Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-28 / 173. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 28. www.ujszo.com RÖVIDEN Rózsa Miklós köszöntése Amerikában Háromnapos rendezvénysorozattal tiszteleg augusztus 17-től az amerikai filmakadémia Rózsa Miklós magyar származású világhírű zeneszerző előtt születésének 100. évfordulója alkalmából. A korszakalkotójelentőségű, háromszoros Oscar-díjas (Bűvölet, Kettős élet, Ben Húr) filmzeneszerző 1907. április 18-án született Budapesten. A harmincas évek elején kezdte pályafutását, előbb Párizsban telepedett le, majd Londonban, ahol Korda Sándor révén belekóstolt a filmzene- szerzésbe, amely egy életre eldöntötte sorsát A második vüágháború kitörése után Hollywoodba vitt az útja. 1982-ig 90 filmzenét komponált, de önálló koncerteket is adott és tanított is. 1995. július 27-én hunyt el Los Angelesben. Az augusztus 17-én a Beverly Hills-i Samuel Goldwyn Theaterben megnyíló emlékest-sorozat programján felcsendülnek Rózsa filmzenei karrierjének legfontosabb állomásai. (MTI) PENGE „Édesen tessen nevetni” Ha a Rubens és a nem euklideszi asszonyok című Esterházy- dramoletthez zenét kellene társítani, habozás nélkül Luciano Berio A király fülel című operáját tenném mellé. Mindkét remekmű kiválóan érzékelteti azt a folyamatot, ahogy a szarkazmus, az irónia, a transzcendencia és a látszatra bagatellizált, torokszorongató halálfélelem között vibrálni kezd a szülte öntörvényű nyelvi-zenei asszociativitás. Kétségtelen, hogy a darabnak van egy eredendő látszatkönnyedsége, humoros felszíne, elegáns lazasága, ám mindez csak látszat, jól ismert esterházys bravúr, az üzenet szülte ars poetica jellegű elmélyítését szolgálja. Egy ember maszkja jelenik meg, aki az egészet akarta, de saját halála megtanította a rész érzékelésére és az egész lehetetlenségére. A halott Rubens (aki egy közbeiktatott briliáns anekdota szerint nagy festő, de „közepes halott”) biológiai kötöttségektől megszabadult idejébe lépünk, a szinte ijesztő, életörömmel átitatott barokk magabiztosságba, mely csak a halálélmény hatására borul fel. Tudott-e valamit is a szenvedésről az életöröm festője, aki fia, Albert szerint gyakorlatilag a „kozmikus seggek”, a „kozmoszseggek” festőpoétája volt? A nemtudásában is tudott. A hátsó fertályok festését soha nem engedte át egyetlen segédjének, egyetlen „felhőfodormegbízott- nak” vagy „ligetspecialistának” sem. És hogy milyen közel van az életöröm e fertálya a halálasszociációkhoz, azt már az antik Artemidórosz nevezetes álmoskönyvéből is tudjuk, s már csak ezért is kiemelkedően jelentéses e szó halmozott jelenléte. „Maga reménytelenül boldog” - veti oda Albert az apjának, és berobban a szülő-gyermek viszály örökös kiúttalansága. Rubens axiómáját, mely szerint „a világ olyan, mint a nők”, Gödel, a matematikus (akit már a mamája is Herr Wa- rumnak hívott, s magát meta- matematikusnak mondja) tudományosan bizonyítja be: „Ha ön Rubens / ahogy szereti mondogatni / mindent meg tud festem / ha a vüág megfesthető / akkor az éppen bizonyíték volna / a világ ellen / áz Úr ellen”. Nincs kikezdhetetlen szabályrendszer (lásd euklideszi és nemeuk- lideszi geometria egymásnak feszülése), ráadásul Isten pusztán metafora, „de arról gondoskodott, hogy / ne nőjünk az Égig”. A végesség belátása az igazi tudás, a bölcsesség pedig a kérdés- feltevés bizonytalansága, de a leginkább az a pont, amikor már a válaszokra alkotunk vagy kapunk kérdést. Bacchus (vagy a részeg Héraklész vagy egy szatír vagy a Paraszttánc egy szereplője vagy az Angyal vagy valaki más) kommentátorként szalad