Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-18 / 164. szám, szerda
A nap száma: Ennyi éve fogadta el a Szlovák Nemzeti Tanács a Szlovákia függetlenségéről szóló nyilatkozatot SZÜLŐFÖLDÜNK UT SZÓ tiniÉM 2J|j)iig|er koronáért Szelvényünk a 13. oldalon 2007. július 18., szerda Ára 10 Sk (előfizetőknek 9 Sk) 60. évfolyam, 164. szám www.ujszo.com Jövő májusban tudjuk meg, lesz-e eurá Szlovákiában Az unió pénzügyi biztosa szerint addig még keményen kell dolgoznunk 6. oldal Múltat néz, jövőt álmodik Interjú George F. Hemingwayjel, a Kispest Honvéd új tulajdonosával 19. oldal A nap mondata: Azoknak van jövőjük a diplomáciában, akik külföldön pozitívan nyilatkoznak Szlovákiáról. Ivan Gasparovic államfő üzenete a nagyköveteknek. Irredentának minősítették Komáromban a „dél-szlovákiai szlovákok" Bószáék hétvégi kezdeményezését Már az MKP is önrendelkezésről beszél Pozsony/Komárom. A Magyar Koalíció Pártja is szükségesnek tartja az önrendelkezés valamilyen formájának megvalósítását, a Dél-Fölvidéki Önrendelkezési Tanács (DFÖT) létrehozásához azonban semmi közük. Közben ellentámadásba lendült a Matica slovenská is. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Berényi Józseftől, az MKP elnök- helyettesétől megtudtuk, a párt most készülő hosszú távú programjának része lesz egy önrendelkezési tervezet is. „Jelenleg folyik a Nyu- gat-Európában létező önrendelkezési formák elemzése, azt próbáljuk majd megvalósítani, melyhez a legkönnyebben megszerezhető lesz a többség beleegyezése - mondta Berényi. - A népesedési adatok ismeretében ezt mindenképpen meg kell kísérelni a szlovákiai magyarság megmaradása érdekében.” Berényi túlzottnak tartja a köz- társasági elnök elítélő nyilatkozatát a DFÖT-vel kapcsolatban. „Az államfő ágyúval lő verébre, semmi szükség nincs arra, hogy egy ilyen polgári kezdeményezést a Lelassítottak a vonatok 38 fok volt Ógyallán Pozsony. Tegnap is-pokoh hőség volt az országban, a legmagasabb értéket - 38 fokot - Ógyallán mérték. Napi hőrekord egyébként nyolc városban dőlt meg. A 39,8 fokos hőrekord nem dőlt meg. A nagy hőség miatt a vonatok is lassabban közlekedtek országszerte. „Ilyen melegben fennáll a veszélye, hogy a sínek széttágulnak, a vonat pedig nagy sebességnél kisiklik. Ezért lelassítottuk a vonatforgalmat az országban” - mondta lapunknak Martina Pavlíková, a vasúti társaság szóvivője. További részletek a 4. oldalon, (dem) köztársasági elnök véleményezzen. Ennél sokkal fontosabb politikai kérdésekhez nem szólt hozzá” - jelentette ki. „Bószáék azt ígérték, hogy megszólítják a dél-szlovákiai lakosságot, magyarokat, szlovákokat, romákat egyaránt, én érdeklődéssel várom, ennek mi lesz az eredménye” - mondta Berényi. A DFÖT ellen a KDH is tiltakozott. A párt határozott állásfoglalást vár az MKP-tól, mondta Pavol Hrusovsky pártelnök. Berényi szerint azonban a KDH foglalkozzon saját problémáival. „A kormányból való kilépésük legalább öt évre lehetetlenné tette a kormányzati együttműködésünket, a legkevésbé sem a KDH-tól várjuk el, hogy megmondja, mit tegyünk” - reagált a párt felhívására Berényi. Budapest. Ismeretlenek ellopták Hofi Géza síremlékéről a bronzból készült bakancsot, palástot és a babérkoszorút - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Hofi Géza, a 2002. április 10-én elhunyt Kossuth-díjas színművész síremlékét 2004. áprilisában avatták fel Budapesten, a Farkasréti temetőben. Az emlékművet Asszonyi Tamás Munkácsy-díjas szobrász- művész tervei alapján Fáskerti István kőszobrász és Kunos Mihály Vilmos öntőmester készítette. „A síremlék hosszú utat foglal egybe: a bakancsot, ami Kőbányáról indult, Megmozdult a Matica is Az irredentizmus felélesztésére és Szlovákia függetlenségének megsértésére irányuló törekvésként értékelik a DFÖT létrejöttét a magukat a dél-szlovákiai szlovákok képviselőinek nevező csoport tagjai, akik a szokásos nagysurányi helyszínt felváltva ezúttal Komáromban, a Matica slovenská székházában találkoztak. A 14 résztvevő által elfogadott memorandum arra szólítja fel a DFÖT képviselőit, hagyjanak fel minden olyan tevékenyéggel, amelyek „nem kívánt polgári feszültséget és lehetséges etnikai nyugtalanságot váltanak ki a demokratikus és szuverén Szlovákiában, ahol az érvényes nemzetközi és államközi szerződések szellemében valamennyi kisebbségi jog magas standard szinten biztosított”. A memorandumot megküldik a kormánynak és a parlamentnek, a kormányfőnek és az európai szervezeteknek is; Stanislav Bajaník szavai szerint azt várják tőlük, és amely Hofi lelki bakancsa volt mindig, mert mindig úgy tudott szólni, hogy a bakancsosok is értsék. Az oszlop, amin a levetett vándorköpeny van, s a tetején a Kos- suth-díj, a babérkoszorú, ami, úgy sejtettük, talán félúton megkoronázza útját” - fogalmazott beszédében Horváth Ádám, rendező, utalva a síremléken látható szimbólumokra. Demszky Gábor budapesti főpolgármester tegnap félmillió forintot ajánlott fel annak a nyomravezetőnek, aki a rendőrség segítségére tud lenni a sír megrongálóinak felderítésében és a tettesek kézre kerítésében. hogy intenzívebben kövessék figyelemmel a dél-szlovákiai történéseket. „Ha bizonyos csoportok, szervezetek tevékenységükkel etnikai feszültséget szítanának, vagy az állam egységét veszélyeztetnék, akkor ebbe a belügyminisztériumi és a bűnüldöző szervek gyorsan és hatékonyan avatkozzanak be” - mondta. A tegnapi találkozó résztvevői egy új polgári társulás létrehozását is felvetették, amely az Egységes Szlovákiáért, a Szlovák Délvidékért (Za jednotné Slovensko, za slovensky juh) nevet viselné. A társulás megalakítása akkor válik időszerűvé, ha a belügyminisztérium bejegyzi a Dél-Fölvidéki Ön- rendelkezésért Tanács polgári társulást. Bajaník szerint az új társulásukra azért is szükség volna, mivel úgy érzik, hogy az önálló Szlovákia egyes vegyesen lakott területem az ott élő szlovákságnak sem állami, sem önkormányzati szinten nem a 21. századi elvárásoknak megfelelően biztosítottak az emberi és polgári jogaik, (lpj, vkm) MEGKÉRDEZTÜK Hogyan hathatnak Duray Miklós kijelentései a Magyar Koalíció Pártjára? Miroslav Kusy politológus: Mindenképpen övön aluli ütés, és nem használ a pártnak, hogy a Magyar Koalíció Pártjának álelnöke megismételte a kongresszus előtt és közvetlenül azután tett kijelentéseit, amelyek bizonytalanságot keltenek a párttagok között, és egyben támadási felületet biztosítanak a szlovák nacionalisták száBugár Béla határozott fellépésre szólította fel Csáky Pál jelenlegi pártelnököt, ellenkező esetben kilátásba helyezte, hogy befolyását latba vetve ő kísérli meg eltávolítani Duray Miklóst. Fennáll a pártszakadás veszélye? Ez mindenképpen kellemetlen helyzet, de Duray eltávolítását nem tartom valószínűnek, mivel rendelkezik bizonyos támogatottsággal a párton belül. Ha ez nem így lenne, akkor ma nem lenne alelnök. Ezzel számolnia kellett volna Bugár Bélának is a kongresszus előtt, még akkor is, ha kettőjük viszonya feszült volt. Duray eltávolításával a híveinek dönteniük kellene, hogy követik-e őt. Pártszakadás azonban szerintem nem fenyeget, mivel Bugár Bélát sokkal mérsékeltebb, meggondoltabb politikusnak tartom annál, hogy ilyen folyamatot indítana el. (lpj) Ellopták a síremléket ékesítő bronzdíszeket Megrongálták Hofi sírját MTl-HÍR' Focisul! Csúcsfoci az Uj Szóban. Aki a tanácsokat adja DVD a passzkirállyal jövő héten az Uj Szóban 771335 705038 AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD EUR GBP CZK 100 HUF PLN ▲ ▲ATYA 24,081 33,162 49,271 1,173 13,492 8,840 IDŐJÁRÁS NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS Trópusi meleg 5 A hőmérséklet 32 és 39 fok között alakul. ‘í4V'Ti Frigyes napja van. Telefon: 02/59 23 34 n Megénekelték az új polgári társulás létrehozásának tervét a dél-szlovákiai szlovákok képviselői (SITA-felvétel