Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-23 / 143. szám, szombat (144. szám)
Kultúra 9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 23. A Tündérkert Művészeti Fesztiválon bemutatták Vida Gergely Rokokó karaoke című verseskötetét A kagyló megszólaltatása H. Nagy Péter, Csehy Zoltán és Vida Gergely (A szerző felvétele) Dunaszerdahely. Csütörtökön, a Tündérkert Művészeti Fesztivál második napján rendkívül színvonalas irodalmi rendezvénnyel örvendeztették meg a szervezők az irodalomszerető közönséget. Vida Gergely Rokokó karaoke című verskötetének bemutatójára 18 órától a Vámbéry Irodalmi Kávéház teraszán került sor, ígéretes délutánt kínálva az odalátogatóknak. ZÓLYA ANDREA CSILLA Neves irodalomtörténészek és kritikusok beszélgettek a tavaly megjelent nagy sikerű kötetről, melyet a magyarországi kritika is élénk figyelemmel és igen kedvezően fogadott. A könyv sikertörténetét nyomatékosítja, hogy Vida Gergely épp a napokban vehette át érte a Madách-díjat és a Poso- nium Irodalmi Díj különdíját Pozsonyban, sőt az is kiderült, hogy a 2006-os év legjelentősebb lírai teljesítményéért járó Forbáth- díjat is ő kapja. A Rokokó karaokét Rácz I. Péter, a litera.hu szerkesztője mutatta be, aki a kötet címének elemzésével a vidai költészet verstechnikai hátterének mozgatóit taglalta. Ezek szerint a ‘kagyló’ szóból eredeztethető ‘rokokó’ szó felemlítése a hagyományt hozza működésbe, másrészt pedig ezekben a versekben a hangadás és hangkölcsönzés kap központi szerepet, amit maga a címbéli karaoke szó is kínál az értelmező számára. Különböző szövegbeli és írói hagyományoktól kölcsönöz Vida hangot, így költészetében jól megférnek egymás mellett az ún. magas kultúra jegyei a köznapi beszéd stílusával. Hagyományhasználatában vegyülnek a József Attila, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Parti Nagy Lajos szövegeit idéző szövegegységek a hétköznapi beszédet, szlenget és nyelvi játékokat működtető populárisjegyekkel. Rácz I. kiemelte, hogy ezeknek a megidézett hangoknak a látszólagos véletlen- szerű együttlétezésében, társulásában nyernek értelmet a versek, hiszen Vida Gergely a tudós költészet művelője, akárcsak a kortárs irodalomban Kovács András Ferenc vagy Csehy Zoltán. Rácz I. szerint Vida költészete e hangkölcsönzései révén nem csak megidézi, hanem elő is idézi az érzékiséget és - az olvasásból eredő - érzéki örömöt az olvasóban. H. Nagy Péter, a kötetbemutató moderátora a későbbiekben írói műhelytitkok irányába terelte a beszélgetést, miszerint hogyan is tervezi meg a szerző egy-egy költeményét, illetve az irodalmi hagyományok továbbírása mellett mennyiben működhetnek inspirációkét az utcáról begyűjtött szövegek és nyelvi játékok. A beszélgetésekből egy olyan költészet körvonalai bontakoztak ki, mely több értelmezési síkot mozgat egyszerre, mint ahogy ez a kötetben igen hangsúlyos helyet betöltő szakítás-szonettek esetében is kiderült. Egyszerre szólnak azok a férfi-nő kapcsolat alakulásáról és kérdéseiről, illetve a kötet és az egyes versek szervező elvének egyik alapvető eszközéről, a szakításról és megszakításról. Vida Gergely kifejtette, nem kíván semmiféle olvasatot előírni olvasói számára, de ha meg kellene határoznia kötete tematikai tárgyát, akkor a felejtés játékát tudná megnevezni akként, hiszen ezekben a megszakításokban a felejtés és az emlékezés műveletei érhetők tetten, mivel az emlékezés által mindig kihagyunk és elfelejtünk valamit. Az egyes versekben már csak a felejtés és emlékezés közötti hangsúly változik Másik fontos aspektusa ennek a problematikának a szonett műfajának átértelmezésében rejlik. Mégpedig abban, hogy a hagyományosan a szerelmi költészet részeként értett versbeszéd, a szerelem létrehozásában érdekelt beszédmód a vidai költészet ironizáló tulajdonságának köszönhetően az ellenkezőjébe fordul, s a szakításban találja meg témáját s formáját. A kötetbemutató Vida Gergely kötetéhez méltóan szintén több médiumot tett szereplőjévé. A Rokokó karaoke verseinek polifon hangzásvilága nem csak a kötetről való beszélgetések során válhatott érzékelhetővé, hanem a verseknek hangot kölcsönző felolvasások és megzenésítések révén is. Bíró Enikő versmondó és a szerző felolvasásai színezték és hozták közel az érdeklődőkhöz a költeményeket, akik a kánikula, majd az azt feledtető vihar ellenére is igen szép számban voltak jelen, végül a JönVukk zenekar által előadott Vida Gergely-versek zárták a bemutatót. Ezzel a többhangúsággal és egyúttal magának a kortárs lírának több aktuális kérdését is vitató beszélgetéssel a kötetbemutató egy olyan fajta komplex találkozást kínált a közönség számára a költészettel, amelyet sok nagy múltú irodalmi társaság is méltán magáénak tudhatna. Ma tűzugrás a szabadidőparkban Dunaszerdahely. A nagy látogatottságnak örvendő Tündérkert Művészeti Fesztiválon szerdán az égszakadás miatt elmaradt a tűzugrás, de ma este a szabadidőparkban ezt bepótolják a fesztiválszer- vezők. Ráadásul a meghirdetett program bővült is, a tűzrakásnál ugyanis nem csak az Ardea verséneklő zenekar, Nagy Iván és Varga Mónika fog közreműködni, hanem Gál Tamás színművész is készül meglepetésműsorral. Tegnap Czajlik József és a budapesti Stúdió K által színpadra állított Három éj című darabot láthatták az érdeklődők a művelődési központban. Ma a tűzugrás előtt a Jókai Színház társulata mutatja be az Őszi álom című darabot, melynek főhőse egy fiatalember, aki valahol egy esős, álmos kisváros temetőjében keresi háborgó lelke nyugalmát. Holnap két órától kezdetét veszi a kézműves foglalkozás a Sárga kastély udvarán. Lesz bábelőadás, táncház, este hétkor Szevasz Színház, (jóm) Jókai Napok, Komárom: a losonciak bármilyen darabot játszanának, bizonyos szempontból élvezhető lenne „A magas és mély is egymástól érthetők...” ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS írta Lao-ce a Tao te kingben. Ez talán valamennyire illik a Jókai Napok idei évfolyamához. Mert hullámzó. Nagyon hullámzó. A színvonal. Egyszer fent, egyszer lent. Ami ebben jó, hogy van fent. Ami kevésbé, hogy van lent. Sokszor van olyan érzése az embernek egy fesztiválon, hogy kiegyenlített a mezőny - mondjuk néhány kivételtől eltekintve. És néha előfordul az is, hogy csak egy-két előadást visz magával haza. A többi feledésbe merül. Amikor megkérdeztem egyik ismerősömet - akinek ízlésében feltétlenül megbízom -,mire számíthatok a nemesócsai NEFISZ Diákszínpad előadásán, biztató választ kaptam. Ehhez képest csalódottan jöttem ki a Tűvé- tevőkről. A produkció kicsúszott a színészek kezéből, amit utólagosan annak tulajdonítok, hogy már régen nem játszották a darabot. Maga a történet elég erőlte- tettnek tűnt - de lehet, hogy csak én nem érzem Illyés varázsát. A Tűvétevők arról szól, hogy tíz ember egy órán keresztül tűt keres a színpadon, ezzel párhuzamosan fut a többi cselekmény- szál is, amelyeknek a történet törzsét kellene alkotniuk. Ezzel szemben a tűkeresési motívumból lett maga a történet, az igazi drámai cselekmény pedig csak mellékszerepet kapott az előadásban. A losonci Kármán József Színház évek óta hasonló elven működik. Az amatőr színészektől egészen szokatlan képességű játszók be vannak dobva a színházi térbe egy jó szöveggel. Az pedig A tűkeresési motívumból lett maga a történet, az igazi drámai cselekmény pedig csak mellékszerepet kapott az előadásban. a nézőre van bízva, hogy megtalálja a rendezést a darabban. Néha sikeresnek bizonyul a keresés (például a Disznójáték esetében pár évvel ezelőtt), néha pedig kevésbé. A csütörtöki előadás alatt jól meg kellett dolgoznia annak, aki találni akart valamit. Mert most igazán jól el volt rejtve. A losonciak Sóska, sültkrumplija egy két részből álló kamaradarab volt. Remek színészek, remek szöveg. Ezt így nem lehetett elrontani. Véleményem szerint ezek a színészek bármilyen darabot játszhatnának, az előadás bizonyos szempontból élvezhető lenne. Képesek atmoszférát teremteni a színpadon, hiánytalanul, a legtermészetesebb módon ábrázolják az emberi kapcsolatokat, összefüggéseket. Ha a fődíj a színészi játéknak szólna, akkor valószínűleg idén is a losonciak vinnék haza a szlovákiai amatőr színjátszás legnagyobb kitüntetését. (rozbroy) RÖVIDEN VISEGRAD HARPS - fotókiállítás Pozsony. Április 20-án négy szájharmonikás közös pozsonyi koncertjén és az azt követő workshopon készített fotókat Peter Hinter és Robert Vadász. A rendezvény szervezője a Pozsonyi Zrkadlovy háj Kulturális Központ volt. A fotókból készült kiállítást hétfőn 17 órakor nyitják meg a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének székházában. A főszereplők: Erich „Bobos” Procházka (SL), Pribojszki Mátyás (H), Törnek Kaminski (P) és Karel „Charlie” Slavik (CZ). (ú) W^ax_mgm PENGE Reszeli Ferenc: A provincia kupolája Méry Ratio, Somorja, 2006 Kétellyel, önmarcangoló kételkedéssel nemigen találkozhat az, aki fellapozza A provincia kupolája című verseskönyvet. Már az első vers, a Holdkór első versszaka is bátran jelenti ki: „Már a nyelvünk sem közös: / én már csak magyarul tudok. / Sosem is tudtam máshogy, / többé már nem is akarok.” Ä XX. század irodalmának önkínzó kérdései, identitásproblémái egy kétosz- tatú világ díszleteivé szelídültek: az egyik oldalon a tiszta, erkölcsi magaslatokon álló lírai alany található, míg vele szemben a gonosz, rossz, ellenséges világ. Nem kétséges, hogy viszonyukat az örök harc, küzdelem jellemzi: „Maholnap el kell menni: / rendet kellene tenni, / vagy mindent eltüzelni, / mielőtt eltüzelnek, / parázsló szívedre vizelnek / sisteregve a gyávák, / az eleven húsok tömegei, / a kútra mérgezni járó latrok.” (Fáradtan) Latrok, gyávák, ordasok, kártevők, sanda „hasonlesők”, áléhezők, úrhatnámok, beszarós vitézek, irigyek, embertetvek, cenkek, őshitványok, silány győztesek, árulók, aljasultak, bűnözők népesítik be a kötet lapjait. Ezek az identitások testesítik meg a világot, s ehhez mérve, egy üyen költői világban még a lírai alany kritikátlan öndicsérete sem tűnik eltúlzottnak: „Én nyüstbe köthető nem valék, / csepűt nem rágék közös sorban.” (Görénykor), „Hiteles voltál, / hordtál vízjelet, / mégsem övezett / érte tisztelet.“ (Szűzparancs), ,A gömbakác lombja eleven / még: haragzöld, mint régi zsoltár. / Evek múltán, ha emlegetnek, / mondják: szigorú, konok voltál.” (Őszebb) Sajnos ez a naiv kétosztatú, kétely nélküli világ nem teszi lehetővé egy összetett világkép megteremtését, minden erő és energia a két pólus közötti harc nyelvi megteremtésére irányul. Milyen is ez a nyelv? Egyik jellemzője a gyakori archaizálás, amely néha sikertelen, mint amikor egy versben indokolatlanul csak egyetlen szó szerepel archaikus formában, néha viszont sikeres, mint például a Posoni posztorál című „pásztoré- nek”-ben: a sikeres nyelvi megoldásokat azonban ebben az esetben Csokonai nevének és életrajzának túl könnyen vett felhasználása építi le. Egyébként is, túl sokszor hagyatkoznak a kötet versei egy-egy jelentős magyar költő nevére, vélhetőleg a hitelesítés szándékával - pedig éppen A szellem funebránsai című versben mások kapcsán elítélőleg olvashatjuk, hogy „Adyval érvelnek, a szent Arannyal, / s Petőfi Sándort szájukra veszik”. Az igazság az, hogy A provincia kupolája versei sem tartják magukra nézve kötelezőnek ezt az álláspontot. A kötet folyton visszatérő motívuma egy népies vagy inkább nemzeti vonal, amely sajnos néha önparódiába fut: „és elfogyott a sok tehénlepény, / mely azóta is ritkaság falun” (Gurmandia), ráadásul megmarad egyfajta publicisztikai szinten, s nem válik átesztetizált üzenetté, mint például az Uniós paradicsom című versben: „...mikor panaszkodik / a sok földi, csallóközi, má- tyusföldi / termelő, hogy hasztalan termel ő, / mert a boltban nyakló nélkül / messzeföldi egzotikus krumplit / vesz a sok vevő.” Nem arról van szó, hogy versben ne lehetne a társadalom hétköznapi kérdéseivel vagy politikával foglalkozni, hanem hogy ennek megfelelő nézőpontból és nyelven kell megjelennie, s nem egy XIX. századi, petőfieskedő rigmus keretei között: „Fogy a magyar? / Hát hogyne fogyna, / mielőtt végképp / összerogyna. // Tépik a nyelvét, / maiják igazát: / hadd lakjon kicsi / s még kisebb hazát.” (Magyar) Mennyivel frappánsabb, összetettebb, poé- nosabb a mellette található vers: „Jó lenne ezen a csendes nyári alkonyon ott ülni, / ahol ezen a csendes nyári alkonyon most jól ülök.” (Péter Pál napja)! Végezetül problémaként vetődött föl a számomra a kötetben „A Kiadó” utószava is, pontosabban az az állítás, amely szerint Reszeli Ferenc „magyarul írt magyar verseket”. Eszerint vannak „nem magyarul írt magyar versek” és „magyarul írt nem magyar versek” is? Bővebb kifejtést igényelne. Értékelés: »»00000000 A szerző a kritika írása idején a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Schöpflin Aladár kritikai ösztöndíjában részesül Németh Zoltán kritikai rovata
