Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-11 / 185. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 11. www.ujszo.com A Duray-féle modell nem törekszik a közös nevezők felkutatására: a kizárólagosságon és a saját fajtabélivel kialakított szoros érzelmi kapcsolatokon nyugszik Mentális váltás és modernizáció Duray Miklós tizennyolc éve ott van a szlovákiai közélet centrumában. Köszöni szépen, él és virul. És mondja a magáét. Egy rövid periódust leszámítva mindig a második vonalban áll, de oly módon, hogy fontos döntések meghozatalában nem lehet őt megkerülni. HUNCÍK PÉTER Elemzők azt állítják róla, hogy ez azért van így, mert Duray idejekorán rájött arra, ő nem vezértípusú politikus: rossz szónok, bonyolultan fogalmaz és nincs igazi karizmája. Viszont az elmúlt másfél évtizedben Duray Miklós ezekből a negatív előjelű tulajdonságokból képes volt pozitív jellegű karakterisztikákat összeeszkábálni magának. Tudatosan nem fogalmaz egyértelműen, mert a bonyolult mondatszerkezet mindig lehetőséget ad számára a kihátrálásra is, meg a támadásra is. A gyors és olcsó népszerűséget biztosító karizmatikus kisugárzás helyett inkább sejtelmes ködöket varázsöl maga köré. Szükség esetén ezekbe burkolja önmagát és dodonai üzeneteit is. A felső réteg Ellenfelei sokszor szemére vetik, hogy hazudik. Ilyenkor rövid huzavona után bocsánatot szokott kérni. De nem a kijelentése tartalmáért, hanem ha esetleg mondandója sértette volna valaki érzékenységét. Ellenfelei üyenkor úgy tesznek, mintha nem vették volna észre a kegyes csalást, és megkönnyebbülten fellélegeznek. Duray aztán megismétli eredeti kijelentését, hangsúlyozván, hogy ő az adott mondatokat sohasem vonta vissza. Ellenfelei üyenkor a fogukat csikorgatják, támogatói meg tapsolnak. Duray mondja a magáét. A nyil- vános beszélgetésekre és a vitákra alaposan felkészül, történelmi és politológiai ismereteinek köszönhetően képes arra, hogy jól megszorongassa vitapartnereit. Néha úgy tesz, mintha bakizna, de ezeket a kiszólásokat már jó előre le- kottázza magának, és úgy hinti szét őket, hogy pontosan illeszkedjenek politikai programjába. Eközben a kényes témákról úgy tud beszélni, hogy magát a témát jelző szót ki sem ejti a száján. Fontos közéleti, politikai kérdésekben úgy fejti ki az álláspontját, hogy válasza végén még kevesebbet tudunk a nézeteiről, mint mondókája elején, vagyis úgy siklik ki a reá halászó ellenfelek és újságírók tenyeréből, mint az angolna. Az elemzők ezeket a látható jelenségeket szokták értékelni, amikor az ún. Duray-szindrómát magyarázzák. Kiszámíthatatlan, kooperációra alkalmatlan, nem transzparens, teszik hozzá. Pedig Duray Miklós lényege igenis megismerhető és érthető. Ehhez viszont mélyebbre kell bányászni vüágában. A középső réteg Mert a Duray-jelenség megértése szempontjából a fenti kapcsolat nem mérvadó. Hiszen tényleg nem az a lényeges, hogy az ellenfelek és az újságírók képesek-e őt szaván fogni, vagy sarokba szorítani. A Duray-jelenség magyarázatának a kulcsa a Duray Miklós és a szlovákiai magyarok viszonyában s ennek a viszonynak az alakulásában rejlik. Meglátni és megszeretni egy pü- lanat műve volt - ezt mondja a fáma a nagy szerelmek születéséről. Hyen momentum volt Duray Miklós hazatérése 1989 decemberében az Egyesült Államokból. Mert ma mondhat bárki bármit, akkor, pár nappal a novemberi forradalom kitörése után egy legenda tért haza a messzi Amerikából. És most teljesen mindegy, hogyanjutott ki Duray az Egyesült Államokba, mit csinált ott, kivel tárgyalt és mit mondott. A szlovákiai magyarok döntő többsége úgy gondolta akkor, hogy a hosszú száműzetésből végre hazatért az az ember, aki a bém'tó nyolcvanas években egyedül emelte fel a zászlót, aki vállalta a börtönt, és aki végig kitartott a kisebbség ügye mellett. Létrejött egy mély, érzelmi kapcsolat, melynek egyik pólusán ott volt Ő, az élő legenda, a másüt oldalon volt a befogadó közeg, a csodaváró kisebbségi magyar, aki számára 1989 adventje Duray megjelenésével teljesedett igazi karácsonnyá. Emlékezzünk csak: a rendszer- váltó magyar párt (FMK) népszerűsége a forradalom első heteiben töretlen volt. A forradalmi napok mámora után következtek a szürke hétköznapok. A kemény munka: a parlament átalakítása, az új politikai és társadalmi struktúra kialakítása, vagyis a vég nélküli egyezkedések és tárgyalások sorozata. 