Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-23 / 143. szám, szombat (144. szám)
8 Külföld ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 23. www.ujszo.com RÖVIDEN Huszonöt civil áldozat Kandahár. Huszonöt polgári személy, köztük egyetlen családhoz tartozó kilenc nő és három néhány hónapos gyermek halt meg Afganisztán déli részén, az USA vezette koalíció bombázásaiban. Hilmend tartomány rendőrfőnöke szerint a tegnapra virradóra végrehajtott légicsapásokban 20 tálib fegyveres is életét vesztette. (MTI) Vészhelyzet Csehországban Prága. Energetikai vészhelyzetet rendeltek el Kelet- Csehországban a hatóságok, mert a csütörtök éjszakai szélviharok és a nagy esőzések következtében súlyos zavarok keletkeztek az áramellátásban. Hasonló, de valamivel jobb a helyzet Közép-Cse- hországban és Dél-Morvaor- szágban is. (MTI) Markó tíz nap múlva lemond Bukarest. Július 3-án kíván lemondani miniszterelnök-helyettesi tisztségéről Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Ezt ő maga jelentett be, megerősítve azt is: a romániai magyarság európai parlamenti képviseletének szavatolása érdekében párbeszédre van szükség Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével is. (MTI) Körözik az özvegyet Belgrád. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Szerbiában Miijana Markovics, Szlo- bodan Müosevics egykori szerb elnök özvegye ellen, aki a gyanú szerint cigarettacsempészettel foglalkozott a 90-es években. A Danas értesülései szerint Milosevics fia, Marko is részt vett a cigarettacsempészbűnszövetkezet tevékenységében, ellene várhatóan jövő hét elején adnak ki nemzetközi elfogatóparancsot. Mirjana és Marko most állítólag Oroszországban él. (MTI) Normalizálódó kapcsolatok Washington. George Bush amerikai elnök tegnap fogadta Nguyen Minh Triet vietnami államfőt a Fehér Házban. Az 1975-ben véget ért vietnami háború óta most először tett látogatást a délkelet-ázsiai kommunista ország elnöke az USA-ban. Nguyen Minh Trie- tet útjára elkísérte több mint száz vietnami üzletember is. Az USA és Vietnam között a múlt év végén állították helyre a normális kereskedelmi kapcsolatokat. (A háború miatt megszakított diplomáciai kapcsolatokat már 1995-ben helyreállították.) Bush a múlt év végén az amerikai külügyminiszternek címzett rendelkezésében hozzájárult ahhoz, hogy Vietnam amerikai fegyvereket és katonai felszerelést vásárolhasson. Az amerikai elnök tavaly novemberben járt Hanoiban. (MTI) Senki sem tudta megjósolni, meddig húzódnak el az egyeztetések, Robert Fico is meghosszabbította a szállodai szobafoglalást Hektikus légkörben zajlott az uniós csúcs Lech Kaczynski a fotósoknak: - Igazán nem én tehetek erről a cirkuszról. Gyurcsány Ferenc sajtóértekezlete a csúcs egyik szünetében: no comment! Nicolas Sarkozy már szívesen otthagyta volna az egészet. Romano Prodi a kocsiból telefonált az asszonynak, lehet hogy később ér haza. (SITA/AP- és TASR/AFP-felvételek) Döntésében most már nem akadályozhatják belpolitikai megfontolások Tony Blair áttér a katolikus hitre? Cáfolja a Fehér Fláz a média értesüléseit Guantánamót bezárják? MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Feszült légkörben mindenki győzködött mindenkit a kompromisszum érdekében. Ez jellemezte az unió állam- és kormányfőinek tegnapi, második munkanapját, miután az első, a csütörtöki az esti órákban eredmény nélkül ért véget. ÖSSZEFOGLALÓ Délután még senki nem tudta megmondani, megállapodnak-e a 27 ország vezetői, és azt sem, hogy meddig tart a csúcs. Robert Fico kormányfő, aki a szlovák küldöttséget vezette, újságíróknak délután elmondta, a biztonság kedvéért még egy éjszakára lefoglaltatta szállodai szobáját, ha szombatig is elhúzódnának a tárgyalások. Nizzában 4 napig tartott Itt kell emlékeztetni: 2000-ben, amikor a nizzai szerződés elfogadása volt a tét, négy napon keresztül győzködték egymást a résztvevők, pedig akkor csak 15, most pedig már 27 ország álláspontját kell egyeztetni. Ami a hektikus állapotokat jellemzi: Angela Merkel német kancellár a nap folyamán háromszor ült tárgyalóasztalhoz Lech Kaczynski lengyel elnökkel, s még ezt követően sem jelentettek áttörést. Diplomaták azt közölték, a távozóban lévő Tony Blair brit kormányfő makacsolta meg magát a legjobban, a brit feltételek teljesítését követelve. Ami Varsót illeti, állítólag volt egy olyan javaslata is, amelyet ismét sokan abszurdumnak tartottak. A jelenleg érvényes szavazati rendszer középtávú meghosszabbítását javasolta, úgy, hogy 2020-ig maradjon érvényben a nizzai szerződésben meghatározott döntés- hozatali rend, amely LengyelorMT1-ÖSSZEFOGLALÓ London. A Vatikánba utazik ma Tony Blair leköszönő brit miniszterelnök, előkészítendő áttérését a katolikus hitre. A legnagyobb baloldali brit lap, a The Guardian forrásai szerint Blair, akit fogad a pápa is, már meghozta végleges döntését az áttérésről. A posztjáról jövő szerdán távozó Blairt különösebb hírverés nélkül a királyi légierő egyik lelkésze készíti fel már négy éve a katolikus hitre, s most már belpolitikai meggondolások sem hátráltatják őt. ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem/Teherán. Az izraeli légierő hosszú távú repülést gyakoroltat pilótáival, az esetleges iráni nukleáris fenyegetés kivédésére történő felkészülés jegyében. Erről tegnap írt a Maariv izraeli lap. A kiképzés részét képezi a gépek üzemanyaggal való utántöltésének gyakorlása repülés közben, valamint célpontok bombázása is. Izrael korábban cáfolta a Sunday Times című brit hetilap értesülését, miszerint Izrael tervet dolgozott ki az iráni urándúsító létesítmények lebombázására. Idevágó hír: Musztafa Pur-Mohammadi belügyminiszter szerint Irán már több szág számára jóval kedvezőbb az új szerződéstervezetben javasoltnál. Fico is ismét bírálta Varsót, irreálisnak nevezve a 2020-as időpontot. Másképp fogják hívni Kora este három fontos gyorshír érkezett. Az első arról szólt, hogy német elnökség új szerződéstervezetet teijeszt este a tagállamok elé. A másodikat egy névtelen forrás szivárogtatta ki arról, hogy Merkel és Kaczynski „előzetes kompromisszumra” jutott a minősített többségű szavazási rendszert illetően. A harmadik pedig arról szólt, hogy széles körű egyetértés alakult ki az uniós külügyminiszteri tisztség elnevezéséről, szerepéről és hatásköréről. Ezt is diplomaták közölték. Ez az egyezség eleget tesz a legtöbb problémát támasztó Nagy- Britannia egyik kifogásának, így a végső, teljes megállapodás egy újabb lépéssel közelebb került. Ez ugyanakkor csak egyike volt a vitatott kérdéseknek, és nem is volt a legfontosabbnak vagy legbonyolultabbnak mondható. A megállapodás nagyjából egyezik azzal, ami már az elvetett alkotmányos szerződésben is szerepelt e témáról, azzal a különbséggel, hogy az új poszt birtokosát a szerződés 2009-re tervezett életbe lépésétől az EU főképviselőjének hívják majd. Ilyen tisztséggel tevékenykedik ugyan jelenleg is Javier Solana, a közös kül- és biztonság- politikai megbízott, ám az alkotmányban nem így, hanem külügyminiszternek hívták volna. Blair kemény búcsúja Késő délután Tony Blair szóvivője azt mondta, London kitart álláspontja mellett a négy, korábban megjelölt kulcsfontosságú kérdésben. Blair a külpolitikát, az igazságügyi és rendészeti kérdéskört, az adózási és társadalombiztosítási A brit kormányfő felesége, Cherié Booth katolikus, négy gyermekük is ebben a hitben nevelkedik. Az utóbbi években Blair is rendszeresen elkísérte családját katolikus misékre, és a sajtóban rendre felmerült, hogy maga is áttérni készül. A találgatásokat erősítette: a kormányfőt többször látták családja nélkül is a Westminster katedrálisban, a római katolikus egyház angliai főtemplomában. Ez nem azonos az ősi Westminster apátsággal, amely az anglikán hit védelmezőjének számító uralkodók koronázó temploma. mint száz kilogramm dúsított uránnal rendelkezik. „Jelenleg 3000 centrifugát működtetünk, és több mint száz küogramm dúsított uránt raktároztunk el” - fogalmazott. Szakértők szerint mintegy 500 kilogramm alacsony dúsí- tottságú urán szükséges alapanyagként egy atombomba előállításához. Ehud Óimért izraeli kormányfő tegnap azt mondta, nagyon boldog lenne, ha Tony Blair brit miniszterelnököt kineveznék a közel-keleti kvartett új térségbeli megbízottjának. Az ENSZ-ben közölték, tényleg vita folyik az ötletről. Oroszország, a kvartett negyedik tagja még nem nyilatkozott. (MTI, ú) kérdéseket, valamint az EU alapjogi chartájának kérdését nevezte meg olyan témakörökként, amelyekben London nem hajlandó lemondani saját nemzeti szuverenitásáról. A szóvivő szerint ha ebben a négy témakörben nem érvényesül a brit törekvés, „akkor nem lesz megállapodás”. Intés a franciáknak Közben az Európai Bizottság figyelmeztette a tagállamokat: az alkotmány helyett kidolgozandó szerződés nem jelenthet visszalépést az EU olyan alapvető politikái terén, mint például a versenypolitika. A figyelmeztetést kimondatlanul is Franciaországnak címezték: Nicolas Sarkozy elnök ugyanis elérte a soros német elnökségénél, hogy az új dokumentum tervezetéből maradjon ki az a kitétel, miszerint az EU céljai közé tartozik a „szabad és torzítatlan verseny”. E lépés miatt Tony Blair magyarázatot kért Sarkozytől, Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök pedig sajtóértekezletén közölte: Magyar- ország is módosítási igényt nyújtott be, hogy ez az utalás visszakerüljön a szövegbe, és így az biztosítsa, hogy a versenyt ne lehessen korlátozni a belső piacon. Ugyancsak a kora esti órákban Varsóban nyilatkozott Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök, szavait a csúcsnak szánt üzenetként lehetett értelmezni. „A nagyon kemény tárgyalások jelenlegi tárgyát képező javaslatok előnyösek Németország számára, de Lengyelország számára is.” Ha nem sikerül megegyezésre jutni a lengyel elképzelésről, vagyis a szavazatoknak a lakosságszám négyzetgyökével való súlyozásáról, szóba jöhetnek más megoldások is, de Varsó mindenképpen enyhítést szeretne az alkotmányos szerződés tervezetében szereplő módszerhez képest - tette hozzá, (-nák, mti, t, s) A vezető politikusok hitélete máig érzékeny belpolitikai kérdés Nagy-Britanniában. Blair áttérése messze ható következményekkel járhatott volna pl. az északír rendezésre, egy katolikus brit kormányfő bizalmi válságot szíthatott volna ugyanis a protestáns közösségen belül, amely egyébként is hagyományosan azzal vádolta Londont, hogy túl sok engedményt tett a katolikusoknak a rendezés érdekében. Egyébként Nagy-Britan- niának még soha nem volt katolikus kormányfője. MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Tripoli. Nem sikerült megegyezni a Líbiában halálra ítélt bolgár ápolónők ügyében a kártérítés miatt. Ezt tegnap jelentették be azok a líbiai családok, amelyeknek a gyermekei AIDS-szel fertőződtek meg. „Nehéz tárgyalásokon kompromisszum születetett különböző pontokban (az Európai Unióval), így a gyerekek gyógykezeléséről is, de egyvalami még hiányzik, és ez a pénzügyi kárpótlás kérdése” - közölték nyüatkozatukban. Előzőleg a líbiai ügyészség a halálos ítélet megerősítését kérte a legfelsőbb bíróságtól a szerdán kezdődött fel- lebbviteli tárgyaláson. Washington. A Bush-kormány a guantánamói börtöntábor bezárására készül - jelentette tegnap a C-SPAN kongresszusi hírtelevízió. Kormánykörök kiszivárogtatták: egyetértés látszik kialakulni a Kuba szigetén lévő börtön bezárásáról. A foglyokat a Pentagon egy vagy több intézményébe szállítanák át, amelyek között felmerült a kansasi Fort Leavenworth-ben működő, legmagasabb biztonsági fokozatú katonai börtön, ahol bírói eljárás kezdődhetne a fogva tartottak ellen. George Bush állítólag E jogi eljárással párhuzamosan kezdődtek tárgyalások az áldozatok családjai, a líbiai hatóságok és az EU képviselői között. Szeif el- Iszlám Kadhafi - Moamer Kadhafi líbiai vezető fia -, az áldozatok családjainak nevében fellépő alapítvány elnöke kijelentette: a legfelsőbb bíróság ítélete után azonnal hozzálátnak a megoldást segítő intézkedések kidolgozásához. Az alapítvány tízmillió eurót követel minden érintett családnak. Szófia nem hajlandó kártérítést fizetni, mert az egyet jelentene az ápolónők bűnösségének elismerésével, de az EU-val és az USA-val közösen létrehozott egy szolidaritási alapot. tegnapra tervezett találkozót nemzetbiztonsági és jogi tanácsadóival ez ügyben. A hír kiszivárgása után azonban a Fehér Ház cáfolta, hogy ilyen találkozóra sor kerülne, egyúttal közölte: nincs küszöbön- álló döntés Guantánamóról. A börtöntábor bezárása korábban elsősorban Dick Cheney alelnök, valamint Robert Gonzales igazságügyi és Donald Rumsfeld volt védelmi miniszter ellenállásába ütközött. Azért merült fel újra, mert már a külügy, a belbiztonsági tárca, az új vezetésű Pentagon és a felderítési főhivatal is támogatja, legalábbis hallgatólagosan. Caracas fegyverkezik Tengeralattjárók Cháveznek Caracas. Hugo Chávez venezuelai elnök nem zárta ki, hogy országa tengeralattjárókat fog vásárolni. Azokra a sajtóhírekre reagált, miszerint Venezuela orosz tengeralattjárókból készül összeállítani egy flottát. Chávez megengedte: ez a lehetőség sokak számára sokkoló hatású, de „nincs benne semmi aggasztó”. Caracas már 3 milliárd dollár értékben beszerzett vadászgépeket, harci helikoptereket és géppisztolyokat, Oroszországtól, miközben Chávez megtiltotta, hogy Venezuela amerikai gyártmányú fegyvereket vegyen. (MTI) Az izraeli pilóták hosszú távú repülést gyakorolnak Irán az uránnal dicsekszik Nincs megegyezés a bolgár ápolónők ügyében Huzavona a kártérítés körül