Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-05 / 103. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 5. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ OROSZ LAPOK A holtakkal vívott harc járvá­nya terjed Európában - kom­mentálta Kádár János sírjá­nak meggyalázását a Kom- szomolszkaja Pravda. „Ma­gyarországon olyan elvete­mült gazemberek akadtak, akik kifosztották a híres kom­munista vezető, Kádár János sírját” - írta lap. Az Izvesztyi­ja szerint „Kádár Jánost meg­büntették, mert 1956 novem­berében élére állt „a munkás­paraszt kormánynak”. Az orosz kormánylap, azokról a közvélemény-kutatásokról írt, amelyek szerint Kádár Já­nos a XX. század egyik legki­emelkedőbb magyar politiku­sa volt, akinek történelmi szerepét a lakosság kéthar­mada pozitívan értékeli, (m)- Szóval maguk sztrájkolni fognak... És akkor vajon elintézik, hogy a betegségek is sztrájkoljanak? (Peter Gossónyi karikatúrája) HÉTVÉG(R)E Ajándékatom Igen, várható volt, hogy ha a miniszterelnökünk, mármint hogy azoké, akik megválasz­tották, szóval, ha megint kül­földre bolyong, rögtön fel­ajánl egy atomerőmüvet an­nak, aki hajlandó vele szóba állni. Fico ezúttal a nagy orosz anyácska apácskájá­nak, Putyinnak hálálta meg a kedves fogadtatást MOLNÁR NORBERT Fico lányos zavarában már Merkel asszonynak és a németek­nek is odaígért egy új atom­erőművet, Glendová kisasszony meg később nem győzte cáfolni, pedig úgyis az lesz, amit a főnök mond. Kíváncsi vagyok, mit mond majd Glendová kisasszony, miután hazajött a kormányfő Oroszországból. Ha minden or­szágnak, ahol jár, felajánl egy atomerőművet, atomhon lesz a mienk. Még jó, hogy csak mos­tanságjutnak ilyesmik az eszébe, képzeljük el, ha Líbiának is ato­merőmű-építést ajánl fel, és nem mondjuk a HIV-fertőzött gyerme­kek gyógyítását. Akik mellesleg nem is jönnek, mert Kadhafi nem engedi őket, pedig Fico jó benyo­mást tett rá. Mármint Kadhafira, aki viszont nem tesz különöseb­ben jó benyomást a világra. De visszatérve mindennapi ato­munkhoz: nem tudom, mennyi­vel jobb az oroszoknak felajánla­ni egy atomerőmű befejezését. Mohival, ugye az a baj, hogy szovjet típusú. Nem akarok ítél­kezni, elképzelhető, hogy az oro­szok megtanultak nem szovjet tí­pusú atomerőművet építeni, de apró pici kételyeim azért vannak. Még Csernobil után 21 évvel is. Az is érdekelne, vajon mit ajánl fel az osztrákoknak kedden, mert ott nehéz lesz atommal bizniszel- ni. Na és mit mond majd a len­gyeleknek pénteken, amikor a Kaczynski ikrek valamelyik felé­vel találkozik Pozsonyban. Főleg azután, hogy Putyin mester - aki legújabban azt hiszi, még nem ért véget a hidegháború - ohne weiteres azt mondta, Moszkva Csehországra és Lengyelországra irányítja nukleáris rakétáit, ha az Meg kellett néznem, hogy tényleg nem egy Husák-Koszigin találkozóról szólnak-e a hírek, de nem. USA ebben a két országban építi fel a rakétavédő pajzsot. Na most, ez a pajzs védi majd Szlo­vákiát is, ha valamelyik nem be­számítható országban egy nem beszámítható vezír kerülne hata­lomra. Csehország és Lengyelor­szág pedig a szövetségesünk, mert együtt vagyunk tagjai egy katonai szervezetnek, története­sen a NATO-nak. De Fico egy szó­val se mondta azt Putyinnak (legalábbis a hírek alapján), hogy talán mégse kellene a szö­vetségeseinket fenyegetni. Ehe­lyett biztosította őt, hogy nálunk semmi sem fog felépülni. Kivéve a mohi atomerőmű két maradék blokkját, amit, ugye az oroszok építhetnek. Na és még mit prezentált Fico Mockba városában? Hogy az oro­szokkal együtt szeretnénk fegyve­reket gyártani. Meg kellett néz­nem, hogy