Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-24 / 118. szám, csütörtök

ISKOLA UTCA 2007. május 24., csütörtök 4. évfolyam 21. szám A gimnáziumigazgatók támogatják a reformot Magolás helyett értő tanulás GAAL LÁSZLÓ Galánta. A nyolcosztályos gim­náziumokba ne az alapiskola ne­gyedik, hanem az ötödik osztályá­nak elvégzése után lépjenek a diá­kok. Ilyen javaslat is elhangzott a Szlovákiai Magyar Állami Gimnázi­umok Igazgatói Szövetségének nemrég Gyűgyön (Dudince) zajlott kétnapos konferenciáján. Az ott szerzett tapasztalatairól Marsai Já­nos, a galántai Kodály Zoltán gim­názium igazgatója számolt be la­punknak. „Amikor a nyolcosztályos gimnáziumokat bevezették, akkor még nyolcéves volt az alapiskola. Azóta kilencéves lett, a nyolcosztá­lyos gimnáziumokra vonatkozó törvényhez azonban nem nyúltak hozzá. Ezért a konferencián részt vevő igazgatók állásfoglalásban kértük, hogy ötödik után kezdőd­jön a gimnázium” - érvelt Marsai János. A konferencia résztvevői támo­gatásukat fejezték ki az oktatási re­form mellett. „Üdvözöljük azt az el­képzelést, hogy az iskolaigazgatók nagyobb szabadságot kapnának abban, hogy milyen tantárgyból mennyit tanítsunk. Hetven száza­lékra csökkentenék azt a mennyisé­get, ami előírt és kötelező. Az isko­lák jobban alakíthatnák saját arcu­latukat. Az is benne van a reform­ban, hogy a magolásról térjünk át az értő tanulásra és a kreatív dol­gokra. Problémamegoldó tanítást kell alkalmazni, hogy a gyerek a megszerzett információt az életben jobban tudja hasznosítani. Ne az le­gyen, hogy bemagolok valamit, el­mondom, három nap alatt elfelej­tem, de megvan az egyesem. A mi­niszter elmondta, hogy ennek a naptári évnek a végéig a parlament elé szeretné vinni az oktatási re­form törvénytervezetét.” Az igazgató megemlítette, az Új Szóban megjelent statisztikai ada­tokat miszerint a középiskolákon 90 ezer szabad hely van, ugyanak­kor az alapiskolákból csak hatvan- valahány ezer a végzős kerül ki. Idén a galántai Kodály gimnázium­ba első és második helyen 99 diák jelentkezett. Mivel a megyéről há­rom első osztály nyitására kaptak engedélyt, ezért ki is küldték mind- annyiuknak, hogy fel vannak véve, jöhetnek beiratkozni. Itt is klasszi­kus felvételi vizsga nélkül történik a felvételi, a nyolcadikos év végi, a kilencedikes félévi bizonyítvány és a Monitor eredményeit veszik fi­gyelembe a pontozásnál. Hogy vé­gül is mennyien választották a gim­náziumot, azt beszélgetésünk ide­jén az igazgató még nem tudta. Színvonalas szórakozás, szórakoztatás Tehetségkutató verseny ISMERTETÉS Megkezdődött az ekecsi székhe­lyű VIZA Társulás által indított Te­hetségkutató 2007 versenysorozat. A Bátorkeszi Ifjúsági Közösség társ­rendezésével 2007. június 5-én Bátorkeszin, majd a Nagymegyeri Városi Művelődési Központtal kö­zös szervezésben 2007. június 6-án Nagymegyeren megrendezésre ke­rülő versenyeken eldől, hogy az ed­dig jelentkező tehetséges fiatalok közül ki jut tovább a középdöntők­be. A tehetségkutató a volt Nyugat- Szlovákiai kerületet (az ország nyugati régióját) fedi le az idén, de a jövőben mindenképpen szeret­nék bővíteni, ha lehet, az egész Fel­vidékre, de akár Magyarország te­rületéről is fogadnak majd jelent­kezéseket. A versenybe olyan 15-25 éves fi­atalok jelentkezhetnek, akik tehet­ségesnek tartják magukat, és ezt meg is szeretnék mutatni. Olyan szerepelni vágyó fiatalok, akik úgy gondolják, hogy van mit megmu­tatniuk a kultúrára fogékony kö­zönségnek. A rendezvény célja le­hetőséget nyújtani a tehetségek ki­bontakozására, a színvonalas szó­rakozásra, szórakoztatásra. Korlátolt számban még most is fogadnak jelentkezéseket a követ­kező kategóriákban - szólóének (népdal, popzene, nóta, egyéb), hangszeres zene - szólisták, hang­szeres zene - zenekar, modern tánc - szóló, csoport, néptánc - szóló, csoport, társastánc, vers és próza, egyéb (bűvész, zsonglőr, paródia, jelenet stb.) Jelentkezni lehet a kitöltött je­lentkezési lappal levélben, vagy személyesen: Bugár György, Barátság tér 2164/6, 929 01 Dunajská Streda, Telefon: 0904/ 644 950, vagy Rózsár Vince, Szőlőskert utca 140, 930 28 Okoč, E-mail: rozsarvin- ce@gmail.com , viza.tarsulas@g- mail.com . A tehetségkutató verseny a ter­vek szerint az egész évben folyik válogatással, elődöntőkkel, majd kicsúcsosodásként döntővel, mely az őszi hónapokban valósul meg. Minden jelentkezőt magas szakmai tudású, elismert zsűri értékeli, az egyes kategóriák győztesei pénzdíj­ban részesülnek. A jelentkezési lap letölthető a www.vizatarsulas.extra.hu hon­lapról, illetve kérhető a fenti elér­hetőségek bármelyikén. (f) Kárpátaljai Nyári Akadémia A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége felhívja az érdeklő­dő pedagógusok figyelmét, hogy a Kárpátaljai Magyar Pedagógus­szövetség meghívására felvidéki magyar pedagógusok vehetnek részt a 2007. nyarán a Kárpátaljai Nyári Akadémián. Jelentkezni az SZMPSZ honlapjáról ( www.szmpsz.sk ) letölthető jelentkezési lapon lehet 2007. június 15-ig. Bővebb felvilágosítást Jókai Tibor irodavezető ad a 035/7713 572 vagy a 035/7714 755 te­lefonszámokon és az szmpsz@szmpsz.sk e-mail címen. Az utazást mindenkinek egyénileg kell megoldania. A jelentkezők június 22-ig írásban értesítést kapnak, (ú) Csicsay Alajos: soha nem késtem el, és nem mentem el órára felkészülés nélkül! Kitüntették a legjobbakat Érsekújvár. Eredményes pe­dagógiai munkájáért em­léklapot vett át május 18-án az érsekújvári régió tizenöt pedagógusa, az óvónők, alapiskolai és középiskolai tanároknak Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagó­gusok Szövetségének (SZMPSZ) országos elnöke adta át az elismerést. SZÁZ ILDIKÓ Száraz Dénes alpolgármester a város vezetése nevében és a Szülő­földön Magyarul Polgári Társulás elnökeként köszöntötte a jelenlé­vőket hangsúlyozva, hogy az utób­bi években az SZMPSZ a felvidék egyik legjelentősebb civil szerveze­tévé vált, és nagy öröm hogy ott le­hetett a megalakulásánál. „A szövetség érsekújári szerveze­te az aktívan működő szervezetek egyike, amely kiváló pedagóguso­kat hozott a sorainkba, és megala­pozta több kolléga pályafutását. Az SZMPSZ Érsekújvári Területi Vá­lasztmánya, élén Liszka Évávával a kitűnő példája annak, hogy egy szervezet meg tud újulni, képviseli a szakmaiságot, az oktatás külön­Mojzes Ildikó, az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium egyik kedvenc tanára is a kitüntetettek között volt, az osztályfőnöknek a diákok az osztály honlapján külön gratuláltak (Csuport István felvétele) böző formáit, és eközben soha nem feledkezik meg a diákokról” - hangsúlyozta ünnepi köszöntőjé­ben Pék László. A Czuczor Gergely Alapiskola Kitüntetettek Az érsekújvári régió kitüntetettjei között óvónők, alap- és középis­kolában tanító pedagógusok voltak, név szerint a következők: Horváth Hedvig, Czuczor Gergely alapiskola, Érsekújvár Balogh Tímea, JedlikÁnyos alapiskola, Szímő Bajla Gizella, kürti óvoda Noszák Otília, nagykéri alapiskola Krošlák Oľga, Czuczor Gergely alapiskola, Érsekújvár Mojzes Ildikó, Pázmány Péter gimnázium, Érsekújvár Jakubík Teréz, Ady Endre alapiskola, Párkány Kollár Tibor, Czuczor Gergely alapiskola, Érsekújvár Veres István, nagykéri alapiskola Mészáros Zsuzsanna, kisújfalusi alapiskola Zahorán Judit, Czuczor Gergely alapiskola, Érsekújvár Veszprémi Ferenc, zsitvabesenyői alapiskola Porubszky Gabriella, Majthényi Adolf alapiskola, Udvard Tóth Mária, Szemerényi Károly alapiskola, Tardoskedd Búcsi Teréz, Endrődy János alapiskola, Muzsla Napraforgó tánccsoportjának mű­sora után Liszka Éva köszöntötte a kollégákat a Csemadok helyi szer­vezetének a székházában. „Az SZMPSZ fontos feladatának tekinti a régió pedagógusainak szakmai fejlesztését. Ahhoz azonban, hogy egy szervezet jól működjön, fontos a rendszeres kapcsolattartás. Idén áprilisban Nagymegyeren kétna­pos szakmai találkozót szervez­tünk, amelyet örömmel fogadtak a pedagógusok” - tudtuk meg Liszka Évától. Csicsay Alajos a Katedra Társa­ság tagja, a Felvidéki Magyar Peda­gógus Díj tulajdonosa, felszólalásá­ban érzékeny témát feszegetett: a pedagógushivatásról szólt. „Soha nem késtem el, és soha nem men­tem el órára felkészülés nélkül. So­kan úgy vélik, hogy a pedagógus egyfajta gyermekkísérő rabszolga, mégis azt tapasztalom, hogy évről évre többen választják a pedagógus pályát. Talán éppen azért, mert az egykori tanáraik, a szüleik, nagy- szüleik személyiségét, pedagógiai érzékét egyfajta örökségként érté­kesítik a munkájuk során. Minden bizonnyal olyan emberekről van szó, akik erkölcsi normákat közve­títettek feléjük. A pedagógusok há­rom fontos dolgot kapnak szerény fizetésük mellé megbecsülésként: tanítványaik ragaszkodását, a szü­lők tiszteletét és kollégáik megbecsülését” - jellemezte találó­an a pénteki ünnepség legfonto­sabb pillanatát, az emléklapok ki­osztását Csicsay Alajos. Hétfőn a Czuczor Gergely Alap­iskolában folytatódott az SZMPSZ Érsekújvári Területi Választmánya tavaszi szakmai napjainak a prog­ramja. Az iskola vendége volt Szanyi Mária néprajzkutató, aki­nek rövid szakmai előadása után bemutatták az év legsikeresebb, ér­sekújvári régióhoz kötődő diák­munkáit. A találkozón részt vettek azok a pedagógusok és diákok, akik jövőre is szeretnének bekap­csolódni a Kincskeresők - Regioná­lis értékeket felkutató diákok cím­mel meghirdetett pályázatba. A PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL Zavarja a többieket A kisfiam nem akar aludni az óvodában. Az óvónő állandóan panaszkodik rá, hogy zavarja a többieket a pihenésben. Mit te­hetek? Jelige: Alvás Meg kell neki magyarázni, hogy ha nem is alszik, nem zavarhatja a többieket. Aki alszik, annak csend­re és nyugalomra van szüksége, ez olyan, mintha éjjel állandóan za- jonganának, s nem hagynák őt bé­késen aludni, pihenni. Akkor más­nap ingerült és fáradt lenne, hamar összeveszne mindenkivel, sokat zsörtölődne. Azoknak a gyerekek­nek, akiknek hiányzik a délutáni al­vás, rosszul esik, ha nem tudnak nyugodtan pihenni. Egyezzen meg vele, ha nem is al­szik, akkor legalább nyugodtan pi­henjen, gondoljon közben arra, hogy mi mindent fog majd otthon csinálni, ha hazamegy az óvodá­ból, vagy el tudja-e mondani azt a versikét, amit a legutóbb tanultak. Kösse le magát kellemes gondola­tokkal, idézze fel valamelyik mesét, hogy emlékszik-e mindenre. A leg­jobb erre úgy visszemlékezni, hogy közben becsukja a szemét, s elkép­zeli, mi is játszódik le. Mintha egy filmet vagy rajzfilmet nézne. Kép­zeletben öltöztesse fel a mesehősö­ket mindig más ruhába, vagy a helyszíneket minél aprólékosab­ban „nézze végig”. Ha új nap követ­kezik a mesében, más ruhába öl­töztetheti a mesehősöket, esetleg Dr. Hadas Katalin pszichológus gondolkozzon el azon, milyen vége lehetne még a mesének. Ha elfog­lalja magát ilyen gondolatokkal, meglátja, gyorsan letelik a délutáni alvási idő. Lehet, hogy ezzel sikerül beindítania a gyerek fantáziáját, képzelőerejét, s később még nagy hasznát veszi. Beszélhet az óvónő­vel is, ha sikerül csendben, mások zavarása nélkül végig pihenni a fiá­nak a délutáni alvási időt, dicsérje meg őt ezért, s tegye hozzá azt az óhaját, hogy reméli, holnap is csendben lesz, senkit nem fog za­varni. Nem tartom jó megoldásnak azt, hogy amíg a többiek alszanak, addig ő rajzoljon az óvónéni mel­lett, vagy valamilyen más csendes tevékenységgel foglalja le magát, mert a többiek is vérszemet kap­hatnak, s végül előfordulhat majd, hogy nem akad majd gyerek az óvodában, aki ebéd után szundíta­ni szeretne. Ráadásul a gyerekek a kivételezettekkel nem szoktak kesztyűs kézzel bánni, annak álta­lában meg kell szenvednie a kivált­ságaiért, s ez ritkán szokott arányos lenni az engedményekkel. Vagyis nem ér annyit a délutáni rajzolás, mint amit el kell utána viselnie. Könnyen kiközösíthetik, gúnyol­hatják csak azért, mert ebéd után nem feküdt le az ágyába. Otthon is beszéljék meg napon­ta, hogy mivel telt az alvási idő, mi­re gondolt, mivel foglalta el magát. Szintén dicsélje meg azért, ha csendben tudott lenni, mert ez nem is annyira természetes dolog egy ilyen kis emberkénél. Ha vi­szont látni fogja, hogy megéri nem rendedenkedni, nem zavarni a töb­bieket, hogy ön is kíváncsi arra, hogy mi is történt vele délután az óvodában, akkor könnyebben meg­szokja, hogy mit is csináljon az alatt az idő alatt, amíg a többiek alsza­nak. Akár otthon előre megtervez­hetik, hogy másnap mivel fog gon­dolatban foglalkozni, hogyan, mi­vel múlatja majd az időt. Meg­egyezhetnek egy konkrét mesében, felelevenítheti, kik is szerepelnek benne, mi minden történik velük, hol játszódik a mese, ki a jó, és ki a rossz a mesében, stb. Ha konkrét feladata lesz, s tudja, hogy majd es­te vagy délután számonkéri tőle, komolyan veszi ezt a fajta foglalko­zást is, s igyekszik majd megfelelni az elvárásoknak. Csak nyerhet rajta a gyerek, nem kell féltem, hogy esetleg rosszul sül el az egész. Ha sikerül megnyernie az óvónőt is, s ő is jól fogja tudni kezelni az esetet, minden a legnagyobb rendben lesz Kisfia is boldog lesz, hogy nem kell aludnia, mégsem unatkozik, és a többieket sem kell zavarnia.

Next

/
Thumbnails
Contents