Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-30 / 123. szám, szerda

8 Külföld ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 30. www.ujszo.com RÖVIDEN Kémhisztéria Iránban Teherán. Irán kedden meg­erősítette, hogy kémkedés vádjával őrizetbe vették Kian Tajbakhsh iráni-amerikai tár­sadalomtudóst. Nem sokkal korábban hasonló vádakkal le­tartóztattak egy másik iráni­amerikai egyetemi tanárt, Ha- leh Esfandiarit is. A 45 éves Tajbakhshot, aki az USA-ban és Iránban is tanított, továbbá dolgozott a Világbanknak és Soros György Nyitott Társada­lom Alapítványának, május 11-én vették őrizetbe. A 67 éves Esfandiari asszonyt má­jus 8-án fosztották meg sza­badságától. Mindkét profesz- szor kettős állampolgár, azon­ban Irán nem ismeri el ezt a státust. Ugyancsak kémkedés­sel vádolnak egy harmadik iráni- amerikai kettős állam­polgárt, Párnáz Azima asz- szonyt, aki a Washington által finanszírozott fárszi nyelvű rádió, a Radio Farda számára dolgozik. Neki elkobozták az úüevelét, viszont 440 ezer dollár óvadék ellenében sza­badlábra helyezték. (MTI) Még hét évig uralkodhat Damaszkusz. A hét végi népszavazáson a szíriaiak a voksok 97,62 százalékával úgy döntöttek, hogy Bassár el-Aszad államfő újabb hét évre az ország elnöke legyen. A részvételi arány 95,86 szá­zalékos volt, vagyis közel 11,19 millió szavazó járult az urnákhoz. Aszad az őt elő­ször az elnöki székbejuttató, 2000 júliusi referendumon a szavazatok 97,29 százalékát kapta meg. A belügyminisz­ter szerint „ez a nagyfokú egyetértés Szíria politikai érettségét, demokráciánk és többpártrendszerünk ragyo­gó voltát mutatja”. (MTI) Aszad ellenőrzi a kormányzó Baasz Pártot, amely 1963- ban puccsal került hatalom­ra, betiltotta az ellenzéket, és rendkívüli állapotot veze­tett be (Reuters) Bencze lehet a főkapitány Budapest. Bencze Józse­fet, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságá­nak rendészeti főigazgatóját jelöli országos rendőrfőkapi­tánynak Gyurcsány Ferenc. A kormányfő ezt tegnap jelen­tette be rendkívüli sajtótájé­koztatón. Hozzátette: a dön­tés mind a leköszönő, mind az új igazságügyi és rendé­szeti miniszterrel egyetértés­ben született. A főkapitány­jelölt hangsúlyozta: mielőbb szeretné visszaállítani a pol­gárok bizalmát és a rendőrök önbizalmát. (MTI) A/Verkel nemzetközi és általánosan kötelező érvényű megállapodást sürgetett Német-amerikai klímavita Nyakig a - vízben. Német civil szervezetek így látják a mához egy hétre kezdődő G8-csúcs résztvevőit. Mérget rá: a csúcs után sem lesznek kinn a vízből. (Reuters-felvétel) Berlin. Nemzetközileg köte­lező érvényű megállapo­dást sürgetett a klímaválto­zás elleni harcban Angela Merkel kancellár. Az USA el­lenzi a német környezetvé­delmi célkitűzéseket. ÖSSZEFOGLALÓ A hét legfejlettebb ipari államból és Oroszországból álló csoport (G8) csúcstalálkozójára készülő, a G8 soros elnöki tisztét is betöltő kancellár ezzel kapcsolatos állás­pontját Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke előtt fejtette ki tegnap Berlinben. Merkel kijelen­tette, a klímaváltozás káros hatása­inak mérséklése érdekében nem­zetközi és egyben kötelező érvényű megállapodásra van szükség. A kancellár asszony ennek kidolgo­zását nevezte a küszöbönálló, heiligendammi G8-csúcs egyik leg­fontosabb feladatának. Merkel nem véletlenül hangsú­lyozta mindezt amerikai vendége előtt, az elmúlt napokban ugyanis nyüvánvalóvá vált: a Bush-kor- mányzat igyekszik megtorpedózni Berlin merész környezetvédelmi terveit. Az amerikai kormány a leg­határozottabban ellenzi a német célkitűzéseket, különösen azt, hogy a június 6. és 8. közötti G8- csúcsértekezleten bármilyen, köte­lező érvényű előírást fogadjanak el a szén-dioxid-kibocsátás csökken­tésére, továbbá a környezetkímélő, alternatív energiaforrások fokozot­tabb alkalmazására. Amerikai el­gondolás szerint Heiligendamm- ban legfeljebb arra születhetne fel­hívás, hogy a következő időszak­ban a környezetvédelmi szempon­tokat jobban figyelembe vevő tech­nológiák alkalmazására lenne szükség. A tárgyalások utáni sajtóértekez­leten egyértelművé vált: a német kancellár Pelosi útján kíván üzenni George Bush elnöknek, bár tartóz­kodott attól, hogy közvetlenül bí­rálja az USA-t. A környezetvéde­lemmel kapcsolatban a washingto­ni képviselőház demokrata párti el­nöke sem tett semmilyen konkrét ígéretet, csupán azt hangoztatta, hogy a klímaváltozás elleni harc­ban globális és tartós megoldások­ra van szükség, és általánosságban támogatja Merkel törekvéseit. A rendkívül határozott amerikai ellenállás fényében Sigmar Gabriel német környezetvédelmi miniszter tegnap egyfajta kompromisszumos javaslattal állt elő. A szociáldemok­rata politikus kijelentette: Heili- gendammban az is eredmény len­ne, ha a nyolcak egyértelmű tár­gyalási megbízást adnának az év végi, az indonéziai Bali-szigetén tartandó nemzetközi környezetvé­delmi konferenciának. Gabriel sze­rint már egy ilyen megbízás is áttö­rést jelenthetne. Német kormány­források szerint azonban erre sincs sok remény. Ugyanakkor nem ki­zárt, hogy Merkel közvedenül a G8-CSÚCS előtt még egyszer tárgyal­ni kíván minderről az amerikai el­nökkel. (MTI, ú) Két merényletben több mint 40 civil meghalt és száznál is többen sérültek meg Külföldieket raboltak el Irakban ÖSSZEFOGLALÓ Bagdad/London. Több mint negyven polgári személy vesztet­te életét Bagdadban tegnap két súlyos merényletben, miközben ismeretlen tettesek elraboltak há­rom német szakértőt is. Az első merényletben robbanó­szerrel megrakott mikrobusz rob­bant fel a belváros egy forgalmas kereszteződésénél. Legkevesebb 23-an életüket vesztették, és 68- an megsérültek. A merénylet a Tajaran térnél történt, amely zsú­folt kereskedelmi övezet piacok­kal, üzletekkel, buszmegállókkal. A második esetben a város dél­nyugati részén csaptak le a terro­risták. Ott is gépkocsiba rejtették Párizs. Önkéntes hazatérésre ösztökélné a - főleg afrikai - be­vándorlókat Franciaország. Hat­ezer eurót fizet az állam a kétgyer­mekes családoknak, ha hazatérnek -jelentette be Brice Hortefeux fris­sen kinevezett bevándorlásügyi miniszter. A 2004-es népszámlálás adatai szerint Franciaországban mintegy kétmillió afrikai beván­dorló él. 2005-2006-ban hasonló­an járt el a francia kormányzat mintegy háromezer család eseté­ben: állta a visszautazás költsége­it. „Meg kell erősítenünk ezt az in­tézkedést, amellyel segítjük az ön­kéntes hazatérésť’ - mondta a na­gyon elszántnak mutatkozó új mi­niszter. Brice Hortefeux-t a múlt héten nevezte ki Nicolas Sarkozy a pokolgépet, amely egy síita me­cset közelében lépett működésbe. 