Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-18 / 164. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 18. www.ujszo.com RÖVIDEN Két törvényt aláírt, egyet visszaadott Pozsony. Ivan Gasparovic tegnap aláírta a közegészségügyi és a környezeti károkról szóló törvényt. Az első a kötelező védőoltáso­kat szabályozza, míg a második lényege, hogy a környezetszeny- nyezésért fizetni kell. Az államfő visszaadta a parlamentnek újra­tárgyalásra az élőlények védelméről szóló törvényt, amelyik nem­zetközi felügyelet alá szeretné vonni a veszélyeztetett fajokkal va­ló kereskedelmet. (TASR) Bugár versenyben, Csáky sereghajtó Pozsony. Három hónap után újra növekszik Robert Fico népsze­rűsége. A Statisztikai Hivatal július elején végzett felmérése alap­ján a megkérdezettek 35,6 százaléka a kormányfőben bízik legin­kább. Ivan Gasparovic államfő második hónapja örvendhet nép­szerűsége növekedésének, ami júliusban elérte a 15 százalékot. Dobogós lenne még az SNS frontembere, Ján Slota is, akit a lakos­ság 12,3 százaléka tart a legmegbízhatóbb politikusnak. A nemze­tiek vezérét a HZDS első embere, Vladimír Meciar (10,7%) és Ro­bert Kalinák belügyminiszter (8,8%) követik a sorban. A legnép­szerűbb magyar politikus még mindig az MKP leváltott elnöke, Bugár Béla (6,1%), míg a tíz legnépszerűbb politikus listáján nem szerepel Csáky Pál, a jelenlegi MKP-vezér neve. (SITA) Jó kezekben a haza védelme Pozsony. Az ország lakosságának nyolcvan százaléka bízik a szlovák hadseregben - derült ki az AKO ügynökség felméréséből. A megkérdezettek tizenhárom százaléka ezzel szemben bizalmatlan a katonai erőkkel szemben. A válaszadók 67 százaléka szerint a hadsereg túlságosan megterheli az állami költségvetést. (TASR) Fico ma tárgyal Prodival Pozsony. Egynapos látogatásra Szlovákiába érkezett ma az olasz kormányfő. Romano Prodi Olaszország és Szlovákia kétoldali együttműködéséről fog tárgyalni Robert Fico miniszterelnökkel. Az olasz politikus pár órás pozsonyi tartózkodása alatt találkozik Ivan Gasparovic államfővel és Pavol Paska házelnökkel is. (SITA) Ünneprontó kormányfői nyilatkozat az ünnepen Fico lojalitást vár tőlünk H1ROSSZEFOGIALO Pozsony. Tegnap volt tizenöt éve, hogy a Szlovák Nemzeti Ta­nács elfogadta az ország függet­lenségére vonatkozó nyilatkozatot. Az ünnep alkalmából kiadott hi­vatalos miniszterelnöki állásfog­lalásban az állt, hogy Robert Fico „azt kívánja, a Szlovák Köztársa­ságból a szlovák nemzet és a lojá­lis kisebbségek számára hogy va­lódi és békés hazát építsünk”. Ké­sőbb a kormány sajtóosztálya azt üzente, hogy a miniszterelnök nem kategorizálja a kisebbsége­ket. Grigorij Meseznikov szerint a kormányfő állásfoglalása teljes­séggel helytelen és nacionalista elemeket tartalmaz. Berényi Jó­zsef (MKP) is helytelennek minő­sítette az inkriminált mondatot. A miniszterelnök tegnap azt is ki­emelte, az Európai Unió tagjaként a múltba visszatekintve láthatjuk, mennyire előremutató cselekedet volt a független Szlovákia kikiáltá­sa. A szlovákok államalkotó nem­zetként így felelősséget vállaltak önmagukért. Ivan Gasparovic államfő a szlo­vák külképviseletek vezetői előtt Szlovákiát olyan demokratikus ál­lamnak nevezte, ahol elfogadják a nemzeti kisebbségeket és tisztelet­ben tartják a pluralizmust, (s, t) „Mesterműnek" nevezték a műszaki határzárat 2009-ben már nem lesz szükség arra, hogy maximálják a külföldi hívások díját Plafont szabtak a roamingáraknak Felszabadultabban telefonálunk, ha alacsonyabb a számla (Képarchívum) Az évvégig legtöbb 19,60 koronát fizetünk külföldön a kimenő hívásokért per­cenként, míg a fogadott hí­vások maximális percdíja 9,60 korona lesz. Ezt azóta tudjuk, hogy az Európai Központi Bank a héten meghatározta a korona- euró árfolyamát, mely alap­ján kiszámolták az roamingdíjak maximumát. SZABÓ LÁSZLÓ Az árak már tartalmazzák a 19 százalékos adót is. Ezek a maximált összegek 2007 decemberéig lesz­nek érvényben, ekkor tovább csök­ken a tarifa. Ha külföldről hívást in­dítunk, 18,40 koronát számláz a szolgáltató, egy percnyi fogadott hívás pedig maximum 8,80 koro­nával emeli a havi számla összegét. Az eurótarifa minden EU-n be­lüli szolgáltatóra kötelező, így a három hazai szolgáltató - Orange, T-Mobile, 02 - sem számlázhat magasabb percdíjakat a külföldi telefonálásért. Az árakat euróbán határozták meg, így amennyiben az egy év múlva esedékes felülvizs­gálat során a korona szempontjá­ból kedvezőbb árfolyamot állapíta­nak meg, akkor még olcsóbb lehet a roaming. Az árfolyam-szabályozás 2009- ben ér véget. Szakemberek szerint ekkor már nem lesz szükség arra, hogy maximálják a külföldi hívá­sok díjait. A június 29-én közzétett EU-szabályozás értelmében a mo­bilszolgáltatóknak egy hónapjuk van arra, hogy bevezessék az euró- tarifát. Ezt követően újabb egy hó­nap áll rendelkezésükre, hogy akti­válják ezt a tarifát mindazon ügyfe­leiknek, akik ezt kérik. Azok, akik nem reagálnak a szolgáltató aján­latára, két hónapon belül automa­tikusan az EU által meghatározott roamingtarifákat fizetik majd, ha külföldről hívnak vagy ott fogad­nak hívást. A hazai szolgáltatók már az eurótarifa bevezetése előtt léptek, szinte mindegyikük kínálatában megtalálhatóak az ingyenes hívás- fogadások, valamint a kedvezőbb percdíjak. Igaz, ezek csak szep­temberig érvényesek. A T-Mobüe- nál már csak néhány esetben fizet­nek az ügyfelek magasabb össze­get annál, mint amit az EU előír. Ez pedig elsősorban a kimenő hí­vásokra érvényes. Vannak idő­szakok, és roamingcsomagok, amelyek ingyenes hívásfogadást tesznek lehetővé. Az Orange ügy­felei is ingyenesen fogadhatnak hívást az EU országaiban havidíj ellenében, a kimenő hívások ára azonban még szinte műiden eset­ben magasabb, mint ahogy azt az EU szabályozza. A harmadik szol­gáltató egyelőre csak 12 ország­ban kötött roamingszerződést, így az 02 ügyfelei csak ezekben az or­szágokban fogadhatnak hívást in­gyenesen. EURÓTARIFA 2007 2008 2009 koronában euróbán koronában euróbán koronában euróbán kimenő hívás 19.60 0.49 18.40 0.46 17.20 0.43 fogadott hívás 9.60 0.24 8.80 0.22 7.60 0.19 Az adott árakat minden esetben a külföldön lévő mobilozó fizeti. Ha 2008 szep­temberéig erősödik a korona, tovább csökkennek ezek az árak. Pozsonyban akár a menetjegy teljes árat is megtérítik az utasnak, ha nem jön időben a busz Kárpótlási káosz a késések kapcsán ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Bonyolult kártérítést követelni azért, ha késnek a bu­szok. Az Európai Unió ugyanis ed­dig nem határozott meg pontos szabályokat a kártérítésről úgy, mint a repülők vagy a vonatok ké­sésénél. Az országban minden bu­szokat üzemeltető társaság saját menetrendet és kárpótlási szabá­lyokat határozott meg. A légi- és vasúti közlekedésre egységes szabályok érvényesek, melyek lehetőséget biztosítanak az uniós állampolgároknak a rek­lamációra és arra, hogy visszakap­ják a megvásárolt jegy teljes árát vagy legalább 20 százalékát. Szlo­vákiában viszont továbbra is gon­dot okoz, hogy az autóbusz-közle­kedésre hasonló szabályok nem vonatkoznak, az EU erre még nem gondolt, noha úgy lenne igazsá­gos, ha ott is az utasokkal való elő­zékenységre szoktatnák a társasá­gokat. „Az egyes helyi vállalatoknak vannak bizonyos belső előírásaik, de a különböző reklamációkat és kártérítést minden társaság maga oldja meg” - szögezte le Marek Modransky, a zólyomi autóbusz­közlekedési vállalat szóvivője. Ezért fontos, hogy az utas egy eset­leges reklamáció során tudja, me­lyik társaság autóbuszával utazott, és milyen szabályok érvényesek a reklamáció során. Epeijesen például nem vállalják a felelősséget az esetleges késésért, ezzel szemben Pozsonyban indo­kolt esetben akár a teljes árat térí­tik. Erre legutóbb a 2005 decembe­ri hóvihar idején volt példa. Akkor több busz késett, sőt volt, amelyik el sem indult, s aki előre megvásá­rolta jegyét, annak visszafizették az árát. A zólyomi autóbusz-közlekedési vállalat például akkor fizet kártérí­tést, ha a busz 20 percnél többet ké­sik - ilyenkor az utasnak a jegy tel­jes árát visszafizetik. „Ha a busz olyan okból késik, amit a társaság nem tudott befolyásolni, az utas­nak bizonyos árengedményre, vagy más kárpótlásra van joga” - tette hozzá Modransky. Kártérítés mindig az adott tár­saságnál kell kérvényezni, a ké­sésről szóló igazolást a sofőr állít­ja ki, ezt kell csatolni a reklamáci­óról szóló kérvényhez. Kártérítést egyébként az úttól számított 30 napon belül lehet kérvényezni - ez az egyetlen egységesen érvényes szabály, (dem) Felkészültünk Schengenre ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS VAGYONBEVALLÁSOK A PARLAMENT HONLAPJÁN Durackának egy fillért sem hozott a szállodája Pozsony. Elégedett az Európai Unió az ország felkészülésével a schengeni övezethez való csatlako­záshoz. A bizottság júliusban ellen­őrizte a szlovák-ukrán határon fo­ganatosított biztonsági intézkedé­seket, a zárójelentés szerint a bel­ügyminisztérium túlteljesítette a tervet - tájékoztatott tegnap Ro­bert Fico kormányfő. Hozzátette: a bizottság szerint Szlovákia a határ­védelem szempontjából példa lehet a többi ország számára. „Az összes szempontot figyelem­be véve a bizottság arra a következ­tetésre jutott, hogy a határvédelem és a határátkelők ellenőrzése során jelenleg Szlovákiában az összes schengeni előírást betartják” - áll a bizottság jelentésében. Fico szerint az ország a legjobb úton halad afe­lé, hogy 2008 januárjában meg­szűnjenek a határok, és „Szlovákia lakossága végleg az unió teljes érté­kű tagjává váljon.” A rendkívül kedvező jelentés el­lenére közel sem biztos, hogy az or­szág az említett időpontban való­ban csatlakozik Schengenhez. Az ellenőrző bizottság idén még két­szer visszatér: a repülőtereken fo­ganatosított biztonsági intézkedé­seket és a schenegeni információs rendszert fogják megvizsgálni. A határátkelők műszaki biztosí­tását, a határátkelők irányítását, a határőrök felkészülését illetve a szükséges jogszabályokat kedve­zően értékelte a bizottság. Fico szerint a műszaki biztonsági rend­szereket a bizottság egyenesen „mesterműnek” nevezte. Robert Kalinák belügyminiszter szerint a szlovákiai cég által kidolgozott be­rendezés nem téved. „A hőér­zékelő kamerák gyakran tévesen riadót fújtak, ugyanis az erdőben mozgó állatokat is embernek vél­ték, a mi rendszerünk viszont nem téved, képes felismerni az embert” - mondta Kalinák. Fico szerint a jelentés már megnyugtatja a schengeni bőví­tés legnagyobb ellenzőjét, Auszt­riát is, amely a múltban gyakran bírálta Szlovákiát a rossz felké­szülés miatt. A bizottság az összes elvégzett ellenőrzés után kidolgoz egy záró- jelentést, melyet a határmentes övezethez tartozó országok bel­ügyminiszterei kapnak meg - vég­eredményben ők hagyják jóvá a csatlakozást, (dem) ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A parlamenti pártok közül ezúttal a Szlovák Nemzeti Párt képviselőinek tavalyi és ta­valyelőtti bevételeit ismertetjük. A vagyonbevallások megtalálha­tók a parlament honlapján, ám felszínesek, a törvény szerint ugyanis a honatyáknak nem kell feltüntetniük vagyonuk értékét. A képviselők közül az SNS tagjai­nak a legkisebb a közéleti funkci­ójukból eredő bevételük. Ez ért­hető, hiszen ők csak tavaly nyá­ron kerültek be a törvényhozás­ba. Elgondolkodtató viszont, hogy a vagyonbevallás alapján 2006-ban Ján Slotának is hasonló bevétele volt, mint több SNS- tagnak, habár az év végéig még Zsolna polgármestere volt. Rá­adásul bevallotta a sajtónak, hogy nemrég több mint kétmillió koronát érő luxusautót vásárolt. A honlapján található vagyonbe­vallásában csupán egy háromszo­bás lakás, egy hétvégi ház, egy autó és egy motorkerékpár szere­pel. Anna Belousovová sem túl gazdag a vagyonbevallása alap­ján. Csak egy háza van telekkel, semmi egyéb értékes ingatlanja vagy ingósága nincs. A párt har­madik legismertebb emberének, Rafael Rafajnak családi háza, be­épített telke, autója és közelebb­ről nem részletezett nagyságú készpénz-megtakarítása van. Va­gyonbevallása alapján nem gaz­dagodott, pontosabban eltartás­ra szorult 2005-ben Jozef Durac- ka, akinek nem volt semmilyen bevétele annak ellenére, hogy szállodatulajdonos, üzleti tevé­kenységet folytat, van három gépkocsija és több értékes fegy­vere is. Hasonló helyzetben van Milada Belásová is, aki 2005-ben még vállalkozó volt, de ebből be­vétele - saját állítása szerint - nem származott, (sán, lpj) Név 2005 2006 közéleti egyéb közéleti egyéb funkció bevétel funkció bevétel Milada Belásová 0 0 311400 0 Anna Belousovová 0 200978 371 400 0 Marta Damborská 0 215 635 311400 0 Peter Dubravay 0 299118 311 400 0 Jozef Duracka 0 0 326 400 0 Sergej Chelemendik 0 0 323 900 0 Ján Chrbet 0 87 727 259 500 0 Anton Korba 0 143 850 341 400 0 Jozef Líska 0 0 311400 0 Név közéleti funkció 2005 egyéb bevétel 2006 közéleti egyéb funkció bevétel Jaroslav Paska 0 695 547 311 400 676272 Rudolf Pucík 0 124 856 358 900 Rafael Rafaj 0 346 453 311400 215 604 Jozef Rydlo 0 193 040 321 400 57167 ^ Ján Slaby 0 0 341 400 0 g Ján Slota 1 390 800 0 311 400 0 5 Ivan Sasko 769 424 254 566 326 400 1 303 462 | Valentin Svidroft 0 334 910 311 400 0 ős Stefan Zelník 159700 804 547 474 501 2 096 150 § űr

Next

/
Thumbnails
Contents