Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-11 / 158. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 11. www.ujszo.com RÖVIDEM Félreállítják Mikust a HZDS-ben Pozsony. Nem bosszúból érvénytelenítették a HZDS nagyszom­bati kerületi elnökválasztásának eredményét, állítja Ján Kovarcík. A kisebbik kormánypárt nyitrai kerületi elnöke szerint nincs köze Tibor Mikus megyei választási győzelme megsemmisítésének ah­hoz, hogy Vladimír Meciar ellenében indult a néppárt országos el­nöki posztjáért. A párt hivatalos indoklása szerint a megyei elnök- választást azért kell megismételni, mert Mikust nem az alapsza­bállyal összhangban választották meg. (TASR) Nagy, drága és gyors Pozsony. Ilyennek tartják a fővárost annak lakói. A tegnap nyil­vánosságra hozott felmérés tanúsága szerint a pozsonyiak fele tartja drágának a szlovák fővárost, a megkérdezettek egyharma- da modernnek, egynegyede pedig sikeresnek. Az 1000 megkérde­zett pozsonyinak három jelzőt kellett választania a főváros jel­lemzésére. (SITA) Kerekesek levele az elnöknek Pozsony. Ne írja alá az erdőtörvény módosítását, kéri Ivan Gas- parovichoz intézett levelében a Nemzetközi Mountainbike Szövet­ség (IMBA) elnöke. Mike van Abel így reagált a parlament által el­fogadott módosító indítványra, amelynek értelmében Szlovákiá­ban 5000 koronáig terjedő pénzbírság lenne kiróható azokra, akik a kijelölt turistautakon kívül kerekeznének az erdőkben. Mike van Abel a levélben figyelmezteti a köztársasági elnököt, hogy a tör­vénymódosítás hatályba lépése ellentétes lenne azokkal a nemzet­közi kötelezettségekkel, melyeket Szlovákia a Nemzeti Erdészeti Programban vállalt. (TASR) 611 milliós csalás a Devín bankban Pozsony. Gazdasági csalással vádolja a rendőrség a Devín bank vezetőségének két egykori tagját, Lubomír K.-t és Dása L.-t. Mind­ketten kölcsönöket hagytak jóvá olyan társaságoknak, melyekről tudták, hogy nem teljesítik a feltételeket - közölte Tibor Gáspár, a Korrupcióellenes Hivatal főnöke. A banknak 611,6 millió koronás kárt okoztak. A két gyanúsított a Devín bankkal kapcsolatos másik csalási ügyben is szerepel - abban az esetben a bank több egykori alkalmazottjával együttműködve egymilliárd koronás kárt okoz­tak. A bankot gyakorlatilag ez a csalás jutatta csődbe. A hatóságok a bank ügyében indított bűnvádi eljárás egy részét már lezárták - három tettest összesen 41 év szabadságvesztésre ítélte a bíróság három kényelmetlen tanú megöléséért, (dem) Ugyanazt a zsák pénzt adták át nekik Milliókért tanúskodtak volna ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Másfél évig gyűjtötte a rendőrség a bizonyítékokat, míg végül a héten korrupció miatt letar­tóztatta a 38 éves Frantisek J.-t és a 32 éves Rastislav B.-t. Mindketten tanúként szerepeltek egy 270 mil­lió koronás lízingcsalással kapcso­latban indított bűnvádi eljárásban. A férfitől, akit a csalással vádoltak, kenőpénzt kértek azért, hogy az ő javára módosítsák vallomásukat. „Ezenkívül a szükséges doku­mentumokat is bebiztosítottak vol­na, melyek a vádlott ártatlanságát igazolták volna. Frantisek J. előbb egy Mercedest és hétmillió koronát kért a vallomásért, végül megelé­gedett 5,5 millióval. Rastislav B. szerényen csak egymilliót akart” - mondta tegnapi sajtótájékoztató­ján Ján Packa országos rendőrfő­kapitány. A kenőpénz átadására egy fővá­rosi bevásárlóközpont parkolójá­ban került sor, mindkét gyanúsított előlegként egymilliót vett át - ez­után letartóztatták őket. „A pénzt körülbelül két órás eltéréssel vették át. így ugyanazt az egymilliót kapta meg az egyik, majd letartóztatása után a másik gyanúsított is” - mondta Packa. Mindketten 10-től 15 évig teijedő szabadságvesztésre számíthatnak, (dem) Úgy tűnik, a kormánypártok átvették a közszolgálati televízió irányítását Meciari idők az STV-ben Pozsony. Értesüléseink sze­rint a közszolgálati televí­zióban hasonló „ellenőr­zésnek” vannak alávetve a híradó készítői, mint a publicisztikai műsorok szerkesztői. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Rendszeresen előfordul, hogy a vezetés egyszerűen leállít bizo­nyos témákat, vagy figyelmezteti a riportert, ne legyen konfrontativ a készülő híranyag. Michal Petruska távozó dramaturg szerint az előző hírigazgató, Roland Kyska idején nem voltak semmiféle beavatko­zások a szerkesztők munkájába. A múlt héten a híradó újabb két riportere, Martina Ruttkayová és Mária Ölvedyová adta be felmon­dását, ők a hónap végéig azonban még az STV kötelékében marad­nak. Lapunk megkeresésére nem akarták döntésüket kommentálni. Értesüléseink szerint Jaroslav Bar- borák riporter is fontolgatja, hogy távozik. Úgy tűnik, nemcsak a meciari időkből ismerős praktikák, hanem a személyek is visszatérnek a köz­tévébe. A belpolitikai rovat új ve­zetője az a Zuzana Stukovská, aki a Meciar-kormány idején a Szlo­vák Rádió hírműsorában dolgo­zott, s Meciar-közeli személy híré­ben állt. Ugyancsak az STV hír­szerkesztőségében kapott állást Andrea Bugosová, aki a Meciar- kormány alatt hírbemondó volt a köztévében. Ebben az időszakban a Szlovák Televízió híradása teljes mértékben kiszolgálta a politikai hatalmat, ellentmondva közszol­gálati szerepének. Az STV jelenlegi vezérigazgató­ja, Radim Hreha értesülések sze­rint a Smerhez áll közel. A HZDS a közelmúltban elégedetlenségének adott hangot az STV-vel kapcso­latban. Milan Urbáni alelnök sze­rint a koalíciós pártok megegyez­tek, hogy „befolyással lesznek a közszolgálati televízió némely ak­tivitásaira, s átveszik helyettük a felelősséget.” Robert Fico kor­mányfő pedig egyenesen a kor­mány politikai ellenfelének nevez­te a sajtót. Andrej Skolkay médiaelemző­nek meggyőződése, az ilyen kije­lentések ellentétben állnak az STV-ről szóló törvénnyel. „Nem helyénvaló, ha egy politikus így nyilatkozik a közszolgálati televí­zióról. Más országokban is bizto­san előfordultak hasonló esetek - nem akarom Szlovákiát Afganisz­tánhoz hasonlítani -, de ezeket a megnyilvánulásokat határozot­tan el kell ítélni. A politikusok megnyilvánulásaiból, vagy akár az STV igazgatójának megválasz­tásából érezhető volt egyes cso­portok befolyása” - tette hozzá Skolkay. (kk, dem) Nyolc módosítás kellene Pressburg lehet, Pozsony nem Strasbourg. Nyolc, kisebbsé­gekkel és nyelvhasználattal fog­lalkozó törvény módosítására lenne szükség Szlovákiában, hogy megfeleljenek az európai uniós normáknak, jelentette ki tegnap Duka Zólyomi Árpád Strasbourgban. Az Európai Parlament MKP-s képviselője azt is megjegyezte, átnézte a szlovákiai németek lapja, a Karpatten Blatte júniusi számait, és tizenegy esetben ta­lálkozott a Pressburg megjelölés­sel. „Érdekes, hogy ezt senki sem vetette a szemükre” - mondta a képviselő. Duka Zólyomi ezzel lapunk és a kulturális tárca né­zeteltérésére utalt. Amint arról korábban hírt ad­tunk, a Marek Mad’aric vezette minisztérium levélben figyel­meztette az Új Szót a települések szlovák megnevezésének hasz­nálatára. (SITA, ú) Ipoly-hidak, Kassa-Miskolc gyorsforgalmi út, teherkomp Párkánynál, e Magyar pontok és pedagógusház Csáky Rókával tárgyalt Budapesten ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony/Budapest. „Nyitott aj­tókra és segítőkész partnerekre találtam” - foglalta össze magyar- országi kormánypolitikusokkal folytatott tárgyalásait lapunknak Csáky Pál, az MKP elnöke. Bajnai Gordon magyar területfejlesztési miniszterrel a határon átívelő együttműködés prioritásairól tár­gyalt. Egyetértettek abban, főként az infrastruktúra, a környezetvéde­lem, a kis- és középvállalkozások fejlesztése igényelne kiemelt támo­gatásokat. Csáky emlékeztetett, Magyarország már aláírta Brüsz- szellel az ezzel kapcsolatos megál­lapodást, Szlovákia még nem. A tá­mogatások igénybevételéhez szük­séges tudnivalók hamarosan az MKP honlapján is elérhetők lesz­nek. A szolgáltatás főként polgár- mesterek, iskolaigazgatók és a civü szervezeteknek nyújt eligazítást. Az MKP elnöke megbeszélést folytatott Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterrel is. Csáky jelezte, szeremé, ha az Ipoly-hidak felújítása és a Kassa-Miskolc gyors­forgalmi út építése gyorsabb ütem­ben haladna. ,A magyar gazdasági tárca terveiben prioritást élvez a Salgótarján és Losonc közti gyors- forgalmi út. Ez jó hír a gömöri régió számára is” - hangsúlyozta Csáky. Kóka szerint megfontolandó az MKP javaslata egy teherkomp üzembe helyezéséről Párkánynál. Ezzel tehermentesíthető a Komá­rom és Esztergom közti út, melyet a Suzuki miatt jelenleg óriási kami­onforgalom terhel, magyarázta la­punknak a pártelnök. Csáky budapesti útján Törzsök Erikával, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai ügyek főosztályá­nak főigazgatójával is egyeztetett, mindenekelőtt az e Magyar pontok és egy szlovákiai magyar pedagó­gusház létrehozásáról. Csáky elmondta, Kóka János, az SZDSZ elnökeként tájékozódott a szlovákiai kisebbségeket megillető nyelvhasználati jogok és a Maiina Hedvig ügy felől, (-cz-e) A jövőre elkészülő új pártprogramban lesznek önrendelkezési elemek Az MKP az autonómia-kezdeményezésről ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. „A Magyar Koalíció Pártja a korábbi véleményéhez ha­sonlóan most is azon az álláspon­ton van, hogy az önrendelkezés különböző formáiról folytatott ta­nácskozások nem sértik Szlovákia integritását, és nem ütköznek az alkotmányba” - nyilatkozta la­punknak Berényi József, az MKP külügyekért felelős alelnöke a Dél­Fölvidéki Autonómia Tanács hét­végi alakuló ülésével kapcsolat­ban. A tanács létrehozását Bósza János komáromi vállalkozó terve­zi, aki korábban aláírásgyűjtést szervezett Dél-Szlovákia területi és személyi autonómiájáért. Berényi ugyanakkor hangsúlyozta, min­denkinek, aki ilyen kezdeménye­zéssel előáll, elképzelésének meg­valósításához kellő parlamenti tá­mogatottságot kell szereznie, és természetesen a közvéleményt is figyelembe kell vennie. Tüdatosí- tania kell továbbá azt is, hogy ma a kisebbségek önrendelkezésére vo­natkozó javaslatok a legnehezeb­ben kivitelezhetek közé tartoznak. „Ezért körültekintően, az Unióban bevált gyakorlatoknak megfelelő­en és a hazai törvényhozást figye­lembe véve kell folytatni minden­fajta tanácskozást a témáról” - fűz­te hozzá. Az MKP a tervek szerint 2008 első negyedévére elkészülő új pártprogramja nyüvánvalóan tar­talmaz majd önrendelkezési ele­meket, tájékoztatott Berényi: „Hogy pontosan melyek lesznek azok, most még nem tudom meg­mondani.” Hangsúlyozta azon­ban, az MKP mindig is a reálpoliti­ka talaján állt, időben és megfele­lő tartalommal fogalmazza meg követeléseit, (-cz-e) VAGYONBEVALLÁSOK A PARLAMENT HONLAPJÁN Betiltották a higanytartalmú mérőeszközöket Lázmérőt a múzeumba! Mennyire vastag a politikus pénztárcája? ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Strasbourg. Az Európai Parla­ment tegnap már el is fogadta a hi­ganytartalmú hő- és lázmérők kis­kereskedelmének betiltását. A ba­rométereknek két év „haladékot” adtak az EP-képviselők. A mérőeszközökben használt nagy többsége előbb vagy utóbb szemétlerakókban landol, ahol aztán lassan, de biztosan a kör­nyezetbe szivárog belőlük a ve­szélyes fém. Még közvetlenebb a veszély, ha otthon törik el például a lázmérő, és a higany szétfolyik, vagy éppen kis golyóbisok formá­jában szétgurul a lakásban. A tila­lom fő csapásiránya éppen ezért a fogyasztók által közvetlenül hasz­nált, higanyt tartalmazó, nem elektronikus mérőműszerek érté­kesítésének betiltása, ezek jelen­tik ugyanis a legnagyobb veszélyt az egészségre. Az egészségügy­ben alkalmazott műszereknél bi­zonyos kivételeket állapítottak meg, így a kórházaknak nem lesz tilos eladni bizonyos higanyt tar­talmazó eszközöket, például vér- nyomásmérőket. Higanyos lázmé­rőket viszont az egészségügyi in­tézmények sem vásárolhatnak már. A tagállamoknak az irányelv kihirdetését (ez a következő he­tekben megtörténhet) követő egy éven belül át kell ültetniük a jog­szabályt, amelynek a kihirdetéstől számított 18 hónapon belül kell hatályba lépnie az adott EU- országban. Fontos kiemelni, hogy a tiltás csak az új készülékek kereskedel­mére vonatkozik, nincs szó tehát arról, hogy ki kellene dobni a meglévő lázmérőket. A régi mű­szereket továbbra is lehet például javíttatni és forgalmazni. Az EU- ban használt higanytartalmú, nem elektronikus mérőeszközök mintegy kétharmadát egyébként az unión kívül gyártják. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A parlament múlt hé­ten tette közzé a politikusok és más közéleti tisztséget betöltő személyek vagyonnyilatkozatát, fokozatosan bepillantunk az egyes pártok képviselőinek, a mi­nisztereknek stb. a pénztárcájá­ba. A vagyonnyilatkozatokból egyébként nem tudhat meg sokat a választó. A törvény ugyanis nem kötelezi a politikusokat, hogy részletesen ismertessék va­gyoni helyzetüket. Csak a bevéte­leiket kell feltüntetniük, s azt, hogy ingatlanokon kívül rendel­keznek-e a minimálbér 35-szörö- sét meghaladó ingósággal, ez je­lenleg 266 ezer korona. Ezek ér­tékét azonban nem kell feltüntet­niük, tehát ha valaki azt írja, van egy háza, az elvileg érhet 100 ezer és 10 millió koronát is. To­vábbá a politikusoknak nem kell bevallaniuk családtagjaik vagyo­ni helyzetét sem. Az alábbiakban a Magyar Koa­líció Pártja parlamenti képviselő­inek tavalyi és tavalyelőtti, a köz­életi tisztség betöltéséből és más tevékenységből eredő bevételeit tekinthetik át. Feltüntettük Gyu­rovszky László bevételeit is, ő 2007. április 11-éig volt parla­menti képviselő. Megjegyezzük, furcsaságok is vannak a listán, Farkas Iván bevétele a parlament honlapján található vagyonbeval- lás alapján tavaly csak 114 000 korona volt. A képviselő lapunk­nak elmondta, valószínűleg az ő részéről tévedés történt, az ada­tokat helyesbíteni fogja, (sán) Név 2005 2006 közéleti egyéb közéleti egyéb funkció bevétel funkció bevétel Andruskó Imre 0 460 433 311400 502 916 Bárdos Gyula 570000 0 614227 0 Bastrnák Tibor 507 450 888 608 527 876 887 446 Berényi József 520000 246320 905 784 0 Bugár Béla 690000 0 683 768 0 Biró Ágnes 571 080 0 986111 0 Csáky Pál 1 035 351 0 1 107 396 0 Duray Miklós 623 351 0 600 310 0 Farkas Iván 570 000 155 096 114 000 0 Gál Gábor 570000 6243 323 630310 2 535773 Név közéleti funkció 2005 egyéb bevétel 2006 közéleti egyéb funkció bevétel Juhász György 570 000 133 396 382 260 229 361 Köteles László 570000 0 629227 0 Miklós László 908 308 53 308 1 015 969 103455 A. Nagy László 630000 0 658 143 0 Pásztor István 570000 0 600143 0 Sárközy Klára 570000 0 614 227 0 e Simon Zsolt 855 000 0 1 005 353 0 c Szigeti János 570 000 740 545 527836 838 562 1 Szigeti László 576 000 0 1 180000 0-ki SzögediAnna 0 859111 958307 101 000 fi

Next

/
Thumbnails
Contents