Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-03 / 178. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 3. Több képviselő szerint a téli idény megerősítését célzó beruházások nem hoznák meg a kellő eredményt Hitel a fürdőre, a rendelőintézetre Nagymegyer. A képviselő- testület legutóbbi ülésén ismét terítékre került a nagymegyeri termálfürdő témája. LAKATOS KRISZTINA Dobis Ildikó és Mikóczy Dénes képviselő, a Termál Kft. ügyvezetői beszámoltak a vállalat idén január és május között elért főbb gazdasági mutatóiról, majd ismertették a jelenlévőkkel a termálfürdő elkövetkező évekre szóló fejlesztési tervét. Elképzelésük szerint az első beruházás már idén ősszel indulna: a meglévő fedett, egész évben üzemelő létesítményhez építenének hozzá egy pihenőszárnyat, ahol a vendégek a fürdőzés szünetében kellemes környezetben pihenhetnének. Jövőre ezt követné egy új fedett medencekomplexum, majd 2013-ig egy fürdőszálló és a megfelelő kiszolgáló egységek megépítése. A fejlesztések első szakaszához a saját eszközökön kívül megközelítőleg 50 millió koronás hitellel számolnak az ügyvezetők, akik egyebek között ahhoz kérték a testület jóváhagyását, hogy az építészeti tervek és az építkezési engedély beszerzésén kívül a bankoknál is tájékozódhassanak a hitelfelvétel feltételeiről. Hangsúlyozták, kész tervekre azért is szükség van, hogy az esetleg a témába vágó EU-s pályázati kiírásokra időben képesek legyenek reagálni. A bemutatott tervek kapcsán komoly, éjszakába nyúló vita bontakozott ki az ülésen. Néveri Sándor, a város megbízott statutáris képviselője egyebek között annak a véleményének adott hangot, hogy nem tartja megfelelően alátámasztottnak és megin- dokoltnak a vállalkozói tervet, mert mint mondta: akár 200 mü- liós fejlesztést is lehet jól, de rosz- szul is csinálni. Többen csatlakoztak ahhoz a véleményhez, hogy az előterjesztett elképzelések pénzügyileg lehetnek megalapozottak, de a kifejezetten a téli idény megerősítését célzó beruházások összege nem áll arányban a várható eredménnyel. Ennek ellenére a testület végül javasolta, hogy a Termál Kft. ügyvezetői ajánlatokat gyűjtsenek be a bankoktól egy új fedett medence kb. 50 millió koronás beruházási költségeinek hitelből történő Az elképzelések szerint a meglévő fedett, egész évben üzemelő létesítményhez építenének hozzá egy pihenőszámyat fedezésére vonatkozóan, továbbá, hogy az ügyvezetők megrendeljék az új fedett létesítmény tervdokumentációját, eljárjanak az építési engedély kiadásának ügyében, és vizsgálják meg a medence EU-s forrásokból történő finanszírozásának lehetőségét. Ezzel együtt a képviselő-testület megbízta a város statutáris képviselőjét, hogy tárgyalást kezdeményezzen az érintett bankkal annak a hitelnek az ügyében, amelyet Nagymegyer 2003-ban vett fel a félig fedett medence finanszírozására. A város most szerződésmódosítást szeretne elérni, mely szerint a - teljes egészében városi tulajdonú - Termál Kft. válna az egyetlen adóssá. Nagyszombat megye felértékeltette a tulajdonában lévő nagymegyeri rendelőintézet épületét, s bár egyelőre hivatalosan ezt nem erősítették meg, valószínűleg értékesíteni szeretné az ingatlant. A képviselő-testület jóváhagyta, hogy egy esetleges ajánlat esetén a város hitelből vásárolja meg az egészségügyi központot, melynek becsült értéke csaknem 20 millió korona. Ezen kívül Nagymegyer további 6 milliós hitelt tervez felvenni az egyik utca csatornázására. Emiatt szükséges, hogy a hitelkeretet ne terhelje tovább a Termál Kft. céljaira felvett összeg. A város nyár végéig még működteti a nyilvános WC-t, melyet egy vállalkozótól bérel Kinek kell egy veszteséges vállalkozás? A városközpontot már harminc éve csúfítja a Szűz Mária oszlop mögött álló, barna csempével borított otromba épület, de abban mindenki egyetért, hogy Ipolyság nem maradhat ilyen szolgáltatás (A szerző felvétele) FORGÁCS MIKLÓS Ipolyság. A város három hónapos próbaidőre vette bérbe az ipolysági LP Consulting Kft.-től a felújított nyilvános illemhelyet, mivel a cég nem tudta megszerezni a működtetési engedélyt, miután megvásárolta a katasztrofális állapotban lévő ingatlant. A próbaüzem augusztus elsején járt le, de a tulajdonos még mindig nem rendelkezik az engedélyekkel. Lőwy János polgár- mester elmondta, a város vezetése úgy döntött, a közterület-fenntartó vállalat, amely májustól még az előző működtetési engedéllyel üzemeltette a WC-t, augusztusban még ellátja ezt a feladatot. „A turistaszezon közepén nem zárhatjuk be az illemhelyet” - mondta Lőwy. A tulajdonos havi 6000 korona bérleti díjat kért a várostól, ezt a képvislők sokallták, végül 1000 koronában állapodtak meg. Az épületet verseny- pályázaton vásárolta meg a cég 550 ezer koronáért, és fél év alatt több mint 880 ezer koronát fektetett be a felújításba. Működtetési engedélyt mégsem kaphattak, mivel ehhez már a legújabb EU-s előírásoknak kellett megfelelni, s a műemlékvédelmi hivatal nem fogadta el a cég akadálymentesítési javaslatait. Petrezsil Tibor vállalkozó elmondta, a műemlék- védelemnek megfelő megoldás további háromszázezer koronás költséget jelentene. Ezért vette bérbe a város az ingatlant. Stefan Hanuska, a közterület-fenntartó vállalat igazgatója szerint meg kell várni a próbaüzem gazdasági kiértékelését, melyet az augusztusi ülésen terjesztenek a képviselők elé, de azt már most látni nélkül lehet, hogy veszteséges a szolgáltatás. Bélik György alpolgármester leszögezte, a város számára teher volt az illemhely üzemeltetése, ezért adta el az épületet, azzal a feltétellel, hogy az új tulajdonos vállalja a működtetést. Az önkormányzat fontosnak tartja, hogy legyen ilyen szolgáltatás a városban, de veszteséges vállalkozást nincs értelme fenntartani. Petrezsil Tibor úgy gondolja, cége csak segített a városnak azzal, hogy használható állapotba hozta a nyilvános illemhelyet, az önkormányzat, ha csak a bevételt rászánná a bérletre, legalább 8 évig működhetne a szolgáltatás. „Ha a városnak nem éri meg, én, mint vállalkozó szintén nem vagyok érdekelt veszteséget termelni” - szögezte le Petrezsil. A vállalkozó elmondta, ha meg is szerzi az engedélyeket, és ki is nyitja a WC-t, valószínűleg rövid időn belül be kell zárnia, mert nem fogja megérni. Egyelőre tehát nem lehet tudni, lesz-e szeptembertől nyilvános illemhely a városban. A város szégyenfoltja A hetvenes évek végén, a központi parkban épült nyilvános WC működtetése már évtizedek óta veszteséges volt, végül állaga annyira leromlott, hogy a közegézségügyi előírásoknak sem tett eleget, és a városnak 2006 végén be kellett záratnia. Az épületet a város vezetése az előző rendszerben Ipolyság egyik büszkesége, emblematikus emlékműve, az 1859-ben felszentelt Szűz Mária oszlop árnyékában húzta fel. Lakossági fórumokon már többször felvetődött, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha lebontanák, de erre egyetlen önkormányzati ciklusban sem volt sem pénz, sem akarat, (ftn) A hodosi képviselő-testület nem hagyja annyiban, utánajárnak a szerintük indokolatlan túlszámlázásnak Mi kerül a pöcegödrön egymillió koronába? B. JÓZAN MÓNIKA Padány. A hamarosan átadásra kerülő bérházak emésztőgödreiért több mint egymillió koronát kért egy építési vállalat a Dunaszerdahellyel szomszédos település önkormányzatától. Más szakemberek szerint háromszoros árat számlázott ki és zsebelt be a cég a falutól. A kb. 40 köbméteres szennyvíztároló piaci értéke 150-200 ezer korona. Két emésztőgödör esetén ez még a legdrágább kivitelezőnél is mindössze 400 ezer lett volna. Ám a szóban forgó dunaszerdahelyi vállalat egymillió háromszázezer koronát számlázott a munkáért és az anyagköltségekért. Tóth István polgármester nem kívánt nyilatkozni az ügyben, mondván, ez rá és a képviselő-testületre tartozik. A testületi ülések jegyzőkönyveiből kiderül, a polgármesTóth István, a község polgármestere elismerte, hibázott, amikor nem ellenőrizte személyesen a munkálatokat. tér elismerte, hibázott, amikor nem ellenőrizte személyes a munkálatokat. Ellenőrzést kért viszont a kerületi építésügyi hivataltól, akik mindent rendben találtak. A képviselő-testület tagjai sem nyilatkoztak lapunknak, mert senkit sem szeretnének vádolni. A testületi jegyzőkönyvek tanúsága szerint többen is figyelemmel kísérik a problémát és választ várnak arra, miért számlázott indokolatlanul magas összeget a cég. Rácz Sándor, a körzeti környezetvédelmi hivatal elöljárója elmondta, ahol nincs csatornázás, ott emésztőgödröt, vagy állami támogatással víztisztító berendezést kell építeni. Az egyszerű emésztőgödör árát ő is kétszázezer koronára becsülte. Más községekben arról érdeklődtünk, mennyi pénzből oldották meg a bérházakhoz tartozó emésztőgödrök építését. Albáron villanynyal üzemelő mini víztisztító berendezés működik, a legkisebb 150-200 ezer koronába kerül. Kisudvarnokban előre gyártott acéltartályt szereztek be, melynek ára köbméterenként 1000 korona. Egyházgellén víztisztító állomást építettek egyszerű emésztőgödör helyett- Mivel a milliós emésztőgödör kivitelezőjét nem sikerült elérni, továbbra is megválaszolatlan a kérdés, Hódosban miért kerültek többe a munkálatok. A dunaszerdahelyi cég munkatársai napok óta nem válaszolnak a hívásunkra. Régió 5 Aggódnak a fővárosi közlekedési szakemberek Tömeg lesz a városi buszokon? TASR-HÍR Pozsony. Leghamarabb az új iskolaév elején helyezik újra forgalomba a meghibásodott városi buszokat. A forgalomból májusban kivont lengyel Solarisok elektromos áramkörei és gázszelepei a vizsgálatok eredményei alapján nem felelnek meg a biztonsági előírásoknak. A lengyel gyártó kötelezte magát, hogy augusztus 28-ig kijavítja a járművek hibáit. A Pozsonyi Közlekedési Vállalat azonban már most kifejezte aggályait: ha a munkálatok nem fejeződnek be az említett időpontig, akkor a szünidő utáni megnövekedett forgalmat nem lesz képes lebonyolítani a jelenleg rendelkezésére álló járművekkel. Jövő augusztusra el kell készülnie Árvízvédelmi fal épül ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Párkány. Most már az EU szerkezeti alapjaitól származó pénz és a környezetvédelmi tárca anyagi támogatása is rendelkezésre áll ahhoz, hogy megépüljön a város új ár- vízvédelmi fala - számolt be Ján Oravec polgármester a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat igazgatóhelyettesével folytatott július végi tárgyalásának eredményeiről. A több százmilliós beruházásra az említett cég uniós pályázatot nyert ugyan, ám a megvalósítást eddig az is késleltette, hogy az állam nem tudta a szükséges önrészt biztosítani. Ján Oravec elmondta: a vízgazdálkodási vállalat jelenleg a kivitelezési közbeszerzési pályázatot készíti elő, az építkezés feltehetően idén októberben kezdődik meg, s az új falnak 2008. augusztusára kell elkészülnie, jövő ősszel pedig a műszaki átadásra kerül sor. „Párkány idén januárban a környezetvédelmi minisztériumban is közbenjárt az ügyben, a vízgazdálkodási vállalat komáromi részlegével folytatott legutóbbi tárgyalásunkon pedig a projekt végső változatát elemeztük, továbbá egyeztettünk arról is, hogy az árvízvédelmi fallal egy időben miként épülhetne meg az új korzó további szakasza, azaz a Duna-parti sétány. MindenA megvalósítást mostanáig az is késleltette, hogy az állam nem tudta a szükséges önrészt biztosítani. képpen megvárjuk a közbeszerzési pályázat végeredményét, a nyertes céggel pedig újra tárgyalni fogunk” - mondta Ján Oravec. Az új árvízvédelmi part a Mária Valéria hídtól a volt komplejárat mögötti részig húzódik majd - ez a volt kompkikötő területe, az építkezés során megerősítik és magasítani fogják a töltést is. (buch) AJÁNLÓ Augusztus 4. (szombat) Kisújfalu - 18.00: 6. Rockfesztivál a szabadtéri színpadon. Fellépnek: AB/CD, Expired Passport, Uragán, Scorpions TB, Rock Stone, Connektor, Ayers Rock, Sic Transit, (száz) Feketenyék - 9.00: a legifjabb felkészítőcsapat labdarúgótornájával kezdődnek a helyi sportpályán a Falunap rendezvényei. A vetélkedőben részt vesz Feketenyék, Vága, Nagymácséd és Jóka csapata; 11.00: szentmise - az újkenyér megáldása; 15.00: disco gyerekeknek a kul- túrház előtti téren; 16.00: verseny a falu legerősebb embere címért; 17.00: a helyi alapiskola tánccsoportjának fellépése; 18.00: a helyi Csemadok tánccsoportjának fellépése; 20.00: tombolahúzás; 20.30: a sztárvendég Szandi; 21.30: tűzijáték; 22.00: utcabál a Bónus zenekarral. (gl) Iske - 12.00: nemzetközi kö- römpörkölt-főző verseny. A csapatok déltől jelentkezhetnek a helyszínen. 14.30: Ünnepélyes megnyitó; 15.00: A Vánok népművészed együttes fellépése; 16.00: Szuper dáridó Cso- csesszel és zenekarával; 17.00: koncert; 17.30: a verseny kiértékelése; 17.45: Móricz Zsig- mond A zördög című darabja a túristvándi Lámpaláz társulat előadásában; Musical-válogatás; 19.00: Jaskó Mónika és Jakab Krisztina fellépése; 20.00: Utcabál reggelig a Gong együttessel. (ú) Kassa - 14.00: a tematikus városnéző séták keretében a kassai toronyórák és napórák kerülnek sorra, magyar nyelvű idegenvezetéssel, Balassa Zoltánnal. Szlovák nyelvű séták ugyanebben a témakörben szombaton 10, 11.30, 13.30, 15 órai kezdettel, illetve vasárnap, május 6- án 14 órai kezdettel Milan Kólámnál. Szlovák-angol nyelvű tematikus városnézés ugyancsak Müan Kólámnál szombaton 16.30-kor. Gyülekező minden időpontnál a kassai tudományos könyvtár előtt. Belépődíj elővételben 35, a helyszínen 49 korona. (kozs) Ajnácskő - 15.00 rockfesztivált a szabadtéri színpadon; 17.15: Trrr együttes; 21.00: Moby Dick együttes; 24.00: Dark Eyes együttes; 01.15: Trrr együttes, (ú) Pered - 17.00: IV. Peredi Népművészeti Fesztivál és n. Borfesztivál kezdődik a község főterén. A megnyitón közreműködik Kocsis Barbara. 17.10: Süss fel Nap - a peredi magyar alapiskola tanulóinak műsora; 17.30: Arass babám arass - a Peredi Nyugdíjasklub asszonykórusának műsora, citerán kísér Vankó Ferenc; 18.00: a Deáki Csibészek néptánccsoport bemutatója; 18.20: a Dyaki Citera- zenekar műsora; 18.40: a Peredi Nyugdíjasklub műsora, citerán lu'sér Vankó Ferenc; 19.00: bordalok a Komáromi Klapka György Férkikar előadásában; 20.00: Egy este a Szőttessel - a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes műsora; 21.00: Táncház a Szőttessel; Kísérő programok: kézműves foglalkozások, hagyományos peredi ételek kóstolója, II. Borfesztivál, kirakodóvásár. (gl)