21 ember halt meg, köztük nők és gyerekek. A negyedben öt nappal korábban hasonló nagyságú me­rénylet volt, ami kiváltotta a helyi lakosok dühét az iraki és ameri­kai hatóságok tehetetlensége mi­att. A két esetben a sebesültek száma jóval száz fölött jár. Iraki biztonsági források sze­rint rendőrnek öltözött fegyvere­sek elraboltak három német szak­értőt és több kísérőjüket a pénz­ügyminisztérium egyik épületé­nél. A németek állítólag tanács­adó szerepet töltenek be, elektro­nikus ügyintézésre tanítják az irakiakat. A BBC televízió ezzel szemben azt jelentette, hét sze­államfő, aki figyelmeztetett: Fran­ciaországot igen nagy mértékben aggasztja az ellenőrizetlen beván­dorlás. (euractiv.hu) Brice Hortefeux (Reuters) mélyt raboltak el, köztük öt bri­tet. Mindenesetre ez volt az első olyan támadás, amelyben külföl­dieket egy kormányzati épületből hurcoltak el. Lezuhant egy amerikai katonai helikopter hétfőn a lázongó iraki Dijála tartományban, két katona életét vesztette - közölte tegnap az amerikai hadsereg. A főváros­tól 60 kilométerre északra fekvő Dijála tartományban hat ameri­kai katona halt meg az egyik jár­őrük elleni támadásban. Az eddi­gi statisztikát tekintve idén má­jusban szenvedték el a legna­gyobb emberveszteséget az Irak­ban állomásozó amerikai erők: május 28-ig 112 katonájukat ve­szítették el. (MTI, ú) Olasz választások Nincs drámai fordulat Róma. Északon a Silvio Berlus­coni vezette jobbközép erők sikerét hozta a hétfőn lezárult részleges olasz helyhatósági választások első fordulója. Több mint 850 városban és községben, valamint hét tarto­mányban választották meg az ön- kormányzati tisztségviselőket, a szavazásra jogosultak egyötödét szólították most urnához. A Cor- riera della Sera szerint a választási eredmény arra világít rá, hogy prob­lémák vannak Romano Prodi mi­niszterelnök kormányzatával. A jobboldal visszahódította Veronát, Monzát, Alessandriát és más észak­olasz városokat, de a jobbközép ál­tal remélt földcsuszamlásszerű győ­zelem elmaradt. A második fordulót június 10-11-én tartják. (MTI) Hatezer euró a kétgyermekes családoknak Párizs fizeti a hazautat ÖSSZEFOGLALÓ Aránytalan erő alkalmazásával vádolják Izraelt Fatah-vezető is őrizetben MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Náblusz/úáza/Jeruzsálem. Az izraeli hadsereg tegnap hajnalban letartóztatta a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalom parlamenti frakcióve­zetőjét a ciszjordániai Náblusz melletti Balata menekülttábor­ban. Először fordult elő, hogy Fatah-képviselőt tartóztattak le, a radikális Hamász mozgalom tiszt­ségviselői közül már többet előál­lítottak az utóbbi napokban Cisz- jordániában amiatt, hogy a szer­vezet fegyveresei szüntelenül ra­kétákkal támadják Izraelt a Gázai övezetből. A Fatah-frakcióvezető, Dzsamal at-Tirávi egyben a mozgalomhoz kötődő, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai fegyveres csoportnak a vezetője. Vele együtt letartóztat­ták az al-Aksza négy másik embe­rét is. A múlt csütörtökön egy ki- teijedt akció keretében több mint harminc Hamász-tisztségviselőt vett őrizetbe a hadsereg, köztük egy minisztert és több parlamenti képviselőt. Tegnap hajnalban az izraeliek tűzpárbajt is vívtak a Hamász szélsőségeseivel Gázá­ban, Rafah közelében. Közülük két férfit agyonlőttek, egyikük fe­leségét megsebesítették. Abbász palesztin elnök bejelen­tette, június 7-én találkozik Ehud Óimért izraeli miniszterelnökkel, hogy fennmaradjon az USA által támogatott izraeli-palesztin pár­beszéd, dacára az Izrael elleni pa­lesztin rakétatámadásoknak és a Gázai övezetbeli izraeli légitáma­dásoknak. Abbász legutóbb április 15-én találkozott Olmerttel. Bírálta tegnap Izraelt John Dugard, aki az ENSZ megbízásá­ból jelentéseket készít az emberi jogoknak a palesztin területeken való érvényesülésétől. Szerinte a zsidó állam megsérti a nemzetkö­zi jogot a Gázai övezetben, mert aránytalan erőt alkalmaz a pa­lesztin szélsőségesekkel szem­ben, és polgári személyek halálát is okozza. Új ember kerül az izraeli Munkapárt élére Perec mindent elvesztett ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem. Lemaradt a pártel­nöki tisztségért folyó versengés­ben Amír Perec, az izraeli Munka­pártjelenlegi vezetője a hétfői bel­ső választáson. A küzdelem a má­sodik fordulóban Ami Ajalon és Ehud Barak korábbi kormányfő között folyik majd. A szavazók ki­kérdezése alapján a tévéállomások csak 17-19 százalékot adtak a je­lenlegi védelmi miniszter Perec­nek, akinek a hozzáértését kétség­be vonták a tavaly nyári, rosszul si­Ehud Barak (balra) és Ami Ajalon került libanoni háború miatt. A po­litikában új embernek számító Ajalon 38-39, Barak 33-36 száza­lékot kapott az előzetes felmérések szerint. A két ellenfél június 12-én mérkőzik meg újból, ha ezek az előrejelzések pontosnak bizonyul­nak. Ha Ajalon a hivatalos kiérté­kelés során mégis elérné a 40 szá­zalékot, első fordulós győztesnek nyilvánítják. A szavazás kimenete­le sorsdöntő lehet a jelenlegi izrae­li kormány szempontjából, Ehud Óimért miniszterelnök bukásához vezethet. (MTI, ú) (SITA/AP Egy horvát lap szerint kompromisszum született Állítólag van megoldás MTI-H1R Zágráb. Kompromisszumra ju­tott Koszovó jövőjéről egy horvát lap szerint Oroszország, az USA és az EU. A Jutamij List, a legnagyobb horvát napilap állítja ezt az orosz vezetéshez közelálló forrásra hi­vatkozva. A kompromisszum lé­nyege: ha Moszkva elfogadja az Ahtisaari-tervet, akkor Brüsszel és Washington cserébe kétévi haladé­kot fogad el Koszovó ENSZ-tagsá­ga ügyében, orosz katonák települ­hetnek Koszovó szerbek lakta ré­szeibe, és a NATO, amely jövőre teljes jogú tagjai közé hívja Horvá­tországot, Albániát és Macedóniát, nem teijeszti ki ezt a meghívást Ukrajnára és Grúziára. A lap sze­rint moszkvai diplomaták úgy vé­lik, ez kielégítő lenne a nagyhatal­mak számára. A nyugat nagyon szeretné megoldani a koszovói kér­dést a G8 június 6-án kezdődő csúcstalálkozójáig. Hivatalosan is mérgező a por New York. A 2001. szeptember 11-én elpusztított New York-i Vi­lágkereskedelmi Központ helyén terjengő, azbeszttel szennyezett por mérgező volt - ismerte el New York városának törvényszéki or­vosa. Charles Hirsch egy levelében közölte, az azbesztpor hozzájá­rult a 42 éves Felicia Dunn-Jones polgárjogi harcos jogász 2002 feb- ruáijában bekövetkezett halálához. Az állásfoglalásnak igen komoly hatása lehet több száz más esetben is. Tűzoltók, rendőrök és mentő­sök, valamint hozzátartozóik azért küzdenek a bíróság előtt, hogy ismerjék el őket a terrortámadás áldozatainak. A törvényszéki orvos döntése azzal a következménnyel is jár, hogy Dunn-Jones polgárjogi harcos neve fölkerül a támadás áldozatainak listájára. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents