Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)
2007-05-03 / 101. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 3. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ EURÓPAI LAPOK Különbözőképp értékelik az európai lapok a törökországi válságot. A Neue Zürcher Zeitung szerint az elnökválasztás érvénytelenítésével az alkotmánybíróság megsértette az alkotmányt. „Lehet, hogy ezzel valami rosszabbat előzött meg, egy katonai puccsot.” A harc a múlt tekintélyelvű erői és Törökország demokratikus jövője között dúl - írta a zürichi Tages-Anzeiger. Hogy a leendő török államfő neje fejkendőt hord, nem összeegyez- tetheteden a demokráciával, ha a nőknek megengedi, hogy ne viseljék azt - véli a liberális dán Politiken.- Ezek a halak teljesen ignorálnak engem! Pont úgy, mint a kormány az orvosok követeléseit... (Peter Gossónyi karikatúrája) Az évtizedek óta az EU-s csatlakozásra váró ország válaszút elé érkezett, ám sorsa nem csak saját kezében van Ki dönt Törökország jövőjéről? Az elmúlt napok belpolitikai válsága Törökországban ismét rámutatott az Európa és Ázsia határán fekvő ország ellentmondásaira. Ankara jövőjét hosz- szú időszakra meghatározhatja, mennyire hajlandó erősíteni európai identitását, és csökkenteni a hadsereg kezében összpontosuló hatalmat. ONDREJCSÁK RÓBERT Az alaphelyzet az ország történelmének elmúlt évtizedeiből ismerős. Egy politikai erő, amely a közvélekedés alapján iszlámistának minősül, fokozatosan egyre nagyobb befolyásra tesz szert a politikában és a közéletben. Márpedig Törökország Kemal Atatürk reformjai óta szekuláris ország, ahol a vallás és az állam nagyon szigorúan külön van választva egymástól. Atatürk reformjai az elvesztett első világháború után alapjaiban változtatták meg az országot és társadalmát. A vesztes, elmaradott Törökországot a Törökök Atyja fejlett, „nyu- gatos”, és ebben az értelemben szekuláris államként teremtette újra. Az átalakulás olyan mértékű volt, hogy gyakorlatilag újraépítette a törökök identitását is. így tehát ha valaki az iszlám befolyását szeretné növelni az országban, nemcsak a török államberendezkedéssel helyezkedik szembe, hanem egyenesen a török identitás alapjait is megrengeti. A gond csak az, hogy ki ítéli meg, mi is az a „túlzott” iszlám befolyás. Márpedig Törökországban ezt a kérdést nagyon sok esetben a hadsereg dönti el, amelynek hivatalosan is feladata a török állam szekuláris jellegének védelme. A török állam világi jellegének védelmére hivatkozva a török fegyveres erők az elmúlt évtizedekben már többször nagyon komolyan beavatkoztak az ország politikai életébe. E beavatkozások az épp hatalmon lévő - és az állam világi jellegét fenyegető - kormányok megbuktatásával jártak, amit sok országban puccs- ként jellemeznének. Csakhogy itt van egy alapvető ellentmondás: egy katonai puccs nem igazán támogatandó dolog, viszont az általa kitűzött célok európai szemszögből nézve „nemesek”, vagy legalábbis egyet lehet érteni velük. Hogyan oldható fel ez az ellentmondás? A fegyveres erők túlzott befolyása a török belpolitikára már az Európai Uniónak is komoly fejfájást okozott, amikor arról volt szó, hogy megkezdik-e a csatlakozási tárgyalásokat Ankarával. Az európai követelmények egyik legfontosabbika a hadsereg feletti civil ellenőrzés megteremtése volt. A nyugati világban ugyanis nem a hadsereg ellenőrzi a politikát, hanem a politika a hadsereget. Csakhogy ismét figyelembe kell venni, hogy bár az elvvel nem értenek egyet, a török hadsereg mégis csak azt teszi, ami garantálja Törökország nyugati orientációját, és aminek következtében egyfajta modellként is szerepel az iszlám országok között. A kulcskérdés tehát nem az ellenőrzés maga, hanem hogy ki kit ellenőriz. A legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha a hadsereg ellenőrző szerepét más alkotmányos szerv venné át. Csakhogy ez egyrészt csorbítaná a fegyveres erők tekintélyét, amit valószínűleg nem fogadnának pozitívan, ráadásul a szekularitás védelme hivatalos feladataik között az egyik legfontosabb. A másik problémás tényező, hogy azok az elvárások, amelyeket az Európai Unió Törökországgal szemben megfogalmazott, gyakorlatilag a török állam identitását is érintik. Márpedig ezekre a kérdésekre mindenképp meg kell találnia a választ Törökországnak és az uniónak is. A csatlakozás érdekében kifejtett Az állam világi jellegének védelmére a török hadsereg az elmúlt évtizedekben többször beavatkozott az ország politikai életébe. török nyomás rendkívül intenzív. Ráadásul Törökország igencsak nehéz tárgyalópartner: az EU részéről igényelt változások mélyrehatóak, és nem mindig egyeznek a török érdekekkel és elképzelésekkel. Ha még mindehhez hozzáadjuk, hogy maguk az EU-tagországok sem lelkesednek a török tagságért, kijelenthetjük, hogy az elkövetkező évek, évtizedek európai-török csatlakozási tárgyalásai sokszor inkább hasonlítanak majd politikai iszap- birkózáshoz, mint szalondiplomáciához. Meg kell azonban jegyezni, hogy az EU sem játszik minden esetben teljesen nyűt játékot a törökökkel, hiszen az egyik oldalon sejtetni engedi a török tagságot, másrészt viszont az egyes tagállamokban belpolitikai vonalon komoly vitát és ellenérveket vált ki Ankara uniós csatlakozása. A helyzeten változtathat Nicholas Sarkozy francia elnökké való megválasztása, hiszen ő nyíltan ellenzi, hogy Törökország az EU tagjává válljon. Márpedig ha figyelembe vesszük, hogy a két legfontosabb uniós tagországban kormányon vannak, illetve lesznek a Törökország belépését elutasító erők - Németországban a konzervatívok, Franciaországban Sarkozy - akkor valószínűsíthető, hogy a folyamat meg fog torpanni. (Igaz, Angela Merkel német kancellárrá való kinevezését követően is mindenki ezt várta, de újra érvényesült a szabály: ha az integráció kereke egyszer elindul, akkor azt a brüsz- szeli bürokrácia a politikai változásoktól függetlenül lassan, de biztosan továbbgörgeti.) Sokat segítene viszont Törökországon, ha az említett ellentmondásra megtalálná a választ, amivel kifogná a szelet a török csatlakozást ellenzők vitorlájából. A kérdés az, meddig képes és hajlandó elmenni Törökország saját identitásának megváltoztatásában az európai jövő érdekében. Romlott a sajtószabadság helyzete, különösen Ázsiában, Latin-Amerikában és a volt Szovjetunió országaiban Sajtószabadság: az emberiség 18 százaléka ismeri MTl-ISMERTETŐ Romlott a sajtószabadság helyzete a világban a múlt évben, különösen Ázsiában, Latin-Amerikában és a volt Szovjetunió országaiban - állapítja meg a Freedom House nevű amerikai civil szervezet a sajtószabadság helyzetéről tegnap közzétett éves jelentésében. A világ összlakosságának mindössze 18 százaléka él olyan országban, ahol a Freedom House megítélése szerint teljesen szabad a sajtó. A sajtószabadság nemzetközi napja (május 3.) elé időzített jelentésében többek között aggodalmának ad hangot az internetes oldalakat sújtó korlátozások miatt, név szerint megemlítve Kínát, Vietnamot és Iránt, ahol 2006-ban nőttek az effajta megszorítások. Iránban például az év végén betiltották a Youlübe népszerű fájlcserélő oldalt és a Wikipedia internetes enciklopédia angol nyelvű változatát. Oroszországot külön elmarasztalja a jelentés „a független média partvonalra szorítására” irányuló erőszakos fellépés miatt. Az 1941- ben a szabadság és a demokrácia védelmére - akkor a nácizmus fenyegetésére adott válaszként - alapított, washingtoni központú, kormányoktól független szervezet, műit korábbi jelentéseiben, ezúttal is három kategóriába sorolta a világ országait aszerint, hogy a sajtó helyzetét szabadnak, részben szabadnak vagy nem szabadnak ítéli meg. A jogi hátteret, a politikai befolyásolás és a gazdasági nyomás lehetőségeit pontokban mérlegelő Freedom House módszertana szerint 0-30 pont között minősül szabadnak, 31-60 pont között részben szabadnak, 61-100 pont között nem szabadnak a sajtó. A világ 195 országából 2006-ban 74 (38 százalék) minősült az amerikai szervezet szerint szabadnak, 58 ország (30 százalék) részben szabadnak, s 63 ország (32 százalék) nem szabadnak. Nyugat-Európában - az ebbe az országcsoportba sorolt Törökországot leszámítva - mindenütt szabad a sajtó, köszönhetően annak, hogy Olaszország Silvio Berlusconi médiamágnás miniszterelnök bukása után a részben szabad körből visszakerült a szabad sajtójú országok közé. A jelentés megemlíti, hogy Törökországban tavaly csaknem 300 újságírót és írót fogtak perbe a „törökség megsértésére” hivatkozva. A közép- és kelet-európai térségben tíz országban minősült nem szabadnak a sajtó, s ezek kivétel nélkül az egykori Szovjetunió államai. A világméretekben is a sereghajtók között szereplő Türkmenisztánon kívül Fehéroroszországban és Üzbegisztánban különösen szigorú az ellenőrzés a jelentés szerint. A közel-keleti és észak-afrikai térségben a vizsgált országok több mint 84 százaléka minősült a sajtószabadság helyzete szempontjából nem szabadnak. A legalacsonyabb pontszámot Mianmar (a volt Burma), Kuba, Líbia, Türkmenisztán és Észak-Korea kapta; a kelet-ázsiai sztálinista államban a rádióállomásoknak lajstromba kell vétetniük magukat a rendőrségen, s emellett minden külföldi honlapot blokkolnak a világhálón. Komoly visszaesést tapasztalt a Freedom House a sajtószabadság helyzetében Thaiföldön, a Fülöp-szige- teken és Srí Lankán, míg Pakisztán és Malajzia a média megnövekedett ellenőrzése miatt kapott figyelmeztetést. KOMMENTÁR Atyuska nagy blöffje MALINÁK ISTVÁN Putyin az elmúlt napokban látványosan bizonyította ország-világ előtt, nincs nála erősebb ember a nagy orosz hazában, sőt a világpolitikában is szinte mindent megtehet: azok sem vágnak neki keményen vissza, akiknek módjukban állna. Demonstratív módon megfenyegette a NATO-t a CFE-szerződés felmondásával, fő érvként az amerikai rakétapajzs egyes elemeinek kelet-európai telepítési tervét hozva fel. Pár nappal azután, hogy az orosz haditengerészeti erők parancsnoka elismerte, ezek nem fenyegethetik az orosz biztonságot. Tényleg nevetséges az az állítás, hogy a Csehországba tervezett radarállomás és a Lengyelországba szánt tíz elfogórakéta (nem támadó!) fenyegetést jelentene a hatalmas orosz atompotenciálra nézve, a több száz orosz támadórakétától megvédem sem tudná a kijelölt európai területeket. Hasonló megfontolásból adta feladatul az elnök a külügyi tisztségviselőknek: Koszovó kapcsán rendszeres időközönként fenyegessék meg az Ahtisaari-terv legnagyobb támogatóit - ezek az EU és az USA - azzal, hogy Moszkva vétózni kíván a BT-ben. Castro és Lukasenko érvrendszerét lepipálva megvádolta a Nyugatot, hogy az ellenzék pénzelésével beavatkozik Oroszország belügyeibe. Nyíltan hergeli az észtországi orosz kisebbséget, s az általa gerjesztett randalírozás elleni rendőri fellépést brutalitásnak nyilvánítja. Az EU-nak és a NATO-nak kutya kötelessége lett volna azonnal tiltakozni az észt belügyekbe való orosz beavatkozás ellen. Odahaza az ellenzéki pártok ellehetetlenültek, a civil szféra a törvényi szigorítások miatt alig működik, a véleményformáló médiára már teljesen rátenyerelt, a parlament egy ember akaratának engedelmes kiszolgálójává vált. Putyin azt hagyat jóvá a törvényhozással, amit csak akar. No de mit akar? És itt jön a cár atyuskák hatalmához mérhető egyszemélyi uralmat kiépítő Putyin atyuska blöffje. Nem óhajtja, hogy ismét újraválasszák, személyesen vetette el a felsőház elnökének erre vonatkozó alkotmánymódosítási elképzelését is. De: elhiszi-e valaki, hogy az „irányított orosz demokrácia” legfőbb irányítója mindezt csak azért tette, hogy valaki más számára előkészítse a biztonságos uralkodást? Elhiszi-e valaki, hogy Putyin, a legnépszerűbb orosz politikus mindezek után visszavonul a nagypolitikától? Mindezt mondjuk kormányfőként is folytathatja, pártja, amelynek elsöprő többsége van a parlamentben, bizton megnyeri a következő (meg az utána következő) választásokat, és akkor jelöli őt kormányfőnek, amikor kedve tartja. Ahhoz is bármikor lesz elég éreje, hogy az alkotmány megváltoztatásával ne az általa kijelölt államfőutód kezében összpontosuljon a hatalom, hanem a kormányéban, ráadásul az orosz elnöki rendszer átalakítójaként még nagyobb demokrataként tüntetheti majd fel magát. Mindezt törvényesen, jogsértések nélkül meg lehet csinálni. Vagyis demokratikusan, orosz módra. JEGYZET A fecske, Isten madara JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Hazajöttek hát, ha évről évre kevesebben vannak is. A magyar paraszt nagy becsben tartotta a fecskét, s ünnep volt számára, ha valahol az istállóban vagy az eresz alatt vert tanyát. El is nevezte Isten madarának, s biztos volt benne, hogy ahol fészket rakott, azon a házon már ott van Isten áldása is. Sokáig a mi házunk eresze alatt is ott sorakoztak a fecskefészkek, de amikor a házat felújítottuk, nagyanyám úgy döntött, hogy száműzzük őket. A fecskék egy-két évig még kísérleteztek, aztán odébbálltak. Van ennek már húsz esztendeje is, és bár még mindig szép számmal vannak a környéken, a házunkat messzire elkerülték. Mígnem egy napon váratlan dolog történt. Az előszoba ajtaját napközben mindig nyitva tartottuk, hogy jobban szelőzzék az ódon ház, s,egy nap a szobám ajtaja előtt sárfoltokra lettem figyelmes. Anyám rögtön megrótt, hogy nem vettem le a cipőm, bár eső már hetek óta nem esett. Hiába töröltem fel a sarat, az másnap reggel ismét az ajtóm előtt éktelenkedett. Az ajtó fölötti képkereten szintén szaporodtak a sárfoltok. Megvizsgálva a keretet, rögtön kinyilatkoztatást is tettem. A lakásunkba beköltöztek a fecskék. Amikor legközelebb székre álltam, hogy megvizsgáljam az építményt, abban már öt tarka tojás lapult. Attól a naptól kezdve éjszakára sem zártuk be a lakásajtót. A fiókák szép sorjában ki is keltek, s alig egy-két nap után már hangosan követelték a betevőt. Hogy semmi veszély ne fenyegesse őket, még a macskát is kalitkába zártuk pár napra. Ahogy nőttek, úgy lettek egyre bátrabbak, s lassacskán kimerészkedtek az udvarra is. Pár napig éjszakára még bejöttek a fészekbe aludni, aztán lassan elmaradtak. A fészek azóta is ott van a kereten. Amikor festettük a lakást, óvatosan emeltük le, nehogy megsérüljön. Bár a következő évben is vártuk őket, többet nem választottak ki bennünket. De azért amikor elrepülnek az ajtó előtt, néha- néha még be-benéznek. HELYREIGAZÍTÁS A tegnapi számunkban megjelent karikatúra alatt, tévesen, Ľubomír Kotrha neve szerepelt. A rajz szerzője természetesen Peter Gos- sányi. A hibáért a szerzőtől és kedves olvasóinktól is elnézést kérünk!
