Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-28 / 173. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 28. Vélemény és háttér 7 Ugyan, Évike, csak nem kételkedik abban, hogy a jachtomat a fizetésemből vettem, amit állami alkalma­zottként kapok? (Peter Gossányi karikatúrája) HÉTVÉG(R)E A hét száma: 65 TALLÓZÓ Magyar Hírlap Jövő héten ül össze az a hét­tagú bizottság, amely a ma­gyar kormányfő felkérésére december végéig átvizsgálja a Kádár-rezsim állambizton­sági iratainak máig visszatar­tott iratait - írta a Magyar Hírlap. A Nemzetbiztonsági Hivatal a legszigorúbb nem­zetbiztonsági ellenőrzés alá vonja a testület történész tag­jait és elnökét, Kenedi Jánost. A kutató az ÉS-ben azt írta, a nemzetbiztonsági iratokon kívül minden, a diktatúra III- as főcsoportfőnökségén ke­letkezett iratot egy internetes oldalon hozná nyilvánosság­ra - idézi az újság a hetilapot. A Magyar Hírlap információ­ja szerint a bizottság törté­nész tagjai a mindenkori köz- tisztviselői illetmény tízsze­resét, bruttó 368 ezer forin­tot, valamint kiadásaik fede­zésére havonta 25 ezer forin­tot kapnak. BORS Fodor Gábor bizonyos felté­telek mellett támogatná, hogy meleg párok is fogad­hassanak örökbe gyermeket - nyilatkozta a környezetvé­delmi miniszter a Bors című napilap internetes fórumá­nak vendégeként. „Jobb, ha egy gyerek szeretettel és fi­gyelemmel teli azonos nemű párnál nő fel, mintha intézet­ben” - idézte a minisztert a lap tegnapi száma. Az olva­sók kérdései nyomán kide­rült, hogy Fodor Gábor jóban van a KDNP elnökével, Sem- jén Zsolttal, elismeri és be­csüli a Navracsics-Kósa-Ro- gán-Pokorni fideszes kvar­tett tevékenységét. NÉPSZABADSÁG Az OMV nyilvános felvásárlá­si ajánlatot tesz a Mol-ra - ír­ta a Népszabadság, több megbízható forrásra hivat­kozva. A lap informátorai úgy tudják, hogy az osztrák cég többet kínál a részvényekért, mint a jelenlegi tőzsdei ár. A Népszabadság más forrásai ugyanakkor nem tudnak ilyen szándékról, ma derül ki, valóban előáll-e vételi ajánla­tával az OMV. Ha igen, akkor minden eddiginél kemé­nyebb harc kezdődik a Mól irányításáért - valószínűsíti az újság. A sikerhez vezető út dop­pinggal van kikövezve. Vérát­ömlesztéssel és hazugsággal. Tour de dopping - írják a rosszmájú kommentátorok az idei francia körversenyről, meg a tavalyiról, meg a ko­rábbiakról. Noha még nincs vége a Tournak, már most biztos, hogy a tiltott szerek nyertek összetettben. MOLNÁR NORBERT Igazából ez egyáltalán nem vicces. Hosszú évek óta minden­ki arról pletykál, hogyan fújják fel magukat a biciklisek. Hogy az nyer, aki a legújabb doppingszert szedi, mert arra még nincsenek felkészülve az ellenőrök. Szóval, a Tour az orvosok versenye lett. Igaz, nem annak indult, ám mi­vel az orvosoknak nem rendez­nek nagy nemzetközi viadalokat, kaptak egyet a kerékpárosoktól. A vérdopping kategória győzte­sének piros pöttyös trikó jár, a tiszta vizeletet produkáló kate­góriáért fehér trikó, zöld trikó­ban tetszeleghet a rövidesen fel­fedezésre kerülő biodopping ka­tegória győztese, az összetettért természetesen sárga trikó a juta­lom. Mindenki a Tour jövőjét fél­ti, pedig milyen egyszerű: meg kell tisztítani a kerekesektől, s egymásnak engedni a fehér kö­penyeseket. A hét száma: 65. Ennyi éves volt a héten Szlovákia atyja, a széles vállú, az egész képernyőt, sőt egész estét betöltő bokszoló, az örökké mutáló hadarógép. Bi­zony, Vladimír Meciar 65 éves! Már rég nyugdíjas korú, de ő nem vágyik jól megérdemelt pi­henőjére, ő