Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-29 / 224. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 29. Szalon - hirdetés 13 Talán nem is csoda, hogy utoljára közel egy évtizeddel ezelőtt ültek le a szlovákiai amatőr és profi szakma képviselői, hogy megvitassák közös dolgaikat Kesernyés jegyzetek színházi mindennapjainkról A napokban javaslatot tettem az egyik országos amatőr színházi fesztivál szervezőbizottságának egy, a felvidéki amatőr színházi mozgalom helyzetével foglalkozó konferencia megvalósítására. JUHÁSZ DÓSA JÁNOS A válasz: az ötlet fantasztikus, de foglalkozzunk mi csak a magunk fesztiváljával, nincsen szükségünk újabb ellenségekre. Ugyancsak a napokban levelet kaptam Gyüre Lajostól, aki elküldte egy drámáját, amelyet II. Rákóczi Ferencről írt még Beke Sándor felkérésére, de annak Kassáról történt kényszerű távozása után a darab nem került bemutatásra, sőt kiadót sem talált. A Magyarok Szlovákiában című sorozat harmadik kötete (Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2006) a szlovákiai magyarok rendszerváltás utáni kulturális életével foglalkozik. Már az szembetűnő a tartalom lapozgatása során, hogy amíg például az irodalom közel hatvan, a képzőművészet harminc oldalt kap, a szlovákiai magyar társadalmi életben sokkal jelentősebb szerepet betöltő színház mindössze tíz oldalt, s az ott megjelent anyag is gyenge színvonalú. A két írás egyike (Hizsnyan Gézáé) a szlovákiai profi színjátszást veszi górcső alá, igencsak kivonatolva, a másik írás (Dömötör Varga Emeséé) pedig eleve elhibázott és rosszindulatú ujjgyakorlat. Ez utóbbi a Jókai Napok elmúlt másfél évtizedét összegzi, de úgy, hogy más szlovákiai mafeLugossy László: Kőtábla piros horgolással (1998) gyár amatőr színházi kezdeményezésről tudomást sem vesz. Holott ha már összegzést teszünk az olvasó elé, akkor hol marad az 1992 óta létező Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny, hol az immár kilencedik évfolyamát író Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál és hol az 1975-ben létrejött Duna Menti Tavasz? Ezeket mind kiiktatja a cikk szerzője, de a Jókai Napokkal kapcsolatban is marad a semmitmondó általánosságok szintjén. Elfeledkezik például arról, hogy a rendszerváltás után létrejött a Szlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Társasága, később ennek romjain a Pódium Színházi Társaság, amely papíron ugyan még létezik, de... Helyette a Jókai Napok szervezői titokban újabb alapítványt hoztak létre, s hajói tudom, a Csemadok Dunaszerda- helyen működő Művelődési Intézete is színházi társaság létrehozását fontolgatja. S újabban vannak üyen szándékok keleten is. Ezek után már talán nem is csoda, hogy utoljára közel egy évtizeddel ezelőtt ültek le a szlovákiai amatőr és profi szakma képviselői, hogy megvitassák közös dolgaikat. Érthető hát a fent említett szervező aggodalma is, hogy minek felpiszkálni azt, ami nincs. A felvázolt témák között ugyanis szerepelt volna a profi és amatőr színházak kapcsolata, az ún. harmadik felvidéki magyar színház ügye, a színház és a sajtó viszonya, a színházi élet müyensé- ge, ha van egyáltalán, a felvidéki amatőr színházi mozgalom helyzete és a magyarországi és felvidéki mozgalmak kapcsolatai. S ha már említést tettem a harmadik magyar színházról, annak szükségességével mindenki egyetért, de érdemi lépés, főleg politikai síkon gyakorlatilag nem történt. Hizsnyan Géza szerint „a füleki és losonci amatőr társulatok bázisán létrehozandó színháznak nincsenek meg a szakmai és művészi feltételei”. A szerző téved, ugyanis amikor 1953-ban az Állami Faluszínház bázisán a MATESZ létrejött, vajon hány profi, egyetemet végzett színésze volt? De hogy feszítsem a kérdés ívét, vajon ma hány profi színésze van a kassai Thália Színháznak? Az idény végén hat meghatározó színész hagyta ott a társulatot, olyanok, mint Rák Viktória, Benkő Géza vagy Petrik Szilárd, s az új művészeti vezető mégis arról beszél egy rádiós interjúban, hogy nem a társulatépítést tartja ez évi legfontosabb feladatának. A füleki Zsákszínház és a losonci Kármán József Színház az elmúlt években a komáromi Jókai Napok számtalan fő- és alakításdíját elhozta, nem véletlenül merült fel az utóbbi időben többször is, hogy talán nem lenne szabad versenyben indítani őket. Ha ők indulnak, akkor mi mit kefesnénk ott, hangzott el nemegyszer más csoportok vezetői részéről. Füleken és Losoncon többször mertek profikkal dolgozni, de ne feledjük el azt sem, hogy hány profi színészt indítottak el ezek a társulatok. Nem rajtuk múlott elsősorban, hogy a mai napig nem tudnak profi keretek köJ J ^ feLugossy László: Kőtábla sárga horgolással (1998) zött dolgozni, holott égetően szükség volna rá, ha az itt élő, egyre fogyó értelmiséget szeretnénk megtartani. Mindkét társulat az erejét meghaladó előadást abszolvál a régióban, a fiilekiekjelenleg is három előadást tartanak repertoáron, s már készül a negyedik is. Darvay Nagy Adrienne színikritikus, a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának egyik szakmai főszervezője nem tartja kizártnak, hogy a Zsákszín- ház esedeg meghívást kapjon a kisvárdai fesztiválra. Egyszer jutott el Kisvárdára a Gágyor Péter vezette SZEVASZ, de nagyon aggasztanak a társulat felől érkező legújabb hírek. A hosszú évek óta tartó bizonytalan lét kimerítette a társaságot, húzóemberei ma már önálló utakra léptek. A Gál Tamás és Czajlik József által létrehozott Epopteia Társulás első előadása (Hogyan ettem kutyát) mindenesetre ígéretes vállalkozás, de égető kérdés, hogy vajon ketten (vagy hárman?) képesek lesznek-e olyan eredményt felmutatni, amely hosszú távon is életképes marad. Az is elgondolkodtató, hogy üyen kaliberű művészek miért kénytelenek külön utakon járni. Gyüre Lajos levelében arról ír, hogy gyakorlatilag semmüyen kapcsolat nincs az írók és a színházak között. Apáczai című drámája ugyan harmadik lett a Jókai Színház évfordulós pályázatán, de a bemutatóig nem jutott el, Rákóczi című drámáját pedig megrendelte a Thália, de az akkori főrendező, Beke Sándor távozása után inkább egy közismert Szigligeti-darabbal ünnepelték meg Rákóczi kassai kapcsolatait. De nemcsak színpadot, hanem nyomdafestéket sem kapnak ezek a darabok, mert irodalmi lapjaink számára a dráma túl terjedelmes műfaj. Ne mélyedjünk el most e darabok irodalmi értékeinek taglalásában, talán mégis csak érdemes lett volna színházközeibe csábítani legjobb íróinkat, hisz drámai kísérletei Tőzsér Árpádnak és Csehy Zoltánnak is voltak. S ha már pozitív példát akarunk találni, elég, ha elmegyünk Erdélybe vagy a Vajdaságba, s Visky András vagy Verebes Ernő nevét megemlítjük. Visky darabjait, aki Tompa Gábor dramaturgja Kolozsvárott, ma már Magyarországon és az USA-ban is játsszák. Hizsnyan tanulmányában szót ejt a színházak és kritikusok kapcsolatának a hiányáról is. A gond szerintem inkább ott van, hogy tájainkon elfogytak a kultúrával foglalkozó újságírók, elég, ha ránézünk lapjaink szegényes kínálatára. A szepsi Egressy Fesztivál egyik szervezőjeként feladatomul kaptam a lehetséges médiapartnerek megkeresését is. Becsületükre legyen mondva, szinte mindegyik pozitívan reagált, de négy azonnal fel is kért, hogy legyek a tudósítójuk. Ez nem az én szakmai minden- hatóságomat jelzi, csupáncsak azt, hogy ennyire nincs ember arra, hogy egy színházi fesztiválról tisztességesen beszámoljon. S mielőtt kényszerűen igent mondanék (hiszen létérdekünk, hogy anyagok jelenjenek meg a fesztiválról az utókor számára), még elmormolom magamban azt a József Attila által felállított etikai alaptételt, mely szerint nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret. Vagy nálunk mégis kénytelen? Bentről is láttat; mintha olvasóként mi magunk is jelen volnánk a mesében Az év könyvillusztrációi SZÁSZl ZOLTÁN Oda keü figyelni, ha az ember első pülantásra megkapó, nem szokványos és határozottan míves, gondos kézzel rajzolt, lélekkel teli illusztrációt vesz észre egy könyv borítóján. Ilyen eset egyre kevesebb esik meg velem, többször inkább azt érzem, a ma forgalomban levő könyvek borítói vagy nagyon erős hátsó szándékkal akarnak befogni, vagy pedig olyan igénytelenek, rosszul megtervezettek, hogy elborzadok tőlük. Az odafigyelésre méltó borítót a minap az egyik könyvüzlet kirakatában vettem észre: egy valahová a messzeségbe néző nemes arcélű portré (mint kiderült, Mátyás királyé e szép arcéi, bár lehet, hogy van egy kis huncutság is benne), meüette pedig girbegurba meseváros és egy csalfa, kényeskedő leányzó rajza. Mi is hát ez a könyv, ki próbálkozik itt valami egyedivel, jól olvasható, mégis szokatlan vonalvezetésű illusztrációval. Mátyás királysága a kötet címe, a Lüium Aurum Könyvkiadó idei termésének számít, és huszonnégy Mátyás királyról szóló mesét, legendát, mondát mutat be. A szövegek gondozója, Václav Kinga, nagyon jól oldotta meg feladatát. Olvasmányos, minden korosztály számára alkalmas nyelven, melyben benne bujkál a humor, a mesei hang. Mindemellett modern ez a szerkesztési elv, melynek külön érdeme, hogy a tájszavak, a helyszínek hangulatát tükröző leírások pontosságot tükröznek. Ilyen szöveg- gondozást tapasztalva bízni kezdhet az igényesebb olvasó: nincs még kiveszőiéiben az odafigyelő szerkesztő. Külön érték, hogy a tudtommal igen fiatal szerkesztő olyan témakörhöz nyúlt, amelynek ma mintha kissé megkopóban volna a fénye. Talán éppen ezért is fontos ismét a köztudatba hozni Mátyás királyt, utóvégre a magyar történelem egyik legismertebb s talán legsikeresebb alakja. Akinek a neve (szerepétől nyüván nem teljesen függetlenül) az igazság jelképeként maradt meg a nép emlékezetében, a köztudatban. Hozzátéve, hogy a nagy király tényleges vonásait is megőrizték a mondák és mesék, igazságossága mellett természetesen híres műveltségét, szellémi frissességét, a női nem iránti vonzalmát, nagyvonalúságát, vitézségét. Ilyen nagyon összetett figura mint látvány, valamint az akkori élet keretei, a mesés hangulat, a szinte felhőkbe repítő könnyedség, amely a rajzokból árad - nos, ezek jellemzik az illusztrátor Gyenes Gábor munkáját. Nem szokványos látószögekből közelít, nemcsak kintről, bentről is lát és láttat; mintha olvasóként mi magunk is jelen volnánk a mese, monda, legenda folyamatában, egyszer udvaroncként, másszor egyszerű szemlélődőként, majd pedig mintha Mátyás királyként látva a történéseket. Érezhető a szerzők szándéka, hogy amikor a szövegeket a rajzokhoz - és fordítva - kezdték idomítani, ennél azért szervesebb kapcsolatot terveztek illusztráció és textus között. Hogy ezt miért nem sikerült megvalósítani, nem tudom. Sajnos, mert a rajzokba esetleg pontosan azokon a helyeken beleérni, belefolyni kívánkozó helyeken, ahol ez tervezve érződik, most csak üres papír van, miközben érezhető, mi miért hajlik, kanyarodik, görbül és indásodik a rajzban. Ettől az apró észrevételtől függetlenül ez a Mátyás királysága című munka szerintem az idei év egyik legmívesebb kiállítású könyve. Teret adva egy új grafikai és szerkesztési szemléletnek, szokatlan szemszögeknek, olyan olvasás- és látványélményt nyújtva, amely érték és mérték. Az aranykor szigete 3N SENIOR • Nagymegyeren, Szlovákia leglátogatottabb fürdővárosának csendes lakóövezetében • méltó otthon rövid és hosszú távon • magas szintű, teljes körű gondoskodás, egészségügyi felügyelet • az új komplexum 2007 októberétől várja kedves lakóit Bővebb Információk: www.penzionsenior.sk -mail: info@penzionsenior.sk Tel.: +421(0)911275 880 BP-7-13585
