Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-30 / 174. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 30. Vélemény és háttér 5 (Peter Gossányi karikatúrája) Az iszlamista mozgalmakkal megjelent a teremtéselmélet muzulmán változata Evolúció kontra teremtés FIGYELŐ Fegyvert az öbölbe Az Egyesült Államok 20 milli­árd dollár értékű fegyverzet el­adásáról készül szerződéseket kötni Szaúd-Arábiával és öt Perzsa-öböl menti kőolajter­melő országgal - írta a The Washington Post. Nevük el­hallgatását kérő illetékesekre hivatkozva arról is beszámol, hogy az Egyesült Államok tíz év alatt 30 milliárd dollár tá­mogatást szándékozik nyújta­ni Izraelnek, további 13 miUi- árdot pedig Egyiptomnak. A források szerint a szerződé­sekkel Washington közel-kele­ti szövetségeseit akarja erősí­teni, ellensúlyozva Irán növe­kedő befolyását a térségben. A szerződések a legnagyobb fegyverüzletet jelentenék a Bush-kormányzat alatt. Az üz­letről hónapok óta folyik a tárgyalás Washington és Rijád között, annak ellenére, hogy nézeteltérések merültek fel, amiért Szaúd-Arábia nem tá­mogatja az iraki kormányt. A lap szerint a fegyvervásárlási szerződéseket ma jelenti be Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és Robert Ga­tes védelmi miniszter közel- keleti körútja kezdetén. Elvesztegetett munkaidő Az amerikai alkalmazottak jó része „henyél”, azaz vagy vala­mi mással foglalkozik, vagy éppen semmit sem csinál munkaidejének mintegy ötöd­részében - mutatta ki a Sa- lary.com internetes portál fel­mérése. A közvélemény-kuta­tásban 2057 alkalmazottat kérdeztek ki, tíz közül hat elis­merte: egy átlagos 8,5 órás munkanap során legalább 1,7 órát veszteget el. Az illetők több mint egyharmada (34,7%) az interneten múlatja ezt az időt, 20,3% munkatár­saival társalog, 17% saját ügyeivel foglalkozik és 6,5 ma­gántelefonokat bonyolít. Nem egészen 6% hosszú szüneteket tart a munkában, csak úgy. Azt, hogy miért nem a munká­jukkal foglalkoznak ezalatt, különböző módon magyaráz­zák: „unják magukat“ (17%), „túl lassan múlik az idő” (13,9%), vagy „túl alacsony­nak tartják a fizetést” (11,8%). Áz idei volt a harma­dik egymást követő év, amikor ezt a felmérést elvégezték, így megállapítható, hogy a mun­kaidőben elfecsérelt idő ará­nya azért csökkent: 2005-ben még naponta 2,1 munkaóra veszett kárba az Egyesült Álla­mokban. Markó Béla a kormányzásról Ha a 2008-as romániai válasz­tások után ismét lehetőség nyílna az RMDSZ számára, hogy kormányzati szerepet vállaljon, sokkal konkrétabb feltételeket és határidőket szabna meg, nem úgy, mint a 2004-ben megkötött hasonló dokumentumban - fejtette ki Markó Béla, a szövetség elnö­ke. Hozzátette: először fordult elő, hogy az RMDSZ egy olyan fontos célkitűzését, mint a ki­sebbségi törvénytervezet, még részlegesen sem valósíthatta meg. Továbbra is ragaszkod­nak hozzá, de elfogadására nincs sok esély, (mti) Az Európa Tanács parla­menti közgyűlését is elérte az a „hitvita”, amely az Egyesült Államokban már évek óta dűl a földi élet és ennek részeként az ember kialakulásának vallásos és materialista felfogása, ezek szószólói között. MTl-HÁTTÉR Miközben Darwin - s ennek nyomán a tudomány - azt vallja, hogy az emberiség a természetes kiválasztódás nyomán jutott el je­lenlegi szintjére, a teremtéselmé­let a Bibliában szereplő tanokat hangoztatja, azaz hogy Isten hoz­ta létre az embert és az élővilágot. Ez utóbbi elméletnek van egy kor­szerűbb, árnyaltabb változata, az „intelligens tervezés”, amely nem tagad bizonyos fajta evolúciót, de azt állítja, hogy ez egy felsőbb­rendű intelligencia műve, nem pedig a természetes kiválasztódá­sé. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének készített - majd a A klímaváltozás okozta glecs- cserolvadás következtében ebben az évszázadban gyorsabban nő az óceánok vízszintje, mint a sarkvi­déki jég olvadása miatt - állapí­totta meg egy amerikai tanul­mány. A gleccserek és a jégtakarók (az északi és a déli sarkot nem számít­va) az óceánok olvadásból szár­mazó növekményének mintegy 60 százalékát teszik ki. Az olvadás az elmúlt tíz évben jelentősen fel­gyorsult - mutatott rá Mark Mei­er, a coloradói egyetem Északi­sarki és Alpesi Kutatások Intézeté­nek munkatársa, a Science című folyóhatban megjelent tanul­mányban. Az olvadásból származó víz- mennyiség jelenleg mintegy 417 ezer köbkilométer jégnek felel meg évente, amely hozzávetőleg az Erie-tó, az észak-amerikai múlt héten napirendről levett - je­lentés azonban rámutat, hogy az „intelligens tervezés” ugyanolyan veszélyes, mint a teremtéselmélet korábbi változatai. Az „intelligens tervezésnek” az Egyesült Államokban jelentős a támogatottsága: egy 2005-ös köz­vélemény-kutatás szerint az ame­rikaiak 64 százaléka szeretné, ha az iskolákban ezt is tanítanák, párhuzamosan a darwini fejlődé­selmélettel, s több mint egyhar- maduk teljesen mellőzni akarja a közoktatásból ez utóbbit. Európá­ban viszont - legalábbis sokáig így tűnt - a különböző teremtésel­méleteknek nincs nagy hatásuk. Ám a jelentés szerint a helyzet megváltozott. Az iszlamista radikális mozgal­mak előretörésével ugyanis meg­jelent a hagyományos, keresztény teremtéselmélet mellett ennek muzulmán változata. 2007 elején egy török szerző, Harun Jahija számos francia, belga, spanyol és svájci oktatási intézménybe eljut­tatta legújabb könyvét, „A terem­tés atlaszát”. Egyébként ez volt az utolsó csepp a pohárban, amely Nagy-tavak egyike vízmennyisé­gét teszi ki. Ez a mennyiség éven­te 12,5 ezer köbkilométerrel nő. A grönlandi jégolvadás ezzel szem­ben csupán 28 százalékkal része­sedik az óceánok szintjének emel­kedéséből, míg az Antarktisz hoz­zájárulása mintegy 12 százalék. A grönlandi jégtáblák olvadásá­nak üteme várhatóan a XXI. szá­zad végéig. nem éri el azt az arányt, amelyet a gleccserek és a jégtakarók képviselnek az óceá­nok vízszintjének emelkedésében. Az alaszkai Columbia gleccser, amely évente mintegy 3 köbkilo­méter vizet juttat el a Price Willi- am-öbölbe, jó példa erre a jelen­ségre - hangsúlyozta Robert An­derson, a tanulmány társszerzője. A gleccser, amelynek a vastagsága helyenként 400 méterrel csök­kent, 14,5 kilométert rövidült 1980 óta és várhatóan ugya­nennyit csökken a következő két évtizedben. több parlamenti képviselőt a mos­tani jelentés elkészítésének kez­deményezésére késztetett. A Le Monde című francia napi­lap azt írta, már az ET-jelentés előzetes vitája is komoly feszült­ségeket mutatott: az újság Guy Lengagne-t, a jelentés készítőjét idézve azt állította, hogy „egy orosz parlamenter, akit magya­rok is támogattak, hevesen tilta­kozott, az evolúciós tanokat a sztálinizmushoz, a nácizmushoz és a terrorizmushoz hasonlítva”. A lap azt is megírja, hogy a török szerző „offenzívája” egyáltalán nem elszigetelt eset, hiszen több európai ország oktatási miniszte­re is megkérdőjelezte a közel­múltban a darwinizmus oktatá­sát. Lengyelországban 2006 őszén az oktatási tárca miniszter- helyettese azt mondta, hogy „az evolúció teóriája hazugság”. 2004-ben Olaszországban az ok­tatási miniszter azt javasolta, hogy az általános iskolákban tö­röljék a tananyagból a darwini tanokat. Szerb kollégája pedig meg is hozta ezt a döntést - igaz, utána le kellett mondania. A coloradói egyetem kutató- csoportjának számításai szerint a gleccserek olvadásának gyor­sulása következtében az óceánok vízszintje 2100-ig 10,2-24,1 cen­timéterrel emelkedik. Ezek a számítások nem veszik figyelem­be az óceánok vizének melege­dését, amely révén a vízszint- emelkedés a becslések kétszere­sét is elérheti. Az óceánok vízszintjének 30 centiméteres emelkedése azt je­lentené, hogy a part 30 méterrel, sőt ennél többel visszahúzódik. Mintegy 100 millióan élnek a ten­gerszint felett 1 méternél kisebb magasságban - mutattak rá a ta­nulmány szerzői. A kutatás célja az volt, hogy ki­mutassák: a közhiedelemmel el­lentétben nem elsősorban a grön­landi és antarktiszi jégolvadás okozza ebben az évszázadban az óceánok vízszintemelkedését, ha­nem a gleccsereké. Az olvadásból származó vízmennyiség évi 417 ezer köbkilométer jégnek felel meg A gleccserek gyorsabban olvadnak, mint a sarkvidéki jég MTl-HÁTTÉR KOMMENTÁR Vallomás - Hedvignek! BARAK LÁSZLÓ József Attilával szólva Malma Hedvig ügye is oly vastagon és kemé­nyen ott van már a szlovákiai közéleten, a jelenlegi kormányzat ve­zető politikusainak az arcán, mint a guanó... Holott annak idején, mintegy operett-, sőt kabarészerűen prezentál- tatott a kincstári végkifejlet. Mégpedig a miniszterelnök, Robert Fi- co, a belügyminiszter, Robert Kalinák, meg Ján Packa országos rendőrfőkapitány előadásában. Nyíltszíni jelenésük és Hedviget be- maszatoló állításaik, amelyek szerint ő maga találta volna ki saját megveretését, s meg sem verték, annak idején azért tűntek tök egyértelműnek, mert széles e honban, sőt vélhetően Európa-szerte sem akadt józan értékítéletű, normális halandó, aki azt merte volna feltételezni, hogy ilyen magas polcon levő emberek akkora hazudo- zásra képesek, mint a legelvetemültebb szélhámosok. Mi más is juthat most már az ember eszébe, miután egyre világosab­bá válik, hogy a szerencsétlen diáklány által elszenvedett nyitrai in­cidens körülményeit a legkevésbé sem igyekez(t)nek normálisan ki­vizsgálni az illetékes zsaruk. Nemkülönben a mai napig oly pökhen­di módon tédenkedő ügyészség. Míg a szlovákiai többségi sajtó - le a kalappal előtte - naponta szolgáltatja a legkülönfélébb bizonyítéko­kat arra nézvést, hogy a rendőrség már Maiina Hedvig kórházba ke­rülésével egy időben azon kezdett ügyködni, miként csinálhatna az áldozatból bűnöst. Vajon miért? Teljesen mindegy, hogy saját inicia- tívából, vagy éppen kormánymegrendelésre történt mindez. Miután a fent említettek a lehető legostobább módon betátották a pofájukat az általuk megrendelt sajtóértekezletre, s ott a legalpáribb Sas-kaba- réjelenetek szereplőit megszégyenítő ripacskodás közepette előad­ták a nekik kreált Hedvig-sztorit, egyértelműen nekik kell felelőssé­get vállalniuk mindazért, ami azóta történt! És történhet még. Mert akkor, ugye, ez a Packa, aki klasszikus szereptévesztésből szinte minden jelenése alkalmával sokkal inkább holmi harmadrangú hu­moristának tűnik, mintsem egy ország legfőbb pandúrjának, azt kommunikálta nagy arccal, hogy a lányt ugye meg sem verték. Két felettese pedig még rá is tett minderre néhány lapáttal, hogy