Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-16 / 138. szám, szombat
PRESSZÓ 2007. június 16., szombat Első kávé - szeretőként Karafiáth Orsolya jegyzete 31. oldal Újra hódít az art deco Varázsoljuk otthonunkba a 30-as évek pazar eleganciáját 32. oldal J 4h 1. évfolyam 23. szám Felelőtlen éjszakák, gyötrő múlt Ha vállajuk a történteket, nem követjük el ugyanazokat a hibákat 35. oldal A „dolgozószoba-kávézókat" a második világháború véglegesen elsöpörte, s aki még írni próbált a kávéházakban, az inkább csak meg akart felelni a régi sémáknak Findzsák és meszelyek Soha nem voltam kávéházi író. Akkor is, amikor még lehettem volna, azaz amíg még voltak Pozsonyban valódi kávéházak, én pedig család nélkül lézengő, írásból, álmodozásból élő irodalmi ritter voltam, akkor is inkább borozókba, éttermekbe jártam, nem kávéházakba. TŐZSÉR ÁRPÁD Kiss József, a Nyugatot megelőző legendás A Hét szerkesztője szerint Kazinczy „findzsás” (értsd: kávés), Vörösmarty meg „meszelyes” (értsd: boros) ember volt, - én is „meszelyes” ember voltam. De meggyőződésem, hogy a huszadik század ötvenes-hatva- nas-hetvenes éveiben már a magukat „findzsásaknak“ tartó íróink is csak ritkán ittak a kávézókban kávét. A Grandba, a Luxorba, a Krymbe jártak ugyan (ezek voltak az általunk leglátogatottabb „irodalmi” kávéházak), de a fin- dzsájukban már, titokban, valószínűleg többször volt bor, esetleg vodka, mint kávé. Néhány, történelem előtti időkből itt maradt, őskövület-schrei- bert (Egri Viktort, Szabó Bélát) leszámítva valamennyien faluról jöttünk, túlságosan „népiek” voltunk ahhoz, hogy holmiféle nemesi-polgári kávésfindzsák fölött merengjünk. Duba Gyulát, Ozsvald Árpádot, Bábi Tibort, Zs. Nagy Lajost lehetetett a leggyakrabban kávézókban találni, de róluk sem hiszem el, hogy valaha is érdemlegeset írtak kávéházakban. A „dolgozószoba-kávézókat” a második vüág- háború véglegesen elsöpörte, s aki még változatlanul írni próbált az ódon tölgy- vagy márványasztalok mellett, az inkább csak meg akart felelni a patinás, régi sémáknak. (Talán Duba volt az egyeden kivétel, akit, miután nagyon korán otthagyta a gépészmérnöki főiskolát, az albérletek sivársága hajtott a kávéházakba.) Az irodalmat és egymást rongy- gyá vitatkozni, azt igen, azt még a mi időnkben is lehetett a kávéházi asztalok mellett (Bábira, Dubára, Cselényire emlékszem mint komoly vitapartnerekre), de írni, azt nem. Az a mi időnkben már más dimenziókba került: az alkotás kávé- ház-idegen lett. Máig sem tudom pontosan, hogy miért. Sejtéseim azért vannak. Az első magyar „kávéházi író” talán Mikes Kelemen volt. S azért csak talán, mert a nagy rokokó csevegő direkt módon nem úja le, hogy valaha is járt volna kávéházban, de az biztos, hogy a „kávéház” kifejezés az ő tolla által került be először a magyar irodalomba. A török Vidinben kelt nyolcvanhatodik levelében azt úja, hogy miután egy szegény (értsd: pénztelen) török harcos nem tudja eladni rabját, „Haragjában... az kávéházban viszi, ott eladja egy findzsa kávéért”. (Folytatás a következő oldalon)
