Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-27 / 147. szám, szerda

Szülőföldünk - sport 31 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 27. Puha Szilvia és Csölle Veronika nevelőedzőkre bízták a somorjai kajak-kenu utánpótlásának felkészítését Emléktorna Bátkán Kétszázötven méteres szintkülönbséggel is megbirkóztak a csallóközi futók a Komárom-Esztergom megyei Tarjánban Három nap után legyőzték a Hegyek királyát Az első fekvőtámasztól a sikerekig Rimaszécsre vitték a Somorja. A szlovákiai síkvízi kajak-kenu egyik fellegvá­rának számító felső-csalló­közi kisvárosban két „dali­ás” hölgy szorgoskodik a csölösztői Lagúna Duna- holtág tőszomszédságában található vadonatúj csónak­ház árnyékában. D. TOK ERNŐ Egész pontosan vagy húsz lurkó melegít az edzésre, már ha a be­melegítés szó egyáltalán nem hangzik kissé furcsán a harmic- négy fokos tikkasztó hőségben. Márpedig minden hétköznapi edzésen, kell a ráhangolódás a hűsítő vízre, pontosabban a test ráhangolása a kemény munkára. A parancsnok és helyettese Váll, könyök, csípő dolgozik, ropog, hogy aztán lapátolhasson, szelje a vizet, ahogy csak búja. A somorjai utánpótlást Székely Ist­ván vezetőedző két egykori ked­venc tanítványára, Puha Szilviára és Pörsökné Csölle Veronikára bízta. Mindketten nyolc évig ver­senyeztek, óvodás koruk óta ba­rátnők, s imádják a sportágat. Olyannyira, hogy például Veroni­ka (aki civilben pedagógus, kollé­ganője pedig gyógyszerész), még a házasságkötésének dátumát is a gyerekek versenynaptárához iga­zította! Apropó, versenyek! Eddig négy erőpróbán tesztelhették magukat idén a mostani legkisebbek... „Hárman érdemelnek külön emlí­tést, ők a legeredményesebbek: Orosz Tibi egyéniben nyert Zó­lyomban és Trencsénben, Pös- tyénben pedig a Linka Ti- bor/Csöllei Tamás kettős győzött“ - büszkélkedett joggal Puha Szil­via, aki az edzőkettős közül az erősebb kezű és a nagyobb szájú - saját bevallása szerint. Hát igen, jól ki van ez találva, van a szigorú parancsnok, Szilvia és az engedé­kenyebb, lágy szívűbb parancs­nokhelyettese, Veronika. Persze a parancsnok megjelölés csupán ar­ra utal, hogy aki kajakozni kezd, vándorserleget annak számolnia kell a fegyelem­mel, pontosabban a fegyelmezett­séggel és az önfegyelemmel. Ter­mészetesen a két hölgy nem csu­pán szigorú, kemény kezű edző, de rátermett pedagógus is, kicsit pszichiáter, és egy picit anyuka is, hiszen napjainkban egy 9-10 éves gyermeket egyáltalán már csak bármiféle mozgásra rávenni is tu­domány, nem hogy rendszeres edzésre. Mielőtt kajakba ülnek Nem csoda, ha két-három hó­napig nem hogy vizet, de még csak indiánkenut sem kapnak - a kicsik ugyanis nem mindjárt ver­senyhajóba, hanem először az ún. tanulóhajóba ülnek. Ám előtte még nem ússzák meg szárazon, vagyis a szárazon. Merthogy az „edzőnénik” többnyire elképesztő dolgokkal találják magukat szem­ben a kajakozni vágyó lurkók le­gelső tréningjein.... „Egyre rosszabb a helyzet, évről évre rosszabb fizikumú és gyengébb szervezetű gyerekek jönnek hoz­zánk. Hiába minden, az informa­tika korában a gyerekek képesek naphosszat a számítógép előtt kuksolni, rossz a testtartásuk, rá­adásul szerintem mértéktelen mennyiségű tanulnivalóval, túl- terhelten érkeznek. Van, aki pél­Tóth Imre somorjai klubelnök tisztes távolságból ügyeli a fiata­lok szárnybontogatásait (Jón Cikovsky felvételei) Együtt a tanítványokkal. Balról a második Pörsökné Csölle Veronika jobbról az első Puha Szilvia dául futni sem tud rendesen, sok­nak fogalma sincs arról, hogyan kell csinálni mondjuk egy fekvőtá­maszt. Éppen ezért jó két hónapig a mozgásra, játékos sportolásra szoktatjuk a kicsiket, mielőtt még rátérnénk magára a kajakra...” Nem véletlen, hogy a ne­velőedzőnő szájából a kenu szó egyszer sem hangzott el, elárulta ugyanis, hogy egyik kenus sem kezdett kenuban, vagyis minden­ki kajakosként indul.... .Általában a gyengébb kajako­sokból lesznek a kenusok, vagy két év kajakozás után aszerint ja­vasoljuk valakinek a kenut, hogy müyen a testfelépítése. A hosszabb karú, megnyúltabb testűeknek inkább ajánljuk a ke­nut, hiszen abban sikeresebbek lehetnek adottságaik révén is...”- De vajon a siker szó alatt ez esetben az érmeket, a győzelme­ket, a dobogós helyezéseket kell értenünk csupán? „Természete­sen az a csúcs, elvégre sportról van szó, a győzelem nagyon fon­tos, de úgy érzem, a mi esetünk­ben már az is siker, ha képesek va­gyunk megszerettetni a legkiseb­bekkel a sportot. Nagyon jó érzés látni, hogy egy nulla szintről, ho­gyan jut el valaki becsületesen munkával, akaraterővel egy ver­senyképes nívóra, mint a mi cso­portunkban például Csémy Csabi- ka, aki hihetetlen, hogy mennyit fejlődött önmagához képest. És ez akkor is siker, ha mondjuk még ez érmes helyezésekben az ő eseté­ben nem is mutatkozik meg egyelőre.” Örülnek a sportolni vágyóknak S hogy mikor érdemes elkezde­ni kajakozni, s mikor derül ki, hogy valaki tehetséges-e vagy sem? „Az, hogy valaki tehetséges- e, vagy nem nagyon tehetséges, az szinte azonnal, az első vizes edzésen kiderül. Ám ez semmire sem garancia. A tehetség és a te- hetségtelenség domináns, meg­határozó erejű, de ha egy tehetsé­ges nem szorgalmas, sohasem lesz eredményes, viszont másfél évtizedes tapasztalatból állítom, hogy csak szorgalommal sem le­het valaki eredményes. Minden­esetre, ha látjuk, hogy valakinek egyáltalán nincs tehetsége, de na­gyon akar, akkor biztosan nem ta­nácsoljuk el más sportra, hiszen manapság minden sportolni vá­gyó gyereknek egyformán örül­nünk kell, függetlenül attól, hogy aranyérmes-e vagy éppenséggel a kilencedik egy versenyen...” Kedves hölgyek, ezúton is kívá­nunk sok sikert és türelmet a „sportágmentő”, és egy kicsit - nem is annyira kicsit - önfeláldo­zó munkához! KIK KÉSZÜLNÉK A CSOPORTBAN? Puha Szilvia és Pörsökné Csölle Veronika somoijai kajakreménysé­gei: Csánó Norbert, Csenkey Patrik, Cséfalvay Tamás, Csémy Csa­ba, Csöllei Tamás, Derzsi Krisztián, Gál Dean, Hoboth Róbert, Hor­váth Denisz, Keresztes Róbert, Kiss Zsolt, Lelkes János, Orosz Ti­bor, Pirk József, Simona Poláková, Jakub Rozkos, Virág Krisztián. Bátka. 2007-től a Boholy Ist- ván-emléktorna nevet viseli - a község tavaly tragikus hirtelen­séggel elhunyt alpolgármesteré­nek tisztelegve - a bátkai öregfiúk által immár évek óta a nyár elején rendszeresen megrendezett mér­kőzéssorozat. Szombaton a hazai­akon kívül a szentkirályi, a rima- szécsi és a csízi öregfiúk vettek részt tornán, s vívtak jó hangulatú találkozókat. S bár a rimaszécsi és a csízi csapatban még aktív játé­kosok is szerepeltek, az összecsa­pások végig izgalmas és jó színvo­nalú küzdelmet hoztak. Csak egy mérkőzés sorsáról döntöttek tize­negyesek: büntetők juttatták a ri- maszécsieket a döntőbe. Végül a legalacsonyabb átlagéletkorú csí- ziek lettek a negyedikek. A finálé­ban nagy melegben és igen jó ira­mú meccsen a helyzeteiket jobban kihasználó rimaszécsiek nyertek a mezőnyfölényben futballozó és helyzeteiket rendre kihagyó haza­iak ellen. A Boholy István emléké­re alapított vándorserleg ezzel egy évre Rimaszécsre költözött, de a bátkaiak megfogadták, hogy leg­közelebb otthon tartják a díszes serleget. TORNAKRÓNIKA: Bátka-Csíz 2:0, Rimaszécs-Szentkirály 3:3, tizenegyesekkel a rimaszécsiek győztek; a 3. helyért: Szentkirály- Csíz 4:1, döntő: Rimaszécs-Bátka 3:1. (sa, ú) Budapesti sakkverseny Édes Zsófia különdíja Budapest. Múlt héten zajlott Budapesten a 35 résztvevővel megrendezett 19. Kovács Zoltán- emlékverseny. A lányoknak kiírt tornán a komáromi KSC fiatal te­hetsége, Édes Zsófia a legjobb nem magyarországi magyar ver­senyző különdíját nyerte, (ú) ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Taiján/Dunaszerdahely. A mi­nap a Komárom-Esztergom me­gyei Tarjánban álltak rajthoz a csallóközi hosszútávfutók, akik a Hegyek királya háromnapos ren­dezvényen rótták a kilométereket. Ötfős különítmény „A hegyi futóverseny nagy kihí­vást jelentett mindannyiunk szá­mára, hiszen nem csupán a tik­kasztó hőséggel, hanem a 250 mé­teres szintkülönbséggel is meg kel­lett birkóznunk. Ötfős különítmé­nyünket három dunaszerdahelyi, egy-egy nagymegyeri és vásárúti atléta alkotta. Négyen a Csallóközi Marathon Club Zitny ostrovot kép­viseltük, Bőgi Sándor pedig a Vásá­rúti Futóklub színeiben állt rajthoz a verseny kilencedik kiírásán“ - nyilatkozta lapunknak Vajas Ro­land, a sportág csallóközi híveit tö­mörítő futóklub vezetője. Péntektől vasárnapig Megtudtuk, a résztvevők edzett­ségi szintjük függvényében a rövi- debb és a hosszabb versenytáv kö­zül választhattak. „Bőgi Sándor ki­vételével mindannyian a rövidebb távra neveztünk. Éz a gyakorlat­ban annyit jelentett, hogy a három versenynap mindegyikén 11 960 métert teljesítettünk - folytatta. - A napi egy kört gyaloglásban is ab­szolválhatták a résztvevők. A vásá­rúti vasember pedig pénteken há­rom (30 280 méter), szombaton négy (39 440 m), vasárnap pedig két kört (21 120 m) futott. Egyéb­ként a napi egy kört gyaloglásban is lehetett teljesítem. Nem volt egy­szerű feladat a megfelelő futócipő kiválasztása, hiszen erdei és köves Bőgi Sándor rója a kilométereket (Képarchívum) úton, aszfalton és szántóföldön ve­zetett a táv. Több ízben is nehéz emelkedővel kellett megküzde- nünk. Szintidő nem szerepelt a versenykiírásban. Az eredménylis­tára csupán azok neve került, akik péntektől vasárnapig dacoltak a körökkel, kilométerekkel. Műiden körben három frissítési lehetősé­günk volt. Kóla, sör, vitaminitalok, banán, citrom, csoki szerepelt a kí­nálatban” - avatott be műiket a taijáni rendezvény kulisszatitkai­ba Vajas Roland, aki korosztályá­ban a második helyen zárta a meg­mérettetést. Bőgi ultramaratonra készül „Heringh Veronika és Molnár László révén két klubtársunk elsőséget produkált, Kopecsni Ro­land pedig a harmadik helyen fu­tott. Érdekességként említem meg, hogy napról napra javultak időeredményeink - adta közre a társak helyezésben kifejezett helytállását a klubvezető. Bőgi Sándor korosztályában ezüstérmet produkált. „Számom­ra ez az erőpróba csupán a negy­vennyolc órás ultramaratonokra való felkészülést szolgálta. Most éppen a kladnói versenyre össz­pontosítok. Megjegyzem, korosz­tályomban csupán barátom, az is­mert magyar sivatagi futó, Frank Tibor tudott engem megelőzni“ - fogalmazott a külföldön is jegy­zett vasakaratú vásárúti. (ái) A komáromi lány az oklevéllel (képarchívum) TORNAMENÜ Labdarúgás MINICUP (kispályás focitor­na), június 30., Vága, 08.00-20.00. NÉGYESTORNA, június 30, Taksony, 12.30: Matúskovo- Král’ov Brod; 14.00: Galanta B/Hody-Dolné Saliby; 17.00: a 3. helyért; 18.30: döntő. Közben 15.30: Ma- túskovo-Váhovce öregfiúk meccs. 1. SEBŐK ANTAL-EMLÉK- TORNA, július 1., Nyitrage- rencsér, ifjúsági csapatok szá­mára, csoportmeccsek, 9.00. Indulók - Ä csoport: D. Obdo- kovce, Neverice, N. Hmcia- rovce, B csoport: Drazovce, Vráble, D. Krskany. 17.00: a 3. helyért, 18.30: döntő. A csallóköziek a célkapuban a díjakkal

Next

/
Thumbnails
Contents