még aktívkodik - Fü­A bársonyos utáni Szlo­vákia legmeghatározóbb politikusa. Van, aki ha­tározottan szereti, van, aki határozottan, utálja. lig Jimmy legnagyobb bánatára. Pedig már amikor 60 volt, akkor is mindenki nyugdíjba küldte. Mostani koalíciós partnerei is. Valamilyen szinten, persze sike­rült őt nyugiba küldeni, alulról nyalja a tíz százalékot, de ez még mindig sok. Itt és most nincs hely és idő megénekelni hőstet­teit, de egyet biztosan leírha­tunk: a bársonyos utáni Szlová­kia legmeghatározóbb politiku­sa. Van, aki határozottan szereti, van, aki határozottan utálja. De mindenki határozott. Mi is hatá­rozottak leszünk, kijelentjük, vo­nuljon már nyugdíjba, hogy elte­methessük Szlovákia történeté­nek legtöbb kárt okozó pártját. A másik bűvös szám a 400. Lí­bia elengedte az évek óta fogva tartott ápolónőket, akiket azzal gyanúsítottak, hogy szándéko­san AIDS-szel fertőztek meg több száz gyereket. Líbia azért engedte el a nővérkéket, mert az Európai Unió kivásárolta őket 400 millió euróért, vagyis min­den EU-állampolgár egy eurót adott a nővérkék szabadulásá­ért. Ön is. Ennyit nyugodtan ál­dozhatunk szerencsétlenekért. Az az aljas retorika azonban, amellyel mostanság Líbia él, mi­nimum felháborító. Miután Szó­fia szabadon engedte a nővére­ket, Líbia azt kérte az Arab Ligá­tól, hogy szakítsák meg a kap­csolatokat Bulgáriával. Kadhafi más nótát fúj az uniónak (pén­zért bármit), mást odahaza és az araboknak. Persze, annyira nem kell ezen meghökkenni. Tájain­kon is van legalább egy minisz­terelnök, aki ezt teszi. Sok kubai másképp látja a helyzetet, és inkább Mexikóba vagy az Egyesült Államokba próbál kivándorolni Egy év Kubában Fidel Castro nélkül MTl-HÁTTÉR Fidel Castro kubai elnök egy évvel ezelőtt adta át betegsége miatt az ország irányítását öccsé- nek, Raúlnak. Az elmúlt 12 hó­napban látszólag semmi sem vál­tozott a közép-amerikai szigetor­szágban, a hatalom lényegében ma is a Kubát mintegy fél évszáza­don keresztül vezető egykori for­radalmár kezében összpontosul. Az elnök egy éve nem mutat­kozik a nyilvánosság előtt, és csak újságcikkeken keresztül szól a kubai néphez, ám így is képes gátat szabni a legcseké­lyebb reformkísérleteknek. A be­tegségéből lábadozó vezető az elmúlt hetekben megjelent írá­saiban elsősorban azt hirdette, hogy a Gonosz a tehetős Északon lakozik, míg a Jó a szegény és ki­szolgáltatott Dél pártján áll. Castro ragaszkodik hozzá, hogy Kuba - mint a nincstelen és ki­zsákmányolt népek képviselője - nem egyezhet ki soha az Egye­sült Államokkal és annak szövet­ségeseivel. Az állami lapokban közölt elnö­ki cikkek kitérnek világpolitikai ügyekre a koszovói rendezéstől kezdve az észak-koreai atomvál­ságig, valamint gazdasági és ener­giapolitikai kérdésekre is. Leg­utóbb Castro a Rio de Janeiróban rendezett Pánamerikai Játékokról értekezett, és ebben a témában is alkalmat talált arra, hogy közve­tett módon bírálja az Egyesült Ál­lamokat. Szóvá tette ugyanis, hogy bizonyos országokban a sportolók nemcsak hazájuk dicsőségéért versenyeznek, ha­nem bőséges haszonra is szert tesznek: egyesek még 100 ezer dollárnál is több, egy cukorgyár tulajdonosának fizetésénél is ma­gasabb összeghez jutnak évente. A jelenleg 81 éves Fidel Castro 2006. július 31-én adta át ideigle­nes jelleggel öccsének, Raúl Cast- rónak az ország irányítását. Be­tegségét és gyógykezelését elővi­gyázatosságból államtitoknak nyilvánította. Legfeljebb Hugo Chávez venezuelai elnök és más baráti látogatói révén kerülhet­nek napvilágra az állapotával kapcsolatos részletek. Az ország helyzetében és a ku­baiak hétköznapjaiban érzékel­hetően nem változott semmi az elmúlt egy évben. A Venezuelából érkező jelentős pénzügyi támoga­tás biztosítja a hatékonysági szempontokat figyelmen kívül ha­gyó szocialista gazdasági rend­szer túlélését. Az ország vissza­maradottságát Castro továbbra is azzal magyarázza, hogy a gazdag államok elszippantják a szegény népek legnagyobb koponyáit, ez­zel akadályozva a hátrányos hely­zetű országok fejlődését. Sok ku­bai azonban másképp látja a hely­zetet, és inkább Mexikóba vagy az Egyesült Államokba próbál kiván­dorolni. Előfordult, hogy külföl­dön versenyző kubai sportolók is úgy döntöttek, a verseny után nem térnek vissza hazájukba. Egyelőre semmijei nem utal ar­ra, hogy Fidel Castro hamarosan ismét aktívan átvenné az irányí­tást. Elemzők szerint elképzelhe­tetlen, hogy Kubában bármi meg­változzon, amíg az egykori forra­dalmár életben van. Castro beren­dezkedett arra, hogy a háttérből irányítsa az eseményeket, és gon­dosan vigyáz arra, hogy Kuba ne térjen le arról az útról, amelyet ő az elmúlt fél évszázadban kijelölt számára. KOMMENTÁR Ki fizesse a tandíjat? GÁL ZSOLT A Pozsony melletti kisvárosban, Malackán, a Trencséni Alexander Dubcek Egyetem (igen, ilyen is van) kihelyezett politológiaképzést indít, amelyre minden érettségizett jelentkezőt felvesznek felvételi nélkül. A távutas képzésen a tandíj szemeszterenként 17.500 koro­na, az alapítók 30-50 diákkal számolnak évfolyamonként. A színvo­nal nívósnak ígérkezik, és a végzős diákok igazi hiánypótlóként lép­nek a piacra, hiszen Szlovákia idáig mindössze évi 3-400 politoló­gust termelt, ami kevés egy ilyen hatalmas országnak. Az ilyen hírek hallatán a nemrég elfogadott felsőoktatásitörvény-módosítás né­hány pontja érthető és jogos lépés. Ilyen a távutas képzés részben fi­zetőssé tétele, amely lényegében csak az eddig is létező - különböző cégek és alapítványok közbeiktatásával zajló - tandíjfizetést tereli le­gális mederbe. Az is elfogadható, hogy az állam ezután csak egy dip­loma megszerzését állja, azt is csak a képzés normális időtartama alatt. Ezzel kiszűrhetők a rendszerből a két-három egyetemet végző, vagy az ötéves képzést 9 évig elhúzó „szakértők”. Néhány részkérdés rendezésén és pár kiskapu bezárásán kívül azonban a tövény még csak kísérletet sem tesz a felsőoktatás alapgondjának orvosolására. A legfőbb baj az, hogy túlságosan megszaporodtak az egyetemek, főiskolák és a malackaihoz hasonló kihelyezett képzések, ahova már minden jelentkezőt felvesznek. Az alacsony színvonal és a diplomá­sok tömegtermelése nemcsak a távutas képzés sajátossága, hanem az egész rendszeré. A törvénymódosítás azonban még a levelező ta­gozatokat sem teszi teljesen fizetőssé, csak az évente a kormány által meghatározott és térített létszámon felül felvettektől szednek tandí­jat. Az állam bácsi ezután is állja a számlát az összes nappali tagoza­tos hallgató és a távutasok egy részének oktatásáért. Függetlenül at­tól, jól vagy rosszul tanulnak-e, szegények-e vagy gazdagok, jó-e a képzés színvonala vagy csapnivaló, felkészült tanárok oktatják-e őket vagy olyanok, akik még egy alapiskolában sem felelnének meg. És főként, tekintet nélkül arra, szükség van-e ilyen végzettségű em­berekre a munkaerőpiacon vagy nincs. Természetes, hogy ilyen hely­zetben az egyetemek abban érdekeltek, minél több diákjuk legyen (akikért minél több fejpénzt kapnak), így továbbra is százával ontják a politológusokat, szociológusokat, antropológusokat és pszicholó­gusokat, ezrével a pedagógusokat, jogászokat és közgazdászokat. A képzések túlbuijánzását csak a tandíj vagy valamilyen hozzájárulás bevezetése tudná megállítani. A tandíj azonban népszerűden, az ellene hangoztatott legelterjed­tebb érv az, ha bevezetik, a gazdagok hülye gyerekei tudnák csak megfizetni az egyetemet, a szegények (köztük az okosak is) viszont kiszorulnának onnan. Először is, ami a gazdagok buta utódait illeti, talán mégis jobb az, ha a képzésük árát a pénzes apuci állja, mint az adófizetők. A gazdag csemeték jelenleg is ott tanulnak az egyeteme­ken, de mivel a képzés „ingyenes”, ezért az összes adófizető állja a számlát, azok is, akik soha nem jártak egyetemre, s a gyerekeik sem tanultak ott. Épp a jobb módúak tandíjából jöhetne össze az a pénz, amit a szegény és a tehetséges diákok kaphatnának meg szociális és tanulmányi ösztöndíjak formájában, hogy továbbtanulhassanak. A tandíj felvetésekor azonban pillanatok alatt támadásba lendülnek a szociális érzékenység bajnokai, és populista szólamokkal a földbe döngölik a javaslókat. Egyelőre ők a népszerűbbek, ezért ezután is összedobhatjuk a pénzt a diákok, köztük a gazdag gyerekek egyete­mi képzésére. JEGYZET Minden napra száz bók MISLAY EDIT A művészek kreativitása kifogy- hataüan. Sok esetben annyira pofonegyszerű dolgokat talál­nak ki, hogy az ember legszíve­sebben a homlokára csapna: hogy ez nekem miért nem jutott eszembe?! Itt van például ez a Tom Greaves nevű, 46 éves was­hingtoni képzőművész, akinek köszönhetően az USA fővárosá­nak egyik forgalmas utcáján kel­lemes meglepetés éri a járó­kelőket. Arrafelé, üyesmiket hallhatnak: „szép a szemed” vagy „az embereket vonzza a pozitív energiád”. Ezeket a bó­kokat természetesen nem személyesen Graves úr ontja Washington lakóira, hanem az általa „feltalált” és üzembe he­lyezett bókautomata. Szépen be van programozva, naponta száz különböző bókot variál, és eze­ket egy kellemes hang búgja a gyanútlan járókelők fülébe. A művész minden este „felülvizs­gálja” automatája bókjait: van­nak, amelyeket töröl a program­ból, továbbiakat hozzáad. Hogy milyen kód alapján készül a na­pi százas bóklista, arról nem szól a hír. Egy azonban biztos: Tom Greaves kiváló emberis­merő. Tüdja, az ember már csak olyan, hogy jólesik neki, ha di­csérik. A dicséretet minden mennyiségben el tudjuk viselni. Szükségünk van a pozitív visszajelzésekre ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Igaz, nem előzmény nélküli Graves ötlete, interneten már régóta teljed a „dicsérő” program, amelybe be kell pötyögnünk a saját nevün­ket, és a gép révén névre szóló­an azonnal megtudhatjuk, mi­lyen okosak, ügyesek, szépek és fantasztikusak vagyunk. Igaz, szükség van a mi közreműködé­sünkre is, mert ha nem pötyö­günk be semmit, akkor dicsére­tet sem kapunk. Graves bókau­tomatájában éppen az a bájos, hogy nincs szükség semmiféle közreműködésre, és nemre, kor­ra, valamint egyéb külső és belső adottságokra való tekintet nélkül szólja a bókokat. Maga a kivitelezés, gondolom, anyagi­lag nem volt túl igényes, mégis hány embernek szerez vele kel­lemes perceket, növelve - leg­alábbis egy időre - az önbizal­mukat. Mert a jó szó gyógyít. De nem ajánlatos sátrat verni a bókautomata előtt, nehogy el­bízzuk magunkat. A pszicholó­gusok szerint olykor a túlzott önbizalom is ártalmas lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents