Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-15 / 137. szám, péntek
2007. június 15., péntek 4. évfolyam 23. szám KERTESZKEDO A megürült sorokba új növényeket ültethetünk A biokertben folyamatosan pótoljuk a talajtakarást Miként előzhetjük meg a paradicsom- és burgonyavész kórokozójának nagymértékű károsítását? Peronoszpóra és lisztharmat A szőlőperonoszpóra jellegzetes tünete az olajfolt a levélen (A szerző archívumából) KÖTELES GÁBOR A biozöldségesben júniusban, főleg a C sorokról, már fokozatosan szüreteljük az egyes növényeket. Fontos, hogy az egyes terméseket kellő érettségi szakaszban betakarítsuk, és ne hagyjuk elöregedni. E termékeket igyekezzünk friss állapotban elfogyasztani, de ha nem győzzük, tároljuk mélyhűtőben. A felszabadult helyre minél előbb ültessünk új palántákat, vagy vessünk utóveteményeket. Palántázható még a téli és vörösFolyamatosan pótoljuk a talajtakarást (Fotó: Hocsi) káposzta. A gyökérzöldségek közül a hónap végéig biztonsággal vethető korai sárgarépa és petrezselyem. Elkezdhetjük a fekete és fehér retek téli fogyasztásra szánt terméseinek a vetését is. A hónap folyamán kellő gondot fordítsunk a sorközök talajtakarására. Ezt legegyszerűbben kaszált fűvel biztosíthatjuk. A sorközök megfelelő takarásával elérjük, hogy:- csökken a talajkiszáradás üteme;- a fűkaszálók gyorsabban le- bomlik mint csomóba rakva;- szárazabb időben a növények jobban tudják hasznosítani a kapü- láris elevációval felemelt vizet;- jelentős mértékben serkenti a hasznos talajlakók életfolyamatait;- elősegíti a levegő nitrogénjének megkötését végző talajbaktériumok gyorsabb szaporodását. Nagyon fontos, hogy gondoljunk biokertünkben olyan helyek kialakítására, ahol megtelepedik a rovarevő varangy, esetleg a gyík, valamint a meztelen csigákat fogyasztó sün. A szerző a szepsi mezőgazda- sági iskola nyugalmazott szaktanára A napjainkra jellemző párás, meleg, változékony időjárás felettébb kedvez a károsítok és a kórokozók teijedésének. Az alábbiakban a burgonyát és a paradicsomot valamint a szőlőt támadó károsítókra hívjuk fel a kertészek figyelmét. CSERES ZOLTÁN A csapadékos, időnként túl meleg időjárás kedvez a burgonya- és paradicsomvész (Phytopthóra in- festans) kórokozójának. Már több helyen a paradicsomon és a burgonyán is észlelték a károsítás kezdeti tüneteit. Eleinte csak a levélcsúcs, leyélszél, később a teljes lomb leszárad. Ezt megelőzően a levélzet sárga foltosodása és a fonáki részen a szőlőperonoszpórához hasonló penészgyepkiverődés is a betegség jellemző tünete. A károsító gomba ugyanis a szőlőperonoszpóra közeli rokona. Ez a rokonság egyben kézenfekvővé teszi az ellene történő védekezés elveit, módszereit. Legfontosabb a megelőzés A védekezés alapfeltétele a megelőzés. A megfelelő gombaölő permetlevet még a fertőzés észlelése előtt juttassuk ki a növények lombjára. A réztartalmú szerek használata üyenkor előnyösebb, mert az erős nap hevétől a levegő oxidativ hatásától nem bomlanak fel, tartós hatásúak. Nálunk a következő készítmények engedélyezettek: Cuprocaffaro (0,6%), Cuproxat SC (0,5%), Funguran (0,5%), Kuprotix 20 DKV (1,1%), Champion 50 WP (0,7%), Kupri- kol 50 (0,7%), Kocide 2000 (0,5%). Várakozási idejük 7 nap. A szerves hatóanyagú gombaöíő készítmények is megfelelő védelmet nyújtanak a burgonyavész ellen. A kontakt hatóanyagú készítmények általában 5-7 napig szívódnak fel és 10-14 napig védenek. A fertőzésnek kedvező meleg időjárás esetén a védekezést a hatásidő lejárta előtt meg kell ismételni. A következő készítményeket használhatjuk erre a célra: Acrobat WG (0,3%) /az egészségügyi várakozási idő 14 nap/, Altima 500 (0,06%) /14 nap/, Bravo 500 (0,5%) /14 nap/, Casoar (0,3%) /14/, Curzate M (0,3%) /14/, Dit- hane DG (0,3%) /7/, Mancosan 80 WP (0,3%) /14/, Novozir MN 80 (0,3%) /!/, Electis (0,3%) /14/, Folpan 80 WDG (0,3%) /10/, Galben M (0,3%) /14/, Melody Fit 69 WP (0,3%) /14/, Rido- mil Gold MZ 68 WP (0,4%) /21/, Polyram WG (0,3%) /7/, Tanos (0,1%) /14/, Tatoo (0,6%) /14/. Ajánlatos a permedéhez tapadásfokozóként Agrovitalt (0,025%) vagy Silwet L 77 (0,01%) készítményt keverni. Száraz időben a burgonyavész nem támad Burgonyavész a száraz, meleg időjárás esetén nem támad. Annak érdekében, hogy a védekezés sikeres legyen, a paradicsom és a burgonya teljes lombozatát védjük, azaz permetezzük. Ezeket a védekezéseket természetesen kombinálhatjuk a burgonyabogár elleni védelemmel és a levéltrágyázással is, kivéve a réztartalmú permetszereket. A szőlő növényvédelme A csapadékos, párás, meleg idő kedvez a peronoszpóra és a lisztharmat kialakulásának. Helyenként a sűrű állományokban már megtalálhatók a peronoszpórára jellemző olajfoltok a levélen és a lisztharmatos fürtök. Megfelelő védelmet egyrészt a rendszeres permetezéssel, másrészt a zöldmunkákkal érhetünk el. A szellős, kacsoktól, felesleges levelektől megfelelően megszabadított tőkéken hamar megszárad a levél, a fertőzés robbanásszerű felszaporodását ezzel könnyen hátráltatni tudjuk. A vegyszerek alkalmazásánál a tünetek megléte esetén részesítsük előnyben a felszívódó szereket, és lehetőleg váltogassuk az alkalmazott készítményeket. Nálunk a következő vegyszerek engedélyezettek: Acrobat MZ (0,25%), Ahette Bordeaux (0,4%), Cabrio Top (0,2%), Curzate Gold (0,25%), Discus (0,03%), Eclair 49 WG (0,05%), Forum FP (0,2%), Hattrick WG (0,3%), Melody Combi 43,5 WP (0,25%), Mikai M (0,3%), Quad- ris (0,1%), Ridomil Gold MZ 68 WG (0,25%), Shavit 71,5 WP (0,2%), Tanos 50 WG (0,04%), Tato 50 WG (0,025%). Értékes tulajdonságuk, hogy a legkritikusabb időszakban, az intenzív hajtásnövekedésben is jól védnek a felszívódó képességüknél fogva. A legújabb hatóanyagcsoportot a sztrobilurinok képezik. Ide sorolható például a Cabrio Top (0,2%), Discus (0,03%), Eclair 49 WG (0,05%), Quadris (0,1%), vagy a Zato 50 WG (0,015%). Ezek a készítmények jó hatással bírnak a lisztharmat és a szürkepenész ellen is. Használatuk a legkritikusabb időszakban, tehát a virágzástól a fürtzáródásig legfeljebb háromszor ajánlott, kijuttatásuk blokkban javasolt. A kritikus periódusok előtt és után kontakt szereket használjunk. Ilyen például a Delan 700 WDG (0,05%), Dithane M Neo Tec (0,3%), Mancosan 80 WP (0,3%), Novozir MN (0,3%), Eu- paren Multi (0,15%), Folpan 80 WDG (0,2%), Poíyram WG (0,3%). Választhatunk továbbá az előbb említett réztartalmú per- metszerek közül is. A szőlőlisztharmat az utóbbi években már többször megtréfálta a termesztőket. A kórokozó gombatelepei könnyen felismerhetők jellegzetes, taplógombára emlékeztető szaguknál fogva. A betegség kifejlődésének fő időszaka május közepétől július közepéig tart. Ilyenkor kell használnunk főleg a speciális, felszívódó készítményeket. Ilyen például a Bumper 25 REC (0,02%), Domark 10 EC (0,025%), Falcon 460 EC (0,03%), Hattrick WG (0,2%), Horizon 250 EW (0,04%), Punch 10 EW (0,03%), Rubigan 12 EC (0,02%), Shavit F 71,5 WP (0,2%), Systhane 12 EC (0,02%), Topas 100 EC (0,025%),Topsin M 70 WP (0,08%), Vectra 10 SC (0,03%). A takácsatkák kártétele a nem, ill. nem megfelelően védett területeken szembetűnően erős. A kártevő tömeges felszaporodása ellen használjunk speciális atkaölő készítményeket, üyen például az Omite 30 W (0,1%) stb. Több helyen a sok csapadék miatt felhalmozódott az aktív kalcium. A nedves talajban kevés az oxigén, magas a növényben a foszfáttartalom, az edénynyalábokban így akadályozva van a vas szállítása, ezért a klorózis, vagyis a sárgulás tünetei jelentkeznek. Ilyenkor ajánlatos speciális levéltrágyát alkalmazni, ilyen például a Dissolvine Fe (51/ha) stb. A szerző növényvédelmi szak- tanácsadó MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta ___________Árfolyam Valuta__________Árfolyam EM U-euró__________34,314 Lengyel zloty_________8,969 An gol font_________50,764 Magyar forint (100) 13,568 Cs eh korona______ 1,200 Horvát kuna_________4,667 Bo lgár leva_________17,542 Román lej__________10,542 Ja pán jen (100)______20,973 Svájci frank_________20,729 Ka nadai dollár_______24,164 USA-dollár_________25,797 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 33,31-35,31 24,98-26,64 1,18-1,24 12,93-14,23 OTP Bank 33,40-35,14 25,03-26,41 1,17-1,23 13,09-14,09 Postabank 33,35-35,27 25,00-26,60 1,17-1,23 11,77-15,37 Szí. Takarékpénztár 33,41-35,12 25,07-26,39 1,16-1,23 12,96-14,18 Tatra banka 33,41-35,19 25,09-26,43 1,17-1,23 13,04-14,12 Dexia Banka 33,42-35,21 25,13-26,47 1,17-1,23 13,22-13,92 Általános Hitelbank 33,40-35,18 25,08-26,42 1,16-1,23 13,11-14,11 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Kezdje egészségesen a hetet! Mit olvashatnak az Új Szó hétfőn megjelenő című mellékletében? • Reménysugár a sclerosis multiplexben szenvedőknek • Amikor az egész test viszket... • Ne hízza vissza! • Biztos és bizonytalan módszerek a narancsbőr ellen • A test mindig jelzi, ha valami nincs vele rendben • Egészség és étkezés... • Gyümölcs gyermekeknek - ingyen? Keresse az Új Szót az újságárusoknál! VASARN Párizsban szép a nyár Befektetési társaságok tündöklése és bukása Sládkovic dj esete a dióval'7 M Csökken a magyarok aránya í Somi Panni vallomásai „Fáj minden tagom!" Gyógynövényekkel a reumás bántalmak ellen Két Delon, párban Pár nap, amely felkavarta Cannes-t Csütörtöktől már az újságárusoknál Ha érdekli... ■h hová ne fektesse be semmiképp ■ megtakarított pénzét, s hová inkább igen... ^ miért tart olyan sokáig a százdi templom ■ restaurálása... mit vall az életről Somi Panni, a dél-indiai ■ templomi tánc magyarországi meghonosítója.. ^ hogyan küzdhetünk hatásosan a reumás ■ bántalmak ellen... % és hogy mi mindent nyerhet a Vasárnap ■ nyári előfizetői versenyével... ... elolvashatja a Vasárnapban!