Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)

2007-09-13 / 211. szám, csütörtök

22 Sport ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 13. www.ujszo.corr FOCIVILÁG A stuttgarti világbajnoki második hely is kevés volt az olimpiai kvótához, mégis élete legnagyobb sikerét érte el Kikényszerített Rijkaard-igen Berki: Az egyik szemem sír, a másik nevet Elfogyott a pénz, odébbálltak a játékosok és a kisudvarnokiak sikerkovácsa Dobogóról zuhantak a szakadékba Nem lesznek ott az olaszországi Európa-bajnokságon Magyar kudarc Izraelben Barcelona. Frank Rijkaard ugyan nem ülhetett csapata kispadján a Katalán Kupa el­veszített keddi döntőjében, ennek ellenére lázas betegen is kénytelen volt állást foglalni a Barca két tehetséges fiataljá­nak, Giovani dós Santosnakés Bóján Krkicnek a jövőjét il­letően. Eto’o hónapokra kidőlt a sorból, a szakmai vezetés nem számít már a klubot ke­reső Gudjohnsenre, de igazá­ból már arra az Ezquerróra sem, akit még szükségből azért foglalkoztattak néha­napján. A jövő mindenképpen a két fiatalé. „Mindketten az első kerethez tartoznak, itt a helyük közöttünk, számítok rájuk” - mondta ki határozott állásfoglalását Giovani dós Santosról és Bóján Krkicről a katalánok szakvezetője, (ns) Megtámadták Alex Fergusont A lólengésben már kétsze­res Európa-bajnok Berki Krisztián élete legnagyobb sikerének tartja, hogy a stuttgarti torna-vb-n ezüst­érmes lett a kínai Hsziao Csün mögött. Ám mégis sa­játságos helyzetben van, hi­szen a jövő évi pekingi olimpiára nem jutott ki, eh­hez a világbajnokságot is meg kellett volna nyernie. OR1GO Két másik klasszis ugyancsak megjárta az ésszerűtlen kvalifi­kációs szisztémával: a holland Van Gelder gyűrűn, a szlovén Pe- gan nyújtón lett vb-ezüstérmes, és ők sem szereztek olimpiai kvótát. Nem volt nagy felháboro­dás, hogy ilyesmi megtörténhet? Többektől, így jó néhány ver­senyzőtársamtól visszahallottam, hogy helyem lenne az olimpián, és valóban sokan elégedetlenkedtek a kvalifikáció menetével. Ám ezzel mindenki előre tisztában volt, így utólag már nincs miért háborogni. Mennyire törte le, hogy nem jutott ki Pekingbe? Túltettem magam rajta, már nem vagyok elkeseredve. A nega­tív, rossz dolgokat már kint elfelej­tettem, az itthoni fogadtatás a re­pülőtéren pedig örökre emlékeze­tes marad. A klubomból, az UTE- ből kijöttek elém a legapróbb tor­nászpalánták is, és közösen versbe foglalták, milyen büszkék rám. Az ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Kisudvamok. Mint ahogy már hírt adtunk róla: nem folytatják szereplésüket a női I. labdarúgóli­gában a legutóbb bronzérmes kis­udvarnokiak, akik az akut játékos­hiányra és pénzszűkére hivatkozva a minap faxon jelentették be a Szlo­vák Labdarúgó-szövetségnél, hogy kilépnek a bajnokságból. ,Akkor csordult ki a pohár nálunk, amikor a keddi edzésen a Csicsó testvérek, Andrea és Dóra közölték velem, nem lesznek jelen a szombatra ki­sorsolt rózsahegyiek elleni hazai mérkőzésünkön. Akkor ugyan még nem tudtuk, hogy a kiadós esőzé­sek miatt a teljes 4. fordulót későbbi időpontra halasztják. A két hiányzó kiválásával hatan, jobb esetben heten maradtunk, foghíja­sán esélyünk sem lett volna a tisz­tes helytállásra - indokolta dönté­süket László Rozália, a kisudvar­nokiak csapatvezetője. - Volt edzőnk, Frantisek Urvay immár a vágsellyeik szakmai tanácsadója­ként tevékenykedik, vele tartott egyik kulcsjátékosunk, Búó Ale­xandra is. A tavaly nálunk vendé­geskedő Jurcegová, Lukácsová, Pa­lkóvá, Andrusková, Lalíková alkot­ta ötösfogat a nyáron távozott tőlünk. Néhányan sérüléssel baj­lódnak. A potenciális szponzorral folytatott tárgyalások is eredmény­telenek voltak. Szakképzett edző, megfelelő anyagi támogatás híján nem láttuk értelmét, hogy a pofo­zógép szerepében járassuk le klu­bunkat.” A csapat korábbi sikerkovácsa, Frantisek Urvay sem rejtette véka alá véleményét: „Elszomorít, ami Kisudvamokban történik, hiszen részese voltam sikersztorijuknak, ám a nagy nekibuzdulást a kivárás időszaka követte - mondott véle­ményt a történtekről. - Lépnem kellett, ugyanezt tették a neves fut­ballisták is, akik nem ülhettek ölbe tett kézzel a babérokon. Nyáron el­maradt a felkészülés is. A helybeli­ek alighanem arra vártak, hogy majd kapcsolataim révén főszere­pet vállalok az új szerzemények át­igazolásában. Megfelelő anyagi háttér nélkül ezen a szinten képte­lenség az élvonalban helyt állni. Nevemmel egyébként sem akartam hazardúozni” - nyilatkozta a csal­lóköziektől történt távozásáról. A hogyan továbbról László Ro­zália árult el részleteket: „A területi szövetség vezetői rugalmasan in­tézkedtek, az általuk úányított kis­pályás bajnokságba nyertünk beso­rolást. Az első meccsünket már szombaton lejátszottuk, ezen a legutóbbi bajnok nagyszarvai kol­lektívát 4:0-ra legyőztük. A lé­nyeg, hogy ha alsóbb szinten is, to­vább folytatjuk. Aztán majd meg­látjuk. Nem kizárt, hogy a jövőben újra élvonalbeli tagságért folyamo­dunk. Persze, ahhoz támogatókra, pénzre, futballistákra, trénerre lesz szükségünk” - vázolta fel a jövőt illető elképzeléseit a kisudvamoki női focitörténések mozgatója, (ái) (Fogas Ferenc felvétele) MT1-TUDÓSÍTÁS Rámát Gan. A magyar női ko­sárlabda-válogatott utolsó Euró- pa-bajnoki pótselejtező-mérkőzé­sén vereséget szenvedett Izrael­ben, ezzel elveszítette az esélyét arra, hogy részt vehessen az olaszországi Eb-n. IZRAEL-M AGYARORSZÁG 82:60. A csoportelső magyarok 11 napja 73:54-re verték Izraelt Győrött, a Rámát Ganban aratott siker pedig már azt jelentette vol­na, hogy a szombati, utolsó játék­naptól függetlenül már biztos résztvevői a közvetlen Eb-kvalifi- kációs minitomának. Pozsony. Extraligás csapata mellett B csapatot is indít az I. li­gában a Slovan női kosárlabda­szakosztálya, s hat pozsonyi vá­rosrészben gyerekeknek is tart foglalkozásokat. A tavaly újjáala­kult klub idén az 5-6. hely meg­szerzését tűzte ki célul az Extrali­gában. „Egy éve azt mondtuk, nulla ko­ronáért csináljuk ezt az egészet, most már valamelyest javult a helyzetünk, így egy koronáért dolgozunk - mondta Beata Koz- monová klubelnök, aki azt is el­árulta, a klub költségvetése az új idényre 2 és fél mülió korona. - Ennek nagy része a terembérletre megy el, mivel az Intertől béreljük meccseinkre és edzéseinkre a pa- sienkyi sportcsarnokot. A játéko­saink mind diákok, csak az edző a mi alkalmazottunk.” A közelgő 2007/2008-as évad­ban Tatiana Gallová úányítja A magyarok ezzel 2005 után is­mét elszalasztották az Eb-részvé­telt, ugyanis a B csoportban a szombati Bulgária-Izrael találko­zó után az egyik riválisnak bizto­san jobb lesz a kosáraránya. A leg­rosszabb esetben, ráadásul akár utolsó is lehet Bencze Tamás edző csapata, azaz Olaszországban nem az Eb-szereplésért, hanem az A osztályban maradásért kellene megküzdenie. A B csoport állása: 1. Magyaror­szág 6 pont/4 mérkőzés (241:249), 2. Izrael 5/3 (212:197), 3. Bulgária 4/3 (177:184). Azonos pontszám esetén a dobott és kapott kosarak aránya dönt. majd a csapatot, aki tavaly má­sodedzőként dolgozott a klubnál. „Néhány évet Dámában játszot­tam és edzősködtem is, igyekszem az ottani tapasztalataimat a Slo- vanban is hasznosítani. Az együt­tesben nincsenek sztárok, az összeszokottság, a csapatszellem viszont néha többet ér, mint egy­két kiemelkedő játékos. Tavaly a 9. helyen végzett a csapat, most ennél jobbra számítunk” - nyilat­kozta az edzőnő. A klubelnök- asszony konkrét számokat is mon­dott: „Az ötödik-hatodik hely megszerzése reális cél.” A Slovannál nagy gondot fordí­tanak az utánpótlás-nevelésre is. „Hat pozsonyi városrészben indí­tottunk foglalkozásokat gyerekek számára. Máshonnan is lett volna igény, de mindent egyszerre nem tudtunk megszervezni. Szeretnénk egy igazi púamist kiépítem, hogy a jövőben a saját nevelésű játékosai­ra is számíthasson a Slovan” - je­lentette ki Beata Kozmonová. (bt) Már csak emlék a bronzérem megünneplése A középmezőnyt célozták meg a fővárosi kosarasok Piramist építene a Slovan ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS London. Sir Alex Fergu­son, a Manchester United labdarúgócsapatának ve­zetőedzője is sértettje volt az egyik londoni vasútállomá­son történt erőszakos cselek­ménynek. „Meg tudjuk erősí­teni, hogy ő volt az egyik megtámadott” - közölte egy rendőrségi szóvivő, hozzáté­ve, hogy a szakember köny- nyebb lábsérülést szenve­dett, de az incidenst kö­vetően el tudott menni a ta­lálkozójára. A 66 éves tréner hétfőn vonattal utazott a fővárosba, s a eustoni pálya­udvaron őt és több más utast molesztált egy negyvenéves férfi. A támadót előállítot­ták, fizikai erőszak és a köz­rend megzavarása miatt eljá­rás indult ellene, (mti) Sir Alex Ferguson (SITA/AP-felvétel) Karel Brückner kirohanása Prága. Karel Brückner, a cseh labdarúgó-válogatott vezetőedzője az írek elleni Európa-bajnoki selejtező előtti sajtótájékoztatón dur­ván megsértett egy újságírót, akinek azt tanácsolta, hogy használja az eszét, majd a publikum előtt elmagyárazta neki, hol is található az a ko­ponyában. Természetesen mindenki meglepődött a vá­ratlan jelenet láttán. Érde­kesség, hogy éppen Brückner volt az, aki az Eb-selejtezők előtt arra kérte játékosait, ne szabálytalankodjanak feles­legesen a meccseken, s vé­gig sportszerűen futballozza­nak... (tasr) egyébként egy pillanatig sem for­dult meg a fejemben, hogy abba­hagyjam a tornát. Még csak 22 éves vagyok, így a 2012-es londoni olimpia is bőven belefér a pályafu­tásomba. Remélem, oda már sike­rül kijutnom. S addig is lesznek ver­senyek, még sokszoros Európa-baj­nok lehetek, és talán felállhatok a vüágbajnoki dobogó tetejére is. Jövőre pedig számomra a lausan- ne-i Európa-bajnokság lesz azév fő versenye. Arra semmi esély, hogy szabad kártyát kapjon az olimpiára? A Nemzetközi Torna Szövetség már odaítélte a három szabad kár­tyáját. Az egyiket egy izraeli srác kapta, aki bejutott a talajdöntőbe, és ő meg is érdemelte. De ázt, hogy Egyiptom és Kolumbia múe kapott szabad kártyát, senki sem tudja... így már csak egyeden kiadó hely van, erről majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság dönt. Bele kell törődnöm, hogy számomra Peking elúszott. A vb-ezüstöt hova helyezi a többi érme közé? Egyelőre még kallódik, ahova megyek, viszem magammal. Sok barátom még nem látta, és szeret­nék megnézni. Abban a helyzetben vagyok, hogy az egyik szemem sú, a másik nevet. Mert igaz ugyan, hogy ez a vüágbajnoki második hely kevés volt az olimpiai kvótá­hoz, mégis ez életem legnagyobb sikere. Ha két éve a melbourne-i vb-n, ahol végül negyedik lettem, a dobogó másodüt fokán állhattam volna, biztos kiugrók a bőrömből Berki Krisztián örömömben. Most is boldog va­gyok, még ha teljesen nem is lehe­tek az. Amikor Hsziao Csün végzett a gyakorlatával, és elmentek egy­más mellett, a televíziós közvetí­tésben lehetett látni, hogy gratu­lált neki. Igen, bevett szokás nálunk, hogy a versenyzők gratulálunk egymás­nak. És a kínai srác is sok szeren­csét kívánt nekem. Történt, ami történt, a legkisebb gyűlölet vagy harag sincs bennem úánta, amiért legyőzött. El kell ismernem, hogy ezen a napon ő volt a jobb. Sajnos én a gyakorlatom végén hibáztam, de ha nincs ez a rontás, akkor sem biztos, hogy nyerek. így utólag még jobb is, hogy nem volt tökéletes a gyakorlatom, mert hibátían pro­dukcióval veszíteni sokkal rosz- szabb érzés lett volna. Amikor a pontszámával a má­sodik helyre került, három ver­senyző még hátra volt. Az ő gya­korlataikat megnézte? Igen, és drukkoltam, hogy az ezüst meglegyen. Igaz, a vb-re még úgy mentem ki, hogy kockáztatni (TAS R/AF P-f e I véte I) kell, az aranyra törni, és ha ez nem sikerül, az már teljesen mindegy, második vagy nyolcadik leszek. De azért ez nem így van. Ha én vagyok a vüágon a második legjobb, akkor meg kell ragadni az ezüstérmet. Most nyilván egy ideig azért nem megy le edzésre. Dehogynem. Hétfőn érkeztem haza, és kedden már edzettem. Ez egy lazább hét lesz, de idén még két Vüágkupa-versenyt rendeznek, az egyiket éppen Stuttgartban, a másikat Glasgow-ban, vagyis van­nak még feladataim.

Next

/
Thumbnails
Contents