tényleg nem egy Hu­sák-Koszigin találkozóról szól­nak-e a hírek, de nem. 2007-et írunk, s Moszkvában az aktuális szlovák kormányfő tárgyalt az ak­tuális orosz elnökkel. Es atomot cseréltek. Az STV-ből száműzött vitaműsort élőben folytatják, ezúttal a magyar-szlovák viszony volt a téma Lámpa alatt a magyarok CZAJL1K KATALIN A népszerű, Lámpa alatt című te­levíziós vitaműsor készítői úgy gondolták, az STV-ből kiszorított formátumot kár volna végleg elte­metni, ezért a pozsonyi A4-es klub­ban (az egykori egyetemi V klub) újraindították a különböző közéleti témákról szóló beszélgetéseket. Csütörtökön este, bár csak második alkalommal tartották „élőben” a vi­tát, az utolsó helyig megtelt az A4- es nézőtere. A nagy érdeklődéshez nyilván hozzájárult a téma attrakti- vitása: Štefan Hríb vendégei a ma­gyar-szlovák kapcsolatokról cse­réltek véleményt. Bugár Béla, Hunčík Péter, František Mikloško és Peter Zajac csaknem három órá­ig „vitatkoztak” a televízióból is­mert könnyed hangnemben. Bár a megadott téma a szlo­vák-magyar kapcsolatok volt, a vi­ta leginkább az MKP vezetésében beállt változásokról, és Bugár Béla szerepéről folyt. A vitaindítóként feltett kérdésre - Hogyan értékeli az MKP új elnökének megválasztá­sát? - a résztvevők (Bugár kivételé­vel) nagyjából egyetértettek ab­ban, hogy Csáky Pál nem teljesen tisztességes kampánya semmiben nem különbözik a szlovák pártok módszereitől, ám ezek a praktikák eddig, legalábbis kívülről nézve, tá­vol álltak a magyar párttól. Csáky megválasztása tehát bizonyos érte­lemben lerombolt egy illúziót az MKP-ról, párton belüli politikai módszerei szempontjából a többi szlovákiai párt közé sorolva azt. Mi lesz ezután, milyen hatással lehet az új MKP-vezetés a szlo­vák-magyar kapcsolatokra - me­rült fel a következő kérdés. Fran­tišek Mikloško úgy vélte, minden­képpen az MKP nemzeti radikali- zálódása várható. Ez szerinte azért törvényszerű, mert a párt valódi összetartó ereje a nemzeti elem, s csak ennek mentén lehet egybefogni a tagságot és a válasz­tókat. Hunčík Péter nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy új magyar párt fog létrejönni a most háttérbe szorult elit vezetésével. A komáromi kongresszus Hunčík értelmezésében kimutatta, mi­lyen mély a törésvonal a párton belül a két csoport között. Egy új párt létrejötte, a szavazatok meg­oszlása azonban veszélyeztetné a magyar politikai képviselet parla­mentbe jutását. Hunčík az MKP nyolcéves pályafutása legnagyobb hibájának tartja, hogy a párton belül nem adtak helyet az elődpártok mentén szerveződő politikai platformoknak, illetve, hogy a magyar párt nem tudott egy európai formátumú regioná­lis erővé válni, mindvégig meg­maradt a többségi társadalom számára érdektelen témákkal fog­lalkozó provinciális szintjén. Peter Zajac úgy látja, az MKP, pontosan úgy, mint a többi hazai párt, teljesen máshogy viselkedik ellenzékben, mint kormányzati pozícióban. Ez elsősorban a nem­zeti témák és a szociális kérdések kezelésében jelenik meg. Zajac szerint az autonómia témájának felvetése túlment azon a határon, amelyen belül államalkotó párt­ként lehet kezelni az MKP-t. Zajac egyébként ilyennek tekinti a ma­gyar pártot, ellenben az SNS-szel, amellyel visszatért a magas politi­kába a durva, primitív szlovák na­cionalizmus. Zajac abszurdnak nevezte, hogy egy ellenzéki párt a kormányoldal témáival próbál szavazatokat vinni tőlük, amint azt az MKP teszi a szociális té­mákkal. František Mikloško sze­rint az MKP esetleges balra toló­dása az egész jobboldal számára veszélyes lenne, mivel így nagy valószínűséggel belátható időn belül nem alakulhatna jobboldali kormány Szlovákiában, az ugyan­is nem várható, hogy az SDKU és a KDH képes lenne erre. Ami Csáky Pált és az MKP új vezetését illeti, a vitázók (ismét Bugár kivé­telével) úgy értékelték, sokkal ne­hezebben olvasható, ellentmon­dásos politikát folytat. Rudolf Za­jac volt egészségügyi miniszter, aki nézőként volt jelen, a vita so­rán azt mondta: ma semmit sem tudunk Csáky Pálról, konkrét kér­désekben nem ismerjük a nézete­it, elképzeléseit, mert nem kom­munikálja őket egyértelműen. A vitázók úgy vélték, romlás várható a szlovák-magyar vi­szonyban, amihez hozzájárul a kormány hol nyílt, hol látens naci­onalizmusa, ahogyan az a tény is, hogy ellenzéki pozícióból az MKP kevésbé tudja érvényesíteni a ma­gyar érdekeket és megjelenítem a magyar „hangod’. Az MKP ré­széről szerintük fennáll a veszélye a nacionalizmus felé való eltoló­dásnak, amiben nagy szerepet játszhat Duray Miklós megerősö­dött pozíciója. Ezen kívül szinte egybehangzóan méltatták Bugár szerepét, elsősorban a ma­gyar-szlovák viszony javulása te­kintetében. Peter Zajac megje­gyezte, kevés üyen jó politikusi adottsággal rendelkező személyi­sége volt a hazai közéletnek, Hunčík szerint nem kell elvetni Bugár visszatérésének lehetősé­gét sem. Bugár Béla mindvégig a párt pozícióit védte, hangoztatva, hogy esélyt kell adni Csáky Pál­nak. Arra a kérdésre azonban, hogy képesnek tartja-e Csákyt a párt stabilizálására és a kontinui­tás megtartására, Bugár negatív választ adott. KOMMENTÁR Örkény forog a sírjában KISS TIBOR NOÉ Szerda hajnalban kifosztották Kádár János sírját, ahonnét magát Ká­dárt (vagyis a koponyáját és felsőtestének csontjait), valamint felesé­gének hamvait vitték el. Az ismeretlenek a koporsófedélre a „Gyilko­sok 56” feliratot fújták festékszóróval. A Fiumei úti temető munkás- mozgalmi panteonján megjelent egy dalszöveg is a „nemzeti rock”-ot játszó Kárpátia zenekar Neveket akarok haüani című számából: „Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat”, azt azonban még nem tudni, hogy ennek van-e köze a sírgyalázáshoz. Nem késtek sokat a lapreakciók. „A tömeggyilkos hullája már nem bűzlik tovább a fiumei úton!” - közölte az Uj Szittya Hírmondó. „Megbecstelenítették a Mauzóleumot! Kádár János már holtában sem nyugodhat?” - háborgott a Sarló és Szabadság. „Kádár, fej nélkül - hová tűnt a koponya?” - üvöltötte nagybetűvel a Snitt címlapja. „Lám, ide vezetett, hogy Orbán az utcára vitte a politikát!” - hülede- zett az 1985 óra. Aztán a pártok is aktivizálták magukat. A parla­mentiek a kereszténydemokratáktól a szocialistákig elítélték a tettet. A parlamenten kívül azonban már nem ilyen egységesek az állás­pontok: Thürmer Gyula kommunista párlja szerint például csak ne­kik van joguk újratemetni Kádárt. Az Antikommunista Ufonauták Sámánköre szerint viszont éppen Thürmer lopta el a koponyát, hogy aztán nagy dérrel-dúrral újratemethesse. Az újratemetés amúgy egészen hátborzongató ötlet. (Bár, ha azt vesszük, hogy a Marketing Centrum 2006-os felmérése alapján a magyarországi felnőtt lakosság 52 százaléka szerint Nagy Imre és Kádár János szerepe egyaránt pozitív volt 56-ban, akkor talán nem is indokolatlan megadni Kádárnak a méltó tiszteletet...) Először Nagy Imrét temettük újra, aztán következett Horthy Miklós. A sor Kádárral válhatna teljessé, sőt, egyszer talán még Antall József is sorra kerülhetne. Kádárt azonban egyelőre még csak ellopták a sírjá­ból. Örkény pedig forog a sítjában. De ami leginkább forog, az az ember gyomra. Sokan október 23-án évről