Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-11 / 185. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 11. www.ujszo.com Dobosék a fábryi értékekre támaszkodva érezték elégtelennek a vox humánét, míg Bábi és Barsi valójában a vox humanát értékeitől megfosztani igyekeztek A Fábry Zoltán-i gondolatvilág teljességigénye Közkincsszámba menő Fábry-idézetek beiktatása évtizedeken át a szlovákiai magyar rendezvényeken elhangzott ünnepi beszédek elmaradhatatlan velejárója volt. Ezek a korabeli társadalmi-politikai körülmények között kapaszkodót jelentettek a szlovákiai magyarság önértéktudatának kifejezésre juttatására. KISS JÓZSEF Az aforisztikus erejű Fábry-idézetek azonban nemritkán a felfedezést mímelő közhelyes szónoklatokban maguk is kopottasán cseng- tek-bongtak. Divat volt Fábry Zoltánnal ékeskedni. Az újraértékelés ellentmondásai Röviddel a rendszerváltás után, amikor vita indult a Fábry-életmű értelmezéséről, egy másfajta, ellenkező előjelű divat kezdett eluralkodni a szlovákiai magyar kulturális közéletben. Szándékos a szópárosítás, amely az így jelzett közegtől igyekszik némileg elkülöníteni a szellemi életet. Ott ugyanis más értelmet kap az életmű átértékelésének szorgalmazása, mint abban a környezetben, ahol Fábry körül egyszer csak légüres tér támadt. A szlovákiai magyar kisebbségi szférában örvendetesen megszaporodó helyi, korábban homályban maradt vagy elhallgatott személyiségek és események felidézéséből szinte teljesen kivesztek Fábry Zoltán gondolatai. Másfajta értékrend kezd érvényesülni, melybe az ő szellemisége valahogy nem fér bele. Legalábbis így látják többen azok közül, akik korábban egyfajta Fábry- kultuszt igyekeztek meghonosítani, valójában a fábryi értékek alaposabb ismerete nélkül. A Csemadok a Fábry-napok megrendezésével igyekszik a sokrétű életmű mához szóló üzeneteit kibontani és életben tartani. Ezekre ma viszont már nem nagyon tülekednek az előadók. Többen a szlovákiai magyar értelmiség körében hol titokzatosan, hol mentegetőzve, vagy egyenesen a magabiztosság pózában Fábry írásainak átértékelésére hivatkoznak, olyan kicsengéssel, mely egyet jelent írásainak érvénytelenítésével. Fábry Zoltán irodalomkritikai írásaival szembeni fenntartások Turczel Lajos nevéhez kötődve már a hatvanas évek elején megfogalmazódtak. Ennek a kérdésnek éles fénybe állítása a rendszerváltás után számított felfedezésszámba menő újdonságnak. Irodalmi berkekben azonban korábban sem volt titok, hogy Fábry Zoltán esztétikai szemléletében és értékeléseiben a művészi értékek alárendelődtek a fábryi szellemi konstrukciókból, az antifasizmusból s a vox humanából táplálkozó etikai szempontoknak. Ez még inkább felfokozta azt az ítélkezést, amelyet a fábryi egymást kizáró, végletekig kiélezett ellentétpárok (fasizmus-béke, háború-antihumaniz- mus) közötti feszültség izzása forrt ki magából. A mélyre hatoló esztétikai-elméleti elemzések azonban elmaradtak. A korabeli ideológiai korlátokon kívül ebbe a szlovákiai magyar irodalom derékhadának magatartása is belejátszott. Ilyesfajta, a kisebbségi irodalom egészét érintő megközelítés irodalmi pozíciók megingatásának, személyes érdekek megideologizálásá- nak a veszélyét idézte fel. A rendszerváltás után Tőzsér Árpád 1992-ben az Irodalmi Szemle hasábjain „a Fábryt elmarasztaló, egyébként valóban inadekvát és minősíthetetlen hangra” reagálva visszanyúlt a hetvenes évek elején Az irodalom valósága című könyvének Fábryval polemizáló érveléséhez. Fábry akkor már nem élt, amikor Tőzsér az irodalmi mű önmagával azonos öntörvényűségét bizonygatta. Tőzsér 1992-ben Fonod Zoltánnal vitatkozva arra a megállapításra jutott, hogy Fábry valójában a morálesztétikából és a vox humanából kiinduló követelményeket alkalmazva a művet irodalmon kívüli normáknak rendeli alá, tehát valójában a szocialista realizmus funkcionalizmusával egy- ívású módszert alkalmaz. Egyúttal rámutatott a fábryi morálesztétikában is meglevő értékes ráérzések- re. Tőzsér tehát Fábry irodalomszemléletével és -gyakorlatával kapcsolatban azt vallja, hogy „szét kell választanunk bennük a nem vegyülő elemeket”. Rákos Péter szintén az Irodalmi Szemlében közzétett szellemes írásában a No- bel-díjas Thomas Stearns Eliotra hivatkozva mutatott rá arra, hogy az irodalmi mű nagysága nem dönthető el pusztán irodalmi kritériumok alapján. Tehát a mű sorsának alakulásába sokféle, a társadalmi-politikai körülményektől nem fiiggetlen tényező közrejátszik. Fábryval kapcsolatban ez - Rákos Péter szavaival - speciális esetnek is tekinthető, mely a vox humana mint szellemi-erkölcsi kategória értelmezésében gyökerezik. Nem véletlen, hogy ekörül indult az ötvenes évek vége felé szlovákiai magyar berkekből Fábry elleni támadás. Kisebbségi belterjesség és külső nyomás A fábryi vox humana ideológiai céltáblába kerülése mögött több körülmény egybejátszása húzódott meg. A tulajdonképpeni ok vagy inkább ürügy szálai a fiatal magyar költők, az úgynevezett nyolcak kötetének megjelenése körül kibontakozó szlovákiai irodalmi élet belterjességében fogant személyi, nemzedéki és szemléleti érdekközpontú nézetkülönbségekből fakadtak. Ezek viszont ösz- szefonódtak a politikai helyzet alakulásával. Csehszlovákia Kommunista Pártjának 1958 májusában tartott XI. kongresszusa kitűzte a „szocialista építés betetőzésének irányvonalát”, melynek meghatározó tézise lett a „társadalom erkölcsi-politikai egységének” megteremtése. Ez egyet jelentett a társadalom tudati állapotának differenciálatlan megítélésével, elvárások erőltetésével. A szlovákiai magyarsággal szemben felerősödött a „szocialista hazafiság” terén mutatkozó úgymond fogyatékosságok kiküszöbölésének követelménye. Ugyanakkor ismét megindult az úgynevezett burzsoá nacionalizmus elleni kampány. A csehszlovákiai politikai vezetés kezdett erőt érezni ahhoz, hogy az 1956-57-es években az alkotó értelmiséggel szembeni vezető pozíció és kompromisszumokra késztető meghátrálásai után támadásba lendüljön a társadalom, kiváltképp a kulturális élet feletti maradéktalan ellenőrzés visszaszerzéséért. Ennek demonstratív eszköze lett a szocialista kultúra kongresszusának összehívása. Az eseményt nagyszabású kampány előzte meg, melynek alapvonalait a csehszlovákiai írók 1958 januárjában tartott értekezlete jelölte ki. A küldöttek a CSKP KB-hez intézett levélben deklarálták, hogy határozottan elítélnek „mindennemű, az irodalmat a nép által létrehozott közös érdekektől elszakítani igyekvő, s az apolitikusság, az individulizmus és szubjektivizmus útjára csábító igyekezetét”. Maga a kampány a kultúra és a szocialista építőmunka szoros egységét, a szocialista realizmus követelményét, a pártosságot szigorúan előtérbe állító hangnemben zajlott. A Eve-Marie Kálién Stabilitás loci Hatnburg/Kassa. Márai Sándor (1900-1989) a nyugati olvasó számára 2002-ben valamelyest mindig mániákusnak hat, ahogy kissé patetikusan ragaszkodik a „polgár” mivoltához. Amire ezzel gondolt, azt a legjobban talán francia nyelven fejezi ki a „cito- yen” szó, az állampolgárt értve rajta a megfelelő, a közjónak elkötelezett tudattal. A Márai naplóin átsejlő némi gőgre figyelemre méltó ellenpéldát kínál a sokkal kevésbé ismert Fábry Zoltán (1897-1970), „a stószi remete”. Ez az író, publicista és könyvgyűjtő egész életét ezen a német bányászok által alapított, isten háta mögötti kis helyen töltötte Kassától mintegy 30 km-re, és egész életvezetése egy egészen más polgári erényre utal: a szerénységre. A házat, ahol Fábry lakott Stószon, a könyvtárral együtt, amit összeszedett és amelyben dolgozott, ma is meg lehet tekinteni. Fábry odaadó humanista volt kommunista eszményekkel. Ebből a szellemi pozícióból harcolt szóval és tettel az eluralkodó fasizmus minden kultúraellenes- sége és brutalitása ellen. Belső tartása és külső helyhez kötődése tette őt élete folyamán a csehszlovákiai magyarok szellemi vezetőjévé. Márai és Fábry két teljesen eltérő írói típust képvisel, akik között a választóvonal feltűnően összefügg azzal, hogyan viszonyulnak a szülőföldjükhöz és a társadalomhoz, amelyből jöttek: egyikük a városi ember, aki büszke patríciuscsaládja hagyományára, azt tiszteli minden megörökölt használati és emléktárgyban, sőt kijelenti, hogy soha nem vásárolt egyetlen új bútordarabot sem másikuk a vidéki ember, aki egész személyes módon a szívén viseli embertársai anyagi nélkülözését. Mindkettejük számára döntő konklúzió adódott ebből, ami rányomta bélyegét egész életúijuk- ra. Márai elhagyta Magyarországot húszegynéhány évesen, külföldre ment, néhány évre visszatért Budapestre, és alig 50 évesen örökre elhagyta hazáját nyugat felé, Dél-Kaliforniába. Fábry ellenben néhány éves, a háború alatt nyugaton letöltött katonai szolgálat után maradt egész életében szülőhelyén, Stószon, és megpróbált ott, ahol volt, hatást kifejteni. A miliő és a saját jellemük meghatározta eltérő mentalitásuk a következőképpen hatott írói munkájukra: Egyikük a görögök világát és az osztrák-magyar múltat kereste lélekben és írásban, másikuk a néphez és a jelenhez próbált közel kerülni életével és írásaival. Ez késztette arra is, hogy egy ideig békebíróként működjön a szülőfalujában. Hosszú időre háttérbe szorították és elfelejtették Márai Sándort Magyarországon, most ugyanez történik Fábryval. Márai citoyen- ként és egy bizonyos felsőbbség- gel fordult el proletarizálódó szülőföldjétől, és nem engedte, hogy nagyszámú könyvei megjelenjenek Magyarországon, amíg a Vörös Hadsereg el nem hagyja az országot. Most, az Európa-szerte bekövetkezett rendszer- és hangulat- változással gondolatvilága hirtelen sokkal jobban illik az uralkodó szellemi klímához, mint Fábry műve, akinek a .kisemberek” humanisztikus szocializmusa iránti emberi elköteleződése, amit ő „vox humaná”-nak nevezett, most zavaró. Fábry, aki 1970-ben halt meg 73 évesen, ma egyetlen modern irodalmi lexikonban sem található meg, ahogy Márai nem fordult elő a korábbiakban. Ha olyan írók, mint Márai, nem teremtettek volna a nyelv erejével messze az országhatárokon túlnyúló életművet, a mai nyugat-európaiak még kevesebbet tudnának a távoli, mégis oly közelről rokon kelet-európai viszonyokról. Ha Márai nem ível el zseniálisan egészen Ithakáig, és nem vándorol el hazájából személyes élete folyamán mint egy 20. századi Odüsz- szeusz, hogy nyugaton keresse a szellemi szabadság hazáját, ezzel valamennyien szegényebbek volnánk. És ha Fábry Zoltán nem tanúsít egy ezzel ellentétes mobilitást, és tart ki a szülőföldjén egész életében, akkor egyes kulturális nyomok már bizonyosan eltűntek volna Kassa környékéről. Akkor ma nem élhetné át egy nyugati azt a megdöbbenést, hogy a vidéki idill kellős közepén egy világszínvonalú könyvtárra találhat. (Lettre, 47, Karádi Éva fordítása, részlet) Fábry körül egyszer csak légüres tér támadt (Képek: Fórum Intézet, a Bibliotheca Hungarica archívuma, Somorja; külön köszönettel Bereck Zsuzsának)