végig a darabon, látszatra komolytalan „közhely”, valójában minden névleges istensége ellenére a legesendőbb emberi lény megtestesítője. Az antik kultúra reprezentánsa is, hiszen az antik kultúra a párbeszéd kultúrája, a kérdéseké és nem a bizonyosságoké, ellentétben az axiómákban és dogmákban gondolkodó transzcendens barokk kereszténységgel. Esterházy remekművet alkotott. Egy operadramaturgiát idéző nagy ívű példázatot és ugyanakkor egy megindítóan szép személyes vallomást. A kötet még két más darabot is tartalmaz: a Legyünk együtt gazdagok egy aktuálpolitikai természetű, publicisztikai karakterű retorikai bravúrmono- lóg: egy világmegváltó globali- zátor gazdasági reformcsomagját („Megy az idő. Húznak el a szlovákok. Kis magyar hóh- mec.”) kapjuk egy nevetséges magnóbejátszásokkal tarkított demonstráció keretem belül. Érzésem szerint épp hatványozott publicisztikai utalásrendje folytán ez a kötet „leggyengébb” szövege. Láss csodát: Király Júlia még közgazdasági fejtegetést is út róla az ÉS-ben! A másik dramolett egy alkalmi gyöngyszem (Affolter, Meyer, Beil): ha valakit érdekel, hogy mi az ösz- szefüggés egy könnyű izzadság- szagot árasztó, 56-os limai magyar pincér és Don Juan között, üsse fel ezt a kiváló jelenetsort, nem fog csalódni! (Esterházy Péter: Rubens és a nem euklideszi asszonyok, Magvető, Budapest, 2006.) Értékelés: Carim Gasmann szerint zenét hallgatni úgy kellene, olyan figyelmesen, ahogy könyvet olvas az ember Játék és muzsika A Psapp egy londoni duó, akik persze színpadon nem boldogulnának kísérőzenekar nélkül, lemezen viszont ketten keltenek zajt, és ezt kéretik szó szerint érteni. A gumikacsától a cipősdo- bozon át az ajtófélfáig bármiből képesek hangot csiholni. JUHÁSZ KATALIN Galia Durant bájosan énekel és hegedül, viccelődik a pozsonyi Wilsonic fesztivál közönségével, amely veszi a lapot: lelkesen mar- kolásszák a levegőt, amikor a „frondány” közéjük dob egy-egy saját készítésű pamutmacskát. Carim Clasmann, aki korábban producerként számos kultusz-zenekar lemezénél bábáskodott, most szerényen megbújik gitárja mögött, csak a mikrofonállványon lógó, fából faragott hal jelzi, hogy hősünk „nem teljesen normális”. Ez tulajdonképpen igényes, elektronikus alapú popzene, amelybe különböző játékhangszerek és egyéb tárgyak hangját keveritek. Ennyire untátok magatokat a stúdióban? Carim Clasmann: Már megijedtem, hogy azt fogod kérdezni, mi a célunk, vagy mit akarunk üzenni ezzel a játékbolttal... A zenénkben egyformán fontosnak tartjuk az igényességet és az iróniát. Egyszerűen nem akarjuk, hogy ez a dolog többnek tűnjék, mint ami. Könnyűzenéről van szó, ezért a könnyedség nagyon lényeges benne. Azon kevesek közé tartozunk, akik élvezik is, amit csinálnak, vagyis nem tekintjük munkának a zenélést. Ha másképp állsz hozzá a dolgokhoz, szinte az egész életed szórakozás lesz! A kritikusok azért kitaláltak nektek egy skatulyát. Azt olvastam valahol, hogy tí vagytok a „toytronica” nevű zenei irányzat alapítói. Galia Durant: Hát igen, mi is olvastuk, és jót mulattam ezen, még szellemesnek is találtuk. Mert bizony a játékhangszereket nem szabad lebecsülni, nagyon érdekes hangokra lelhet az ember! A többi fura tárgy hogyan jött össze? Carim Clasmann: Egy idő után azt vettem észre, hogy jártamban- keltemben mindent ütögetek, megkocogtatok, egymáshoz veregetek. Manapság, amikor a stúdióban az esőcsepergéstől a pokolgép-robbanásig bármüyen hangot tökéletesen ki lehet keverni, a mi lemezeink akár lázadásnak is tekinthetőek. Legalábbis mindenképp kilógunk a sorból azzal, hogy visszatértünk a természetes