Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-02 / 100. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 2. Vélemény és háttér 5 ■ A hoki jobban felizgat, mint te, drágám... (Ľubomír Kotrha rajza) Ha a munkavállalónak vannak érdekei, akkor a munkáltatónak is vannak Munkatörvénykönyv nálunk és a szomszédban KOMMENTÁR A félelem bére GÁL ZSOLT Idejében igyekezett előkészíteni jövő heti moszkvai látogatása előtt a terepet Robert Fico miniszterelnök. Kijelentette, ő mindent meg­tenne, hogy Szlovákiában ne legyenek az amerikai rakétavédelmi rendszerhez tartozó támaszpontok. Fico kifejtette, megérti az orosz aggodalmakat, elvégre ki ne félne, ha a közelében valami rakéta- meg radartámaszpontok épülnének. Vlagyimir Putyin orosz elnök már többször is éles kirohanásokat intézett a Cseh- és Lengyelor­szágba tervezett amerikai támaszpontok ellen, nemrég egyenesen a 80-as években Nyugat-Európába telepített Pershmg-rakétákhoz ha­sonlította őket. Ezért bizonyára jó néven veszi a szlovák miniszter- elnök nyilatkozatait, talán félelmét még honorálja is pár gazdasági megrendeléssel, gondolhatnánk. Ha ez így van, akkor apróság, hogy a kormányfő már megint más álláspontot képviselt, mint egyik minisztériuma: ez esetben a külügyi tárca szóvivője jelentette ki, hogy a rakétavédelmi rendszer segítene Európa biztonságának növelésében. Nincs is itt semmi ellentmondás, elvégre Ján Kubiš külügyminiszter a rendszer csehországi és lengyelországi telepíté­sét támogatja, Robert Fico meg annak (tisztán képzeletbeli) szlová­kiai elhelyezése ellen tenne meg mindent, replikázott Boris Zala, új­ra tanulságot téve filozófusi képességeiről. Ha még mindig nem tiszta a dolog, gondolkozzunk csak Putyin és Fico fejével. A terve­zett radar- és rakétaállomás deklarált feladata a NATO tagállamok felé a lator államokból kilőtt, esetleg tömegpusztító fegyvert hordo­zó ballisztikus rakéták megsemmisítése lenne. Logikus, hogy egy üyen tisztán védelmi, a támadórakétát lelőni hivatott rendszer ugyanolyan, mint egy nukleáris robbanófejjel az egykori Szovjet­unió valamelyik városára irányzott Pershing-rakéta, nem? Továbbá az is egyértelmű, hogy a nyugati országoknak az a jobb, hogy ha mondjuk Irán kilő rájuk egy atomrakétát, akkor megkezdik a tízper­ces visszaszámlálást, és megváljék, míg a fejükre pottyan. Ha mégis megpróbálnának egy olyan rendszert telepítem, amellyel esedeg le­lőhetnék, akkor ez rossz, mert nem hagyják a rakétát a fejükre pot- tyanni, s ez ugye köztudottan veszélyezteti az Orosz Föderáció nemzeti érdekeit. Továbbá, a radar és a pár darab elhárítórakéta ko­molyan felboríthatja a nukleáris fegyverek terén meglévő erőegyen­súlyt, értsd a több ezer támadórakétával rendelkező orosz hadsereg vezérkara majd retteghet, hogy egy atomcsapás idején az általuk ki­lőtt háromezer rakétából csak 2970 ér célba... Legalábbis ilyen ér­velést hallani Putyintól, amelyre Fico sűrűn bólogat. A szlovák kor­mányfő csúszómászó módjára viselkedik, meg sem próbált gerinces ember lenni. Pedig példát vehetne Václav Klaus mostani és Václav Havel egykori cseh államfőtől. Ők többször is kiálltak a rakétavédel­mi rendszer mellett, Klaus ezt megtette a moszkvai látogatásán is, őszintén, szemtől-szemben Putyinnal. (Ez nem akadályozta meg azt, hogy az Oroszországba irányuló cseh kivitel az ötszörösére nő­jön az elmúlt években.) Ficonak azonban fontosabb az, hogy szava­zótábora elhiszi a bugyuta érveket és azt, hogy az oroszokkal meg­osztott félelemnek bére is lesz, húsos megrendelések formájában, amit