1990 januáréban aztán fellépett a pódiumra Duray Miklós, és bejelentette, hogy önálló pártot alapít. Ettől a pillanattól fogva az FMK úgy szerepelt a szlovákiai magyar választók szemében, mint egy kis előzenekar, amelyik a „nagyok” fellépése előtt skálázik egyet a közönségnek. Az addigi szimpatizánsok jelentős része elfordult, és rövidesen megfogalmazódtak a,komoly” kifogások is a liberális mozgalommal szemben: feladják a kisebbségi előjogokat, tárgyaim akarnak a szlovákokkal, kompromisszumokba menekülnek. Nem úgy, mint a Duray által vezényelt Együttélés, majd a harsány hangú „magyar” koalíció. Az FMK csak azt tudta ígérni, hogy előbb-utóbb eljutunk egy tisztességes kiegyezéshez. A magyar koalíció viszont azt sugallta, hogy lesz még feltámadás. Mert az FMK koalíciós pártként kénytelen volt konszenzuális politikát folytatni, míg a Duray vezette Együttélés a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal szerződve bátran használhatta az ellenzéki pártok karcosabb nyelvezetét. Amikor aztán 1998-ban az MKP kormánytényezővé vált, tulajdonképpen ott folytatta a munkát, ahol az MPP (FMK) 1992-ben abbahagyta. Vagyis a mámoros 1998- as választások után jöttek a szürke hétköznapok, az egyezkedések és kompromisszumok. Hamarosan kiderült, hogy a választások után sikerült ugyan félreállítani a szlovákiai magyarok mumusát, Vladimír Meciart, a magyar kisebbség helyzetében mégsem állt be radikális fordulat. (Lettek ugyan fontos tisztségviselőink, javult a közhangulat az országban és a magyar kisebbség köreiben is, beindult a gazdaság motorja, és megkezdődött a sikeres csatlakozási folyamat is, de maradt az Alkotmány szövege, maradtak a benesi dekrétumok stb.) És mindemellett az MKP tisztségviselői olyan emberekkel működtek együtt a kormányban, mint Migas, Cérnák és Koncos. Emlékezzünk csak: Csáky Pál an nak idején azzal fenyegette az MPP vezetőit, hogy a történelem ítélőszéke előtt fognak felelni bűnös tettüegy sincs, amely önmagában manipulációs eszköz volna. Bármelyikről lehet tárgyalni a szlovák pártok vezetőivel, sőt előbb-utóbb mindenképp elő kell venni és végig kell tárgyalni őket teljes mélységükben. Egyszer és mindenkorra! De így, egy pillanatra felmutatva, majd gyorsan a mélybe süllyesztve csak manipulációs célokat szolgálnak. A magyar választók jelentős része semmit sem vesz észre a manipulációs szándékból, hiszen az átlagpolgár számára az olyan ügyek, mint a benesi dekrétumok, valódi és mindmáig megoldatalan problémát jelentenek. Az ádagpolgár mindebből csak azt érzékeli, hogy végre akadt egy rettentheteden politikus, aki nem kétszínűsködik és nem taktikázik, mint a többiek. Bátran előkapja a legnehezebb problémát is, az asztalra vágja, aztán elrohan. És a problémával majdcsak történik valami. 1992-ben Havel elnök pontot akart tenni a háború utáni meghurcoltatások ügyének végére. Bocsánatkérés és anyagi kárpódás volt a javaslata. A négy magyar párt közül három elfogadta Václav Havel ajánlatát, a negyedik, az Együttélés az utolsó pillanatban visszautasította. Indoklásuk szerint „tölünk ne egy cseh politikus kérjen bocsánatot, hanem a szlovákok”. Ennyit a megegyezés utáni vágyakozásról. Tehát ha a Trianon óta eltelt időszak fájdalmas eseményeit csakis azért hozkért. Az egykori FMK-MPP-t azért bélyegezték hazaárulónak, mert Langossal, Bútorával, Tatárral, Zajaccal és Fedor Gállal szövetkezett. És bár az MKP emberei nem velük dolgoztak egy közös kormányban, hanem