évre megállnak a Parlament melletti Nagy Imre-szobornál, vagy körbesétálják a Corvin mozit. Meggyúj­tanak egy mécsest, esetleg elszívnak egy cigarettát, de leginkább emlékeznek. Közülük sokan most amiatt is szomorúságot éreznek, hogy feltörték Kádár János sírját. Nem azért, mert összekeverik Nagy Imre szerepét Kádár Jánoséval, nem ők képezik azt a bizo­nyos 52 százalékot. „Hanem azért, mert egy sír szent, legyen az bárkié is.” - állítják. Kádár csontjainak elrablásában az a legszo­morúbb, hogy Magyarországán ma már egy ilyen erkölcsi parancs sem tűnik egyetemesnek. JEGYZET A lábam és a kímélet TALLÓSl BÉLA Egyre több a nyavalyám. Elha­gyom magam, nem úgy, mint évekkel ezelőtt. Elanyátlanodott állapotomban aztán pszichoszo­matikus alapon előjön minden. Boldogult ifjúkoromban abszo­lút ki tudtam produkálni ma­gamnak bármilyen betegséget. Ä fejfájástól kezdve a csúzig. Elég volt csak arra gondolni, hogy a menzán előző nap más lapátolt a kanállal, másnap már virított a var az ajkamon. Később önterápiával helyre raktam ma­gam, és elkerült csúz, fejfájás és minden közérzetet rontó baj. Az is, ami a legtöbb problémát okozta éveken keresztül. Volt egy különös fájdalmam. Gya­loglás közben, különösen, ha szaporábban lépkedtem, térdtől lábfejig megmerevedett, szinte lebénult a lábam. Mintha tűz égett volna a lábszárcsontom körül, annyira megkeménye­dett az izomzat, hogy elviselhe­tetlen fájdalmat váltott ki a láb­fej mozgatása. Ilyenkor csak az segített, ha megpihentem, leül­tem pár percre. Nem volt mese, el kellett mennem orvoshoz. Vérvétellel kezdődött a dolog. És ájulással. Abban a pillanat­ban elaléltam, amint úgy érez­tem, kezd folyni a vér. (Beájul­tam én már fogoryosi székbe is, nem nagy ügy ez nálam!) Végül is sikerült levenni a vért, s mivel valamüyen érték magas volt, háziorvosom szakvizsgálatokra küldött. Rettegtem, mert a bel­gyógyászt is meg kellett láto­gatnom, s el nem tudtam kép­zelni, hogyan vizsgál egy bel­gyógyász, mennyire fog szét- boncolni. A kezelőben ültem egy széken, a doktornő egy má­sikon, kérdéseket tett fel beteg­ségeimmel kapcsolatban, s a válaszokat, a verbális vizsgálat eredményét bepötyögtette az írógépbe. Ennyi volt. Aztán kö­vetkezett az ortopédus. Belép­tem az ajtón, elmondtam a pa­naszom. Mikor befejeztem, szólt, hogy guggoljak le. Legug­goltam. Azt mondta, felállha­tok, rendben, mehetek, s ke­zembe adta a zárójelentést. Be­szélhetnék még a röntgenről. Aztán egy nagyon kedves, idős reumatológus hölgyről, aki mindent megpróbált, mégsem tudott dűlőre jutni különös láb­fájdalmammal. Az egész tortú­rát abbahagytam volna már, ám háziorvosom csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy ismételjük meg a vizsgálatokat. Az újabb kivizsgálások eredménye is sor­ra negatív volt, így azzal az or­vosi tanáccsal fejeztem be a kú­rát, hogy ne strapáljam a lá­bam. Kíméljem. De jött a kato­naság, s a kemény menetelése­ket nehezen bírtam merev láb­szárral, pedig lazára fűztem a bakérót, vagyis a bakancsot. Je­lentkeztem a gyengélkedőn, ki­vizsgálásra küldtek a katonai kórházba. Az eredmény, mon­danom sem kell, negatív volt. A lábam meg csak fájt kegyetle­nül. Aztán amikor elvégeztem az iskolákat, leszereltem a se­regből, s munkába álltam, egy­re kevésbé éreztem a lábfájást. Egy idő után azt vettem észre, bármennyire trappotok is, a fáj­dalom nem jelentkezik. Arra a felismerésre jutottam, hogy ná­lam az iskolaundor láblemere- vedéssel jelentkezett. Úgy örültem, hogy elmúlt. De pár napja újra jelentkezett.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents