Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-09 / 132. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 9. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ awwSiiM OROSZ SAJTÓ Áttörésként értékelte egy moszkvai lap az orosz elnök amerikai kollégájának tett ajánlatát egy azerbajdzsánt radarállomás közös használatára. „A gabalai radarállomás közös használata célszerűtlenné tenné új rakétavédelmi egység építését Csehországban és Lengyelországban. Egyúttal megnyugtatná Európát” - fejtegette a Komszo- molszkaja Pravda, megjegyezve, hogy az amerikaiak régóta tervezték néhány saját radar telepítését (az Iránnal szomszédos) Azerbajdzsánban. El kell dönteni, mi a jobb: folytatni a marakodást, vagy közös rakétapajzsot létrehozni” - írta a lap katonai elemzője. HÉTVÉG(R)E Gordiuszi csomó A kormánynak és az ellenzéki pártoknak nem kellett hozzá egy egész év sem, és sikerült eljutniuk a teljes el- hülyülésig. Míg az elmúlt hónapokban még azt gondolhattuk, hogy értelmetlen, esztelen, esetleg morbid ötletekkel csak a kormánypártok, s leginkább a Smer tud előállni, azóta meggyőződhettünk az ellenkezőjéről. NAGY ANDRÁS A héten az ellenzéki SDKÚ tartott egy sajtótájékoztatót, ahol Robert Ficót gyakorlatilag azért kritizálták, mert nem hajlandó komolyan hozzányúlni a reformokhoz, melyeket az előző kormány hajtott végre. Dzurindáék fontosnak tartották megjegyezni, hogy bár nekik valójában örömöt okoz, hogy Fico mégsem tesz tönkre mindent, ahogyan azt a választások előtt tervezte, ám emlékezni kell arra, hogy nem ezt ígérte választóinak. Ezért - ha nem akarja a hazug politikus bil- logát magán viselni, s nem akarja becsapni választóit - valósítsa meg választási ígéreteit, s ne a jobboldali pártok által elért eredmények mutogatásával csillogjon. Meg ne nyúlja le az ő politikájukat, mert akkor mi marad nekik? Természetesen a miniszterelnöknek esze ágában sem volt a héten az ilyen botorságokra reagálni. Helyette azzal gyanúsította meg az ellenzéket, hogy szabotálni kívánja az ország szárnyaló gazdaságát, azzal a javaslattal, hogy az eddigi 19-ről 17 százalékra kellene csökkenteni a jövedelemadót. A miniszterelnök mindenkinek a tudtára adta, hogy változás nem lesz, a bejövő adóbevételekre most azonnal van szüksége, hiszen hosszú még a kielégítetlen szavazói csoportok listája, akiknek adni kell valamit cserébe a szavazatukért. Jól gondolja a miniszterelnök, nemhiába az ország legnépszerűbb politikusa. Közben egy igazi gordiuszi csomót kell közösen átvágnia a rendőrségnek, valamint az ügyészségnek. Hosszas várakozás' után Szlovákiának végre sikerült elkapnia egy terroristát, pontosabban akkor sikerült elkapnia, amikor már el akarta hagyni az országot. S bár évek óta készültek az ilyen helyzetre, most lehet, hogy simán el kell engedni azt a személyt, akinek köze lehet a 2001. szeptember 11-i merényletekhez. A nemzetközi és szlovák jog szerint Mustafa Labsit nem adhatja ki Szlovákia Algériának, mivel ott minden valószínűség szerint halálra ítélnék. Viszont mivel nálunk nem követett el semmit, s más, enyhébb ítéletet ígérő ország egyelőre nem jelentkezett érte, valószínűleg nálunk fog maradni. A jövőben pedig esetleg még oktathat is, ha valakinek alapismeretekre lesz szüksége mondjuk gépeltérítésből, vagy bombagyártásból. De az is elképzelhető, hogy gyrosbüfét, esetleg éttermet, vagy mondjuk teázót nyit majd valahol a pozsonyi sétálóutcák egyikén. Biztos egy ideig teltházzal üzemelne. A cégnéven most nem kezdenék el gondolkodni, mert csupa morbid dolog jut az eszembe. Áhogyan valószínűleg neki is. S bár amikor ezt a cikket írom, még nem biztos a győzelem, mégis előre szeretnék gratulálni Vladimír Meciamak ahhoz, hogy pártja 16. évében újra őt válaszotta elnökének. Ez azért igazán ritkaság. Hogy még ne legyek annyira biztos magamban? Szlovákiában kevés biztosabb dolog van annál, minthogy Vladimír Meciar marad a HZDS elnöke. Mert ez egy életre szóló kapcsolat. Erre mérget vehet. Az USA és a Vatikán eltérő álláspontot képvisel a nemzetközi konfliktuskezelés kérdésében Német pápához zarándokol az amerikai elnök MT1-HÁTTÉR George Bush amerikai elnök hétvégén esedékes vatikáni látogatása új fejezetet ígér a vüági és az egyházi „szuperhatalom” nagy hagyományokra visszatekintő, de súrlódásoktól, érdekütközésektől sem mentes viszonyában. Irak tragédiája felszínre hozta a Szentszék és Washington értékrendjének, biztonsági és konfliktuskezelési filozófiájának mélyebb eltérését, egyben megosztó hatását a nemzetközi közösségre. A pápaság már az első öbölháború idején nyomatékosan állást foglalt az erő alkalmazásának bármely formája és a háború ellen. A legutóbbi öbölháború kapcsán, amely a Szaddám Huszein-féle Irak ellen folyt, ugyanez volt az eset. Amikor II. János Pál bírálattal illette az ifjabb Busht és az iraki háború melletti elkötelezettségét - mutattak rá vatikáni illetékesek - ezt azért tette, mert úgy látta, hogy a katonai intézkedésekre ott beruházott pénzeket jobban lehetett volna hasznosítani a fejlesztést serkentő programokban. Az I. világháborúban a pápaság a tengelyhatalmakra támaszkodott. Sajátos módon támogatta az orosz- országi februári és októberi forradalmat abban a reményben, hogy befolyása alá vonja az ortodox egyházat, és rajta keresztül „katolicizálja” Oroszországot. Amikor ez nem sikerült, kommunistaellenes irányvonalat választott, igyekezett akadályozni Németország meggyengítését, amelyen az antanthatalmak fáradoztak. Ezzel együtt járt az európai fasiszta diktatúrák támogatása. XI. Pius pápa 1930- ban kommunistaellenes keresztes hadjáratot hirdetett, ez az irányzat 1937-ig tartott. Velejárt olyan fejlemények támogatása, mint Abesszínia olasz lerohanása, a spanyolországi fasiszta államcsíny, a német csapatok újbóli bevonulása a demilitarizált Rajna-vidékre, a Saar-vidék és Ausztria bekebelezése Hider által. Mindez nem jelentette, hogy a Vatikán elhanyagolta volna az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatokat. Korabeli sajtócikkekből az derül ki, hogy XII. Pius, aki 1939-től 1958-ig ált az egyházi állam élén (előtte több éven át vatikáni nunciusként teljesített szolgálatot Berlinben), a n. vüágháborút a Szovjetunió elleni egyesült fellépés eszközének tekintette. A Háá- rec című izraeli lap 2006. január 15-én megírta egy hajdani amerikai hírszerző tiszt újkeletű bírósági tanúvallomása alapján, hogy annak idején Giovanni Battista Mon- tini bíborosnak, a Vatikán helyettes államtitkárának (miniszterelnök- helyettesnek), aki aztán 1963-tól másfél évtizeden keresztül uralkodott VI. Pál pápaként, „köze volt német háborús bűnösök Dél-Ame- rikába menekítéséhez és a nácizmus áldozataitól rabolt javak tisztára mosásához”. A titkosított tanú- vallomás 2005 decemberében rejtélyes úton jutott az izraeli lap birtokába. XII. Pius az Eisenhower-Dulles- féle koncepciók híve lett, az 1949 júliusi dekrétum tanúsága szerint átvette a hidegháborús vonalat. Halála és Angelo Giuseppe Roncal- li bíboros - XXIII. János néven történt - pápává választása után, 1958-tól némileg enyhült Washington hidegháborús aktivitása, és ezt az irányzatot a Szentszék is elfogadta. Az új pápa ellenezte az