Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-30 / 123. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 30. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ PER STANDARD A Gyurcsány Ferenc által el­mondott balatonőszödi „ha­zugságbeszéddel” foglalkozott az egyéves évforduló kapcsán az osztrák liberális napilap. Az újság kiemelte: mindmáig nem tudni, hogyan jutott el a médiához a beszéd hangfelvé­tele, amely a rendszerváltás óta lezajlott legsúlyosabb kor­mányválságot robbantotta ki Magyarországon. A tudósítás beszámolt az Élet és Irodalom oknyomozó cikkéről, amely­ben a szerző arra a következte­tésre jutott, hogy a titkos felvé­telt valószínűleg Gyurcsány pártbeli vetélytársai készítet­ték és teijesztették. Név sze­rint említi Kiss Péter szociális és munkaügyi minisztert, aki Gyurcsánnyal szemben 2004- ben alulmaradt a hatalomért folytatott küzdelemben.- Az államnak olyan benzinárakat kellene kiharcolnia a Slovnafttól, hogy mi is kocsival járhassunk mun­kába! (Peter Gossónyi karikatúrája) Egymást vádolják bérleszorítással a Nagy-Britanniában dolgozó kelet-európaiak Koszos falusiak, tolvaj lengyelek Bérleszorítással vádolják egymást - de főleg a lengye­leket - a Nagy-Britanniában dolgozó kelet-európai mun­kavállalók. Az új EU-tagor- szágokból érkezett dolgo­zók erősen előítéletesek is egymással, valamint a brit társadalom kisebbségeivel szemben. KERTÉSZ RÓBERT A Joseph Rowntree Foundation nevű, társadalmi konfliktusok ku­tatására szakosodott alapítványi szervezet teijedelmes felmérése szerint igen gyakori, hogy a Kelet- Európából érkezők még saját nemzetük más bevándorlóival sem hajlandók együtt dolgozni, és sokszor a legdurvább előítéletes jelzőkkel illetik honfitársaikat is. A többezer inteijú alapján összeállított jelentés idéz például egy bolgár elektromosipari alkal­mazottat, aki „koszos falusiak­nak” nevezte a Nagy-Britanniá­ban dolgozó többi bolgárt. Egy la­kásfelújításokkal foglalkozó len­gyel szerint aggasztó, hogy a „töb­bi” lengyel túl könnyen bejuthat az országba. Az illető Lengyelor­szág legócskább söpredékének nevezte a brit munkapiacon dol­gozó lengyeleket, akik szerinte pályaudvarokon alszanak és lop­nak. Egy litván azt mondta a fel­mérés készítőinek, hogy soha nem dolgozna más litvánoknak, mert nem bízik bennük. „Nincs értelme még segítséget sem kérni tőlük ... azok olyan poszt-szovjet emberek”, tette hozzá. A jelentés kimutatta azt is, hogy a Kelet-Európából érkezők gyak­ran egyáltalán nincsenek felké­szülve a brit társadalom sokszínű nemzetiségi összetételére, és sú­lyosan előítéletesek a fogadó or­szág etnikai kisebbségeivel szem­ben. Az interjúk során elhangzott kijelentések között volt például, hogy az ázsiai származású britek „koszos emberek”, soha nem tart­ják meg az ígéreteiket, nem fizetik ki az elvégzett munkát. Volt olyan válaszadó, aki bevallotta: mielőtt Nagy-Britanniába érkezett, fogal­ma sem volt arról, hogy ott „fekete emberek” is élnek, és a felfedezés katasztrofális hatással volt rá, mi­vel életében addig legfeljebb két- három feketét látott. Az illető rém­álomnak nevezte, hogy feketékkel kell egy országban élnie, sőt szót is kell velük váltania. Bevallotta: figyelmeztették, hogy ne használ­ja a néger szó angol megfelelőjét (negro; ez a kifejezés a brit-angol­ban rendkívül durva sértés, nyil­vános használata akár rendőrségi eljárást is eredményezhet). Egy lengyel gyermekfelvigyázó, aki ci­gány családhoz került, csodálko­zásának