély, hogy a szlovákiai magyarság örökre elveszíti iskoláit, hivatalait és anyanyelvű sajtó nélkül asszimilálódik. így hát nagy nap volt mindenki számára, amikor 1948. december 15-én megjelent az első Új Szó! Az első olyan újság, amely a szlovákiai magyarságot szólította meg és óriási szerepe volt mindannyiunk életében. A lényeg az volt, hogy magyar nyelven jelent meg az újság. A szlovákiai magyar, miután nap mint nap olvasta ezt az újságot, rádöbbent, hogy vagyunk, mert van sajtónk és ezáltal megmarad az anyanyelvűnk. Az Új Szónak nagyon nagy szerepe volt abban, hogy ráébressze az elkeseredett embereket, a fennmaradásért küzdő magyarságot: vagyunk! Hiszen volt és van egy magyar nyelvű újságunk, ami csak a miénk. Es ameddig írnak rólunk, ameddig foglalkoznak az életünkkel, a gondjainkkal, a bennünket értintő kérdésekkel, problémákkal, akkor az azt jelenti, vagyunk, létezünk! így hát a második világháború utáni zavaros és sötét időszakban mindenki számára világossá vált, hogy az Új Szó a szlovákiai magyarságot szolgálja és ugyanezt teszi ma is: műveli, tájékoztatja és ezzel együtt életben is tartja, a szó legnemesebb értelmében! További munkájukhoz sok sikert, erőt és kitartást kívánok! Horina Emese Válogatás minden idők egyik legnagyobb tenorjának legszebb felvételeiből. Emlékezzünk a Mesterre! In memóriám Maestro CD már holnap az ÚJ SZÓ ban mindössze 49 koronáért! Keresse az újságárusoknál! warn Maestro OLVASÓI LEVÉL Beteg bánásmód Anyám súlyos beteg, rendszeresen hordjuk orvosi ellenőrzésre. Mind ez ideig nem volt senkivel semmi gondunk, nemrég azonban úgy bántak vele, ahogy orvosi, egészségügyi körökben nem szokás, sőt, nem etikus. Néhány napja kardiológushoz vittük, de már az autóban panaszkodott a sógoromnak, hogy rosszul érzi magát. Mire az orvosi rendelőnél találkoztunk, nagyon rossz állapotban volt. A nővér azonnal EKG-t csinált, a doktornő megvizsgálta, nitroglicerint adott neki, és infúziót kötött be. Azt mondta, kezdődő infarktusa van, reméli, időben elcsípte, de a biztonság kedvéért kórházba küldi. Hívta a gyorsmentőt, az hamarosan megérkezett, egy fiatalember jött fel, nagyon készséges volt, segített levinni anyámat. A mentőnél egy ápolónő várt, aki szlovákul kérdezte anyámat, át tud-e feküdni a földön fekvő hordágyra (anyám lábát térd fölött amputálták, ráadásul az állapota egyértelművé tette, hogy képtelen, ehhez nem kell egészségügyi szakembernek lenni). Anyám magyarul válaszolt: „nem tudok“. Nem sejtette, hogy ezzel mélységesen megsértette az illetőt, aki így kiáltott fel „len aby som to nem tudok uz nemusela pocuí! Teraz ako urobím anamnézu?!“ Persze, nekem is felment a vérnyomásom, és megkérdezem tőle szlovákul hogyan beszélhet így egy idős, beteg emberrel?! Szégyellje magát! Mire ő, enyhén szólva indulatosan, így válaszolt: „kazdy je povinnyhovoritposlovensky!“. Erre már én sem tudtam türtőztetni magam, és rákiáltottam „Tak nás zastrelte!“. Ekkor ő beugrott a mentőautóba, és irgalmatlanul bevágta az ajtaját. A mentős közben betette az anyámat a kocsiba, elnézést kért, és megnyugtatott, hogy senki sem fog gorombáskodni anyámmal. Anyám könnybe lábadt szemmel kérdezte „miért beszélnek így velem?“. Miért? Én sem tudom. Nem tudom, és nem értem, hogyan történhet ilyesmi a 21. században Somorján. Ráadásul egy beteg emberrel aki még védekezni sem tud. Ha ilyen emberek dolgoznak az egészségügyben, mit várjunk el azoktól akik nem emberekkel dolgoznak nap mint nap? Mezey Márta, Somorja