atomfegyver-kísérleteket, egyáltalán az atomfegyver alkalmazását, a szocialista országokhoz való közeledés jegyében pedig eljutott a Kubai Köztársaság diplomáciai elismeréséig. AII. vüágháború után a Vatikán központi apparátusában jelentősen megnőtt az amerikai papság befolyása. A 80-as évek közepén az amerikai katolikus egyház számított a világon a leggazdagabbnak, befolyása ennek megfelelően meghatározó volt a Szentszéknél. A Vatikán képviselője 1971-ben Moszkvában aláírta az atomsorompó-szerződést, a Szentszék ott szerepel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet életre hívó 1975-ös Helsinki Záróokmány aláírói között, de azon államok között is, amelyek üdvözölték a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról, illetve csökkentéséről szóló amerikai-szovjet (orosz) SALT-START megállapodásokat. A pápaság talált magában elég bátorságot és bölcsességet a tenorizmus elleni harc bonyolult témakörében való állásfoglalásra. XVI. Benedek pápa - nem említve az Egyesült Államokat - 2006. december 12-én kelt üzenetében hangsúlyozta, hogy az államoknak erkölcsi korlátokat kell kitűzniük a terrorizmus elleni küzdelmükben. Nemzetközi visszhangot keltett a pápának az az állásfoglalása, hogy „soha nem igazolható egy olyan háború, amelyet Isten nevében vívnak”. Békeüzenetében XVI. Benedek elismerte, hogy a terrorizmus elleni harc nehéz erkölcsi dilemma elé állítja a kormányokat, de felszólította őket, gondolkozzanak el azon, miként őrizhetik meg az egyensúlyt az alapvető értékek és a belbiztonsági szükségletek között. Tartalmazott a 2006. decemberi üzenet egy olyan megállapítást is, miszerint egyes államok atomfegyver birtoklása iránti igénye „az erős hidegháborús szorongások korszakába veti vissza az emberiséget”. ____________________ KOMMENTÁR Ko molyan gondolják LAKNER ZOLTÁN A miniszterelnök kabinetfőnöke szerint a kormánypártok vezetői a minapi négy és fél órás találkozójukon nem vitatkoztak, hanem az elmúlt év eredményeit tekintették át. Némi iróniával megjegyezhetnénk: az eredmények leltározásához aligha volt szükség 270 percre... Már csak ezért is valószínűbb, hogy „a kormányzás soron következő lépéseinek áttekintése” (a hivatalos közlés másik része) fedőnév alatt a koalíciós vita folytatódott. Az MSZP és az SZDSZ megszólalói most nem üzengettek egymásnak a sajtóban, ám az tény, hogy fennakadtak néhány kérdésen, leginkább az egészségbiztosítás reformján. A feszültséget élezni nem kívánó mondatok arra utalnak, hogy a koalíció pártjai elsősorban a közös megoldást keresik, de ettől még az ellentéteket nehéz lesz feloldani. Az egészségügy kérdésében „a helyzet fokozódik”. Eddig csak az SZDSZ koncepciója volt az asztalon, így valószínűnek tűnt, hogy a szocialisták, ha kénytelen-kelletlen is, de elfogadnak egy ezen alapuló megoldást. Ám tavaszra végül összeállt az MSZP szakértői csapata, amely kidolgozta a párt saját koncepcióját. Az alapbiztosításban nem versengenének a magánbiztosítók, s területi ellátásszervezők jönnének létre. Beléphetnének a versenybe az üzleti szereplők, csak másutt és másképp, mint a liberális párt javaslata szerint. Vannak tehát közös pontok, most mégis nehezebben elképzelhető, miképp lehet „átlagolni” a koalíciós partnerek elképzeléseit, mint akkor, amikor még csak egy javaslat volt, s a nagyobbik partner csupán nyesegetni akarta annak ágacskáit. E vitában az a szép, még ha szokatlan is ez a kifejezés a politikát illetően, hogy ez valódi elvi vita. Elv és érdek persze sosem válik el egymástól a politikában, de jelen esetben az MSZP álláspontja szociáldemokrata, míg az SZDSZ-é