Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-17 / 163. szám, kedd
8 Külföld - hirdetés ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 17. www.ujszo.com Al-Kaida-tag Varsóban Varsó. A lengyel katonai titkosszolgálat a Dziennik című napilap tegnapi értesülése szerint őrizetbe vett egy palesztin férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az al-Kaida terrorszervezet összekötője volt. A feltételezések szerint az illető utasításokat továbbított terroristáknak, akik merényletet terveztek Lengyelországban. A terrorizmussal gyanúsított férfit napokon át megfigyelés alatt tartották, és még a múlt héten, csütörtökre virradóra vették őrizetbe. A hírt hivatalosan nem erősítették meg. (MTI) Kalinyingrád jovojerol Vilnius. Litvánia négyoldalú találkozót javasol a Baltitenger melléki orosz exklávé, a Kalinyingrádi terület jövőjének megvitatása céljából. Az elképzelést Gediminas Kir- küas litván miniszterelnök ismertette a múlt hét végén Vilniusban Frank-Walter Steime- ier német külügyminiszterrel. Kirkilas javaslata szerint a találkozón, amelynek időpontjára vonatkozóan még nem született konkrét javaslat, Oroszország, Litvánia, Lengyelország és Németország külügyminiszterei vennének részt. (MTI) Montenegro rep.: VII. 19., 12 nap, szálló*** félpanzió - svédasztal, a strand mellett re ta rep.: VII. 21., 12 nap, , csaknem all inclusive, medence, klub f' 26.490 sMö lOrSZáf rep.: VII. 21., 12 nap, all inclusive, medence, a strand mellett Horvátország ind.: Vll. 21., 8 nap, szálló****, félpanzió, medence, a strand mellett r 10.990 swfí rep.: Vll. 23., 11 nap, szálló***, all inclusive, medence, szlovák klub rep.: Vll. 26., 12 nap, all inclusive, medencék, klub M C 26.990 sue rep. : Vll. 26., 12 nap, reggeli, medence. Napos-part "jfo LVW ^ akar kedvezménnyel 04; DunajW Í6 tel. $263 • 1 ■• DS: Kor2Q Be'u Ban »N: • NR: • TN: 2A: www.tiptravel.sk • www.tatratour.sk A magyar államfő közölte: Gyurcsány Ferenc nem kért bocsánatot, csak magyarázkodott Tőketerebesről tárgyalna Gasparoviccsal ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Sólyom László magyar köztársasági elnök a köztelevízió Szólás szabadsága című műsorának adott vasárnap esti inteijújá- ban bejelentette: a Tőketerebesre tervezett erőmű felépítése ellen a tőle megszokottnál is erőteljesebben fog fellépni. Szándékában áll erről tárgyalni a szlovák államfővel, európai uniós kapcsolatait is latba veti, és demonstratív módon, ahogyan a Zengőt megmászta, ezt a helyszínt is bejárja. Egy kérdésre válaszolva elutasította Ján Slota kijelentéseit. Az SNS elnöke politikai szélsőségnek nevezte a magyar államfőnek azt a minapi kijelentését, miszerint támogatja a magyarok autonómiatörekvéseit. Sólyom László egy budapesti konferencián fogalmazott úgy, hogy meg kell vizsgálni a határon túli magyarok autonómiájának európai lehetőségeit. Sólyom a délvidéki magyarság ügyére is kitért az interjúban. Ésszerűnek ítélné, ha a szerbiai magyarság, amely országával együtt nem csadakozik az Európai Unióhoz, kettős állampolgárságot kapna. A hazai történéseket illetően Sólyom szerint az elmúlt egy évben elvi szempontból a két legjelentősebb kérdés az őszödi beszéd és Horn Gyula kitüntetésének ügye Sólyom László volt. Az első kapcsán az államfő sajnálattal állapította meg, hogy a miniszterelnök nem kért bocsánatot, csak magyarázkodott, de ez az alapvető kérdést nem oldja meg. Mint mondta: ha a hazugságot egy idő után igazságként tüntetik fel, az nem tisztességes. Sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy bár ő a (Képarchívum) Gyurcsány-féle megszorító csomagot „hozómra aláírta”, hiába kérte, hogy a reformok végigvitelének koncepcióját látni szeretné, azt a mai napig nem prezentálták. Úgy fogalmazott: ahhoz, hogy ennek a sok szenvedésnek, amit a megszorítások hoznak, értelme legyen, az szükséges, hogy legyen egy világos, hosszú terv, de ez a levegőben lóg azóta is. Az államfő azt is hangsúlyozta: az ádagnál jóval tájékozottabb az ország gazdasági helyzetét illetően, mert rendszeresen konzultál közgazdászokkal, vállalatvezetőkkel. Az államfő a legnagyobb ellenzéki pártnak az alkotmányos intézményrendszer hitelét romboló kommunikációjára úgy regált, hogy a jelenlegi alkotmányos rendszerrel „egy kitűnően működő államot lehetne működtetni”, az alaptörvénnyel tehát szerinte semmi baj nincs. Kategorikusan leszögezte: az Alkotmány alapján előrehozott választások kiírására neki sem- müyen lehetősége nincs. Horn Gyula kitüntetése kapcsán a köztársasági elnök leszögezte: nem-azért nem adományozott kitüntetést a volt miniszterelnöknek, mert 1956-ban, a forradalom után pufajkás volt, hanem azért, ahogyan akkori szerepét most értékeli. Sólyom leginkább azt kifogásolja, Horn megnyilatkozásaiból az derült ki: fenntartja, hogy 1956 ellenforradalom és nem forradalom volt, és ő pufajkásként a törvényes rendet védte. Az államfő hangsúlyozta: az összes forradalom utáni vérbíró azt mondta utólag, hogy ítéleteivel a rendszert védelmezte. (hirszerzo.hu, ú) Washington a katonai megoldást erőlteti, a szélsőségesek egyre-másra rendezik a vérfürdőket Újabb amerikai hadművelet James F. Amos tábornok San Antonióban kitüntette az amerikai haditengerészet őrmesterét, Merlin Germánt A lábadozó őrmester életben maradása szenzációnak számít, hiszen egy iraki merényletben testfelületének 97 százaléka összeégett. (TASR/AP-felvétel) Bagdad. Mintegy 8 ezer amerikai katona bevetésével újabb nagyszabású hadművelet kezdődött tegnap Bagdad déli részén az al-Kaida fegyveresei ellen. Eközben az észak-iraki Kirkukban két összehangolt merényletben legkevesebb 80-an vesztették életüket. ÖSSZEFOGLALÓ A Mame Görgeteg fedőnevű bagdadi akció célja az, hogy feltartóztassa a térségbe áramló fegyverés milicistaáradatot. Pirkadat előtt helikoptereken katonákat vetettek be az Eufrátesz-folyó mellett egy 35 kilométer hosszú völgyben, ott, ahol az iszlamisták kiépítették menedékhelyeiket. A műveletben iraki katonák is részt vesznek. A térséget kiterjedt csatornarendszer hálózza be. A területen korábban is heves harcok folytak az Irakot megszálló amerikai haderő és a vele szövetséges iraki hadsereg, illetve a helyi felkelők között. A hajnalban indult támadás részét képzi azoknak az amerikai lépéseknek, amelyek célja Bagdad biztonságának és a Núri al-Máliki vezette iraki kormánynak a megerősítése. Ennek érdekében az év elején majd 30 ezer fős amerikai csapaterősítés érkezett az arab országba. Az amerikai hadvezetés nem adta meg a tegnap indított akció pontos helyszínét, de az elmúlt napokban már jelezte, olyan hadműveleti terveket dolgoztak ki, amelyek célja megakadályozni a Bagdad délnyugati körzeteiben tartózkodó felkelők fegyverellátását a nyugati al- Anbár tartományból. Eközben öt iraki katona vesztette életét Bagdad északkeleti részén, amikor felrobbant egy út mentén elhelyezett robbanószerkezet. A merénylet annak az országúinak a közelében történt, amely a fővárost Dijála tartománnyal köti össze. Ebben tartományban is amerikai és iraki katonák ezreinek a bevetésével indult kiterjedt hadművelet az al-Kaida milicistáinak az elűzésére. Bagdad déli részén pedig két személy meghalt és hat megsebesült két aknavető-támadásban, amely egy szunnita negyedben lévő síita enkláve ellen irányult. Az északi Kirkukban két összehangolt autóbombás merényletben legkevesebb 80-an vesztették életüket, a sebesültek száma 136 - közölte a helyi rendőrség. Az áldozatok száma nem végleges. Előbb a Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PÚK), Dzsalal Talabani iraki elnök pártja egyik irodájának közelében, egy zsúfolt piactéren robbant fel egy teherautó. Néhány perccel később 700 méterrel arrébb, egy forgalmas utcában parkoló autóban elhelyezett pokolgép lépett működésbe. Mindkét robbantás délidőben történt. A Reuters operatőrének beszámolója szerint a pártház közelében valóságos vérfürdő volt. A detonáció után holttestek hevertek mindenütt a piactéren, autók tucatjai kaptak lángra, egy autóbusz utasai pedig a járműben rekedve égtek halálra. (MTI, ú) Jongbjonban tartózkodnak a NAÜ ellenőrei - megfelelő az együttműködés az észak-koreai rezsimmel Phenjan tényleg leállította az atomreaktort MTl-HÍR Bangkok. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei megerősítették, Észak-Korea valóban leállította jongbjoni atomreaktorát. Ez az első gyakorlati lépés, amelyet Phenjan az elmúlt öt évben tett atomfegyverprogramja felszámolása érdekében. Ezt tegnap közölte a NAÜ főigazgatója. Mohamed el-Baradei, az atomso- rompó-szerződés betartásán őrködő ENSZ-ügynökség főigazgatója Bangkokban elmondta: a NAÜ ellenőrei a jongbjoni létesítményben tartózkodnak, s vasárnap ellenőrizték a reaktor leállítását. Baradei úgy fogalmazott, hogy a folyamat elég jól halad, Észak-Korea pedig megfelelő együttműködést tanúsított. A NAÜ ellenőreit az atomválság kezdetén, 2002-ben kiutasította a külvilágtól elszigetelt, sztálinista vezetésű távol-keleti ország. Ajongbjoni reaktor alkalmas atombomba alapanyagául szolgáló plutónium termelésére. A létesítmény bezárása része annak a februári hathatalmi megállapodásnak, amelynek értelmében Észak-Korea 50 ezer tonna fűtőolajsegélyt kap a reaktor leállításáért cserébe. Phenjan összesen egymillió tonna olajsegélyre számíthat, ha teljesen felszámolja atomprogramját. CFE-szerződés Moszkva tartja a 150 napot Brüsszel. Oroszország diplomáciai jegyzéket küldött Hollandiának, az európai hagyományos fegyverzetek korlátozásáról szóló CFE-szerződés letéteményesének. Ebben közölte: december 12-től függeszti fel részvételét a megállapodásban. Erről tegnap számoltak be Brüsszelben NATO-forrá- sok. Vlagyimir Putyin elnök szombaton rendeletben függesztette fel a CFE-szerződés végrehajtását Oroszország biztonsági érdekeire hivatkozva. Az 1990-ben Párizsban aláírt egyezmény 150 napos figyelmeztetési periódust ír elő ahhoz, hogy bármely ország ilyen lépést tehessen, azaz: Moszkva a szerződéses előírásokat vette figyelembe az év végi határidő megnevezésével. (MTI) Diplomaták kiutasítása Kemény brit válasz London. Négy orosz diplomatát utasít ki a brit kormány, válaszul arra, hogy Moszkva megtagadta a Litvinyenko-gyilkosság gyanúsítottjának, Andrej Lugovojnak a kiadatását. David Miliband brit külügyminiszter tegnap bejelentette azt is, hogy London felfüggeszti a tárgyalásokat több kétoldalú diplomáciai kérdésben, köztük a vízumkiadás felgyorsításának ügyében. Alekszandr Litvinyenko, az orosz belbiztonsági szolgálat (FSZB) egykori alezredese, aki hét éve dezertált a brit fővárosba, tavaly novemberben halt meg Londonban, miután hatalmas adag sugárzó polonium 210-es izotóp került a szervezetébe. Nagy-Britannia egy másik volt orosz ügynök, Andrej Lugovoj ellen emelt vádat, Moszkva azonban megtagadta a kiadatását. (MTI) Pártegyesülés Kaczynski rókát kapott Varsó. Egyesül a Lengyelországban kormányzó konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt két koalíciós partnere, az Önvédelem (Samo- obrona) baloldali populista agrárpárt és a szélsőjobboldali Lengyel Családok Ligája (LPR). A két párt állítólag elállt a koalícióból való kilépés gondolatától. Az egyesüléssel létrejövő új formáció a Liga és Önvédelem nevet kapta, az elnevezés rövidítése — LiS — lengyelül annyit tesz: róka. Az új párt „erős lesz, mint az oroszlán és ravasz mint a róka” - mondta Roman Giertych, az LPR elnöke az egyesülés bejelentésekor. A sajtótájékoztatón a két pártvezér, Giertych és Andrzej Lepper előtt egy kitömött róka állt. A két pártvezér szerint a LiS programjának két pillérre az európai integráció elmélyítésének ellenzése és bőkezűbb szociális juttatások követelése lesz. (MTI) Ismét megöltek egy újságírót Moszkva. Meggyilkolták a Bertelsmann német kiadó oroszországi leányvállalatának helyettes vezetőjét Moszkva környéki nyaralójában. A hatóságok tegnap közölték, hogy a gyilkosság vasárnap történt. Marina Piszaijova halálát nyaki szúrt és vágott sérülések okozták. (MTI) BP-6-15621