adott hangot, hogy alkal­mazói cigány létükre milyen ren­desek. A külföldi munkavállalók a többségi brit társadalommal sem túl elégedettek: 40 százalékuk úgy véli, hogy a britek egyenran- gúként kezelik őket, de 30 száza­lékuk úgy érzi, hogy nem. Ennek dacára az ott dolgozók majdnem egynegyede maradni akar hosszabb távon is, bár érkezéskor csak 6 százalékuk nyilatkozott így. A felmérés kimutatta azt is, hogy a kelet-európai EU-munka­A jelentés idéz egy bolgár alkalmazottat, aki „ko­szos falusiaknak” nevezte a Nagy-Britanniában dol­gozó többi bolgárt. vállalók sokszor egymás alá ígér­ve igyekeznek munkához jutni, ami szintén súlyos konfliktusok forrása. Ez főleg a lengyeleket érinti, akik a többi keleti EU-or- szágból érkezők beszámolói sze­rint gyakran óránként 2-2,50 fon­tért - a hivatalos brit minimálbér feléért - is elvállalnak munkákat. Ezt most már a brit munkaadók is általános hivatkozási alapként használják, amikor például 6 fon­tos órabért kérő keletieket elutasí­tanak. A megkérdezettek egybe­hangzóan bérleszorító hatásúnak nevezték a lengyelek magatartá­sát; sokuk szerint a lengyeleket ezért mindenki gyűlöli a kelet-eu­rópai munkavállaló közösségben. A brit belügyminisztérium épp a múlt héten tette közzé legfris­sebb összesítését a kelet-európai EU-tagállamokból érkezők szá­máról. Ebből kiderült, hogy to­vábbra is tízezrével áramlanak a munkavállalók a brit munkapiac­ra az EU-ba 2004-ben felvett ke­let-európai tagállamokból. A legújabb felmérések szerint ugyanakkor már a lengyelek sem elégszenek meg bármilyen mun­kával. Az idénymunkások tobor­zásával foglalkozó egyik legna­gyobb brit cég, a Fruitful Jobs ille­tékese a The Guardian című napi­lapnak elmondta: Nagy-Britanni­ában az idei évadban hiány fenye­get a hazai termésű primőrökből, mert most már a lengyelek sem je­lentkeznek gyümölcsszedésre. Ezt megerősítette a Brit Gazda- szövetség (NFU) szóvivője is, mondván: a kelet-európaiak ha­zai életszínvonala gyorsabban nőtt, mint azt bárki gondolta vol­na ... ezért inkább otthon marad­nak. (A témával a 10. oldalon is foglalkozunk) A szerző az MTI tudósítója A bűntények a hatóságok felkészületlensége vagy politikai közönye miatt felderítetlenül maradnak Oroszországban ölik meg a legtöbb újságírót MTTÖSSZEFOGLALÓ Több mint nyolcvan újságíró vesztette életét Oroszországban hivatásának gyakorlása közben 1993 óta - közölte a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) a moszkvai kongresszusát beve­zető hétfői külön konferenciáján. Az Oroszországban az elmúlt 14 év során megölt 289 újságíró kö­zül több mint 80 vesztette életét közvetlenül az általa végzett új­ságírói tevékenység miatt - mondta John Crowfoot, a több mint 500 ezer médiadolgozót képviselő IFJ munkatársa a kon­ferencián, amely a keddtől pén­tekig tartó hivatalos tanácsko­zást vezette be. Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiasza­badsággal foglalkozó képviselője rámutatott, hogy az újságírókat békeidőben érő, célzott gyilkos­ságok száma Oroszországban a legmagasabb a világon. „Ami vi­lágviszonylatban ijesztően egye­dülálló Oroszországban, az a gyilkosságok nagy száma, ezen belül a nyilvánvalóan írásaikért megölt újságírók nagy száma, s a büntetlenség ezekben az ügyek­ben, akár a hatóságok felkészü­letlensége, akár politikai közö­nye miatt” - hangsúlyozta Ha­raszti, aki egyébként az újságíró­gyilkosságok büntetlenségének három mélyebb okát emelte ki, az állami ellenőrzés alatti médiá­tól