következetesen piacpárti liberális. Ez némileg tisztítja azt az ideológiai zűrzavart, ami uralja a magyar politikát, s amelyben nem azért kerülnek egymás mellé pártok (vagy távolodnak el egymástól), mert annyira pragmatikusak, vagy, mert annyira bátran felülemelkednek az ideológiai kötöttségeken. Hanem azért, mert alapvetően a történelmi konfliktusvonalak jelölik ki a pártok helyét. Félreértés ne essék: a történelmi konfliktusok politikai szerepe fontos, csak sok esetben felülírnak más lényeges kérdéseket. Ha ezek a bizonyos történelmi viták nem volnának oly nagyon erősek, akkor abban a kormányzati ciklusban, amelyben a közszolgáltatások átfogó reformja a domináns kérdés, az MSZP és az SZDSZ talán nem is kormányozhatna együtt. Hiszen jelentősen eltérő elképzeléseik vannak e struktúrák működtetéséről. S immár aktuális kérdéssé vált: továbbra is együtt kormányoznak-e? Mintha a szocialisták nem számolnának azzal, hogy az SZDSZ komolyan fontolgatja a koalícióból való kilépés lehetőségét. Valószínűleg nem ez a liberálisok „kedvenc” forgatókönyve, de úgy tűnik, komolyabban gondolkodnak rajta, mint amikor személyeken és posztokon kaptak össze a szocialistákkal. Kockázattal járna számukra ez a húzás, de az SZDSZ abban a reményben mondana le a hatalomról, hogy választói értékelnék elvi szilárdságát, s ezt egy későbbi választáson a korábbinál nagyobb szavazataránnyal honorálnák, végső soron növelve a liberális párt befolyását. Tegyük hozzá: a koalíció felbomlása távolról sem az egyetlen lehetséges kimenetele a mostani vitának, talán nem is a legvalószínűbb. Az meg szinte biztos, hogy a koalíció vége nem vezetne (automatikusan) előrehozott választáshoz. Június végére kiderülhet, hogy a szerző következő kommentárjának a kisebbségi kormányzás kérdésével kell-e foglalkoznia. A szerző magyarországi politológus _______________ FIGYELŐ Elmarasztalták Kínát Kína elutasította azt az amerikai képviselőházi határozatot, amelyben az amerikai törvényhozók felszólították Pekinget, hogy gyakoroljon nyomást Szudánra a dárfúri konfliktus ügyében. Kína szerint az amerikai felszólítás helytelen módon kapcsolja össze a kérdést a jövő évi pekingi nyári olimpiai játékokkal. A Szudánban 2003 óta dúló darfúri etnikai konfliktusban több mint 200 ezer ember halt meg, két és félmillió pedig földönfutóvá vált. Kína, amely Szudán olajexportjának kétharmadára vevő, fegyvereket, katonai repülőgépeket ad el az afrikai országnak, és - az ENSZ Biztonsági Tanácsában meglévő vétójogával élve - mindeddig megakadályozta, hogy a világszervezet békefenntartó erőket küldjön a dárfúri térségbe a szudá- ni kormány egyetértése nélkül. Az amerikai képviselőház olyan határozatot fogadott el, amely felszólította Kínát: függessze fel Szudánnal ápolt gazdasági és katonai kapcsolatait mindaddig, amíg az nem tesz eleget az ENSZ elvárásainak. „Kínának következetesen, az olimpiai elvekkel összhangban kellene eljárnia, őrizve az emberi méltóságot Dárfúrban, Szudánban és szerte a világon” - áll a washingtoni képviselőház határozatában. Egyesek korábban ennél is keményebb megfogalmazást javasoltak: szerintük a pekingi olimpia bojkottját is kilátásba kellett volna helyezni. Csiang Jü (Jiang Yu), a kínai külügyminisztérium szóvivője leszögezte a tárca honlapján olvasható nyilatkozatában: az amerikai határozat, „figyelmen kívül hagyva Kína építő szellemű erőfeszítéseit a dárfúri üggyel kapcsolatban”, ok nélkül marasztalja el Pekinget, próbálja meg összekapcsolni a kérdést az olimpia ügyével, és beavatkozást jelent Kína külpolitikájába. (MTI/AP) ([ubomír Kotrha karikatúrája
