Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-05 / 103. szám, szombat

12 Szalon ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 5. www.ujszo.com m Könnyű zenei expressz-szalon SZELLEMVASÚT A Zeneexpressz (egykoron Fásy Mulató) a Magyar ATV mindmáig legnézettebb műsora, mi több, kvázi Csillagrombolóként funkci­onál a televíziózás kozmikus vég­telenében. Külön bejáratú Darth Vadere, Fásy Ádám immár ötödik éve egyengeti a hozzá leghűsége­sebb előadóművészek sorsát, akik produkcióik segítségével hétről hétre megreformálják a dadaiz­mus fogalmát. Előző összefogla­lónk sikerén felbuzdulva további öt fellépő, végül a Mester maga is bemutatásra kerül. Ľ amour Ha a L’amour együttesre terelő­dik a szó, a legmerészebb műértő is hajlamos kicsorbítani azt a bizo­nyos kritikus élt, mellyel egyéb esetben véres sebeket ejt a mulatós műfaj képviselőinek lelkében. Vall­juk be, az ember nem szívesen pac­kázik olyan előadókkal, akik első blikkre kísértetiesen hasonlítanak Pataky Attila képzeletbeli aranyla­kodalmának meghívott vendégei­re. Bár figyelembe véve, hogy a formáció két frontembere a Didi és a Muki művésznevet viseli, vala­mint hogy pusztán öltözködési szokásaik alapján bármelyik po­rondmester hároméves szerződést tolna az orruk alá, e sorok írója máris nagyobb bátorsággal nyüat- kozik róluk. A formáció tagjai leg­inkább azzal lopták be a magam és - feltehetően - milliók szívébe, hogy elsőként írtak dalt a műsor műfajteremtő mindeneséről, Fásy Ádámról... Durván megcáfolva ez­által egyesek abbéli meggyőződé­sét, hogy a parasztlagzi, a szüreti bál, valamint a személyi kultusz teljességgel összeegyeztethetetlen fogalmak. Amennyiben egy apoka­liptikus pillanatunkban olyannyira eluralkodik rajtunk a kétség- beesés, hogy életünk utolsó ments­várát a L’amour szövegeinek kive- sézésében látjuk, védjegyszerű stí­lusjegyekre bukkanhatunk: ha szö­vegkönyvenként minimum ötven alkalommal nem akad meg sze­münk a „sukár cigánylány” kifeje­zésen, biztosak lehetünk benne, hogy az árus alaposan rászedett bennünket a józsefvárosi piac le­mezbörzéjén. Piás Nővérkék Többnyire nem hiszek a politikai jellegű összeesküvés-elméletek­ben, ám képtelen vagyok rá, hogy ne vonjak párhuzamot mulatós slá­gereket dalolászó kórházi alkalma­zottak feltűnése és egy egészség- ügyi miniszter váratlan lemondása között. Azért Molnár Lajos védel­mére szolgáljon, hogy egy ilyen ha­tósugarú zenei töltetű atomfegyver még talán magát Winston Chur- chillt is visszavonulásra kénysze­rítette volna. Számtalanszor elgon­dolkodtam, egyszerű földi halan­dóként miként tudnék hasonló mértékű megrökönyödést előidéz­ni azok soraiban, akik nem csupán a Magyar Értelmező Kéziszótárból ismerik a „színvonal” kifejezés je­lentését. No mármost, a következő eredményre jutottam: Ha magam mellé vennék két cirkuszi törpét, és együtt fél üveg padlizsánkrémnek öltözve operaáriákban dalolnánk el egyes végbélkúpok kémiai ösz- szetételét, akkor újdonsült csapa­tunk esetlegf!) rászolgálna, hogy egy lapon emlegessék a Piás Nővér­kékkel. Bár félek, ez sem lenne ele­gendő, hogy eltereljük róluk a nagyközönség figyelmét. A két hölgy ugyanis fellépései során elő­szeretettel villantja ki bájait, dacára annak, hogy ezáltal félreérthetet­len hadüzenetet küldenek a na­rancsbőr elleni kozmetikumok for­galmazóinak. Pusztító mértékű vonzerejük ellenére még egyetlen férfimagazin sem kereste fel a Nő­vérkéket, pedig a jóisten is arra te­remtette őket, hogy fehémeműs posztereik bolgár kistérségi laka­tosműhelyek falát díszítsék. És ha már itt tartunk: a balkáni államok­kal való jobb kapcsolat kiépítése, valamint a színpadkép egzotiku- sabbá tétele végett fellépéseikre egy kucsmás medvetáncoltatót is szerződtethetnének. Főként mert senkinek nem tűimé fel, hogy az il­lető nem az együttes tartozéka. Bunyós Pityu Bunyós Pityu a kiégetett kockás abrosz, a vaddisznóbőr falvédő és a traubiszódás flakonban kuksoló műanyag tölcsér mellett az anti- urbánus életérzés negyedik jelen­tős státusszimbóluma. Ha nem tudnánk, hogy művészi átszelle- mülését megelőzően Szikora Ist­vánnak hívták, és az ökölvívás terü­letén próbálta véghezvinni az ön­megvalósítás folyamatát, könnyen hihetnénk, hogy négy évvel ezelőtt egy kozmikus hurkatöltőből jött vi­lágra. Mivel hősünk karakteres arc­vonásaival önkéntelenül is a kőmű­vesek és a szobafestők képzeletbeli védőszentjét idézi, az underground státusból nem igazán sikerült kitör­nie. Valahol mélyen azonban pislá­kol bennünk a remény, hogy egy napon fröccsöntött kicsinyített má­sa ott himbálózik majd minden kombájn- és traktortulajdonos slusszkulcstartóján. Ennyit a legen­dáról, nézzük hát az előadómű­vészt! Szövegírói munkássága bi­zarr átmenetet képez az apolli- naire-i szürrealizmus és egy hetve­nes éveit taposó anonim alkoholis­ta által képviselt presszóköltészet között, bár az esetek túlnyomó többségében előbbi csak elhanya­golható mértékben érvényesül. Mellesleg színpadi mozgásában is mesterien vegyíti a csűrdöngölőst egy kiöregedett örvös medve tánc­lépéseivel. Fellépései során nem győzi hangsúlyozni közönsége iránti szeretetét, az első sorokban állókat néha-néha akaratukon kí­vül is megáldja a homlokáról lezú­duló keserédes szenteltvíz egy-egy kósza cseppjével. Aradszky László Bármennyire merészen hangzik is elsőre, azt hiszem, nem túlzás az állítás, mely szerint a 60 éven felü­li női lakosság körében XVI. Bene­dek pápát követően Aradszky László a legnépszerűbb celebritás. Ha akad olyan nagymama, aki - akár saját sérvműtétje közben - képtelen lenne elénekelni a Nem csak a húszéveseké a világ című alapmű refrénjét, akkor unokái szülte biztosak lehetnének benne, hogy nagyapjuk annak idején egy mesterien álcázott ufonautát vitt az oltár elé. A korosztály rajongá­sát László részben említett világ­slágerének köszönheti, részben pe­dig annak, hogy rájött: a bulémiás óvodás-imidzs műidig szeretetet ébreszt a pacemakeres női szívek­ben. Ezenkívül a művész úr nagy hangsúlyt fektet színpadi megjele­nésre is: példának okáért mereven elzárkózik az olyan sportzakó vise­letétől, melyre fél óra leforgása alatt ötszáznál kevesebb méh száll­na rá virágporgyűjtési célzattal. Számára létfontosságú, hogy meg­köszönje a koncertlátogatók rajon­gását, ezért kis létszámú közönség esetén - mit sem törődve vele, hogy tettéért életfogytig tartó őri­zetet érdemelne az ízlésrendőrség fogházában - minden egyes jelen­levővel kezet fog. A jó Laci betyár A Fásy Mulató művészeinek jel­legzetessége, hogy remekül felis­merik a színpadi megjelenésben rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, márpedig Marilyn Manson óta tud­juk, hogy egy megfelelően bizarr imidzs már önmagában garancia a lemezeladások megduplázására. A műsorban fellépett már rokkant- nyugdíjas rodeócsillag (Az Öreg Cowboy), mexikói pöfeteggomba (Teki Lala) kibernetikus dzsigoló az Androméda-ködből (Bogdándy Jenő), szentimentális lelkületű pa­pucsállatka (Klemy), és megérke­zett Laci betyár is, a 21. századi ma­gyar valóságválasza Rózsa Sándor­ra. Bevallom töredelmesen, hason­szőrű előadók esetében sosem hagynak nyugodni az illető művész múltjával kapcsolatos megválaszo­latlan kérdések. Pl. nem lepődnék meg, ha Laci betyár biográfiájában az alábbi sorokkal találkoznék: „Ti­zenhárom éves koromig túzokok neveltek fel, ám mikor bajszom pelyhedzeni kezdett, kitaszítottak maguk közül.” A szokatlan megje­lenés ellenére Laci betyár e sorok írójának lelki demizsonját rendsze­resen megtölti a szimpátia musli­cáktól hemzsegő parasztborával. Ez azért különös dolog, mert előző­leg nem tudtam senki iránt rokon- szenvet érezni, aki feltűnően emlé­keztetett egy Usztics Mátyás által szervezett disznóvágás tiszteletbeli bölléijére. A művész úr zenéjében is hagyománytisztelő magatartást tanúsít. Dalszövegei többnyire az élet habzsolásáról szólnak, ám megfogalmazza a mulatós monda­kör összes diabolikus figurájával (lásd: asszony, anyós) kapcsolatos aggályait is. Énekstílusa azonban korántsem mindennapi, bennfen­tesek szerint a tüdejéből kiáramló dohányfüstből a bajszán elhelyez­kedő pörköltmolekulák segítségé­vel képez énekhangot. Fásy Ádám Ha valaki egyszer könyvbe fog­lalja a magyar média történetét, va­lamint annak meghatározó karak­tereit, könnyen elképzelhető, hogy Fásy Ádám címszó alatt a követke­ző definíciót találjuk majd: „mű­sorvezetőnek látszó kerekded tárgy.” Kétségtelen tény, hogy Ádám sajátos stílusa számos televí­ziós kollégája fejében képez neon­fényben úszó kérdőjeleket, de ez korántsem indokolja a kegyetlen bánásmódot. E sorok humánus le­jegyzője pl. ekképpen módosítaná az említett fiktív definíciót: műsor­vezetőnek látszó pecsétgyűrűs pézsmapocok. Joviális külsejét el­lensúlyozandó, Ádám a képernyő előtt mindig ügyel rá, hogy öltöz­ködésével komoly ember benyo­Bunyós Pityu mását keltse... Igaz, harsányabb öltönyeivel még így is helyrehoz­hatatlan kárt tehet egyes kevésbé strapabíró készülékek képcsövé­ben. Mivel Fásy Mesterhez képest Micimackó maga a balástyai rém, vélhetőleg igen kevés rosszakarója van. Egyetlen ellensége talán a re­torika, mely megtestesülése ese­tén lefejezős videókkal tiltakozna Ádám nyüvános konferanszai el­len. Végezetül szólnom kell a Mes­ter színpadi performanszait ért alaptalan rágalmakról: énekszóla­mait bizonyítottan ő maga dalolja el, bár rosszmájú kritikusai szerint az egykori osztrák világsztár, Falco - halálos ágyán rögzített - rappelésére tátog rá műsorról mű­sorra. (nausea)

Next

/
Thumbnails
Contents