Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-12 / 159. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 12. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ BERLINER ZEITUNG A náci párt tagja volt Günter Guillaume keletnémet hír­szerző - úja szerdai számában a német napilap. A szövetségi archívum napvilágra került dokumentumai szerint Gün­ter Guillaume-ot 1944-ben a párt ifjúsági szervezetének, a Hiderjugendnek a tagjaként vették fel a pártba. 1974-ig Willy Brandt nyugatnémet kancellár közvetlen közelében tevékenykedett a keletnémet hírszerzés ügynökeként, le­lepleződése után Brandt le­mondott, Guillaume-ot pedig 13 év szabadságvesztéssel súj­tották, majd egy kémcsere al­kalmával visszaküldték az NDK-ba. Günter Guillaume 1995-ben halt meg.- Megint nézem a híreket a közszolgálati tévében, amióta Fico olvassa be őket, Meciar meg mindegyik Után integet... (Peter Gossányi karikatúrája) Az MSZP elhatárolódott az ünnepség díszvendégének, Mihail Gorbacsovnak az 56-ról szóló szavaitól Kínos Horn Gyula-születésnap... Vegyes a megítélése az MSZP-ben a Horn Gyula születésnapján történtek­nek, van, aki utólag úgy gondolja, nem kellett volna beengedni a sajtót, és akkor most nem kellene „két idős ember” kijelentései miatt magyarázkodni, mások vi­szont egyáltalán nem lát­nak okot erre. KOSA ANDRÁS Lett némi utórezgése Horn Gyula 75. születésnapjának, bár ennek egy részét valószínűleg megspórolta volna magának az MSZP. Mint ismert, a rendezvé­nyen előbb Mihail Gorbacsov je­lentette ki, hogy „1956-ot nem le­hetett megúszni szovjet beavatko­zás nélkül”, majd Horn Gyula em­legette Sólyom László „néniké­jét”, és jelentette ki a reformokkal kapcsolatban, hogy „feltehetően nagyon komolyan kell módosítani mindazt, ami történt” - ezek után Gyurcsány Ferenc gyakorlatilag „lekeverte” a beszédet. Előbb az SZDSZ adott ki közle­ményt, amelyben visszautasítják Hornnak és Gorbacsovnak „az 1956-os forradalom emlékét gyalá- zó, Rákosi diktatúráját mentegető, a Kádárt és rendszerét magasztaló nyilatkozatát”, majd Nyakó István MSZP-szóvivő is elhatárolódott Gorbacsovtól, Horn Gyulának vi­szont továbbra is minden szavát vállalja a párt. Daróczi Dávid kor­mányszóvivő pedig azt mondta, Gyurcsány Ferenc kész találkozni elődjével. Ezek után szocialista képviselőket kérdeztünk arról, hogy értékelik utólag a történteket. „A szervezők felelőssége” A párt egyik fiatal politikusa azt mondta, a tévéközvetítéssel és a sajtó jelenlétével - például azzal, hogy a TV2 honlapján vágatlanul letölthető a kínos Horn-beszéd - utólag ők maguk járultak hozzá közvetve a mítoszromboláshoz. „Ami történt, az elsősorban a szervezők, így Bútor Klára párt­Nem kellett volna been­gedni a sajtót. Úgy is ép­pen elég figyelmet kapott volna a születésnap, ha zárt körben rendezik meg. igazgató felelőssége. Nem kellett volna beengedni a sajtót. Úgy is éppen elég figyelmet kapott volna a születésnap, ha zárt körben ren­dezik meg, de előtte mondjuk Gyurcsány Ferenc tart egy sajtótá­jékoztatót, és lehetőséget biztosí­tunk külön interjúkra Gorbacsov­val vagy Genscherrel” - véleke­dett a megkérdezett. Az 56-os beavatkozást szükség- szerűnek nevező egykori szovjet pártfőtitkár vagy akár Horn Gyula felszólalásáért „senki sem von­ható felelősségre”. „Gorbacsov el­mondta, milyen volt 1956 szovjet nagyhatalmi szempontból, ezzel a teremben ülők többsége sem ér­tett egyet”, de azt azért „ne felejt­sük el, hogy itt két idős emberről van szó”, akik „nem biztos, hogy mindig teljesen urai a gondolata­iknak”. Kérdésünkre, hogy véle­ménye szerint Gyurcsány Ferenc valóban egyeztethet-e majd Horn Gyulával a „szükséges változtatá­sokról”, a politikus úgy válaszolt, „nem hinném, hogy létrejön ez a találkozó”. Egy másik - Horn Gyulánál bő tíz évvel fiatalabb - frakciótag viszont azt mondta la­punknak, a kormányfő és elődje eddig is rendszeresen találkoztak. „Ezt Gorbacsov megengedheti magának” Forrásunk szerint a születésnap „egyfajta demonstráció volt a párt részéről a szavazóink felé: azt sze­rette volna megmutatni az MSZP az elbizonytalanodóknak, hogy nem történt akkora fordulat a poli­tikánkban”, így ebbe a forgató- könyvbe egy ilyen megbeszélés si­mán belefér. A képviselő úgy látja, senkit semmilyen meglepetés nem érhetett: Horn Gyula soha egy per­cig sem titkolta, hogy lényeges kér­désekben nem ért egyet a megho­zott intézkedésekkel, az 56-os múltjával kapcsolatban sem vár­hatta senki, hogy megváltozik a vé­leménye, az SZDSZ elhatárolódása pedig „borítékolható volt”. Szanyi Tibor szerint viszont a most „hevesen reagálóknak” nem kellett volna megszólalniuk az ügyben. Mégpedig azért nem, mert „Mihail Gorbacsovnak világ- történelmi főszerepe van, ő meg­engedheti magának, hogy szovjet szempontból értékelje 1956-ot. A törökök is meleg szívvel emlékez­nek az itt töltött évszázadokra, de ettől még nem megyünk egymás­nak”. Vagy Gorbacsov „esedeg azért mondta ezt, mert olyat tud, amit mi még nem”. A politikus egyébként semmi ki­vetnivalót nem lát abban, ha egy közéleti eseményen - mint amüyen Horn születésnapja volt - olyan ki­jelentések születnek, melyeket po­litikai ízlése szerint mindenki más­képp ítél meg. Horn Gyula változ­tatásról szóló kijelentéseivel kap­csolatban Szanyi Tibor úgy fogal­mazott, „nem az intézkedéseken kell változtatni, hanem a stíluson, a végrehajtáson, az ütemezésen”. A képviselő egyébként ezt a kijelen­tést sem tartja furcsának, „hiszen a politika lényege, hogy mindig kor­rigálunk, változtatunk, akár menet közben is”, (hirszerzo.hu) Kende Péter szerint az exkommunisták visszatértével a hatalomba háttérbe szorult az emlékezés munkája... Defektes dekommunizációs folyamat VENCZEL KATALIN A volt kommunista tábor sajátos­ságai és a nemzeti kontextusok, va­lamint a kormányváltások miatt le- hetedenné vált, hogy latin-ameri­kai vagy dél-afrikai mintára az átvi­lágítás az igazság feltárása és a nemzeti megbékélés jegyében tör­ténjen Kelet-Európábán. A lezárat­lan dekommunizációs folyamatot időről időre kisajátítja magának a napi politika valamennyi ország­ban - véli elemzésében a Le Monde című francia napilap. A mértékadó párizsi újság Kelet-Európa, nem múlik a múlt című kétoldalas írásá­ban külön foglalkozik valamennyi kelet-közép-európai ország átvüá- gítási folyamatával. A lap szerint az egyesülést kö­vetően Németországban felgyor­sult a dekommunizációs folyamat. Ehhez a kormányzat olyan anyagi feltételeket biztosított, amelyeket egyeden más kelet-európai ország­ban sem. Németország 1990-ben elfogadta az átvilágítási törvényt, megalakult a „Gauck-hivatal”, amely évi 100 millió eurós költség- vetéssel működik. A dossziék 1992 óta hozzáférhetők, a berlini fal le­omlásakor a Stasi-ügynökÖk által fecnikre szabdalt dokumentumo­kat 15 kutató próbálja helyreállíta­ni az állam által finanszírozott kü­lönleges logisztikai eszközökkel. Csehország eleinte a német pél­dát kívánta követni az 1991-es átvi­lágítási törvénnyel, de a kommu­nista Állambiztonsági Hivatal (StB) anyagaihoz való szabad hoz­záférés egészen 2007-ig nem volt lehetséges. A Le Monde szerint á megtisztulási folyamatban Bulgá­ria és Románia van a leginkább le­maradva. Kende Péter politológus szerint az első posztkommunista kor­mányfő, Antall József a diszkrimi­nációs kampánytól tartott, számá­ra a békés átmenet minden árat megért abban a társadalomban, ahol 1989-ben az MSZMP-nek még 800 ezer, a KISZ-nek pedig egymil­lió tagja volt. „Az exkommunisták visszatértével a hatalomba” az em­lékezés munkája háttérbe szorult - mutat rá Kende Péter. Az archívu­mokat 1997-ig nem lehetett kutat­ni, nagy részük azóta is államtitok­nak minősül. Lengyelországban a kerékasztal- tárgyalásokon 1989 áprilisában a pártok a nemzeti megbékélés poli­tikája mellett kötelezték el magu­kat, de a kompromisszumkészség csak addig tartott, amíg a régi de­mokratikus ellenzék tábora szét nem forgácsolódon. Azóta a kom­munista archívumok a napi politi­kai játék eszközévé váltak. A balti államokban a folyamat azért sajátos, mert Litvánia, Észtor­szág és Lettország a Szovjetunió ré­szei voltak, így az ő titkosrendőrsé­gük maga a KGB volt. Függetlensé­gük kikiáltása után a dokumentu­mok jelentős része Oroszországba került, miközben az országokban jelentős orosz kisebbségek marad­tak. Ezért a balti országok esetében sem megbékélésről, sem szakítás­ról nem lehet beszélni: a baltiak és az oroszok között mindennaposak a feszültségek. Az átvilágítási tör­vényeket ugyanakkor megszavaz­ták, s a folyamat a balti államokban sokkal békésebb módon zajlik, mint a többi kelet-európai ország­ban. Georges Mink politológus sze­rint ma már túl késő, hogy a de­kommunizációs folyamat megbé­kéléshez vezessen Kelet-Európá- ban. Áldozatok és hóhérok között ez már nem fog bekövetkezni, de a múltról vallott közbeszédben szü­lethet egyetértés. Ugyanakkor a múlt felidézésének ma a legtöbb esetben nem a megbékélés a célja - véli a kutató. A szerző az MTI tudósítója KOMMENTÁR Palesztin tüske MAL1NÁK ISTVÁN Nemzetközi erők telepítése a Gázai-övezetbe. Ez a Közel-Kelet legfrissebb témája, amely pillanatnyilag halva született ötlet­nek tűnik, annak ellenére, hogy tíz uniós tagállam javasolta, és Mahmúd Abbász palesztin elnök is támogatja. Ez utóbbi termé­szetes, tekintve, hogy Abbász embereit, a Fatah fegyvereseit a Hamász könnyen kiverte az övezetből. Oroszország a kvartett tagjaként hajlandó megvitatni a javaslatot, de nagyon szkepti­kus. Az USA máris elutasította. Ironikusan azt is mondhatjuk, a Hamász pár nap alatt megcsi­nálta azt, amire a nemzetközi közösség évtizedek óta képtelen: az önálló palesztin államot. A Hamász-akcióra válaszul a Fatah Ciszjordániában szerezte meg a hatalmat. Abbász feloszlatta az egységkormányt, a Haníje-kabinet ennek ellenére a Gázai-öve- zetben továbbra is működik. Abbász kinevezett úgy új kor­mányt Szalam Fajad vezetésével, ez azonban Ciszjordániából nem tudja igazgatni Gázát, dunsztja sincs arról, mi történik ott. Izrael és a Nyugat felújította a pénz- és segélyszállítmányokat a Palesztin Hatóságnak, de ebből a gázai palesztinoknak aligha jut, hiszen technikailag el sem lehet úgy juttatni oda, hogy köz­ben megkerüljék a Hamászt. Mi van Gázában? Helyszíni beszá­molók szerint az élet visszatért a normális kerékvágásba, a Ha- mász-vezetők tárt karokkal fogadják a nyugati újságírókat - már ha valaki oda mer menni -, sőt jó szándékukat bizonyítan­dó a napokban még Alan Johnston BBC-tudósító elengedését is elérték. A területileg aprócska, 1,5-2 milliós, hihetetlen népsűrűségű Gázai-övezet és a tőle távol eső, tízszer nagyobb Ciszjordánia között eddig is nehéz volt a kapcsolattartás szá­razföldi úton, amely Izraelen át vezet, s a zsidó állam sokszor a palesztin politikusoknak, kormánytagoknak, honatyáknak sem engedte meg az átutazást. Tehát a palesztin területek, amelyek eddig csak földrajzilag voltak távol, most már ideológiailag is kettészakadtak: a Hamásztánnak nevezett Gázai-övezetre és Abbászék Ciszjordániájára. A nemzetközi közösség évtizedes célja a két, egymás mellett bé­kében élő önálló zsidó és palesztin állam megteremtése. Ami ebből biztosan nem lesz még hosszú ideig, az a béke. És a fő célból is vissza kell venni: még jó ideig nem a palesztin állam megteremtése lesz az, hanem a két palesztin enklávé politikai újraegyesítése. Ami nehéz lesz. A Hamász inkább iszlám álla­mot akar, és ezt Gázában lassan meg is valósítja (ettől pánikol- tak be a mérsékeltebb arab rendszerek, tekintettel a saját iszla- mistáikra), a Fatah inkább világit. A Hamásznak nincs rá oka, hogy beengedje a nemzetközi erőket Gázába, békekatonák vérfürdőt nem rendezhetnek. Az EU, az USA Abbászt segíti, a Hamász további elszigetelése, mondjuk ki durván: szétverése az érdekük. Erre katonailag csak Izrael lenne képes a térségben, ugyancsak vérfürdő árán, ami szintén nem aktuális. Lehetne még folytatni a latolgatást, helyette egy megjegyzés a végére. Minden számítgatás mögött ott van a politikai tüske: a Hamász 2006 januárjában mégiscsak demokratikus, tisztességes választásokon győzött elsöprő fö­lénnyel. JEGYZET , Folklór hét tizennyolcért ARDAM1CA ZORÁN Hazai magyar népzenekar cé­dát ad ki egy hazai magyar ki­adónál. A lemez megnyeri az ország népzenei versenyeinek zömét, a többin dobogós he­lyezéseket szerez, a nem ver­senyszerű megmérettetéseken dicséreteket, meghívásokat gyűjt. A kiadó vezetője, maga is zenész (de nem tagja a cso­portnak), személyesen ügyel a felvételekre, magyarországi rádióval is köt médiapartneri szerződést. Felkeresi az ékes nevű hazai közszolgálati rádió magyar adását, ahol ígéretet kap, hogy a cédét szárnyaik alá veszik, s lehetőség szerint játszani fogják. Kiadónk szor­galmasan hallgatja az adót, de valahogy nem leli zenészeit a sok magyarországi és külföldi és szlovák előadó között az éter hullámain. Gondolja, biz­tosan terveznek a szer­kesztőségek. És bizonyára túl­terheltek a munkátársak, akik­nek állása folyamatos veszély­ben van, s legújabban a sugár­zás körül is szítja a tüzet a po­litika... Már érdeklődne, de hát éppen akkor zavarjon, amikor a sajtó is megtelik a hullámhossz és a műsoridő­csökkentés témáival?... Aztán közel egy esztendő elteltével megkapja a jogvédők éves el­számolását, amely szerint az a közszolgálati adó, amely bá­báskodást vállalt a lemez fö­lött, összesen négy (4) percig játszotta a helyi gyűjtést is tar­talmazó anyagot. Nézi, nézi az elszámolást, a CD borítóját, amelyen egyetlen négyperces dal vagy csokor sincs, de még csak a dalok kombinációi sem adnak ki sehogyan sem négy percet, s vegyes érzelmekkel küszködik. Nem a jogokért já­ró hét korona tizennyolc fillér bántja, hanem hogy mit mondjon a zenészeknek, hangszerelőknek. Szidni az adót méltatlannak tartja, eljá­rását megmagyarázni vagy megérteni nem tudja. Csak sajnálhatja ezt az állami prés alatt szoroskodó és szor­goskodó csatornát, ahol szá­mos ismerőse, barátja dolgo­zik. Drukkol is neki, őszintén. Hogy majd egyszer ez az ő egyetlen közszolgálati adója - a plázacicapop érdekei mel­lett, nem is helyett... - az ő ze­nei kultúráját is figyelembe vegye, őrizze és gyarapítsa. Hogy a gondok kezelése és a rádió túléléséért folytatott ki­merítő küzdelem közepette a műsorokkal is tudjon érdem­ben foglalkozni.

Next

/
Thumbnails
Contents