Migassal, Koncossal és Cérnákkal, mégsem lett belőlük hazaáruló, sőt tevékenységüket általános helyeslés kísérte, hiszen olyan ember is elfogadta és támogatta ezt a munkát, mint Duray Miklós. Ennyit az érzelmi kötődések erejéről. A Sme napilap internetes változatának adott inteijújában Bugár Béla kifejti, hogy az MKP vezetősége akkor követett el komoly hibát, amikor néhány irritáló társadalmi problémát félresöpört. Való igaz, mind az 1998-as, mind a 2002-es választások után maga az MKP vezetősége jelentette ki, hogy a soron következő kormányzati ciklusban nem kíván olyan kényes témákkal foglalkozni, mint a benesi dekrétumok, az autonómia stb. A vezetők ezzel azt jelezték a szlovák és a magyar oldal felé, hogy a párt tarsolyában igenis vannak forró témák, és adott alkalommal ezek előhúzhatok. De lehet, hogy a füstjei épp Duray Miklósnak szólt, és az volt a jelentése, hogy a párt továbbra is számít rá, vagyis időről időre el- játszhatja a rosszfiú szerepét. Duray tehát semmi újat nem talált ki, csupán a párt „raktárában” a sérel- mi politika időszakára tartósított témákat vette elő, immár a saját jól felépített kronológiai megfontolásai alapján. Nota bene! A fenti témák között zuk a felszínre, mert tudjuk, hogy ezzel érzékeny húrokat pendítünk még polgártársaink lelkében, de közben nincs semmiféle megoldási javaslatunk, sőt egyáltalán nem is törekszünk semmiféle megegyezésre, akkor módszerünk nem több egyszerű populista fogásnál. (A benesi dekrétumok ügyét kormánypárti helyzetből nem firtatta az MKP. Most, hogy „reménytelen” ellenzéki helyzetbe került, azonnal kinyitotta ezt a kérdést. Jelenleg semmi esély sincs a megegyezésre, de a kakit azért majd jól szét lehet kenni. És ezenkívül még azt is el lehet érni, hogy a szlovák pártok politikai hovatartozástól függetlenül egységesen utasítsák el a téma tárgyalását, és akkor majd lehet panaszkodni fűnek-fának arról, hogy lám, ezek mind ellenünk vannak.) A lényeg, hogy mind szlovák, mind magyar oldalon ezekről a témákról, a témát felvető politikusról beszél majd mindenki. Az egyik oldal imába foglalja a nevét, a másik elküldi őt a pokolba. Imádat és gyűlölet. Elképzelhet-e jobb reakciót egy populista politikus? A mélyréteg Nézzük a lényeget. A 2001-es népszámlálás adatai szerint 1991 és 2001 között kb. 50 000-rel csökkent a magyarok lélekszáma Szlovákiában. 2001 óta eltelt már hat esztendő, de mind a mai napig nem tudjuk, mi a magyarázata ennek a drasztikus csökkenésnek. Kö- zép-Kelet-Európában általános nézet, hogy a rendszerváltás nagy vesztese a roma ^ kisebbség. De x úgy tűnik, nem- ^ csak a roma kisebbség képtelen átvenni a társa- Nr"?? dalmi változással együtijáró NÉ mentális váltás ritmusát, hanem általában a kisebbségek. Mentális váltás és modernizáció - ez az a két kulcsszó, amelyik biztosíthatja számunkra a túlélést. (Úgy gondolom, hogy most minden dramatizálási él nélkül írtam le a túlélés szót, hiszen tíz év alatt tíz- százalékos veszteség valóban dra- matikusnak mondható.) Bordás Sándorral közösen írt könyvünkben (Bordás-Huncík: FÉR. Nap Kiadó, 1999) említést tettünk a siker- orientált és a hagyományorientált embertípusról. Az a nézetem, hogy az alapjaiban változó szlovák (és közép-kelet-európai) társadalom a gyors felemelkedés, a meggazdagodás és siker ígéretével egyre több hagyományorientált emberből csinál sikerorientáltat. Ami önmagában nem tragédia, hiszen semmi bizonyíték sincs arra, hogy a siker- orientált szlovákiai magyar polgár rosszabb magyar, mint hagyományorientált társa. A probléma akkor keletkezik, ha a sikerorientált ember nem találja meg a helyét a kisebbségi társadalom szerkezetében, mert az eleve más értékrend szerint működik, mint amilyenek az ő elképzelései. Ezt a beilleszkedési problémát már több szakember megemlítette. Nem a sikerorientált versus hagyományorientált polgárok kapcsán, hanem generációs problémaként. A dolog lényege az, hogy a magasan kvalifikált magyar nemzetiségű fiatalok jelentős része sem találja meg helyét a kisebbségi társadalomban. Néhányan arra panaszkodnak, hogy a politikai életben szeretnének érvényesülni, de az MKP konzervatív vonalvezetése ezt nem teszi számukra lehetővé. Mások a speciális kvalifikációjuk vagy európai értékrendjük miatt nem találják helyüket a kisebbségi közegben. Utaznak, vüágot lámák, és közben rádöbbennek, hogy a hollandok, az írek vagy a dánok egészen másként élik meg a nemzeti identitásukat, mint mi, magyarok. Merthogy másként is lehet. Hazatérve ezek a fiatalok csak úgy tudnának beilleszkedni a kisebbségi társadalomba, ha a közeg hajlandó volna bizonyos változásokra. Nézzünk tehát néhány kulcskérdést, melyet a közeljövőben át kellene gondolnunk, hogy modernizálhassuk a kisebbségi magyar társadalmi szerkezetet:- A nemzeti identitás fogalmának újragondolása, átfogalmazása.- A kisebbségi iskolarendszer megújítása, versenyképességének fokozása, a modern európai követelményeknek megfelelő szintű, autonóm szellemiségű fiatalok képzése.- Fontos gazdasági pozíciók kiépítése és bekapcsolása a kisebbségi, a szlovák, a magyar és az európai gazdasági vérkeringésbe. (Emlékezzünk csak az egykori MPP választási jelszavára: Gazdag kisebbséget!) Nem szégyenkezni kell a vállalkozói csoportosulások és szponzorok miatt, hanem újabbakat és újabbakat kell felkutatni. Tetszik vagy nem tetszik: gazdag és jól szituált magyar vállalkozói réteg nélkül nehezen állítható meg a beolvadási folyamat. Ne feledjük, a sikeres vállakozó nemcsak munkahelyet teremt és szponzori tevékenységet fejt ki. A mai sikerorientált társadalomban a sikeres vállalkozó modellszerepet is betölt.- Növelni kell a regionális politika súlyát, mégpedig a hatalomkoncentráció rovására. A regionális együttműködésben rejlő lehetőségek maximális kihasználásával hatékonyabbá tenni a helyi adottságok kihasználását.- Ezeket a változásokat mentális váltás nélkül lehetetlenség megvalósítani. A mentális váltás egyik legfontosabb feltétele a kreatív gondolkozás előtérbe helyezése. Nos, ennél a pontnál álljunk meg egy pillanatra. Véleményem szerint nem arról van szó, hogy Duray Miklós és társai nem akarnák erősíteni a magyar közösség helyzetét a szlovák társadalomban. Csakhogy ők egy önmagából építkező, érzelmi szálakkal összekapcsolódó, magába forduló, izolációra hajlamos kisebbségi modellen dolgoznak, amelyiknek semmi köze sincsen a XXI. századi modem európai elvárásokhoz. A Duray-féle modell nem számol külső partnerekkel, nem törekszik a közös nevezők felkutatására, hanem a kizárólagosságon és a saját fajtabélivel kialakított szoros érzelmi kapcsolatokon nyugszik. Ez a Duray-jelenség lényege, ez az ún. mélyréteg: kizárólag mi magunk, a saját történelmünk, a saját kultúránk, a saját érzelmi-etikai világképünk alapján. Duray számára ezért nem fontos a külső személyek ítélete, csakis a saját fajtabéliek visszajelzései. És fordítva, ezért fontos a mások ellenséges magatartásának szítása velünk szemben, hiszen a kohéziós erőt mindig támogatni kell valami külső kényszerrel is. Ez a vüágkép és értékrendszer alapjában különbözik attól a módéitól, amelyet felvázoltam. A probléma ott kezdődik, ha valaki megpróbálja ezt a két, egymástól diametrálisan különböző világnézetet egyeden politikai szerkezetbe gyömöszölni, kizárólag azon az alapon, hogy e politikai szerkezet egyik közös nevezője az, hogy tagjai mind magyar nemzetiségűek. Ha nem akarunk véglegesen lemaradni és teljesen felmorzsolódni, akkor igenis kell egy új csoportosulás, amelyik a modernizáció jelszavát írja fel lobogójára. Ha ez a csoportosulás politikai párt formájában jön létre, akkor még hatékonyabban dolgozhat a kisebbség érdekében. Politikailag is kedvező helyzetben lesz, hiszen a 2010-es választásokig van még három év. És a választások előtt műidig lehet egyezkedni, tárgyalni: kivel, merre és hogyan?