hangokhoz. Mi volt az általatok valaha használt legbizarrabb hangkeltő eszköz? Netán ez a fából faragott hal? Carim Clasmann: Azt hiszem, talán Galia feneke.... Micsoda? Galia Durant: Bizony, az én szűk farmernadrágos fenekem hangja! Egyszer egy csattanás-fé- lét kerestünk az egyik dalba. Az egész gyűjteményt végighallgattuk, de Carimnak egyik sem tetszett. Egyszer csak ráütött a hátsómra, és felkiáltott: Megvan! A lemezeiteket hallgatva úgy tűnik, nagyon spontán és élvezettel írtok dalokat. Carim Clasmann: Ez így van, illetve maga a dallam gyorsan megszületik, aztán a stúdióban rengeteget dolgozunk, amíg végül késznek nyilvánítjuk a számot. Eléggé maximalista vagyok, sokat kell bütykölnöm valamin, amíg elégedett vagyok vele. Minden rendes kiadót az őrületbe kergetnék ezzel a pöszmögéssel. Viszont függetlenek vagyunk, nem hajt minket egy multi, és senki sem szabja meg, milyen legyen a lemez, mikorra legyen kész. Még a borítókat is magunk tervezzük. Akkor áruljátok el, mi ez a macska-mánia nálatok? A zenekar emblémájában egy cica moCarim Clasmann solyog, a honlapotokon is ott grasszálnak, Galia játékmacskái pedig olyan legendásak, hogy sokan ezért állnak az első sorokban a koncerteken... Galia Durant: Semmi különös, egyszerűen szereljük a macskákat. Megintcsak nem igyekszünk többlettartalmat belemagyarázni a dologba, bár persze tudjuk, hogy egyes kultúrákban mágikus erőt tulajdonítanak a macskának, sok nagy művész is különleges, rejtélyes állatnak tartotta. Mi azonban inkább azért kedveljük, mert játékos. Valahogy olyan, mint a Psapp zenéje. És mit jelent a Psapp név? Galia Durant: Azt a hangot, amikor egy ollóval - kézimunkás (A szerző felvételei) kosarából, a pamutcicák közül előránt egy hatalmas ollót - lenyisszantok Carim karjáról néhány szőrszálat...! Szóval ennek a névnek sincs igazán értelme, üzenete. Mindig valami mást mondunk, ha kérdezik... Milyennek tartjátok a mai brit popzenét? Carim Clasmann: Egy időben érdekelt, mitől lesz igazi sláger egy-egy dal. Aztán rájöttem, hogy ebben a szakmában olyannyira a pénzről szól minden, hogy egy közepesen tehetséges zenekarból is pár hét alatt lehet „trendformáló tényező”, feltéve, hogy elég pénzt fektetnek beléjük. A legkelendőbb zenei lapok sajnos egyre inkább kiszolgálják a lemezipart, ritkán próbálják meg az igényesség felé billenteni a mérleg nyelvét. Állandóan az új Beatlest keresik, és kétévente meg is találják. Olyankor boldogan szétkürtölik, hogy íme, itt az új világcsodája! Szóval sok a szemét a slágerlistákon. Szerintem zenét hallgatni valahogy úgy kellene, olyan figyelmesen, ahogyan könyvet olvas az ember. Számomra legalábbis megdöbbentő, hogy háttérzeneként, hangkulisz- szaként szólnak gyakran nagyon jó számok az áruházakban, várótermekben. Galia Durant: A kocsmákban, szórakozóhelyeken is mindegy lesz lassan, müyen zenét nyomnak, lényeg, hogy hangos legyen. Hosszú távon ez olyan fokú igénytelenséghez vezethet, hogy bármit meg lehet majd etetni a fogyasztókkal. Számunkra fontos, hogy amit közönség elé viszünk, vagy kiadunk lemezen, az legyen tökéletes, vagy legalábbis a lehető legjobb. És nem követjük a menő trendeket, büszkék vagyunk rá, hogy saját világunk van. Azt valljuk, hogy az igényes zene is lehet szórakoztató. Carim Clasmann: De persze azért nem szeretnénk eltúlozni a zenebohóckodást. A bennünket körüllengő irónia tulajdonképpen az intellektualitás élét hivatott tompítani. Egyszerűen csak nyitott füllel járunk a világban, és az érdekesnek vélt hangokat saját személyiségünkön átszűrve prezentáljuk. Csehy Zoltán kritikai rovata Galia Durant
