Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-07 / 155. szám, szombat
PRESSZÓ P 2007. július 7., szómba 1. évfolyam 26. szám Megáll az ember esze! Amerikában ma is hoznak értelmetlen szabályokat 23. oldal De jé a tábor, az erdei tábor Aki nem akar mintamókus lenni, ne kényszerítsük táborba 26. oldal Önkéntes kényszer, szexuális kizsákmányolás? A prostitúció rossz, a lányok elítélhetőek? 27. oldal A választáshoz az is hozzájárult, hogy a település gyönyörű környezetben, a Szádellői-völgy tövében van, Vendégi végtelenül barátságos, befogadó kis község Egy kicsit lazák vagyunk, de komolyan gondoljuk A Petiik házaspár tősgyökeres kassainak vallja magát, bár csak egyikük nevezheti a várost szülőhelyének. Mindketten ezer szállal fűződnek Kassához: Szilárd tizenkét éve a Thália Színházban játszik, Gyöngyi évekig a kassai magyar ipariban ban tanított, egy éve pedig a város központjában nyitott egy bioboltot. Most gyökeres változásra készülnek - a közeljövőben egy kis faluba költöznek a két gyerekkel, ahol biogazdálkodással akarnak foglalkozni. CZAJLIK KATALIN Egy ilyen radikális váltás elhatározása szokatlan lépés még egy kevésbé városias foglalkozású embertől is. Hiszen mindnyájan úgy képzeljük, a színészek lételeme a város: a színház, s a bohém élethez kapcsolódó preszszók, kávéházak világa is urbánus közeg. A rivaldafénytől a biogazdálkodásig Az új élet egyrészt szívfájdalmat okoz nekem, mert tizennégy év után nehéz megválni a színháztól, másrészt nagyon érzem már, hogy meg kell pihennem - magyarázza Szilárd, s hozzáteszi, hogy nem a Thália Színháztól, hanem a színháztól, mint olyantól, s ettől az életmódtól szeretne egy ideig távol maradni. Vendégként továbbra is játszik a meglevő produkciókban, csak egyelőre nem kezd el új próba- folyamatot. Petrikék eldöntötték, minden idejüket a biogazdálkodásnak, ezen belül is a búzafű és a búzacsíra termesztésének akaiják szentelni. - Eljött az a pülanat, amikor már nem hazardírozhatunk az egészségünkkel - mondja Gyöngyi, aki évekig a kassai magyar ipariban és kereskedelmiben tanított magyart, németet és etikát. - Nagyon szerettem, el sem tudtam képzelni, hogy valaha, mást csinálnék. De rá kellett jönnöm, hogy nagymértékben változik az oktatás és a diákok, felborul az erkölcsi rend - ezt pedig nem tudtam összeegyeztetni a saját világlátásommal. - Gyöngyi arra a meggyőződésre jutott, hogy az iskolában ma már nem érték a tudás, s a legkevésbé a tanár. Az iskola működését az vezérli, hogy mennyi pénze van. A tanárt vagy alárendeli a diáknak, vagy autokratává teszi.- Hiszek azoknak, akik azt mondják, folyik a globális felmelegedés, azt pedig magam is tapasztalom, hogy egyre szennyezettebb a környezetünk. A sok méreg a levegőben, a vízben s a talajban úgy hat, mintha minden nap egy kis ciánt fogyasztanánk. Ezért tisztítani kell a szervezetet - magyarázza Gyöngyi. A megtisztulást azonban nem csak fizikailag kell érteni. - Valami teljesen újnak nézünk elébe: életvitelben, értékrendben, aminek rengeteg hozadéka lesz, főleg szellemiekben - teszi hozzá Szilárd, aki kezdettől támogatta az ötletet. Azért is, mivel ő volt az, aki Budapesten először kóstolta meg a búzafűlevet, s annyira felkeltette az érdeklődését, hogy rögtön hozott róla egy könyvet is. Egyik napról a másikra Az elhatározás égjük napról a másikra jött. A hölgy, akitől a csírát veszik, javasolta, termesszék maguk, és akkor talán meg is tudnak belőle élni. - Most ennek rendeljük alá az életünket. Persze, lehet, hogy öt év múlva történik valami, ami egészen másfelé visz el bennünket, mindenesetre azt tudjuk, hogy ez az, amivel foglalkozni akarunk - mondják egybehangzóan. Gyöngyi ezt a munkát is egyfajta pedagógustevékenységként fogja fel: meg kell tanítani az embereket arra, hogy a gondolataikat is változtassák meg, mert csak akkor tud körülöttünk megváltozni a világ, ha mi magunk is változunk. Később szeremének különböző pályázatokkal támogatást nyerni, hogy létre tudjanak hozni egy biofarmot. - Ezzel nem elzárni akarjuk magunkat a világtól, csak máshogy fogunk élni, mint eddig. A színházzal nem akarok véglegesen szakítani. Remélhetőleg úgy alakul a dolog, hogy egy idő után vissza tudok menni egy-egy vendégjátékra, vagy vállalni tudok egy filmszerepet - folytatja Szüárd. Ez a meg- pihenés, erőgyűjtés fázisa, amire szerintem mindenkinek szüksége van. Látva az idősebb színészkollégákat, akik egész életüket a színházra tették fel, és ebbe öregedtek bele, s tudva, mit tettek bele, s mit kaptak ezért cserébe, kicsit elgondolkozik az ember. Lehet, hogy a korral jár Talán ezért is van az, hogy Szilárd nem szokta hazahozni a munkát. Ha mégis beszél a színházi dolgokról, akkor olyasmiről, ami hosz- szabb távon foglalkoztatja, és valamennyire már rendezte magában. - Soha nem dolgoztam színházban, igazából nem látom át az egészet. Nem tudom, milyen egy próbafolyamat, milyen az, ha a színész teljesen más emberré alakul színpadon. Mindazonáltal nagyon szeretem a színházat, amely a férjem által valamennyire az én életformámmá is vált. Ha ez nem így lenne, nem élhetnénk 12 éve házasságban, hiszen amennyi örömöt hozhat egy jó darab, vagy Szilárd számára egy lélekemelő szerep, annyi lemondással és nélkülözéssel is jár az egész család számára - mesél Gyöngyi a félje munkájához fűződő kapcsolatáról. Petrikék Gyöngyi munkájáról beszélnek többet, azért is, mivel mostantól Szilárd közvetlenül is érintett. Van tehát miről beszélgetni, tervezgetni, fejet törni. - Nem mindegy, mit hagysz örökségül a gyerekeidnek és az unokáidnak. Ha egy abnormális vüágban élünk, ami inkább rossz dolgokkal van tele, mint jókkal, akkor kötelességünk a jót erősíteni úgy, ahogyan ez módunkban áll. A mi esetünkben ez történetesen azt jelenti, hogy vidékre költözünk, búzafüvet termesztünk, és megpróbáljuk minél több emberhez eljuttatni.- Lehet, hogy ez a korral is jár - magyarázzák mindketten, s mi kissé meglepődünk, mivel Szilárd 35, Gyöngyi pedig 33 éves. - Bár nem vágjunk öregek, máshogy látjuk a dolgokat, mint a húszas éveinkben. Sokkal több felelősséget érzünk , magunkban, mint korábban - teszi hozzá Gyöngyi. Nem vagyunk ideális szülők A komolynak hangzó kérdésre, hogy ezt akaiják-e átörökíteni a gyerekeknek is, újra fellazul a hangulat. - Nem fogalmaznék így, vagy legalábbis nem direkt módon -válaszol Szüárd. (Folytatás a következő oldalon)