a civü társadalom kezében lévő sajtó felé mutató átmenete­ket elemezve. Ezek a következők: az újságírók úgynevezett vétkeinek kriminali­zálása (vagyis büntetőjogi kodifi­kálása és rendőri üldözése), a füg­getlen sajtó diszkriminációja az állami sajtó javára, s legújabb ve­szélyként (a kultúrák között a Mohamed-karikatúrák nyomán kibontakozott összecsapások óta) azoknak a vallásos ediktumoknak (fatváknak) a nyűt fenyegetése, amelyek még pénzt is kínálnak új­ságírók megölésére látszólag a to­lerancia nevében. Haraszti, aki szűk egy éven be­lül nyolc újságíró-gyilkosság ügyében interveniált Oroszor­szág EBESZ-képviseleténél, je­lezte: a múlt hónapban azt a tájé­koztatást kapta a bécsi orosz missziótól, hogy öt esetben azo­nosították a tetteseket, és három esetben ítéletet is hoztak. Minda­mellett a nyolc eset közül abban a kettőben, jelesül Anna Polit- kovszkaja, a Novaja Gazeta Kreml-bíráló szerkesztője és Ivan Szafronov, a Kommerszant kato­nai elemzője halála ügyében, ahol nyüvánvalóan az újságírók írásai szolgáltak indítékul, mind ez ideig nincs mérhető haladás - jegyezte meg az EBESZ-média- megbízott, aki utalt a Másik Oroszország nevű rendszerbíráló ellenzéki koalíció felvonulási kí­sérleteire is, amelyek feloszlatá­sa során számos újságírót is őri­zetbe vettek, illetve ütlegeltek a rohamrendőrök. Az IFJ bejelentette egy olyan külön bizottság létrehozását, amely összegyűjti és közzéteszi az újságíró-gyilkosságokra vonatko­zó információkat, hogy felhívja rájuk a hatóságok és a világközvé­lemény figyelmét. Haraszti olyan központ felállítására kérte a kor­mányokat, amely a vüághálón do­kumentálná a nyomozások hala­dását, újságíróbarát módon kezel­ve ezeket az ügyeket. KOMMENTÁR Gettó CZAJL1K KATALIN A napokban egy szlovák kereskedelmi televízió esti hírműsorában arról láthattunk tudósítást, hogy a dél-szlovákiai magyarok mennyi­re nem tudnak szlovákul. A riporter megszólított benne néhány kö­zépiskolást is, akik ijedten menekültek a kamera elől, erős magyar akcentussal magyarázva: ja nyeviem dobre po szlovenszki. Nyüvánvaló, hogy a televíziós hírműsorok kínálta keret, amelyben másfél percben kell elmagyarázni az adott problémát, s méghozzá attraktív módon, teljesen alkalmatlan bármiféle komplexebb kérdés kezelésére. Nem nehéz elképzelni azt sem, milyen hatást válthatnak ki a hasonló „tényfeltáró” tudósítások országunk északibb részeiben, ahol élő magyart még nemigen láttak, de anélkül is rühellik őket eléggé. Ám a már megint bántanak minket hozzáálláson felülemelkedve ér­demes elgondolkodnunk a problémán. Tényleg nincs rendben, ha középiskolás korú diákok nincsenek olyan szinten, hogy gond nélkül és magabiztosan lefolytassanak egy hétköznapi beszélgetést szlová­kul. Nem is szólva arról, hogy ebben a korban már minimum ango­lul, de ideális esetben németül vagy franciául is képesnek kellene lenniük ugyanerre. Ezzel szemben még mindig szép számmal kerül­nek ki a magyar középiskolákból olyan érettségizők, akik alapszin­ten, vagy alapszinten sem beszélik az államnyelvet. Ennek, a teljesen nyilvánvalókon túl - érvényesülési nehézségek, le­gyen az a munkahelykeresés vagy a jogérvényesítés terén - sokkal mélyebb, s a felsoroltakon kívül talán súlyosabb következményei vannak: közösségünk tagjait egy szinte átjárhatatlan burokba zár­ják, lehetetienné téve számukra a többségi társadalommal való kom­munikációt, azaz gettósítanak. S ez nem csak azzal jár, hogy, mond­juk, nem tudjuk elmagyarázni a rendőrnek, nincs joga megbüntetni bennünket gyorshajtásért, hanem azzal is, hogy önmagunkról egy­fajta különös kaszt tagjaiként gondolkodunk, akikre nem érvényes mindaz, ami a többiekre. A gettósodott gondolkodás szerves része az is, hogy örökös másodiknak, elnyomottnak érezzük magunkat, olyannyira, hogy végül magunk is elhisszük, azok vagyunk. Rendesen megtanulni az államnyelvet kötelesség, de nem az állam­mal, hanem önmagunkkal szemben, s ezt nem szabad összetéveszte­ni az asszimilációval. Aggasztó, hogy a felelősök közül senkit sem aggaszt ez a probléma, s így gettótársadalmunk zavartalanul termel­heti újra önmagát közintézményeink segítségével. JEGYZET Kész csoda, hogy élünk SÁNDOR RENÁTA Kész csoda, hogy mi, harminca­sok meg idősebbek még élünk, jut eszembe, miután hallom, hogy kötelező lesz az autóban a gyermekülés használata. Semmi bajom egyébként ezzel, sőt. Tényleg nagyobb biztonságot nyújt, mint ha a gyerek csak úgy ülne, minden nélkül, ott hátul - véletlenül egy jogszabály, amivel még egyet is tudok érteni. Csak- hát nekünk, akik a hetvenes években születtünk, egy szál gyerekülésünk sem volt annak idején, aztán mégis itt vagyunk. Igaz, én tizenkét éves voltam, amikor apám megvette az első Škodáját, abba amúgy se lehe­tett volna beszerelni a gyerek­ülést, na meg tizenkét évesen senki bele nem kényszerített vol­na. De könyökvédőm se volt, meg sisakom se biciklizéshez, s egyszer se tört be a fejem (betört később, képletesen, de az már egy másik történet). Nekünk, mai harmincasoknak, nem hogy mobiltelefonunk, rendes telefo­nunk se volt, anyánk csak remél­hette, nyaranta, délutánonként, hogy valahol megvagyunk, nya­kunk se törik, el se rabolnak. A gyümölcsöt legtöbbször mosat- lanul ettük, csak úgy a fáról, meg a hagymát is csak úgy fel­téptük a kertből. Fenségesebb étel, mint a hagymás zsíros ke­nyér nemigen létezett, ujjongva vetettük rá magunkat, öt percre abbahagyva a játékot, ha délutá­nonként valamelyikünk anyja tálcán kihozta - s persze minden anyai figyelmeztetés ellenére eszünk ágában sem volt evés előtt kezet mosni. Az meg alig­hanem még szüléinknek sem ju­tott eszébe, nemhogy nekünk, milyen szörnyűséges méreg­anyagokat is tartalmaz a kacsa­vagy a disznózsír. Mert ma már tudjuk, mennyire káros mind­kettő. Ezért ma, „okos” felnőttként, joghurtot eszem müzlivel, pedig isten bizony, fi­nomabb a kacsazsíros kenyér. Húsz éve még naptejet se hasz­náltunk, nem is tudtuk, hogy van olyan, holmi faktorokról meg ultraibolya sugarakról vég­képp nem hallottunk. Igaz, nem is kaptuk ömlesztve a reklámo­kat a hol működő, de általában inkább nem működő fekete-fe­hér tévéből. A kullancsriasztóról már nem is beszélve, mert ha be- lénkment az a kis bogár, hát na­gyanyánk kivette, aztán kész. Hát nem tudom... Öregszem va­lószínűleg, és nosztalgiázom. Vagy a világ lett veszélyesebb és durvább. Mindenesetre a gyerek­ülés már régóta az autóban van. A jövő héten könyökvédőt is ve­szek. Nehogy már lehorzsolja a könyökét az a szegény kölyök... TALLÓZÓ ROMÁN SAJTÓ Nemzetközi imatüntetést szer­vez Tőkés László, hogy tiltakoz­zék a Lorántffy Zsuzsanna Gim­názium sportpályája ügyének rendezését akadályozó huzavo­na miatt. Tőkés elmondta, hogy az év eleji rendezett engedetlen­ségi mozgalmuk nyomán a nagy­váradi városi tanács a magyar di­ákok javára döntött. A végzés megvalósítását Tőkés szerint szándékosan késleltetik, (m)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents