Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-05 / 103. szám, szombat

6 Fókuszban: anya nélkül ÚJ SZÓ 20Ö7. MÁJUS 5. www.ujszo.com Átlagosan négy évet töltenek a gyermekotthonokban Több ezren élnek intézetben ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Jelenleg 7625 olyan gyermek van Szlovákiában, akik úgyneve­zett helyettes családokban nevel­kednek, vagyis akit pótszülők, ne­velőszülők nevelnek, vagy gyámsá­gi felügyelet alatt állnak - derül ki a munka-, szociális- és családügyi minisztérium által közzétett ada­tokból. Tavaly 336 gyereket fogad­tak örökbe, vagy kezdődött meg esetükben az örökbefogadási eljá­rás, ez 65-tel több, mint 2005-ben. 1144 gyermek került pótszülői gon­dozásba, őket nem a szülők, hanem más családtag neveli. A 2005-ös év­hez képest ez a szám 436-tal nőtt. 365 gyereket vettek magukhoz a múlt évben nevelőszülők, 2005- ben 480-at. Tavaly ez a szám való­színűleg azért is csökkent, mert 2006 januáijától a törvény értel­mében a pótszülői gondoskodás alatt álló kiskorú gyerek állami tá­mogatásra jogosult. Gyámsági fel­ügyelet alá tavaly 179 gyermek ke­rült, öttel több, mint az előző év­ben. A minisztérium adatai szerint tavaly év végéig összesen 5783 gyermek élt intézetben. Közülük 4709 gyermekotthonban, 606 javí­tó-nevelőintézetben és 468 gyerek szociális intézetben (ide tartoznak a beteg gyerekek ápolását végző központok, a válságközpontok, vagy a drogelvonó központok is). Az ország 98 gyermekotthonában a tavalyi év során 1377 gyereket he­lyeztek el, 321-en azonban vissza­tértek a családba, 173-at örökbe fo­gadtak, 134 gyermek pótszülők­höz, 61 pedig gyámsági felügyelet alá került. A gyermekotthonban töltött idő ádagosan négy év és egy hónap, (sán) Támogatás a pótszülőknek 2006 januáijától állami támogatás jár a pótszülői nevelésért. Az első alkalommal a pótszülő a gyermek ruházkodására, higiéniai szükség­leteire, bútorokra stb. 9290 koronát kap, majd havonta 3490 koronát. Ha szellemileg vagy fizikailag sérült, beteg gyermekről gondoskodik a pótszülő, további 1830 koronára jogosult havonta. A havi támoga­tásra a nagykorú gyermek után is jogosult a pótszülő, ha a gyermek­nek nincs jövedelme, vagy nem éri el a 3490 koronát. Ha a gyermek nagykorú lesz, 23 240 korona egyszeri támogatásra jogosult, (s) Hét városban inkubátorok várnak a csecsemőkre Hogy ne végezzék kukában ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Döbbenetes történeteket hallani a nem kívánt terhesség következ­ményeiről. Szinte már hetente ol­vashatunk a rendőrségi hírekben arról, hogy elásott, elrejtett, kútba dobott csecsemőholttestre buk­kantak. Alaposan felkavarta a köz­véleményt a közelmúltban egy ró­zsahegyi eset, ahol egy anya évekig a mélyhűtőben rejtegette újszülött gyermeke holttestét. Az elmúlt he­tekben a fővárosban az utcán szül­te meg lányát egy 18 éves nő, majd a kicsit a kukába dobta. Ez az eset szerencsésebben végződött, a gyermeket még élve megtalálták, és kórházba szállították. Szakem­berek szerint ilyen „megoldáshoz” csak végső kétségbeesésében és ál­talában nem beszámítható állapot­ban folyamodik az anya. Éppen ezért örömteli az a kezde­ményezés, amely Szlovákiában két évvel ezelőtt indult a nem kívánt gyermekek megmentéséért. Hét város - Nagyszombat, Pozsony, Ér­sekújvár, Nyitra, Rózsahegy, Besz­tercebánya és Kassa - kórházaiban működik egy-egy inkubátor, ahol az anya a szülés után elhelyezheti gyerekét, névtelenül és a büntetés veszélye nélkül. S ha mégis meg­gondolja magát, hat héten belül je­lentkezhet gyermekéért, (sr) Sok ezer gyermek csak álmodhat erről (Pavol Funtál illusztrációs felvétele) Az anyák napját követő hétfőn van az anya nélkül nevelkedő gyermekek napja Állami Árvácskák Szlovákiában Tragikus élethelyzetbe ke­rülnek azok a gyerekek, akik elveszítik anyjukat - állapítják meg a pszicholó­giai felmérések, ám nem kell ahhoz szakembernek sem lenni, hogy az ember tudja: a kisgyerek a szülők hiányát, de különösen az anyáét mindig megsínyli. SÁNDOR RENÁTA Szerencsésebbek azok a gyere­kek, akiknek a szülők elvesztése után legalább pótcsalád jut. Itt ugyanis kaphat hasonló szeretetet és nevelést, amilyent a szüleitől kapna. Igazán nehéz helyzetben azonban a gyermekotthonban fel­növő gyerekek vannak. Szakembe­rek szerint ritka kivétel, amikor ezek a gyerekek lelki sérülés nélkül felnőnek, és kiegyensúlyozott, normális életet élni tudó emberré válnak. Nem úgy működik tehát mindez az életben, mint ahogy az egyik ismert szappanopera láttat­ja. Az intézetben felnövő gyerekek­ből ugyanis általában nem lesznek csapatostul építészmérnökök, ügy­védek és menő üzletemberek, és nem teremtenek ragyogó egzisz­tenciát. Nem azért, mintha ezek a gyerekek kevésbé lennének tehet­ségesek, mint családban felnövő társaik, hanem mert a körülmé­nyeik nem teszik lehetővé, hogy te­hetségüket kiaknázzák. Gyermekotthont említvén na­gyon sokunknak jut eszébe Móricz Zsigmond Árvácskája. Az árva és főleg szeretet nélkül élő kislány története felkavaró és megrendítő. Sajnos, ilyen Állami Árvácskák ma is vannak, csak az ő történetüket nem íiják meg. A kilencvenes évek elején a világ iszonyodva nézhette végig azt a vi­deofelvételt, amit egy román kis­gyereket örökbe fogadni akaró amerikai házaspár készített titok­ban a romániai gyermekintézetek­ben uralkodó állapotokról. Ceasescu „családpolitikájának” kö­vetkeztében (tilos volt a fogamzás- gátlás és az abortusz) rengeteg gyerek született, a szegénység mi­att sok szülő nem tudta vállalni a gyerek nevelését, így aztán azok gyermekotthonba kerültek. A be­teg gyerekek egy részét a világtól elrejtve, állati sorban tartották. A nyilvánosságra hozott videofelvé­telen sötét, dohos pincehelyiség­ben négykézláb csúszó-mászó, csontig soványodott, testileg és szellemileg sérült gyerekek látha­tók. 2003-ban 33 európai ország­ban nemzetközi felmérés készült arról, hány három év alatti gyerek nevelődik intézetben. A Kevin Brown brit gyermekpszichológus irányítása alatt megvalósított program végső célja mielőbb ki­vonni ezeket a gyerekeket az inté­zeti nevelésből és pótcsaládoknál elhelyezni őket. „Fontos lenne, hogy ez még hároméves kor előtt megtörténjen, mert így még nagy eséllyel visszafordítható az a pszi­chológiai károsodás, amelyet az intézetben nevelődő gyerekek normális családi és társadalmi kapcsolatok híján elszenvednek” - fejtette ki Kevin Brown. Szlová­kiában ezerből három hároméves­nél fiatalabb gyerek gyermekott­honban él. Csehországban ezer­ből hat kisgyerek él gyermekott­honban, Magyarországon négy. Vannak országok, például Romá­nia, Bulgária, Litvánia, ahol a sa­ját költségeiket csökkentendő, rendkívül támogatják a nemzet­közi örökbefogadást. Nálunk vi­szonylag ritkán fordul elő, hogy egy gyereket külföldiek fogadja­nak örökbe. Nagy-Britanniában, Izlandon, Norvégiában vagy Szlo­véniában, ahol jól kiépített az örökbefogadási illetve a pótszü­lői, nevelőszülői hálózat rendsze­re, szinte egyetlen gyermek sem kényszerül gyermekotthonba. Európa-szerte kezd gyakorlattá válni, hogy a gyermekotthonokat úgynevezett családi típusú intéz­ményé alakítják. Egyre ritkábbak például a hodályszerű hálótermek, a rideg körülmények, a gyermek- otthonok valóban kezdenek ott­honra hasonlítani, ahol két-három gyerek lakik egy szobában, amely valóban szoba, és nem egy orvosi rendelő benyomását kelti. A gyere­kek sokszor maguk főznek, moso­gatnak, mosnak, elsajátíthatják te­hát mindazt, ami egy családban élő gyermeknek természetes. Szlovákia az utóbbi öt évben 500 millió koronát fordított a gyer­mekotthonok átalakítására. „A gyermekotthonok családi típusúvá tétele azonban csak átmeneti meg­oldás. A végső cél a családi neve­lés, annál is inkább, mivel Szlová­kiában a gyermekotthonban élők­nek csak négy százaléka árva, a többi esetben legalább az egyik szülő él” - mondta Kevin Brown. Azáltal, hogy ezeket a gyerekeket gyermekotthonokban helyezik el, sérülnek a nemzetközi dokumen­tumokban lefektetett jogaik is, pél­dául a családhoz való jog. Iveta Radičová parlamenti képviselő (SDKÚ-DS), volt szociálisügyi mi­niszter szerint Szlovákiában ezen a téren igazán csak 2002-ben indult el változás, amióta a a gyermekott­honokat fokozatosan ideiglenes válságközponttá alakítják, ahon­nan a gyermek idővel pótcsalád­hoz kerül. „2006 januáijától több támogatás jár a pótszülői gondo­zásért, ez is megemelheti a csalá­dokhoz kerülő gyermekek számát“ - fejtette ki Radičová. Egyszerűsö­dik az örökbefogadási folyamat is: a törvénymódosítás értelmében a gyermek jogi örökbeadhatóságá- ról a bíróság dönt. A születésekor a kórházban hagyott csecsemőt azonnal örökbe lehet fogadni, nem kell előtte gyermekotthonban el­helyezni. Rokoni kapcsolat csak az örökbefogadás esetén keletkezik a gyermek és az örökbefogadó között Kényszermegoldások, az igazi család helyett Összefoglaló A helyettes családokban vagy pótcsaládokban való gyermekgon­dozásnak több formája van: a gyermeket örökbe fogadják, pót­szülők nevelik, nevelőszülőknél nevelkedik, illetve gyámság alatt van. Pótszülők Elsősorban a gyermek rokonai lehetnek, ha a biológiai szülők meghaltak, vagy más ok miatt nem tudják vállalni a gyermek nevelé­sét. Leggyakrabban egyébként a nagyszülők vállalják ezt a felada­tot. A pótszülőknek ugyanolyan el­látást kell biztosítaniuk a gyermek­nek, mint a biológiai szülőknek, vi­szont csak korlátozott mértékben, úgynevezett „általános” ügyekben képviselhetik a gyermeket és kezel­hetik vagyonát. Ha a szülők élnek, eltartási kötelezettségük a gyermek felé nem szűnik meg azzal, hogy a gyereket pótszülők nevelik. A gyer­meket házaspár veheti magához, vagy a házaspár egyike, de szüksé­ges a másik fél belegyezése. Nevelőszülők Általában nem a gyermek vér szerinti rokonai. Ha a szülök meg­haltak, vagy valamilyen okból nem tudják nevelni a gyermeket, a gyámhivatal nevelőszülőknek vagy örökbefogadó szülőknek ad­hatja a gyermeket. A nevelőszülők kötelesek a gyermek ellátásáról gondoskodni. A vér szerinti szülői jogok és kötelességek azonban eb­ben az esetben sem szűnnek meg. Gyámok Gyámsági felügyelet all a bíró­ság akkor helyezi a gyermeket, ha a szülei meghaltak, vagy nem ké­pesek róla gondoskodni. A gyám nem köteles személyesen gondos­kodni a gyermekről. Ha szemé­lyesen gondoskodik, akkor állami támogatás jár neki. Ha a szülők él­nek, de a bíróság felfüggesztette szülői jogaikat és kötelességeiket, akkor a gyám az lesz, akit a szülők jelölnek meg, természetesen csak akkor, ha ez nincs ellentétben a gyermek érdekeivel.Ha nincs üyen személy, a bíróság a gyer­mek csaladjából jelöl ki valakit gyámnak, de lehet ez a családon kívüli személy is. Ha nem találnak üyen személyt, a község lesz a gyám. Örökbefogadás Ebben az esetben rokoni kap­csolat jön létre az örökbefogadott és az örökbefogadó között. Az örökbefogadásról a bíróság dönt az örökbefogadó javaslatára. Ná­lunk elsősorban házaspárok fo­gadhatnak örökbe gyermeket, ám indokolt esetben egyedülálló sze­mély is lehet az örökbefogadó. A törvény szerint megfelelő korkü­lönbségnek is kell lennie az örök- befogadó és a gyermek között, nem pontosítja, hogy mekkora. A bírósági döntés előtt a leendő örökbefogadónak legalább küenc hónapig gondoskodnia kell a gyermekről, saját költségén. Az örökbefogadási folyamat sajnos nálunk is még mindig hosszadal­mas és bonyolult. Az első lépés a várólistára vagy a kérelmezőlistá­ra való feliratkozás. Azzal, hogy a gyereket örökbefogadták, a vér szerinti szülők gyermekkel szem­beni jogai és kötelességei meg­szűnnek. (sán) Pótcsaládokban élő gyerekek száma Szlovákiában Év Örökbe­Pót­Nevelő Gyámsági Összesen fogadónak szülőknél szülőknél felügyelet alatt 2001 253 604 414 145 1416 2002 261 565 418 127 1371 ■ 2003 317 693 460 101 1571 2004 294 626 495 237 1652 2005 271 708 480 174 1633 2006 336 1144 365 179 2024 (Forrás: munka-, szociális és családügyi minisztérium) Egy valódi családban még boldogabbak lennének (SITA-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents