Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-15 / 213. szám, szombat
4 Külföld ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 17. www.ujszo.com Viszonylag csendesen tüntettek a magyar kormány ellen Budapesten Több ezren a Várban Mintegy 200 embert vettek őrizetbe szombaton azon a washingtoni tüntetésen, melyen több ezren követelték az amerikai csapatok Irakból való hazahívását és Bush elnök leváltását. Az „Answer Coalition" nevű háborúellenes szervezet által életre hívott menet, amelyben legalább 6000-en vettek részt, a Fehér Háztól a Capitoliumig vonult. A tüntetésre 5 nappal azután került sor, hogy Bush bejelentette: 2008 nyaráig legalább 21 500 katonát hazahív az Irakot megszálló jelenlegi 168 ezerből. (SITA/AP-felvétel) Kutyatesttel ábrázolta Mohamed prófétát Vérdíj a karikaturista fejére ÖSSZEFOGLALÓ RÖVIDEN Kiutasították Karadzsics fiát Belgrád. Kiutasították szombaton Szerbiából Radovan Karadzsics volt boszniai szerb vezető fiát, akit az előző nap vett őrizetbe a rendőrség Belgrádban, „személyazonossága ellenőrzése“ céljából. Alekszan- dar (Szasa) Karadzsicsnak három napja van az ország elhagyására, és egy évig nem térhet vissza oda - közölték a hatóságok. Személyi igazolványa nem felelt meg a szerb törvényeknek, a dokumentum szerint még mindig szerb állampolgár, ezért azt bevonták. Hamis irat birtoklásáért 500 dollárnak megfelelő pénzbüntetésre ítélték - tette hozzá Rasim Ljajics, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT) való együttműködésért felelős miniszter. A brit hírügynökség értesülése szerint a fiút azért vették őrizetbe, hogy kikérdezzék apja hollétével kapcsolatban. (mti) Zubkov lehet Putyin utóda Moszkva. Viktor Zubkov az új orosz kormányfő, miután az állami duma pénteken nagy többséggel jóváhagyta kinevezését. A 66 éves politikus és Putyin elnök régóta ismerik egymást. Mint bármely más orosz állampolgárnak, Viktor Zubkov új orosz kormányfőnek is jogában áll, hogy elnöknek jelöltesse magát - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szocsiban. Putyin nem zárta ki, hogy Zubkov indul majd az elnökválasztáson. (mti) Kettétört és kigyulladt a gép Bangkok. Legkevesebb 87-en meghaltak egy tegnapi thaiföldi légi szerencsétlen- ségben, sok embert még nem találtak meg - tájékoztatta a sajtót Phuket üdülősziget kormányzója. A gépen 123 utas és ötfős személyzet utazott. A túlélők száma legkevesebb 29, A szerencsétlen- séget szenvedett repülőgép a One-To-Go thaiföldi fapados légitársaság MD-80-as gépe. A légi jármű a szakadó eső és a széllökések miatt elvétette a leszállópálya betonját, kettétört és kigyulladt, (mti) Gusenbauer: ne lazítsunk! Bécs. Az osztrák kancellár ellenzi, hogy lazítsanak az Európai Unió bevándorlási szabályain, lehetővé téve a külső munkaerő szabadabb beáramlását a közösség országaiba. Alfred Gusenbauer tegnapi tévényilatkozatában egyértelműen nemet mondott arra az elképzelésre, hogy - amerikai mintára - hozzanak létre európai uniós kékkártyát, amelynek birtokában az EU- n kívüli országokból érkező külföldiek megkötés nélkül vállalhatnának munkát a közösség államaiban, jóllehet csak előre meghatározott időre, (mti) Budapest. Szombat délután a budai várban több ezer ember gyűlt össze annak alkalmából, hogy egy éve került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Az eredetileg kétórásra tervezett, végül három és félórásra nyúlt, békés tüntetésen a rendőri jogsértésekről, az egészségügy, a nemzeti összefogás kérdéseiről volt szó. ÖSSZEFOGLALÓ Több ezren gyűltek össze a budai várban, a köztársasági elnök hivatala (Sándor-palota) melletti téren tartott tüntetésen szombat délután. A magánszemély által bejelentett rendezvény apropója a magyar miniszterelnök az egy évvel ezelőtt nyüvánosságra került ószö- di beszéde volt. A színpadon közel harminc ismert jobboldali személyiség, értelmiségiek, sportolók ültek, köztük Wittner Mária, fideszes képviselő, Eperjes Károly, Bánffy György, Bayer Zsolt, Csókay András, Papp Lajos, Grosics Gyula, Jan- kovich Marcell, Melocco Miklós és Morvái Krisztina. Murányi László műsorvezető több olyan embert is bejelentett, akikről Merült, hogy nem tudtak elmenni az eseményre vagy késtek. A tömegben nemzeti színű és árpádsávos zászlók voltak láthatók. A rendezvény kezdetén az esemény leginkább egy népÖSSZEFOGLALÓ Budapest. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KM- KF) budapesti ülésén elfogadta a Szili Katalin által előterjesztett nemzetpolitikai stratégiát, amely a schengeni csatlakozást követően a fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt. A stratégia szerint a jövőben a határokon átívelő fejlesztésekkel lehet közelebb hozni egymáshoz a határon belül és túl élő magyarokat. A magyar parlament elnöke elmondta: létrejön a határon túli magyar közösségek brüsszeli lobbiirodája, amelyhez a kormány is megadta a támogatást. A stratégia KOKES JÁNOS Prága. A Magyar Szocialista Párt nem csatlakozott ahhoz a nyilatkozathoz, amelyben pénteken Prágában a hat közép-európai ország szociáldemokrata pártja az amerikai rakétapajzs csehországi és lengyelországi telepítése ellen foglalt állást. „Az MSZP álláspontja az, hogy ha Európát valamilyen veszély fenyegeti - s a terrorizmus az kétségtelenül egy üyen fenyegetés -, akkor az ellen védekezni kell. Erről előzetesen kell gondoskodni, s nem amikor már valami tragédia történt” - mondta lapunknak a tanácskozás után Szekeres Imre, az MSZP alelnö- ke. A nyilatkozatot aláíró cseh, német, lengyel, osztrák, szlovák és szlovén szociáldemokrata pártvezetők leszögezték: Eurónemzeti dzsemborira emlékeztetett: idősebbek, fiatalok, családok kisgyerekekkel sütkéreztek a kellemes időben. A beszédek közben többször felhangzott a jól ismert „Gyurcsány takarodj!” skandálás. Nagy várakozás és tetszés- nyilvánítás övezte Morvái Krisztina beszédét. Az őszi tüntetéseken elkövetett rendőri jogsértéseket vizsgáló Civil Jogász Bizottság társelnöke a boldog Magyarországról szóló álmát mondta el. Morvái felvetette, hogy az ellenállásnak van olyan formája is, amikor az emberek felmondják háztartási és egyéb biztosításaikat azokkal a biztosítókkal, amelyek „orgazdaként” belépnének az egészségügybe, ahol a becsapott szocialista és liberális szavazók levélben szólítják fel országgyűlési képviselőket a lemondásra. Szerinte a kormány lemondását az is indokolná, hogy tavaly októberben Budapest utcán tizennégy ember szemét lőtték ki a rendőrök gumilövedékkel, viperákkal védtelen embereket vertek. Nincs itt az ideje a forradalomnak, így maradnak az alkotmányos keretek és meg kell nyerni a népszavazást - mondta felszólalásában Bayer Zsolt publicista. „Ha ezt a népszavazást elveszítjük, akkor mi magunk legitimáljuk az őszödi gazember hatalmát”-mondta. Feltette a kérdést, egységes-e a nemzet, sőt lehet-e nemzetről beszélni azután, hogy 2004-ben megbukott a kettős állampolgárságról tartott népszavazás. A Bayer Zsolt előtt elfogadásával új időszámítás kezdődhet a nemzetpolitikában. Szili szerint ez a stratégia lesz majd az alapja a nemzetpolitikai törvény- javaslatnak. A dokumentum indítványozza, hogy a politikai egyeztetés mellett hozzanak létre olyan véleménynyilvánító fórumokat, amelyeken a civil szféra, az egyházak és a fejlesztési együttműködésbe bevont régiók is részt vehetnek. A stratégia tartalmazza azt is, hogy szükség van a Magyar Állandó Értekezlet működési zavarainak elhárítására, és a testület - vagy más, hasonló jellegű, nemzetközi közpa biztonságát csak az összeurópai és euroatlanti szövetség keretem belül lehet elérni, s az amerikai rakétapajzs ügyét az Európai Unión és a NATO-kívül Oroszországgal is meg kell vitatni, mert a kérdés feszültséget keltett Washington és Moszkva között. „A félreértéseket csak intenzív konzultációk útján lehet tisztázni” - olvasható a dokumentumban. Egy másik, szintén a kétnapos tanácskozáson elfogadott ún. prágai nyilatkozat szerint, amelyet már az MSZP is aláírt, a hét közép-európai ország szociáldemokrata pártja sürgeti az Európai Unió reformszerződésének az elfogadását és hitet tett az új szociális Európa szükségessége mellett. A dokumentum az energiabiztonság fontosságára is rámutat. felszólaló szónokok Gyurcsány Ferenc és kormánya reformintézkedéseit bírálták, különösen az oktatás és az egészségügy területeit érintő reformokat. Az alapvetően békés rendezvény ideje alatt viszonylag kevés rendőr volt a Szent György téren. A tér közelében azonban mintegy száz rendőr várakozott autóbuszokban és járőrautókon. Az elnöki palotához közel három mentőautó is készenlétben áll. Még a tüntetés kezdeté előtt kisebb zavart okozott, hogy a Lánchidat egy rendezvény miatt lezárták a forgalom elől. A többség kerülőt tett az Erzsébet, illetve a Margit híd irányába, néhány árpádzászlós fiatal viszont megfenyegette a lánchídi rendezvény útjukba álló szervezőit, hogy a Dunába dobják őket. A szervezők így inkább félreálltak, a terület lezárásával nem törődő fiatalok pedig átmentek a Lánchídon. A nap folyamán több kormányellenes tüntetés is zajlott a városban. A magukat Kossuth téri tüntetőknek nevezők egy csoportja a Hősök terén demonstrált egésznap, Gyurcsány Ferenc lemondását követelve. A Magyar Nemzetért Mozgalom pedig a Hősök teréről a Kossuth tér melletti Vértanúk terére vonult. Itt háromszázan követelték a kabinet távozását, a tüntetők egy kisebb csoportja a rendőrséget kijátszva bejutott a Kossuth térre, őket egyenként tessékelték ki. (mti, index) megegyezést kifejező fórum - mielőbbi összehívására. Közös állásfoglalást fogadott el a fórumon az öt magyar parlamenti párt. Ebben támogatják a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) kezdeményezését a magyar-szlovák megbékélésről - jelentette be a tanácskozás szünetében a magyar Országgyűlés elnöke. Szüi Katalin hozzátette: az állásfoglalás elfogadását az is indokolta, hogy a szlovák parlament a jövő héten tárgyalja azt a dokumentumot, ami a Szlovák Nemzeti Párt javaslatára megerősíteni a benesi dekrétumokat és azok jogi következményeit is. (mti, fn) A szlovák kormánypártnak, a Smer-szociáldemokráciának az eddigi elszigeteltsége, illetve ennek az esetleges feloldása az európai szocialisták pártján belül a tanácskozás hivatalos részében nem került szóba. Nem hivatalosan azonban maga Robert Fico kormányfő és pártelnök vetette fel. A Smer tagságát az európai szocialista pártban tavaly azután függesztették fel, hogy Fico a nacionalistának minősített Szlovák Nemzeti Pártot is bevette kormányába. „Kapcsolataink partnereinkkel eddig is fejlődnek. Bár igaz, hogy tagságunk felfüggesztésével megbüntettek minket, de elszigetelve nem voltunk. Inkább lövészárokbeli harchoz hasonlítanám a helyzetet” - jelentette ki a cseh köztelevíziónak Robert Fico miniszterelnök. Kairó. Vérdíjat tűzött az iszlámot megsértő svéd karikaturista fejére az al-Kaida terrorszervezet iraki részlegének állítólagos vezére, terrortámadással fenyegetett meg svéd óriáscégeket, és a rámádén böjthónap idejére újabb offen- zívát ígért iszlamista honlapokon szombaton hozzáférhetővé tett üzenetében. Abu Omar al-Bagdadi a félórás hangfájlban 100 ezer dollárt kínált fel annak, aki megöli Lars Vilks karikaturistát, mert a Nerikes Alle- handa című svéd lap egy augusztusi Athén. Görögországban tegnap előrehozott választásokat tartottak, közel 10 millió szavazásra jogosult állampolgárt vártak az urnákhoz. A 2004-ben hatalomra került Kosztas Karamanlisz miniszter- elnök akkor írta ki a választásokat, amikor népszerűsége tetőpontján állt, és biztosnak ígérkezett pártja, a konzervatív Új Demokrácia győzelme a Jeóiji- osz Papandreu vezette Pánhel- lén Szocialista Mozgalommal (PASZOK) szemben. Az augusztus végén a Peloponnészosz félszigeten és Évia szigetén pusztító, 66 emberéletet követelő erdőtüzek azonban heves elégeszámában kutyatesttel ábrázolta Mohamed prófétát. „Ha birka módjára vágják le“ - üzeni a terrorista vezér - másfélszeres összeg jár az életéért. Az összeg felét ajánlja fel annak, aki a lap főszerkesztőjével végez. Az iraki al-Kaida állítólagos vezére üzenetének nagyobbik része az iraki helyzettel foglalkozik, és haragjának éle mindenekelőtt a Muzulmán Testvérek szervezete ellen irányul, amely az ország legnagyobb szunnita pártja, az Iraki Iszlám Párt mögött áll, s amelyet Bagdadi azzal vádol, hogy az amerikaiakkal együttműködve harcol az al- Kaida emberei ellen. (mti) detlenséget váltottak ki a kormánnyal szemben, amely nem volt képes a katasztrófát megakadályozni. Két héttel a szavazás előtt tüos közvélemény-kutatási eredményeket közzétenni a sajtóban, elemzők saját felméréseik alapján úgy ítélik meg, hogy az Uj Demokrácia szoros előnye várható a PASZOK-kal szemben. A lapzárta előtti első exit poll eredmények szerint Karamanlisz miniszterelnök Új Demokrácia pártja nyert, a szavazatok 42,5 százalékával. Ez azt jelenti, hogy a konzervatívok a megszerzett 152 mandátummal szoros többséget alkotnának a 300 tagú athéni palamentben. (mti, orf) A magyar pártok támogatják az MKP kezdeményezését Elfogadott nemzetpolitikai stratégia Az MSZP nem csatlakozott az amerikai rakétapajzs elleni nyilatkozathoz Szemben a szociáldemokratákkal Merkel elutasította az ajánlatot Berlin. Angela Merkel német kancellár elutasította Nicolas Sarkozy francia elnök arra vonatkozó ajánlatát, hogy Németország közvetve vegyen részt a francia nukleáris programban - írta a Der Spiegel. Az erre vonatkozó javaslatot Sarkozy akkor tette, amikor a Berlin közelében fekvő Meseberg kastélyban találkozott a kancellárral és külügyminiszterével, Frank-Walter Steinmeierrel. A Der Spiegel úgy tudja, az ajánlat rendkívüli módon meglepte a német vendéglátókat, akik azt diplomatikusan, de határozottan elutasították, hangsúlyozva: Németország csatlakozott a nukleáris fegyverek terjedését meggátolni hivatottatomsorompó-szerződéshez. (mti) 10 millió állampolgárt vártak az urnákhoz Választottak a görögök ÖSSZEFOGLALÓ