Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-25 / 220. szám, kedd
www.ujszo.com UJSZO 2007. SZEPTEMBER 25. Vélemény és háttér 7- Látja, biztos úr, nemcsak maguknak, nekünk, sofőröknek is van még tanulnivalónk... (Peter Gossónyi karikatúrája) Az európai integráció is hozzájárul a flamand-vallon ellentét kiéleződéséhez Kettéválhat Belgium FIGYELŐ Németek: lehet meleg a kancellár Németország minden fenntartás nélkül elfogadna egy homoszexuális kancellárt - tűnt ki a legfrissebb, a Bild című lap megbízásából végzett közvélemény-kutatásból. A felmérés szerint a németek túlnyomó többsége a homoszexualitást egyáltalán nem tekinti a legmagasabb kormányhivatal betöltését gátló akadálynak, A megkérdezettek 79 százaléka határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az országnak lehet-e meleg kancellárja. Nemmel 18 százalék voksolt, míg 3 százalék nem tudott válaszolni. A hétvégi közvélemény-kutatásra azután került sor, hogy Németország egyik legnépszerűbb politikusa, a homoszexualitását már régóta nyíltan vállaló Klaus Wowereit berlini kormányzó polgármester az elmúlt héten közvetve utalt arra: a soron következő parlamenti választásokon, 2009-ben, de legkésőbb 2013-ban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) képviseletében megpályázná a kancellári tisztet. Az SPD jelenleg a konzervatív pártokkal nagykoalícióban kormányoz, a szociáldemokraták kancellárje- löltje jelen pillanatban még Kurt Beck pártelnök, de sokak szerint Wowereit jóval nagyobb népszerűséget élvez. Maga a kormánymester múlt pénteken azt hangoztatta, az ország elég toleráns ahhoz, hogy elfogadjon egy esetleges homoszexuális kormányfőt. Külön érdekesség, hogy az egykori NDK- hoz tartozó, keleti tartományok állampolgárai még to- leránsabbak, mint a nyugati tartományoké. Míg ugyanis az öt keleti tartományban a megkérdezettek 87 százaléka válaszolt igennel a feltett kérdésre, Németország nyugati felében 10 százalékkal kevesebben mondtak igent. Mint ahogy a felmérés arra is rávilágított, hogy a nők nagyobb számban támogatnának egy homoszexuális kancellárt, mint a férfiak. A nők körében egyébként Wowereit jóval népszerűbb, mint esetleges pártbeli riválisa, Kurt Beck, (m) A flamand-vallon ellentétek miatt Belgiumnak már több mint három hónapja nincs kormánya, s a belpolitikai válság újra felveti a kérdést, hogy egyben marad-e a kis ország, amely az európai integráció intézményeinek ad otthont. MTl-ELEMZÉS „Közelednek a váláshoz, már nemcsak külön ágyban, de külön hálószobában is alszanak” - jellemezte a flamand és a vallon közösség viszonyát Pierre Deffaigne brüsszeli közgazdász, a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetének munkatársa a Newsweek című amerikai hetilapban. A flamand függetlenség követelése nem új jelenség: a 70-es és 80-as évek kérészéletű kormányai láttán még Itália is elsápadhatna. Ezúttal azonban a szokásosnál komolyabbnak tűnik a dolog: egy minap végzett közvélemény-kutatás adatai szerint már a flaman- dok 39 százaléka tesz hitet a függetlenné válás mellett. Vitatott kérdés, hogy pontosan mennyivel támogatják a gazdagabb flaman- dok a szegényebb vallon területen folyósított szociális juttatásokat, de a flamandok köreiben elterjedt meggyőződés szerint óriási összegekről van szó. Ennek a flamand meggyőződésnek nagy része van abban, hogy a június 10-i törvényhozási választások óta nem sikerült kormányt alakítani Belgiumban. Kris Deschouwer, a brüsszeli Vrije Universiteit (Szabad Egyetem) politikaprofesszora szerint ugyanakkor az európai integráció szuperprojektjével is összefügg a kis Flandria függetlenségi igényének erősödése. „Az Európai Unió megkönnyíti a belső decentralizáció folyamatát, és akaratlanul is tompítja a különválás kockázatait” - idézte nyilatkozatát a Newsweek. Egy hatalmas közös piac keretében nem hátrány kicsinek lenni. Newcasde vagy Nápoly vásárlói éppúgy elérhetők a flamand értékesítők számára, mint mondjuk a Namurban élő vallonok. Ilyen körülmények között az elszakadás különösen kívánatossá válhat egyes jómódú, erős kulturális identitású régiók számára. Költség-haszon elemzéseikben túlsúlyba kerülnek az elválás előnyei; függetlenné válásuk ugyanis nem csorbítja kereskedelmi lehetőségeiket, viszont felmenti őket a kötelesség alól, hogy anyagi szolidaritást vállaljanak tehernek tekintett szegényebb honfitársaikkal. Belgium esetében külön figyelembe kell venni azt is, hogy az ország tagja az euróövezetnek és a NATO-nak. így amiatt sem kell aggódniuk a szétválás híveinek, hogy az elszakadás meggyengítheti a flamand régió védelmi képességét, vagy veszélybe sodorhatja valutájának stabilitását - mutatott rá a Newsweeknek adott nyilatkozatában André Sapir brüsszeli közgazdász is, hozzátéve, hogy az EU akaratlanul ugyan, de előmozdítja egyes tagállamainak atomizálódását. Politikai elemzők szerint Belgium felbomlása precedenst teremthetne más nyugat-európai elszakadási mozgalmak számára, például Katalóniában, Lombardiában és Skóciában. (A flaman- dokhoz hasonlóan ugyanis több más gazdag régió polgárai is fel- felteszik időnként a kérdést: miért kellene támogatniuk kevésbé jómódú honfitársaikat.) Ugyanakkor számos jel mutat arra, hogy Belgium szétválása sem következik be egyik napról a másikra, ha megtörténik egyáltalán. Sikertelen maradt például Filip Dewin- ternek, a szélsőjobboldali Vlaams Belang párt vezetőjének minapi kezdeményezése a flamand parlamentben; ez azt célozta, hogy rendezzenek népszavazást a flamand területek függetlenségéről. Az emberrablások 1948 februárja után kezdődtek, és 1961-ben, a berlini fal felállításával fejeződtek be Emigránsokat rabolt el az STB KOKES JÁNOS Mintegy kéttucatnyi neves cseh és szlovák emigráns személyiséget rabolt el és hozott vissza a népi demokratikus Csehszlovákiába a negyvenes évek végétől a hatvanas évek elejéig a korabeli csehszlovák kommunista felderítés és titkosszolgálat. Az erről szóló bizonyítékokat és dokumentumokat a történészek a mai cseh civil felderítés levéltárában találták meg. A Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap, amely tegnap részletesen foglalkozott a témával úgy tudja, hogy további néhány tucat emberrablási kísérlet csak a tervezés szintjén maradt meg, illetve sikertelenül végződött. A levéltári dokumentumok szerint az emberrablások 1948 februárja után kezdődtek, amikor Csehszlovákiában hatalomra kerültek a kommunisták, és 1961-ben a híres berlini fal felállítása után fejeződtek be. A titkos- szolgálatok ugyanis az ausztriai és németországi szovjet megszállási övezetet használták ki akcióik megvalósítására. Prokop Tomka történész szerint két forgatókönyv létezett. Az első „erőszakmentes” volt. A kiszemelt embert az ügynökök a szovjet övezetbe csalták, ahol a megszálló hatóságok valamilyen kitalált ürügy alapján letartóztatták, majd „azonosítása” után kiadták