Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-07 / 155. szám, szombat
22 Presszó ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 7. www.ujszo.com rád sok idejük egymásra és a családra, hiszen egy ilyen radikális váltást alaposan elő kell készíteni, ami azzal jár, hogy keveset vannak otthon. Az ideális vasárnapot mégis, vagy pont ezért, a legszívesebben otthon töltenék. - Mint a filmekben. Amikor mindnyájan itthon vagyunk. Szeretjük, ha sokáig alhatunk. Miután kimásztunk az ágyból, Szilárd megfőzi a kávét, majd elkészítjük a reggelit. Szeretjük a hosszú regelliket, amikor sokáig ülünk az asztalnál, s jókat beszélgetünk. Ezután elkezdünk együtt főzni. Mindketten kedveljük a változatosságot, nagyon ritkán fordul elő, hogy ugyanazt ennénk ebédre. A vasárnapi ebéd egy kicsit ünnepélyes, a gyerekek is tudják, hogy nem szabad az asztaltól felállni. Ebéd után közös séta a korzón, vagy kirándulás, ez nem mindig jön össze - avat be Gyöngyi a családi hétvégékbe. Ajövő Ami a közeljövőt illeti, a tervek •vüágosak- Petrikék alighanem életük legnagyobb váltására készülnek. Még előtte azonban itt a nyár. - Évek óta vágyunk rá, hogy végre elmenjünk együtt kirándulni. Utoljára még egyetemistaként voltunk együtt stoppal, de az utóbbi 10 évben nem jött össze. Benne van a pakliban, hogy idén sem sikerül - teszik hozzá, s névetnek. Lesz egy komoly feladatuk is: bejárni Szlovákia összes bioboltját, és megpróbálni eladni a csírákat. Szüárd perszejátszani is fog, a gyerekek kirándulnak, nagyszülőket látogatnak. A távolabbi jövő már homályosabb. - Fejest ugrunk az ismeretlenbe, most még el sem tudjuk képzelni, mi vár ránk - vallja be Szilárd. Gyöngyi bólogat, de hozzáteszi: -Vannak lehetőségek, amelyek csak egyszer adódnak az életben, s ha az ember elszalasztja, már sosem térnek vissza. Azt gondolom, ha az ember szívből szeretne valamit, s lelke legmélyén érzi, hogy ez az ő útja, akkor azt meg kell valósítani, mégha sok áldozattal jár is. S hogy hogyan látják magukat 10-15 év múlva? Égyikük sem akar elképzelni semmit. - Bárhogy látjuk is most magunkat, az élet hozhat bármit, s lehet, hogy minden teljesen máshogy alakul. Az embernek nyitottnak kell lennie az újra, el kell fogadnia a változást, ez az egyedüli út. Talán egy kicsit lazák vagyunk, de komolyan gondoljuk - mondja, s mindketten nevetnek. - Valószínűleg nem vagyunk ideális szülők - folytatja Gyöngyi, közben Szilárd hevesen bólogat. - Körülöttünk csupa olyan család van, amelyben nagyon figyelnek a gyerekekre, folyton programokat szerveznek nekik, viszik erre-arra. Mi nem vagyunk ilyenek. Idén húsvét- kor voltunk először négyesben kirándulni, ami szégyen, tekintve, hogy Csenge tizenegy, Levente hatéves. Gyönyörű kirándulás volt, három napig csak a gyerekekkel, de voltak pillanatok, amikor azt mondtuk, többször talán mégsem kellene abszolválni. Ottjártunkkor Csenge egy kiránduláson yolt, Levente a szomszédos nappaliban szórakozott felszabadultan, például a fejenállást gyakorolta a szófán. - Szeretünk a gyerekekkel lenni, de nem töltünk velük feltétlenül minden időt, nem rendeljük alá nekik az életünket - magyarázza Gyöngyi. - Nagyon fontos, hogy kettesben is legyünk Szilárddal. Rituálévá vált, hogy akármikor jön is meg este a színházból, még legalább két óráig beszélgetünk gyertyafénynél, egy pohár bor mellett. Tudtuk, nem kell tovább keresnünk Ha együtt vannak mind a négyen, a leggyakrabban otthon maradnak. Ami érthető is, látva a lakást. Annak különleges hangulata, lelke van, a belépő rögtön megérzi, hogy ez igazi otthon. A régi téglaházban található tágas lakást Gyöngyi választotta, miután megnézett harminc továbbit. - Az átalakításba szívünket-lelkünket betettük, hiszen az volt az elképzelésünk, hogy itt fogjuk leélni az életünket. Szeretjük, hogy üyen tágas, ettől egy kicsit olyan, mint egy ház - kiabálni kell, hogy a túlsó végén is meghallják az embert. - A lakás nagyrészt rusztikus stílusban van berendezve, amit hangsúlyoz a Gyöngyi dédnagyany- jától örökölt faragott tölgyfa bútor a hálóban. S bár minden helyiségnek külön hangulata van - a konyha és a nappali modem, Csengének igazi lányos, Leventének pedig fiús szobája van -, az egész mégis szerves egységet alkot. Mégis hamarosan elhagyják ezt a gondosan otthonukká alakított, tágas városi lakást, s egy kis településen levő parasztházra cserélik fel. Felmerül bát a kérdés, mi jelenti Az utóbbi hónapokban nem maAmit az ember megérez- Nem gondoltam, hogy én még valaha vidéken fogok élni. Nagyon szeretem KasMint a filmekben számukra az otthont. - Nagyon fontos a közeg. Most elmegyünk egy faluba, amelyet lassan kezdünk megismerni - magyarázza Szüárd. - Sokat jelent számunkra, hogy egy nagyon kedves barátunk, Szabó Ottó festőművész él ott. Először az ő esküvőjén jártunk a faluban, öt évvel ezelőtt, s már akkor lenyűgözött a hely. Gyöngyi meg is jegyezte, hogy ebben a faluban élni is tudna, de akkoriban szó sem volt Uyes- miről. Azóta eltelt öt év, jött az elhatározás, hogy a csírákkal akarunk foglalkozni, kellett egy hely, amely erre megfelel, s új otthont ad nekünk. Tucatnyi falut megnéztünk, ekkor jött újra a képbe Vendégi, s mi tudtuk, nem kell tovább keresnünk. - A választáshoz az is hozzájárult, hogy a település gyönyörű környezetben, a Szádelői-völgy tövében helyezkedik el. - Végtelenül barátságos, befogadó, emberszerető kis község, 182 lakossal. A polgár- mestertől kezdve a presbiterig mindenki drukkol nekünk, s szeretettel várják, hogy szaporítsuk a falu lélekszá- mát-teszi hozzá Szüárd. sát, s jól érzem magam itt - meséli a gömörhorkai születésű Gyöngyi. - Pozsonyban jártam főiskolára, de azt nagyon hamar meg tudtam fogalmazni, hogy nem szeretnék ott élni, sőt a környékén sem. Van valami, ami miatt arrafelé nem tudom otthon érezni magam. - Kassával azonban az első perctől más volt a helyzet. 1995-ben vették ki a városban az első, harminc négyzet- méteres garzonjukat, ekkor Gyöngyi már Csengét várta. - Már akkor tudtam, megérkeztünk, itt otthon vagyunk. Van ebben a városban valami, amit ha egyszer megérez, többé nem tud tőle elszakadni. Szeretem a közeget, az embereket, a Fő utca nyugatin á t , hogy minden olyan emberi léptékű, gyalog is elérhető. Szeretem, hogy itt minden egyes kő a történelemről szól, hogy ebbe a városba belevésődött, beleivódott egy komplett vüág - mesél a városhoz fűződő érzéseiről Gyöngyi. Szüárd a Komáromban, majd Pozsonyban töltött öt év kivételével Kassán élte le eddigi életét. - Mostanában úgy fogalmazom meg a Kassához kötődő kapcsolatomat, hogy ez az a hely, ahol teljesen természetesnek érzem, hogy nem az anyanyelvemen szólnak hozzám. Pozsonyban nem éreztem ezt, ott ugyanez idegenül hatott. Persze, nem biztos, hogy el tudok vonatkoztatni attól, hogy Kassa a szülővárosom, de ennek a városnak szerintem a „vérében van” a multi- kulturalitás, a sokszínűség. Rengeteg szlovák barátom van, s bár közhely, de igaz közhely - kassai közhely -, hogy az itteni ember, legyen szlovák vagy magyar, kassai ember. Ebben benne van a tolerancia, a másság tiszetelete, hiszen az itteniek felmenői között biztos van 2-3 nemzetiség. Gyöngyi szerint ez akkor derült ki, amikor megnyitotta az üzletet Kassa Fő utcáján. Kissé tartott tőle, hogyan fogadják a vevők a magyar akcentust, s azt, hogy egy magyar nő, aki néha keresi a szavakat, egy üzletben csak magyar termékeket árul. Az emberek azonban nagyon hamar elfogadták, sőt, tetszett nekik. - Szerintem kevés város van Szlovákiában, amely ekkora magyar kisebbség mellett ezt tolerálni tudná - véli Gyöngyi. 4 4 4 < i i i