ország­világ lássa, milyen debilek is ezek a szlovákiai magyarok... Most meg mi van? Packa az elmaradhatatlan luciferi vigyorral a po- fázmányán „aszongya”: Hát igen, mi - Ki az a mi, te „mesterlövész”? - nem „álh'tsuk-sük”, hogy ne lett volna megverve Hedvig. De nem úgy... Nem úgy bizony, hanem úgy, kedveseim, hogy már rég el kellett vol­na mennetek, oda ahová valók vagytok. A miniszterelnök elvtárs kocsmai kikiáltónak, a belügyminiszter ugyanoda csaposnak - ha már oly sikeres vendéglátó-iparilag is. És Packa is ugyanott lenne sokkal kvalifikáltabban alkalmazható, mégpedig verőlegényként. Mert ahhoz semmi intelligencia, a legkevésbé pedig az elegancia szükségeltetik... Jómagam pedig ezúttal kérek bocsánatot Hedvigtől, mert majdnem fölültem én is ennek az alkalmi, hatalmice összerántott amatőr szín- játszócsoportnak. Akkor is bocsánatot kérek tőle, ha feketén-fehéren kiderülne, hogy esetleg némely pontokban tényleg nem egészen úgy folyt az ütlegelése, amint azt anno ő előadta... JEGYZET Ami mozdítható... JUHÁSZ KATALIN Ismét bővült a „Mi mindent lop­nak manapság?” - dosszié fém­szekciójának vashulladék alkate­góriája. Jól szervezett tizenéves tolvajbrigád került a minap rendőrkézre Kassán. A srácok nem mást loptak rendszeres időközönként, aljas nyereség- vágytól hajtva, mint villámhárí­tókat. A szakosodást bizony ajánlatos korán kezdem, egyi­kük alig múlt tizenöt éves, ő má­szott ötük közül a legfürgébben, és a leszerelések során is kellően gyorsnak bizonyult. A rendőrök eddig hat lakótelepi iskolaépület „villámhárítótalamtását” tudták rábizonyítani a gyerekbandára. Ez is milyen sími valóan gro­teszk és szimbólum értékű: amúgy is sújtja a pénztelenség az iskolákat, most még a ménkű is csapjon beléjük?! Nem tudom, mennyit fizetnek a fémhulla­dékgyűjtő telepeken egy villám­hárítóért, túl sokat aligha, már­pedig a fiúk kilóra adták el a szajrét. Vannak megbízható, ke­veset kérdezősködő telepve­zetők, akik bármit bevesznek, le­gyen az útjelző tábla, alumínium tetőlemez, kiszerelt autóalkat­rész, bicikliváz, vagy akár komp­lett utcai biciklitároló. Ha ez így megy tovább, lassan a vonatsí­neket is felszedik, sőt akkor már egyazon fuvarral beszállíthatják a kisiklott mozdonyt is a hulla­déktelepre, ahová egyébként gyanúsan viselkedő, újságíró ki­nézetű érdeklődőt be sem en­gednek nézelődni, nehogy olyat lásson, amit nem lenne szeren­csés látnia. A károsultak is le­gelőször rendszerint a telepeket látogatják sorra valamilyen trük­kel, hátha rábukkannak elve­szett tulajdonukra, vagy annak legalább egy részére. Egy nem minden ok nélkül pesszimista is­merősöm, aki most készül mo­torkerékpárt venni, eleve hasz­náltat és ütött-kopottat szeret­ne, így is adta fel az apróhirde­tést. Mert így legalább van né­mi esélye, hogy nem lopják el a járgányt rögtön az első héten. Azt is előre eldöntötte, hogy nem szándékozik rászerelni semmilyen felesleges, flancos extrákat, kár minden kidobott koronáért. Vagy, ha mégis kell valami rá, első útja nem a sza­küzletbe fog vezetni, hanem a kassai bolhapiacra. Oda, ahová a károsultak egy része is elin­dul, reménykedve, hogy hátha felismeri saját visszapillantó tükrét, dísztárcsáját, ajtókilin­csét, biciklicsengőjét. De kapha­tóak itt bolti próbafülkék akasz­tói, nyilvános vécék csaptelepei, csaknem vadonatúj levélszekré­nyek, sőt hajói szétnézünk, ta­lán még villámhárítót is vehe­tünk. Hiába, sok van, mi moz­dítható...

Next

/
Thumbnails
Contents