Csehszlovákiának. „Az illető nem is sejtette, hogy mindezt előre megszervezték” - állítja Tomka. A másik forgatókönyv abban az esetben lett alkalmazva, ha a kiszemelt személy nem akart önszántából a szovjet zónába menni. Ilyenkor többnyire elaltatták, s erőszakkal vitték a szovjet övezetbe. Ott aztán már alkalmazni lehetett az előzőleg bevált megoldást. Az egyik legismertebb eset 1953-ban játszódott le, amikor az ügynököknek a kettes számú forgatókönyvet alkalmazva sikerült Csehszlovákiába hozmuk Bohu- mil Lausmant, a csehszlovák szociáldemokrata párt 1948 februárja előtti vezetőjét. A másik ismert eset Ferdinand Durcanskyé, a háború alatti szlovák állam volt külügyminiszteréé. Az ő elrablását még 1947-ben tervezték meg, de csak 1948 után sikerült megvalósítani. Ausztria 1955-ben, a szovjet csapatok kivonulása után megszűnt operációs terület lenni. Németországban az akciók a berlini fal felépítése után, 1961-ben szűntek meg. A nyugati hadseregek által ellenőrzött területeken ugyanis már nem voltak adva a feltételek az akciók lebonyolításához, s nagyon veszélyes is lett volna. Ennek ellenére az utolsó ismert emberrablási terv a hetvenes évek elejéről származik, amikor a Párizsban élő Pavel Tigridre, a csehszlovák emigráció egyik legnívósabb lapját, a Svédectvít kiadó íróra vetett szemet a titkos- szolgálat. Ezt a tervet azonban már a felelős politikai személyek is elvetették, és fantáziának minősítették. Az elrabolt emigránsokat a kommunista rendszer megpróbálta a saját érdekei számára kihasználni, s néhányan a megígért büntetlenség, szabadság fejében hajlandóak is voltak a szerep eljátszására. Például Bohumil Lausman is beadta a derekát, de ennek ellenére börtönben végezte, s ott is halt meg a hatvanas évek elején. KOMMENTÁR ________ Sze rzetesrend (szer) JARÁB1K BALÁZS Vonulnak a buddhista szerzetesek a mianmari Yangonban. Bármennyire meglepő, ez volt az egyik vezető hír a hétvégi nyugati sajtóban. Talán közelebbivé válik a történet, ha „valódi” nevén nevezzük a gyereket: Mianmar nem más, mint Burma, Yangon pedig a néhai legendás kikötőváros, Rangoon. Tessék csak leporolni a Rejtő Jenő-köteteket és emlékezni. A mai Burma (juszt sem hívom Mianmarnak) messze nem olyan vidám hely, mint amikor Fülig Jimmy osztogatta a pofonokat, Piszkos Fred, a kapitány pedig az észt. Több mint harminc éve már a katonai junta az isten, amely nemcsak az ország és városai átnevezéséért felelős. Uralmuk alatt burmaiak tízezrei haltak erőszakos halált, vagy tűntek el. Az utolsó hasonló megmozdulások után, 1988-ban, mintegy háromezer tüntető esett áldozatul a katonai fellépés során. Azóta van börtönben, illetve házi őrizetben Aung San Suu Kyi, aki a függetlenségi hős (és szintén generális) apjától „örökölte” a pozíciót. A vér nem vált vízzé, hiszen a törékeny asszonyból a burmai ellenzék vezére és szinte örök fogoly lett. A Nobel-békedíj és nemzetközi elismertsége „segítette” ahhoz, hogy a börtönbüntetésről házi őrizetre módosítsák az ítéletét. Burma ma a világ egyik legszegényebb és legelszigeteltebb országa, groteszk ellentétet alkotva például a szomszédos Thaifölddel, de bármelyik más délkelet-ázsiai országgal. Éppen ezért izgatja a médiát az az immáron több mint tízezer buddhista szerzetes, akik az életükkel játszva tüntetnek a hatalom gazdasági politikája ellen, nemzeti egységre szólítva fel. Ajunta, amely pár hete emelte duplájára a benzin árát, egyelőre rendkívül toleránsán viseli az évtizede nem látott, immáron nyolc napja tartó tüntetéseket. A jelek szerint a generálisoknak több a vesztenivalójuk, mint azt bárki is hitte volna. A szerzetesek ugyanis nagy megbecsülésnek örvendnek országszerte, és egy katonai akció ellenük további reakciókat válthatna ki a gazdasági megszorítások miatt meglehetősen „Ausztrált” burmaiak körében. A kérdés az, hogy a szerzetesek döntenek-e rendszert, vagy a katonai junta tanítja-e rendre a szerzeteseket. Az eddigi toleráns álláspont mögött az ország egyetlen, de hatalmas szponzora, Kína állhat, amelynek nemigen áll érdekében egy ilyen jellegű rendszerváltás. A katonai junta megpróbálhatja türelmesen kivárni, hogy a tüntetések egyszerűen véget érjenek, vagy megpróbálhat megegyezésre jutni a szerzetesekkel. A hagyományos buddhista, narancssárga ruhát viselő szerzetesek azonban már megmutatták a világnak, hogy lehet Burmában új rend. JEGYZET Válaszok nélkül PUHAJÓZSEF Felújított sétálóutca Pozsony belvárosában, pompázó kirakatok, jól öltözött járókelők. Egy valaki kitűnik a környezetből. Az élelmiszerbolt előtt portékáját kínáló idős néni, szemmel láthatóan vidékről érkezett. Mire odaérek hozzá, épp végez a kirakodással. Vele nagyjából egyidős zománcos tálban egylitemyi tarkabab valamint három, megállapíthatatlan korú befőtt: sárgabarack, talán alma és uborka hever a maga elé terített konyharuhán. A kezében meg pár szál szalmavirág. Ha nem látnám a patyolattiszta kötényét és az élre vasalt konyharuhát, azt mondanám: nem árul, hanem koldul. Megesik rajta a szívem. Vajon mi készteti arra, hogy kiálljon ide? Ezeket megveszi valaki? Mennyit érnek? Egy százast? Kettőt? Ez az összeg menti meg a nénit az éhhaláltól? Netán a fogához veri a garast, s odahaza a dunyhájában milliókat rejteget? Eszembe jut egy régi történet. A Pátria rádió Börzéjébe sírva telefonált be egy néni, kovászos uborkát kínált eladásra. A papának rakta el télire, csakhogy a papát időközben elvitte az agyvérzés - mondta -, és most nem tud mit kezdeni a megboldogult férj kedvenc csemegéjével. Ő nem szereti, a családnak nem kell. Kidobni mégsem fogja, hogy nézne az ki. Nem tudtam lereagálni. Mint ahogy a számtalan kérdésem ellenére most sem merek szóba elegyedni a nénivel. Pedig alkalom is adódik. Rám mosolyog, mondja, hogy vegyek virágot a feleségemnek. Visszamosolygok, de nem válaszolok. Mégsem mondhatom neki, hogy a párom a szalmavirágjával együtt engem is kidobna. Hirtelen félreugrom, de még így is szinte átgázol rajtam a boltból kiviharzó terebélyes elárusítónő. Rámordul a nénire. Három percet ad neki arra, hogy eltűnjön, különben jön a rendőrség, mint a múltkor, s náluk nincs pardon. A néni nem válaszol, szégyellősen lehajtja a fejét. Ezek szerint vannak vevői, mivel nem először árul. Habár, a fene tudja. Lehet, hogy már nincs rendben az elméje. Odabent a boltban azon gondolkodom, ha még ott lesz, tegyek-e a köténye zsebébe egy százast. A portékája persze nem kell. Megsértődne? Vagy utána nem tudnék szabadulni tőle? Egyiket sem akarom, ezért inkább leteszek az ötletemről. A boltból kilépve a másik irányba indulok el. Odapillantok, vajon ott van-e még. Igen, nem távozott. Megszaporá- zom a lépteimet, a kiszabott idő ugyanis letelt, s nem szeretnék a szemtanúja (szenvedő alanya) lenni a terebélyes asszonyság újbóli kirohanásának. A rendőrök érkezésének meg főleg nem, mivel náluk állítólag nincs pardon...