majd miniszterelnökünk elintéz Putyin ügynök elvtársnál, akarom mondani elnök úrnál. A népszerűség pedig mindenek fe­lett, irány hát Moszkva! JEGYZET TALLÓZÓ FÁZ Ma már feltétíenül fenntar­tásokkal kell kezelni azt az egy évvel ezelőtt készült köz­vélemény-kutatást, amely sze­rint az afgánok 90 százaléka támogatja a külföldi katonai jelenlétet. Jóllehet az ország déli és délkeleti részén felke­lést folytató radikális tálibok mögött felsorakozó harcosok többnyire nyomás alatt állnak be a lázadók közé, és az afgá­nok többsége a külföldi védő­hatalmak által támogatott Hamid Karzai afgán elnök kormányával szimpatizál, megfigyelők szerint fennáll a veszélye annak, hogy az afgá­nok türelme elfogy a külföldi katonák műveleteivel szem­ben - írta a Frankfurter Allge­meine Zeitung. A külföldi csapatok népsze­rűségét mutató felmérés óta eltelt egy év Afganisztánban hosszú időnek számít, az el­múlt tizenkét hónapban sok minden megváltozott. Nem­csak a tálibok folytatnak inten­zívebb hadjáratot tavaly év eleje óta, de a nemzetközi biz­tonsági erők (ISAF) és az ame­rikai vezetésű koalíciós erők egységei is kiterjesztették a hadműveleteiket: az ország déli részén már teljes falvakat is bombáznak. Tavaly 191 ka­tona vesztette életét az össze­csapásokban, 2007 januárja óta viszont már 45-en haltak meg. Az afganisztáni misszió öt évvel ezelőtti kezdete óta várhatóan az idei nyár lesz a legvéresebb. A fokozódó összecsapások legsúlyosabb következmé­nyekkel járó ún. járulékos ká­rait a Human Rights Watch emberi jogi szervezet április közepén mutatta be: 2006 ele­je óta mintegy ezer polgári ál­dozatot követeltek a harcok. Több mint 700 ember a táli­bok által elkövetett terrorcse­lekményekben halt meg, 250- en viszont a külföldi csapatok hadműveleteinek következté­ben. Egy német tábornok sze­rint ugyan az ISAF-ellenes egyes megnyilvánulásokat nem lehet az afgán nép egé­szére vonatkozóan általános­nak tekinteni, tagadhatatlan, hogy az ország néhány tarto­mányában már érezhetően romlott a közhangulat. „Mife­lénk az afgánok többsége a külföldi csapatok kivonulását szeretné” - nyüatkozta egy Nyugat-szakértő a Kabultól nyugatra fekvő Nangarhar tar­tományból. Különösen erős volt a lakosság tiltakozása egy március elején történt esettel kapcsolatban, amikor egy amerikai katonai egység - egy meghiúsított öngyilkos me­rényletet követően - ok nélkül tüzet nyitott a környéken áll­dogáló civüekre, akik közül tí­zen meghaltak. A Pentagon az ügyben folytatott vizsgálat so­rán nem tartotta szavahihető­nek az incidenst elkövető, idő­közben már az Egyesült Álla­mokba visszatért katonák vé­dekező nyilatkozatát. Egy több éve Kabulban dol­gozó segélymunkás becslése szerint az afganisztáni pastu lakosok közel 70-80 százalé­ka, a többi népcsoport tagjai­nak pedig mintegy 50 száza­léka ellenzi a külföldiek jelen­létét. Véleménye szerint javí­taná a külföldiek megítélését, ha az angolszász katonák több együttérzéssel lépnének fel, és ha a nemzetközi koalí­ció áttérne a „holland modell” követésére. Ülünk a tárgyalóasztalnál, velem szemben a publicisz­tika reményteljes kis csilla­ga, a munkaszerződés-ja­vaslatot böngészi. Majd megfogalmazza a kifogása­it, közli, milyen kompro­misszumot hajlandó kötni, s mely feltételek mellett nem úja alá. Emberére ta­lált - megegyeztünk, kollé­gák lettünk. LOVÁSZ ATTILA A hölgy egyike volt azon félsz­ázaléknyi munkavállalónak, aki el­olvassa a szerződését. Ő az, aki a fizetési szalagot is átböngészi. Egyike azon kevés munkavállaló­nak, aki tudja, munkaerejét árulja, ez az egyetlen kincse, olcsón, harc nélkül nem adja. Aztán ott van a többség. Akinek munka kell. Mert a kölyök enni kér, jön a gázszámla, a villanyt ki­kapcsolják, ha elmaradás van. Sok­ba kerül az utazás, az ember fia meg családfenntartó, és - mert azért a fejlődés a demagóg szöve­gek ellenére nem állt meg - kultu­rális, fogyasztói igényei is vannak. Az ember fia munkából él, ma­gasról tesz rá, hogy színlelt szerző­désre, kényszervállalkozásban, minimálbérben (a többi zsebből, kutya vacsorája alapon) dolgozik, mert van meló gyerekek, számlán a pénz, nincs nyafogás. Aztán jönnek a szolidáris meg a Szíria a legnagyobb titokban jelentős föld alatti bázist épített ki, ahonnan ballisztikus rakétá­kat lőhet ki Izraelre - adta hűül hétfői számában a Jediót Ahronót című izraeli lap. A komplexum - amelynek pontos helyét az újság nem adta meg - harminc vasbeton bun­kerből, rakétagyártó üzemekből és laboratóriumokból áll a sajtó- értesülés szerint. Mint azt a Jediót Ahronót megjegyezte, egy esetleges szíri- ai-izraeli fegyveres konfliktus­szociálisán érzékeny kormányok, és azt mondják, beste munkáltatói, itt, a munkajog asztalánál rendet kell teremteni, mindenki alkalma­zott lesz, fizessétek a társadalom- biztosítást meg az adót rendesen, coki, ide az államkasszába a pénzt. És láss csodát, van olyan kormány­tag - a munkaügyi tárcáért felelős hölgyről beszélünk -, aki még ko­molyan is veszi, amit mond, misze­rint legalább 25 ezer kényszervál­lalkozóból alkalmazott lesz tüs­tént. Az állam meg kétmilliárddal gyarapodik. Nem így lesz. A munkaerőpiac nem a bársonyszékek koptatóitól származó tudományos-fantaszti­kus művek alapján működik. Mert ha a munkavállalónak vannak ér­dekei, a munkáltatónak is vannak. Ő ugyanis hatékonyan akar dol­gozni, hogy a munkavállaló a munkaidő után fogyasztóvá minő­sülve olcsó és jó áruhoz jusson. Eh­hez viszont szerződéskötési sza­badságra van szüksége mindkét ol­dalnak, item pedig satuba szorító jogszabályozásra. Nem a központi szakszervezeti státuszok elegáns középvezetői fizetésének kényel­méből diktált, nevetséges intézke­dések mentik meg a munkaerőpia­cot (alkalmazási kötelezettség, fel­sőbb érdekegyeztetések kötelező volta, munkaadó pénzéből fizetett szakszervezeti mumus), hanem a józan ész. Amely viszont a két ol­dal érdekeinek ütközésekor, a kompromisszumkötéskor kapjon szerepet. S kap is, ha nem hőbö- rögnek bele a piacképtelen, ezért ban a zsidó államnak jelentős lé­gi fölénye lenne, Damaszkusz ezért növelte jelentősen ballisz­tikusrakéta -arzenálj át. A lap úgy tudja, Szíria 200 Scud-B, 60 Scud-C és ismeretlen számú Scud-D típusú rakétával rendelkezik. Ez utóbbi fegyver­nek, amelyből Észak-Koreától vásárolt az arab ország, s többet közülük vegyi robbanófejjel sze­relt" föl, 700 kilométer a ható- távolsága,. A Jediót Ahronót szerint Szí­ria ezen kívül mintegy száz C- 802 típusú - kínai gyártmányú -rakétát vett Irántól. A tavaly függetlenített hivatásos kibicek. Ezt a szlovák kormány - legalábbis ez idő tájt - megértette. A magyar kormány nem. Fico elővette a száz­koronás zsebszámológépet, és vi­lágossá vált, hogy 25 ezer munka- nélküli drágább, mint 25 ezer mi­nimálbérből (alig) adózó. Hogy pszichés tényezőkről, munka­erőpiaci szokásokról, emberek ön­értékeléséről ne is szóljunk. A magyar kormány rövidesen szembesülhet majd azzal, hogy a színlelt szerződések (mily logikát­lan, tartalmat nélkülöző kifejezés) kapcsán beindult boszorkányüldö­zés mibe kerül. Ha csak 50 ezer munkanélkülibe, akkor olcsón megúszta, de ekkora szerencséje nincs. Az adatokra várni kell még, de egy biztos: a jelenlegi szlovák munkajog lényegesen többet segít a munkavállalónak, a munkáltató­nak és közvetve az államnak is, mmt a magyar. Attól viszont megalapozottan félhetünk, hogy a szolidaritás kor­mánya - ha másban nem - a mun­kajog területén képes lesz a ma­gyar kormányzatot példának te­kinteni. Mondjuk a kisebbségi ön- kormányzati jogszabályozást szí­vesebben látnám példának a szom­szédok viszonyában. De Ameriká­tól sem a gazdasági hatékonyságot vettük át elsőként, hanem a kólát meg a hamburgert. Intő példa le­hetne a munkajog megterített asz­talánál. A szerző a Magyar Rádió regi­onális adásait vezeti nyári libanoni háborúban egy ilyen típusú fegyverrel rongálta meg a Hezbollah libanoni síita szervezet az izraeli haditengeré­szet egyik hajóját a Földközi­tengeren. Márciusban az izraeli kor­mány és a hadsereg illetékesei bizalmasan közölték, aggódnak amiatt, hogy Szíria „korlátozott háborúra” készül Izrael ellen. Mint elmondták, az arab ország földalatti erődrendszert épített ki izraeliéi közös határán, s ösz- szesen több ezer közepes és nagy hatótávolságú rakétát tele­pített oda. Óra indul: buli! HAJTMAN BÉLA Fiam egy-két éve a jégkorong- vüág eseményeit követi gondos figyelemmel. Amikor a jégko­rong-világbajnokság új idénye veszi kezdetét, elővesszük az asztalfiókból a hokibotos figurá­kat, letöröljük róluk a port, ki­glancoljuk a pályát, a korongok közül az újabbnak látszó, megkí- méltebbet választjuk ki, gyorsan félmondatokban felelevenítjük a játékszabályokat. Egy gombnyo­más, elindul az óra: buli! Har- madonként három perc a játék­idő. Ezalatt éppen elegendő gól esik, megközelítőleg annyi, mint az igaziaknál. Az idei oroszor­szági jégkorong-világbajnokság közeledtével már kisorsoltuk a csoportokat is. Beosztottuk őket, hivatalosan közjegyző előtt. Ezt a szerepet a lányom vállalja el. Különben kedvenceink is van­nak, fiamnak a finnek, nekem a csehek az üdvöskéim. Meglát­juk, hogyan végződik a mi házi jégkorong vébénk. Csak az a ba­jom, nem ismerem nagyon a mai játékosokat. Nálam még mindig Eberman, Martinec és valame­lyik Holík a gólkirály. És Holeček vagy Crha a kapusom! A legna­gyobb megdöbbenésemre és megrökönyödésemre fiam a ma­gyarországijégkorong esemé­nyeit is figyelemmel kíséri. Meg is dorgáltam őt ezért. „De hát, apu - mondja nekem sugárzó arccal -, hiszen Magyarország jobb hokiban, mint fociban! Másodikok lettek a divízió I-es világbajnokságon! Majdnem be­jutottak a legjobbak közé!” S ahogy nézem a tabellát és ered­ményeket, igazat mond. Müy szomorú ez a magyar focira néz­ve! Ott, ahol telente alig fagynak be a tavak, ennek az országnak van egy nemzeti huszonnégye, akiknek tudnak örülni, akik azon túl, hogy megtanultak kor­csolyázni, gólokat is űrnek, nem kis meglepetést szerezve hazá­juknak és a határon túli magyar hokisok révén az erdélyi és felvi­déki magyaroknak is. Nem tu­dom, mekkora ez a rajongótábor. Kezdem tanulni a klubcsapatok neveit: Miskolci Jegesmedvék, Dunaújvárosi Acélbikák, Fehér­vári Titánok és a válogatott csa­pat tagjait: Ocskay, Ladányi, Peterdi, Palkovics, Kangyal... Ta­lán egy-két év múlva őket is ott fogjuk látni a finnek és csehek mellett? A kudarc után talán ér­demes lenne Magyarországnak megpályáznia a közeljövő vala­melyik jégkorong-világbajnoksá­gát. Az eddig elért eredmények tükrében nagyobbak az esélyek, mint a labdarúgásnál voltak. Na, gyerünk fiam, addig le- játsszuk a finn-svédet! Óra in­dul: buli!

Next

/
Thumbnails
Contents