Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-23 / 143. szám, szombat (144. szám)
26 Presszó ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 16. www.ujszo.com tekkel foglalkoztunk mindig, hogy soha nem is lehetett köztünk szakmai rivalizálás vagy verseny, hogy melyikünk az ügyesebb, okosabb. A hétköznapokban, a családi dolgokban is az a természetes, hogy bizonyos feladatok a férjemhez, míg mások hozzám tartoznak. Tehát én foglalkozom a gyerekek otthoni tanulásával, o pedig edzésre viszi őket. Ugyanígy voltunk az irodai munkákkal is. Legföljebb akkor csináltunk hasonlót, amikor ő ült a kamera mögött, én pedig előtte. Akkor rajta múlott, hogy jó legyen a világítás és szép legyek a képernyőn. Mindig azok a műsorok lettek a legjobbak, amelyeknek ő volt az operatőre. Sokunkban felmerül a kérdés, hogyan lehet összeegyeztetni az ily mértékben sikeres karriert a harmonikus és intenzív családi élettel. Nemrégiben döntött úgy Dóra, most már eljött az ideje annak, hogy kivonja magát a szakmai feladatokból. Bár eddig sikeresen működtette életének mindkét területét, immár megteheti azt, hogy inkább a számára legfontosabb dolognak szenteli magát teljes egészében: a gyereknevelésnek. A „kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond” mondás valóban működik. Ameddig picik voltak a gyerekek, az egyik egyéves, a másik három, a harmadik öt, addig gyereksarok volt az irodában. Nekik mindegy volt, hogy itt vannak-e, vagy otthon. Mindig megtalálták a hangot a kollégákkal, hol az egyik, hol a másik ölébe ültek. A mai napig is, ha valamelyik kollégának beteg a gyereke, akkor behozza az irodába, vagy otthon marad vele, soha nem volt ebből gond. De ugyanez vonatkozik az állatokra is. Néha kutyák, nyulak rohangálnak itt, mikor mi. Most, hogy egészen másfajta délutáni elfoglaltságai vannak a gyerekeknek, már nem is menne, hogy én folyamatosan bent legyek az irodában, mert akkor bébiszitter kellene vagy a nagymamák segítsége. Ugyanakkor nem is hagynám a gyerekeket másra, mert annál nagyobb élvezetet, mint amikor a gyerekeim néptáncóráján ülök, nem tudok elképzelni. Számomra ez a hét csúcspontja. Szóval nem, nem adom. Mostanára a három csatorna körül kialakított brand több járulékos projekttel gazdagodott: a Filmmúzeumhoz tartoznak a hangoskönyvek, a dvd- kiadványok, a különböző rendezvények, melyek a retró-nosztalgia vagy a klasszikus értékékek megőrzésének üzeneteit közvetítik mindazoknak, akiknek rokonszenves a Filmmúzeum mint kulturális misszió. A TV Deko része-. ként egy olyan website készül, ahol bárki megtalálja a választ kertészkedéssel vagy lakberendezéssel kapcsolatos kérdéseire. A legerősebb mellékszálai a TV Paprikának vannak. A könyvek és dvd-k kiadása mellett a TV Paprika stábja szakácsokat szállít házhoz, valamint több mint fél éve megjelenteti a TV Paprika magazint, ezt a hiánypótló gasztronómiai szaklapot, amely laikus házi- aszszonyoknak is szól. A tartalmi fejlődés mellett Dóra televíziói földrajzi értelemben is megkezdték hódító útjukat. Magyarországon kívül jelenleg Szlovákiában és Csehországban vagyunk jelen, Romániát pedig a napokban hódítjuk meg. Gyakorlatilag a piac alakulását követjük. Most az tud hosszú távon életben maradni, aki regionálisan gondolkodik. Nem biztos, hogy ez egy óriási üzleti vállalkozás, mert ezek nem nagy piacok. Mi mégis hiszünk benne, hogy a televízióink előbb-utóbb további országokra is kiterjeszthetők lesznek. Szeretünk egy kicsit előbbre járni, mint a többiek. Mindenesetre a csatornák sikeresek, nemcsak a magyar nyelvű területeken, hanem ott is, ahol csehek vagy szlovákok nézik. Romániában sem csak magyar lakta területeken szeretnénk magyarul sugározni, hanem román verziót is tervezünk. Dóra három médiavállalkozás felvirágoztatása után is úgy gondolja, hogy lélekben még mindig inkább orvos maradt. Épp a napokban volt tanúja, amint valaki leállt az autójával az út mellett, mert rosszul lett. Amíg ki nem jött a mentő, addig ő volt ott a doktornő, a megérkező rendőrök is így viszonyultak hozzá. Az irodában is rendszeresen ad orvosi tanácsokat. Az nem valószínű ugyan, hogy visszatér eredeti hivatásához, de a vágy, hogy hasznos legyen, vélhetően soha nem hagyja el. Éppen tegnap fogalmaztam meg, hogy olyan állapotban vagyok, mint egy tizennyolc éves, aki azt várja, hogy mit talál ki magának az életben. Eddig sok mindent sikerült letennem az asztalra. Tulajdonképpen vennék egy nagy levegőt, aztán újabb lendülettel kezdenék bele valami újba. Az biztos, hogy valami olyanba kezdenék bele, amivel a társadalom igazán hasznos tagja lehetek. Mindig is ezt akartam, tizennyolc évesen is. Jelenleg van egy egyesületünk, ahol százhúsz gyerek focizik. Ehhez is szívesen csatlakoznék, bevonnánk a szülőket is. Vagy pedig nem csinálok semmit. Csak a gyerekekkel foglalkozom. És akkor igazán hasznos leszek, ha a társadalomnak nem, a családomnak igen. Meglátjuk. Most még alakulóban van a jövő, de jól vagyunk.
