Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)

2007-09-13 / 211. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 13. Sport 23 Két év után ismét hazai pályán játszhattak a törökök Balszerencsés vereség MTl-TUDÓSÍTÁS Isztambul. A magyar labdarú­gó-válogatott 3:0-ás vereséget szenvedett a török csapattól Euró- pa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. A várakozásoknak megfelelően a török csapat - amely a Nemzetkö­zi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egy korábbi ítélete miatt két éve nem játszott hazai pályán - neki ugrott a magyaroknak, de Várhidi Péter alaposan megszilárdított vé­delme jól állta a rohamokat. Ez után a magyar válogatott magára talált, egy-két szép támadással meg is tudta zavarni a törökök vé­delmét. Fordulást követően a 63. percben egy bírói tévedés eldön­tötte a találkozót: a skót Dougal a Gera ellen elkövetett szabályta­lanságért büntető helyett a ma­gyarjátékmestert jutalmazta“ pi­ros lappal, ezt a törökök pedig ke­gyetlenül kihasználták két gyors góllal és otthon tartották a három pontot. „Gonosz játék a futball, nem ér­tem miért kell ekkora előnyt adni egy csapatnak. A 63. percben gya­korlatilag véget vetettek a mérkő­zésnek, elrontották a játékunkat, erre egyszerűen képtelen vagyok magyarázatot találni. A második félidőben nekik kellett váltani, de ezt is meg tudtuk fogni taktikai­lag. Ami a kiállítás után történt az értékelhetetlen. A bíró a pálya tar­tozéka, nem tudunk vele mit kez­deni. Nagyon sajnálom a játéko­sokat, hiszen az ő munkájukat tet­ték most tönkre. Az elmúlt két összecsapásunkon végre magunk mellé állítottuk a közvéleményt, erre jön egy ilyen eset“ - értékelt a lefújást követően Várhidi Péter. Törökország-Magyarország 3:0 (0:0) Isztambul, Inönü Stadion, 30 000 néző. Játékvezető: Stuart Dougal (skót). Góllövők: Gökhan (68.), Mehmet Aurelio (72.), Balogh (94., öngól). Sárga lap: Hamit Altintop, illetve Gera, Priskin, Hajnal. Kiál­lítva: Gera (63.). TÖRÖKORSZÁG: Arikan-Üzülmez, Cetin, Asik, Aurelio-Altintop, Karadeniz (62. Altintop), Akman (68. Öz- kan)-Sanli, Kahveci (46. Belözoglu), Ünal; MAGYARORSZÁG: Fü- löp (72. Balogh)-Csizmadia, Juhász, Vaskó-Szélesi, Vass, Vanc- zák-Gera, Hajnal-Priskin (67. Tóth), Dzsudzsák (83. Halmosi). SPORTHÍRADÓ ♦ Férfi röplabda-Eb, Oroszország - középdöntő, E csoport: Hollan- dia-Franciaország 3:2, Spanyolor- szág-Németország 3:1, Szerbia- Szlovákia 3:0. Az állás: 1. Spanyo­lország 8,2. Szerbia 7,3. Hollandia 6, 4. Németország 6, 5. Franciaor­szág 6, 6. Szlovákia 4; F csoport: Finnország-Belgium 3:1, Bulgá- ria-Lengyelország 3:2, Oroszor- szág-Olaszország 3:2. Az állás: 1. Oroszország 8,2. Finnország 7,3. Olaszország 6, 4. Bulgária 6, 5. Belgium 5, 6. Lengyelország 4.. ♦ Férfi kosárlabda Európa-baj- nokság, Spanyolország - közép­döntő, E csoport: Spanyolor- szág-Izrael 99:73. Végeredmény: 1. Spanyolország 9, 2. Oroszor­szág 9, 3. Görögország 8, 4. Hor­vátország 7, 5. Portugália 6, 6. Iz­rael 6. Az első négy helyezett ju­tott a negyeddöntőbe. F csoport: Németország-Olaszország 67:58. Franciaország-Törökország 85:64. Az állás: 1. Szlovénia 8, 2. Litvánia 8, 3. Franciaország 8, 4. Németország 7, 5. Olaszország 6, 6. Törökország 5. ♦ Női kosárlabda Eb-pótselejtezőn Kassán: Szlovákia-Ukrajna 89:69. A szlovákok a C csoport élén végez­tek, és bejutottak a kvalifikáció fi­náléjába. ♦ Nemzetközi labdarúgótorna, Ausztria: Japán-Svájc 4:3, Naka­mura (52., 78.), Maki (67.), Janó (90.); Chile-Ausztria 2:0, Droguett (66.), Rubio (83.). ♦ Bali tenisztorna, 2. forduló: Hantuchová (szlovák, 2.)-Tama- ela (holland) 7:5, 6:3. Páros, ne­gyeddöntő: Davenport, Hantu­chová (amerikai, szlovák)-Ditty, Zsidkova (amerikai, orosz) 6:4, 6:4. ♦ Kadett vízilabda-Eb, Málta - ne­gyeddöntő: Magyarország-Szlová- kia21:9. ♦ Vuelta, spanyol kerékpáros kör­verseny, 11. útszakasz (Castel- lon-Algemesi, 191,3 km): 1. Petac- chi (olasz, Miiram) 4:45:34; ... 136. Jurco (szlovák, Miiram); ... 141. Bodrogi (magyar, Credit) mindkettő 46 mp h. Összetettben: 1. Mencsov (orosz, Rabobank) 44:27:25;... 122. Bodrogi 1:12:13 óh;... 132. Jurco 1:16:24 ó h. ♦ U21-es labdarúgó Eb-selejtező: Magyarország-Szerbia2:l (2:0). ♦ Előkészületi labdarúgó-mér­kőzések: Montenegró-Svédor­szág 1:2, Málta-Örményország 0:1, Németország-Románia 3:1. Daganatos gyermekekkel játszott az olasz pilóta Prágában járt Fisichella KOVÁCS BARNABAS Prága. A Forma 1 cirkuszának vüágából - Mika Häkkinen, David Coulthard, Juan Pablo Montoya és Rubens Barrichello után - Giancar- lo FisicheEa is látogatást tett teg­nap a száztomyú városban. Az olasz pilóta gépe fél egy tájban lan­dolt a prágai repülőtéren, s érdekes módon: a délelőtti késő őszies időjárás egy pillanat alatt napos, kora nyári (olaszos) időre válto­zott. A népszerű Fisico hat órát töl­tött a Modva partján, úti célja pedig a Motol Egyetemi Kórház volt, ahol a daganatos gyermekeket látogatta meg. Jókedvűen elbeszélgetett ve­lük, s találkozójukról a játék sem hiányzott: távirányítású autók elé­gítették ki a kicsik versenyzői vá­gyait. Előtte azonban a Forma-l-es pilóta eleget tett prágai kötelezett­ségeinek, mivel csapata, az ING Re­nault FI főtámogatójának meghí­vására érkezett Csehországba. Természetesen a Renault Fl-es versenyautója sem maradhatott ki a parádéból, helikopter szállította a belváros egyik elegáns éttermé­nek teraszára, ahol sajtótájékoz­tatót is tartott a 34 éves olasz piló­ta. Elmondása szerint megter­helő, hogy két egymást követő hétvégén is versenyezni kell (Monza után e hét végén a belgiu­mi Spa következik), de nincs más választása: „Már megszoktam. Versenyezni kell és kész. A minél jobb eredmény reményében ké­szülök a Belga Nagydíjra” - nyilat­kozta mosolyogva Fisico. Marek Mintái (jobbra) ugyan két gólt lőtt, ám a szlovák válogatott mégis csúfos vereséget szenvedett a nagyszombati Eb-selejtezőn (SITA-felvétel) Visszavágtak a walesiek a tavalyi vereségért, 5:2-re győztek Nagyszombatban Bellamy: one man show Nagyszombat. Craig Bellamy megállíthatatlan volt a szer­dai Eb-selejtezőn, két gól lőtt, a másik kettőt előkészí­tette - a szlovák csapatkapi­tány Marek Mintái két talá­latával nem érhetett a nyo­mába. A walesiek 5:2-re győztek az Anton Mala- tinsky-stadionban. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Arra számítani lehetett, hogy sok szlovák drukker nem fog kilá­togatni a nagyszombati stadion­ba, arra viszont talán még a legel­vetemültebb walesi fanatikusok sem számítottak, hogy csapatuk a félidőben már 3:l-re fog vezetni. Pedig a hazaiak jól kezdték a mérkőzést, s a 12. percben Mintái révén megszerezték a vezetést is. Később Cech is gólt lőhetett vol­na, de Hennessey kapus másképp gondolta, s a 22. percben az első walesi akcióból megszületett az első walesi gól - Eastwood lőtt a hálóba. Ezután pedig jött a Bel­lamy expressz - a 33. percben Durica üldözte hiába, s szemtől szemben Seneckyvel a walesi sztár nem hibázott. A 41. percben Petrás volt a versenyfutás szen­vedő alanya, Senecky pedig igazi védés nélkül már harmadszor ke­reshette a hálójában a labdát. Szünet után aktívan kezdtek a szlovákok, már a 55. percben gól­lal fejeződhetett volna be Mintái és Cech jól kijátszott akciója, de ekkor még a kapus védeni tudott. Két perccel később viszont már te­hetetlen volt a szlovák csapatka­pitány lövésével szemben, s úgy nézett ki, a hazaiaknak lehet még keresnivalójuk. Bellamy viszont tovább folytat­ta magánszámát, a 72. percben hihetetlen szögből lőtt kapufát, majd a 78. percben úgy megfor­gatta Klimplt, hogy az csak nézett - a menteni igyekvő Durica pedig saját kapujába vágta a labdát. A meccs slusszpoénját a 90. percben Davies adta meg, ezzel beteljesít­ve a tökéletes visszavágást a tava­lyi, cardiffi 5:l-es vereségért, (bt) Szlovákia-Wales 2:5 (1:3) Góllövők: Mintái (12., 57.), ill. Eastwood (22.), Bellamy (33., 4L), Durica (78. öngól), Davies (90.). Játékvezető: Duhamel, 5486 néző. Sárga lap: Obzera, ül. Bellamy. SZLOVÁKIA: Senecky-Petrás, Klimpl, Durica, Gresko (63. ZofcákJ-Sesták (46. Obzera), Sapara, Hamsík, Cech-Holosko, Mintái. WALES: Hennessey-Rickets, Mor­gan, Gabbidon, Collins, Ledley ( 86. Vaughan)-Davies, Robinson, Bale-Bellamy, Eastwood (73. Fletcher). EB-SELEJTiZÖK A CSOPORT: Kazahsztán-Belgi- um 2:2, Bjakov (39.), Szmakov (74.- 11-esből), ill. Geraerts (12.), Mi- rallas (23.); Finnország-Lengyelor- szág 0:0. B CSOPORT: Litvánia-Feröer- szigetek2:l, Jankuaskas (8.),Dani- levicius (53.), ill. Jacobsen (90.); Ukrajna-Olaszország 1:2, Sevcsen- ko (71.), ill. De Natale (40., 77.). C CSOPORT: Norvégia-Görögor- szág 2:2, Carew (15.), Riise (39.), ill. Kirgiakosz (7, 29.); Bosznia- Hercegovina-Moldova 0:1, Buga- jev (22.). D CSOPORT: Ciprus-San Marino 3:0, Makridesz (15.), Aloneftisz (41., 92.); Csehország-írország 1:0, Jankulovski (15.). E CSOPORT: Andorra-Horvátor- szág 0:6, Sma (35.), Petric (40., 45.), Kranjcar (49.), Silva (55.), Raktic (64.); Macedónia-Észtor- szág 1:1, Maznov (30.), ill. Piiroja (17). F CSOPORT: Dánia-Liechtenste- in 4:0, Nordstrand (3., 36.), Laur- sen (12.), Tomasson (18.); Iz- land-Észak-írország 2:1, Bjömsson (6.), Gillespie (90.), ill. Healy (72.- 11-esből). G CSOPORT: Bulgária-Luxem- burg 3:0, Berbatov (27, 28.), Pet­rov (54. - 11-esből); Szlovénia- Fehéroroszország 1:0, Lavric (3. ­11-esből); Albánia-Hollandia 0:1, Nistelrooy (92.). (t-zsi) Ján Kocian nem érdekelte a walesi újságírókat Toshack is sokkhatás alatt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nagyszombat. John Toshack, a walesi szövetségi kapitány is sokk­hatásról beszélt Craig Bellamy tel­jesítményét értékelve. „Csapatka­pitányként természetesen azt vár­tuk, hogy új lendületet tud adni a csapatnak, de amit ma a pályán művelt, az minden elképzelést fe­lülmúlt” - nyüatkozta elégedetten a szigetországi kapitány, akit csak annyira lepett meg a váratlan, nagy arányú vendéggyőzelem, amennyire annak idején Cardiff- ban megdöbbenve figyelte a szlo­vák csapat eredményességét és vé­dencei hibáit. Hazai pályán öt gólt kapni szé­gyen, ezt férfiasán Ján Kocian is el­ismerte. „Képtelenek voltunk meg­oldani Bellamy őrzését, holott mindenki ismeri az erényeit. A védők nem segítették egymást, túl sok szabad területet hagytunk ne­ki. Egyértelműen a védelmünk mondott csődöt, hiszen a vendé­Ján Kocian (SITA-felvétel) geknek a gólokon kívül több hely­zetük nem is nagyon akadt” - vá­zolta a sikertelenség fő okait a szlovák szövetségi kapitány. A wa­lesi újságírókat mindez azonban már nem érdekelte, John Toshack távozásával ők is elhagyták a sajtó­szobát, és az édes bosszút kiharco­lójátékosok után eredtek, (sk) TIPPELŐK ÚJ SZÓ-FOCI LIGÁJA Következő szelvényünk mér n holnapi számban EGY MONDATBAN ♦ Egészségügyi okok miatt visszalépett a jövő heti, pekin­gi tenisztornától a világelső belga Justine Henin. ♦ Játékosok jogosulatlan sze­replése miatt mindkét Csíksze­redái csapatot a szeptember 8-i, egymás elleni bajnoki mérkőzés vesztesének nyilvá­nította a Magyar Jégkorong Szövetség versenybizottsága. ♦ Októbertől hétfőn közvetíti élőben (20.00) a labdarúgó Corgon Liga mérkőzéseit a Szlovák Televízió (STV 2). NIKÉ Csütörtök, szeptember 13. Előkészületi jégkorong- mérkőzés: 1286. Ana- heim-Los Angeles 1,65-4,0-3,45- 1,2-1,85-1,16. Kosárlabda WNBA-döntő: 1288. Phoenix-Detroit (ösz- szesítésben 1:2) 1,65-10,0­2,2-1,5-1,9. Cseh jégkorong extraliga: 1312. Liberec-Ústí 1,35-4,5­5,5-1,1-2,5-1,13. Német hokibajnokság: 1317. Wolfsburg-Frankfurt 2,4-4,0-2,1-1,55-1,45-1,16. SPORT A KÉPERNYŐN STV 2 - 17.55: Férfi röplabda Európa-bajnokság, Oroszor­szág: Szlovákia-Hollandia mérkőzés (élő). CT 2 - 17.15: Liberec-Ústí, cseh élvonalbeli jégkorong- mérkőzés (élő). GALAXIE SPORT - 2.30 (péntek): Phoenix-Detroit, WNBA-es kosárlabda-mérkő­zés, döntő, 4. találkozó (élő). EUROSPORT - 15.45: Vuel­ta, spanyol kerékpáros kör­verseny, 12. útszakasz (élő). SPORTFOGADÁS 37. játékhét: TIPOS BINGO - NÉGY SAROK: 38, 43, 63, 20, 49, 74,1, 68, 65, 53, 72,11,12, 62,69,39,75,64,73,8,51,25, 41, 27, 67, 2, 60, 15. NYERE­MÉNY: 36 korona (3137 nyer­tes). ÁTLÓS SZÁMOK: 23, 70, 19, 21, 28, 32, 33,16. NYERE­MÉNY: 9597 korona (6). TI- POS BINGO: 10,36,42, 61,44, 66, 57, 37, 22, 50, 55, 9,13, 6, 26, 59, 34, 48. NYEREMÉNY: 172 755 korona (1). JACKPOT: 2 182 236 korona. LOTO (szerda) -1. HÚZÁS: 2, 3, 5, 13, 32, 45; pótszám: 1. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 17 207 korona (55); 4. díj: 485 korona (2817); 5. díj: 85 korona (49 335). JACKPOT: 81 888 778 korona. II. HÚZÁS: 2, 5, 25, 26, 38, 39; pótszám: 8. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 17 857korona (53); 4. díj: 562 korona (2430); 5. díj: 97 korona (43 053). JACKPOT: 8 108 988 korona. JOKER­SZÁM: 880 143. NYEREMÉ­NYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 100 000 korona (6); 3. díj: 10 000 korona (24); 4. díj: 1000 korona (258); 5. díj: 100 korona (2616). A KENŐ 10 szerdai nyerőszá­mai: 1,6,14,19,22,25,29,30, 31, 33, 39, 42, 44, 55, 57, 58, 59, 61, 72, 73. Kenő Plusz­szám: 30. (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents