Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-11 / 185. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 11. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ ROMÁN SAJTÓ A román pártok többsége bírálta Traian Basescu államfőnek azt a javaslatát, hogy a romániai magyar gyerekeknek idegen nyelvként tanítsák a románt. Asztalos Ferenc, az RMDSZ oktatási szakpolitikusa elmondta: a parlamenti szakbizottságban már több hónapja elakadt kisebbségi törvénytervezet szabályozza az RMDSZ igényeinek megfelelő románnyelv-oktatást. Már az őszszel napirendre kerül a közoktatási törvény vitája, de félő, hogy a Basescuval szemben álló román pártok nem fogadják majd el a román nyelv- oktatás módszertanának megváltoztatását. HÉTVÉG(R)E Megnyitni vagy nem nyitni? Görkorizás miatt támadja a szlovák bulvár Robert Ficót. A kormányfőt ugyanis nyakon csípték, amint azzal az ügyvédnővel, akivel korábban ölelkezni látták a repülőtéren, ezúttal görkorcsolyázni volt. E sorok íróját a legkevésbé sem zavaija, ha a kormányfő nem hites feleségével végez (akár rendszeres) testmozgást, az viszont annál inkább, ha a végrehajtó hatalom kézben tartója sorozatos baromságokat csinál. KOCUR LÁSZLÓ É5 ez nem sima pechszéria, amit elintézhetünk egy „Hát, Istenem, volt egy rossz hete” - vállrándítással, Robert Fico ugyanis éppen úgy kommunikál - ködösít, demagóg féligazságokat mond, miközben az igazság kizárólagos birtokosának tartja magát -, mint ahogy azt gyakorlatilag politikai röppályája kezdetétől fogva teszi. Miközben önök a múlt szombaton, kilenc óra tájban éppen megetették a kutyákat, autójukat szerelték, netalán kihasználták, hogy gyermekük éppen nyári táborban van, a miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze. Hála a szlovák hírtelevíziónak aztán egy egész ország láthatta élőben, ahogy a miniszterelnök a kezdődő (?) elmeháborodottság jegyeit mutatja. Kifejtette, a sajtó nem azért szekálja Viera Tomanová szociális ügyi minisztert, mert az támogatta egykori munkahelyét. A támadás hátterében a választók járadékaival zsonglőrködő gonosz magánnyugdíjpénztárak állnak, akiknek a tárcavezető be akar tartani, s akik ráadásul megvettek tizenegy újságírót is a hadművelethez. Az, hogy Tomanová odanyomott két miilát egykori munkaadójának, amelynek ráadásul a járuléktartozás mellett adóhátraléka is volt, Fico szerint tökéletesen rendben van. Utóbb az is napvüágra került, hogy egy nemzeti párti képviselőasszony szociális intézményének büdzséjét is megtoldotta, de gondolom, ezzel sincsen semmi gond, legalábbis a miniszterelnöki logika szerint. Robert Fico leginkább a lakosság reakcióira hagyatkozik döntései során. Bevett kormányzási formája, hogy valamelyik minisztere bedob a köztudatba valamit, azt ott egy ideig keringetik, kóstolgatják, és ha a nép gyomra nem veszi be, akkor jön ő, a népi hős, és majd megmondja a frankót. Hát Tomanovával alaposan melléfogott. A fenenagy kiállást ugyanis a lakosság 42 százaléka elveti. Kíváncsi vagyok, hogyan fog ebből sikeresen kitáncolni a „nagy stratéga”, aki útilaput kötött médiatanácsadója talpára. Azt mondta, elég tapasztalt, nincs szüksége tanácsadóra, maga is elbánik a firká- szokkal. Ebben a szellemben folytatta e heti fellépéseit, és küldött el melegebb égtájakra minden újságírót, aki bármit is kérdezni próbált tőle, monomániásan ismételgetve ugyanazt a mondatot: kétmilliárdos veszteségük van a magánnyugdíjpénztáraknak, kétmilliárdos veszteségük van a magánnyugdíjpénztáraknak, kétmilliárdos veszteségűk van a magánnyugdíjpénztáraknak. Marx élvonalbeli hazai követője rámutatott, miközben a Sátán földi helytartójának számító magánnyugdíjpénztárak a csőd szélén állnak, kétmilliárdos veszteséget produkálva, topmenedzsereik pofátlanul magas fizetéseket kapnak. Hiába hördült fel testületileg az egész ellenzék, hiába cáfolt rá az egész bankszektor a képtelen állításra, hiába mondta a jegybankelnök, hogy nem így, a kormányfő meg se hallotta. Azaz csak úgy tett, mintha nem hallotta volna meg. Amikor azt hitte, kamerán kívül van, elgágintotta magát, és beismerte, tudja, hogy amit állít, az nem pontosan úgy van ám, ám nem volt kamerán kívül. A hétköznapi emberek az ilyent lódításnak vagy hazugságnak nevezik. De ő nem hétköznapi ember. Az ámok- futók mind kivételesnek gondolják magukat. A hét másik húzótémája - amit a hírpiacon jelenleg egyeduralkodó Tomanová-sagát követő Fico- ámokfutás árnyékában a kommunikációban egyébként is hírhedten gyenge magyar pártnak nehezen sikerül kommunikálnia - a Benes- dekrétumok megnyitásának kérdése. Csáky Pál pártelnök szeretné megnyitni a Benes-dekrétumokat. A kertszomszédommal tegnap este éppen arról beszélgettünk locsolás közben, hogy ő meg szeretne egy új autót. Gondolom, az olvasó is szeretne ezt-azt. A kérdés, hogy ennek érdekében mit teszünk. Egyelőre úgy néz ki, ez a dekrétummegnyitás nemigen fog menni, s ha mégis sikerül, akkor gyermekeink már nem fognak emlékezni arra a szerencsétlen kommunikációs offenzívára, amellyel az egész megindult. A pártelnök ugyanis a lehető legrosszabb megoldást választotta a probléma megnyitásához: a magyar sajtón keresztül üzente meg a dolgot szlovák kollégáinak. Nyilatkozatát a pártelnök azzal fejezte be: „ugyan a sajtó hasábjain sokszor vitatkoztunk már egymással a kérdésről, hivatalosan, a parlament talaján (sic!) sem szakmai, sem politikai eszmecserére nem került még sor a magyarok meghurcoltatásáról, a kollektív bűnösség elvének rájuk vonatkozó érvényesítéséről.” Az ég szerelmére, ha unja már a sajtóbeli üzengetést, akkor miért a sajtón keresztül üzenget!? Arról nem is beszélve, hogy nem is tudja pontosan, mit akar. Ráadásul a téma korábbi pártbeli felelősének, akinek vélhetően egészen csekély köze azért van hozzá, fingja sincs arról, hogy mi az új offenzíva. Van-e, és ha igen, akkor mi a lényege. És ezt újságírói kérdésre válaszolva a sajtónak is elmondja. Az elemzések szeptemberre lesznek készen, mondta a pártelnök. Akkor A pártelnök a legrosszabb megoldást választotta a probléma megnyitásához: a magyar sajtón keresztül üzente meg. tetszettek volna vele szeptemberig várni, amikor már legalább kábé tudják, hogy mit akarnak. Vélhetőleg ők maguk is észlelték e kommunikációs csetlést-botlást, így a párt frakcióvezetőjének képében jött a kommunikációs felmentő sereg. Bárdos Gyula hangsúlyozta, nem Csáky egyéni projektjéről van szó, hanem a párt teljes mellszélességben áll mellette. Nem tudni, hogy legalább magának elhitte-e ezt az állítást, Bugár Béla ugyanis csaknem a Csáky-nyilatkozattal egy időben helytelenítette azt. Március idusa megmutatta, hogy a kifelé mindenkor hangzatosán demonstrált pártegység merő retorika, s ha nem is recseg eresztékeiben a párt, legalábbis jónak mondható állapotban nincs. De legalább azóta nem törekednek arra, hogy énnek az ellenkezőjét állítsák. Fentebb írtuk, hogy a kormányfő lapátra tette médiatanácsadóját. A hölgy így most valószínűleg állást keres, ha nem okoz túl nagy erőfeszítést, érdemes lenne valahonnan megszerezni a telefonszámát, mert ha továbbra is így fognak kommunikálni, az nemhogy hosszú, de még középtávon sem lesz kifizetődő. Stratégia kell erre is! Vagy erre sincs emberük? Pedig a felvetés jó. Václav Klaus korábban egy cseh lapnak adott nyilatkozatában kifejtette: „a benesi dekrétumok annak a kornak a realitásai voltak, amelyben létrejöttek. /.../ Fél évszázad múltán ilyen vagy olyan jelenségeket egy kissé másként értékelni nem lehet.” A jelenleg hivatalban levő cseh elnök valószínűleg megbánta már ezt az 1994-es nyilatkozatát, mert amit állít, butaság: boszorkányégetések sincsenek már, pusztán azért, mert másként értékeljük ezt a problémát. Igenis szükség van szakmai vitára. De nem úgy, ahogy azt az SDKÚ szeretné, melynek egyik vezetője kijelentette: a dekrétumok már csak a történészekre tartoznak. Amíg köztünk élnek a szenvedő alanyai, addig nem utalhatjuk csak a történészek kompetenciájába a kérdést, de a szakmai vita kell. Politikai vita is kell. Valóban, ne a sajtóban ugassanak blődségeket a nemzeti bugrisok holmiféle börtönbüntetésekről a Benes-dekrétumokat firtatóknak, hanem az ország házában mondják el kvalifikált véleményüket, bár gyanítom, olyan nincs nekik. Sőt - bár ezt Csáky nem említette -, kell a társadalmi vita is. Csak félő, a társadalom nem tud erről vitatkozni, mert nem tudják, miről van szó. Vajon a témában hőbörgő pártaktivisták és már a témafelvetést is elítélő szlovák újságírók közül ki rágta át magát mind a 144 elnöki dekrétumon (vagy legalább azon a tizenhármon, amely a leghátrányosabban érintette a magyarokat), és ki olvasta hozzá a Szlovák Nemzeti Tanács számos, a magyarokat - és persze a németeket is - diszkrimináló határozatát? Gyanítom, fájdalmasan kevesen. Persze, ugyanezt a kérdést feltehetjük a magyar oldalon is. Szóval, a társadalmi vitának körülbelül akkora esélye van, mint egy MKP-SNS koalíciónak. Pedig jó volna. A cseheknek és a szlovákoknak igenis szembe kell nézniük azzal, hogy 1945 és 1948 között ártatlan emberek tízezreit pakolták be marhavagonokba, és embertelenül bántak velük. Nem tehernek úgy, mint ha a ’45 és ’48 között megállt volna az idő kereke - ebben igaza van Csákynak. Azt is jó lenne, ha belátnák, hogy mindez nem veszélyezteti Szlovákiát semmilyen formában. Egyébként e sorok íróját a probléma nem foglalkoztalja annyira. Gondolom, vagyunk még páran, akik, mikor felkelünk, akkor nem a kollektív bűnösség miatt hullajtott sós könnyeinkkel áztatjuk a kisebbségi lét keserű kenyerét reggelire. De a lakhelyelhagyásra kénysze- rítettekkel, a marhavagonokban megfagyottakkal, az éhbérért dol- goztatottakkal valamit kell kezdeni, akkor is, ha régen volt. KOMMENTÁR Ez egyszerűen beteges SERES LÁSZLÓ Sőt, patetikus, ha idegenszavasíthatom a magyar szánalmas szót. Mert az, amit idehaza a Fidesz az így is minimális egészségügyi reform totális visszaállamosításának fenyegetésével művel, rosszabb, mint a két kommunista párt együttes retorikája. Sőt, komcsi pártoknál ugye teljesen logikus a privát egészségügy elleni ágálás, elvégre egész ember- és társadalomképük az egyén totális kontrolljára alapszik, arra, hogy semmik vagyunk, minden csak leszünk, de az is csak akkor, ha az Állam megengedi, hiszen az ő kegyelméből létezünk, neki köszönhetjük, ha egészségesek vagyunk, mi az, hogy magánügy. Még Fico privát biztosítókkal és pénztárakkal szembeni indulatos etatizmusa is szinte érthető, ha nem is elfogadható, lévén nagyjából minden életveszélyes, amit állami kényszer hoz létre. Úgynevezett konzervatív-polgári néppárt esetében már komoly kognitív képességek szükségesek a visszaállamosítási láz megértéséhez, de a Fidesz nem is meggyőzni akar, hanem fenyeget: a párt „a társadalombiztosítás privatizációjának minden formáját elutasítja, és ha kell, tömegdemonstrációkkal, minden törvényes eszközzel körömszakadtáig küzdeni fog a több-biztosítós rendszer bevezetése ellen, és benyújtja a parlamentnek a nemzeti egészségbiztosításról szóló javaslatát” - mondta sokadszorra Mikola István exminiszter, és a sorok között is érezhető hév nem magyarázható mással, mint mindennek az irracionális (és beteges) gyűlöletével, ami nincs állami kontroll alatt. Miközben Pozsonyban aláírásgyűjtés folyik a több-biztosítós egészségügyi rendszer megőrzéséért, addig soft-kádárista hazai kereszténydemokratáink most éppen bojkottra szólítanak fel azon biztosítókkal szemben, amelyek majd, esetleg részt vesznek az (így sem valódi versenyhelyzetet produkáló, valódi menedzselési jogok nélküli, lebutított) több-biztosítós modellben, mert ugye lassan, de bizonytalanul bejön a képbe az átkos profitmotívum, és az ugye nem lehet más, mint aljas, kizsákmányoló (valamint legújabban: szcientológiai érdekeltségű) rablótőke, amely ugye hogy is tehetné be mocskos mancsát a Szent Egészségügybe. Holott ha valami, akkor a magánérdekeltség, a szolgáltatások és intézmények közti verseny megjelenése, a páciens mint „fogyasztó” szabad választása lehet a kulcsa a kibontakozásnak, ahogy azt például a brüsszeli liberális think-tank, a Centre for the New Europe (CNE) régóta javasolja. A profitelv, a versenyszellem, egész ágazatok potenciális anyagi sikerének gyűlölete mögött ugyanis valójában az ember gyűlölete, az egyén szabad választásának gyűlölete bújik meg. Aki újabb generációkat kíván belekényszeríteni a szocializmus továbbra is velünk élő, megalázó, veszteséges és diszfunkcionális egészségügyi rendszerébe, az gyakorlatilag kiiratkozik azok köréből, akikkel ennyi évtized után szabad társadalmat lehetne építeni. A szerző a Hírszerző.hu vezető szerkesztője JEGYZET Megalkuvás vagy éhkopp JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Hosszú évtizedek óta lát napvilágot szülővárosomban egy hetilap (szlovák és magyar változatban is), amelyet ugyan a városi hivatal ad ki, de regionális lapként hirdeti magát, s lehetőségeihez mérten igyekszik a tá- gabb régió eseményeiről is beszámolni. A hivatal évek óta mérlegeli a lap eladását, de eddig még mindig meggondolta magát. Bár a város és a régió közel fele (ugyan ki tudná ezt pontosan megmondani?) magyar nemzetiségű, a magyar szerkesztőség közel sem kapott akkora támogatást, mint a szlovák, és bizony évekig csak egy- egy ember szerkesztette, s ezt sokáig egyikük sem bírta cérnával. Többször előfordult, hogy idő híján egy-egy oldal szlovákul jelent meg. De odáig soha nem merészkedett a hivatal, hogy a főszerkesztői posztra magyarul egyáltalán nem beszélő személyt nevezzen ki. Most ez is megtörtént. Ugyan kiírták a pályázatot a magyar változat főszerkesztői posztjára is, alkalmas jelentkezők is akadtak, mégis úgy döntöttek, hogy összevonják a két lap fő- szerkesztői posztját. Az első hetek siralmas eredményt produkáltak, a lap hemzsegett a helyesírási, fordítási és stilisztikai hibáktól, míg végül akadt egy jelentkező, egy fiatal, tavaly Budapesten végzett, munka- nélküli segélyből tengődő fiatal hölgy személyében, aki benyitott a szerkesztőség ajtaján, s felajánlotta a segítségét. Érdekes, hogy a város magyar honatyáinak hasonló lépés eszébe sem jutott. Arra már gondolni sem merek, hogy netán így is megelégedtek volna a lap színvonalával. Miután a főszerkesztő rájött, hogy képtelen a feladata ellátására, elérte a város vezetőinél, hogy pályázatot írjanak ki szerkesztői posztra. Arra nyüván nem is gondolt, hogy esetleg távozzon a posztjáról, hiszen nem teljesíti a legelemibb követelményeket sem (vagyis nem beszéli annak a lapnak a nyelvét, amelyet ő főszerkeszt). A pályázatra az illető hölgy is jelentkezett, aki kérdésemre, hogy képes lesz-e ilyen körülmények között dolgozni, okosan csak ennyit válaszolt: megalkuvás vagy éhkopp. Harmadik út nincs. Könnyebb feladata ugyan nem lesz (legfeljebb még kevesebb fizetése), mint a még főszerkesztői tisztségben kínlódó elődjének, hiszen ő is maga készíti majd a heti tizenkét oldalt, de amíg búja cérnával, addig legalább elhitetheti magával, hogy szüksége van rá ennek a közösségnek. Mi pedig tovább szajkózhatjuk, hogy ami egyszer elveszett, az már véglegesen nincs többé. Mert sírni ugye, azt nagyon tudunk.- Te miért vagy itt? Sorozatgyilkosság vagy Benes-dekrétumok? (Peter Gossányi karikatúrája)
