Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-16 / 111. szám, szerda

10 Kultúra ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 16. www.ujszo.com RÖVIDEN Vasárnap elmarad A doktor úr Komárom. Műszaki okok miatt elmarad A doktor úr című zenés vígjáték május 20-ai, vasárnap délutáni előadása a Jókai Színház­ban. A belépőjegyek a váltás helyén hétköznaponként a rendes nyit­vatartási időben visszaválthatók, illetve június 16-án, a Tiszti pavilon szabadtéri színpadán tartandó színházi juniálisra érvényesek, (ú) Könyvbemutató a Vámbéryben Dunaszerdahely. Cséplő Ferenc Azok a nehéz idők című köteté­nek bemutatója lesz holnap 18 órától a Vámbéry Irodalmi Kávéház­ban. A H. világháború végének zűrzavarában járunk, szovjet kato­nák, magyar bakák, SS-legények, nyilasok között, meg ott, abban, ami ezt követte: magyarüldözések, határváltozások, kitelepítések zord légkörében. Cséplő Ferenc 1920-ban született, így voltaképpen már felnőtt férfiként látta és élte meg ezeket az eseményeket. A kötetet Kovács László történész-tanár méltatja, (ú) Miről ír az Irodalmi Szemle májusi száma? A korinthoszi szőlő IAPAJÁNLÓ A Pendragon legenda Szerb An­tal nagy sikerű műveként került a figyelem középpontjába a múlt szá­zad harmincas éveiben. A kritika 1934-ben úgy emlegette, mint az „év könyvét”. Szemet Edit tanulmá­nya (A korinthoszi szőlő címmel) a mű értékeivel és erényeivel foglal­kozik. Szerb Antal nemcsak azt bi­zonyította, hogy „lehet a bűnügyi regény műfajában is magyar és él­vezetes, szórakoztató történetet írni”, hanem azt is, az olvasói elvá­rások is „felülírhatok”. Sokan ugyanis nem hittek a szemüknek, s a regény elolvasása után „a mű an­gol eredetijét” keresték. Ma már hisznek Szerb Antalnak, meg a kü­lönös regénynek, melyben „sajáto­sán keveredik a valóság és a láz­álom, a lélegzetelállító kalandok és a romantikus szerelem, egy titok­zatos gyilkosság és az angol törté­nelem, valamint az akkori hétköz­napok unalma és a rég feledett középkod’. Az oknyomozás a poszt­modem felől közelíti meg a re­gényt, s ez teszi (a kritikai szembe­sítések mellett!) izgalmassá, érde­kessé és tanulságossá Szemet Edit tanulmányát. A folyóiratot Juhász Ferenc A jégverés fehér düh-diadalma című megrendítően szép verse indítja. Ízelítőt kaphat az olvasó Müan Rúfus A hűség című kötetéből is (Pereszlényi Sándor fordításában), aztán Ardamica Zorán, Feliinger Károly és mások versei mellett (a szabadkai) Sándor Zoltán Levelek, valamint Balázs F. Attila Fuldokló Hold című novelláját olvashatjuk. Pomogáts Béla esszéje (Magyar tá­jak - magyar irodalom címmel) a Kulturális nemzet fogalomkörébe vezet be bennünket, Grendel Lajos irodalomtörténeti sorozata pedig A nyugatos líra „ezüstkorával” foglal­kozik. Sajtóvetítésen mutatták be a legújabb cseh filmet, Irena Pavlásková A fenevad című alkotását, amely egy vad érzelmeket kavaró, különös háromszögben élő negyvenes férfi és egy fiatal lány kapcsolatáról szól. A főbb szerepekben Danica Jurčovát és Karel Rodent (képünkön) lát­hatjuk. A film szlovákiai bemutatójátjúnius 7-re tervezik. (Képarchívum) SZÁM / 2fl®7. M.Á.HS ÁRA 20.- SK Juhász Ferenc; A jégverés fehér düh-díidalma Milan Rúfus: t ersek A hűség című kötetből Ardamica Zorán, Feilinger Károly, Százdi Sztakó Zsolt verset ntr/yyor iroatiw-m ( J/ Mnö.vnr lira és epikn » 20. mii Csehy Zolién, H. Nagy Péter, Szalay Zoltán, Tőzsér Árpád, Duba Gyula írása IRODALMI SZEMLE 2007 5 IRODALOM n KRITIKA O TÄKSADALOhITliPOMÁNV Szokatlanul gazdag a kritikai ro­vat. Csehy Zoltán Téltől télig cím­mel Vaskó Péter Árnyéklovasság cí­mű (kínai-japán? vonzatú) verses­kötetéről ír. Az újdonság erejével hat H. Nagy Péter „rendhagyó” kri­tikája a Szlovákiai magyar szép ver­sek című antológiáról. Vitorlabon­tás és nyüt tengeri kalandozások címmel Szalay Zoltán Haris Éva verseskötetét járja körül, a kötet erősségének a „kitárulkozó őszin­teséged’ tekinti, hogy ez sok-e vagy kevés, arra a kritika adja meg a vá­laszt. Tőzsér Árpád egy „kísérő szöveggel” van jelen a lapban, me­lyet Borbély Szilárd versei elé írt, a Romboid múlt évi számában. A verseket Ján Buzássy fordította szlovákra, a válogatást Tőzsér Ár­pád végezte. Magyar groteszk cím­mel Duba Gyula Reszeli Ferenc két könyvéről írt. A két ízléses kötet a Méry Ratio kiadásában jelent meg, A providencia kupolája címmel, il­letve Szkukálek Lajos festményei társaságában Génregény címmel. A folyóiratot a dunaszerdahelyi ArtMa Galéria fennállása 10. évfor­dulója tiszteletére kiadott album képanyagával illusztrálták, (zsolt) Hetvennégy év elteltével ismét önálló Tallós Prohászka lstván-kiállítás van Pozsonyban, a Brámer-kúriában 4 Árnyaltabb, nyitottabb kontúrok , Szántó, é.n., olaj/vászon, 66x44 cm, magántulajdon Néhány hónap híján há­romnegyed évszázad telt el a somoijai születésű Tallós Prohászka István (1896-1974) utolsó önálló pozsonyi, és ugyancsak te­kintélyes 71 év telt el az utolsó kassai kiállítása óta. A Pozsonyi Képzőművésze­ti Egyesület Káptalan utcai kiállítótermét 1933 októ- berében-novemberében sű­rűn látogatta mind a szlovenszkói magyar, mind a szlovák szakma és közön­ség, ugyanez ismétlődött meg Kassán 1936 júniusá­ban, ekkor már a cseh kriti­kusokkal együtt. HUSHEGY1 GÁBOR Ám senki sem gondolhatta, hogy hosszú időre ez lesz Prohi (Pro­hászka beceneve) utolsó egyéni tárlata az országrész két meghatá­rozó művészeti központjában, Szlovákia mai területén csak há­rom évtized múlva, 1966-ban ren­deztek jelentősebb életműtárlatot szülővárosában. Joggal tehető fel a kérdés, miért kell visszatérni egy lezárt életműre, mi újat lehet mondani róla Szíj Re­zső 1979-ben megjelent monográ­fiája után? Prohászka István esete valóban egyedi, mert egyszerre ré­sze a pozitív művészettörténeti ér­tékelés, valamint a mellőzés és az elhallgatás. Ráadásul az elmúlt év­tizedekben új ismeretek gyűltek össze életútjáról, eddig tudatosan ignorált írások, katalógusok kerül­tek elő, amelyek részben felülírják a korábbi állításokat és értékelése­ket. Többek közt ezért van értelme a visszatekintésnek. Frázisnak tűn­het „a két ország művésze” Pro­hászka esetében, ám ha elgondol­kodunk e kijelentés értelmén, és ha egybevetjük a valósággal, akkor meglepő eredménnyel szembesü­lünk - mert e kijelentéssel inkább szakmai elvárásunkat, óhajunkat fogalmaztuk meg. Míg a szlovákiai művészettörténet-írás elismeri és a modernista művészeti kánon ré­szeként kezeli a művész két világ­háború közötti életművét, annak legfontosabb darabjait rendszere­sen szerepelteti az értékelő és ál­landó tárlatokon (pl. 20. század, SZNG), addig a magyarországi műtörténet mostohán bánik ezzel a teljesítménnyel. Pedig Prohászka István egyszer már meghódította a fővárost, mégpedig a budapesti Nemzeti Szalon 1929. évi soros tár­latán, amikor Grünwald Béla és Móricz Zsigmond is elismerően nyilatkozott róla, sőt 1947-től halá­láig Magyarországon élt, nevét is magyarosította, Tallós Istvánra vál­toztatta. Ám ez sem segített, míg csehszlovákiai korszakában és a vi­lágégés alatt nemcsak Pozsonyban és Kassán, hanem Prágában, Bécs- ben és Budapesten is kiállított egyéni és csoportos tárlatokon, ad­dig a második világháború utáni évtizedekben alkotásai nem hagy­ták el Mosonmagyaróvárt, hogy egy további magyarországi telepü­lésen legyenek bemutatva. Erre a tényre eddig egyetlen magyar mű­történész hívta fel a figyelmet, mégpedig az 1960-as évek végén pályakezdő Beke László (A „sze­gény emberek festője”. Vasárnapi Új Szó, 1969. június 1.) kérte szá­mon a magyar szakma részéről ta­núsított érthetetlen mellőzést és el­hallgatást. Ennek ellenére az ezt követő első szintéziskísérlet, a Szíj­monográfia is sajnálatos módon a redukciót és az elhallgatást válasz­totta. Figyelmen kívül hagyta Beke teijedelmes, mind ez ideig legszak­avatottabb, erényeket és kételyeket megfogalmazó Prohászka-mter- pretációját, de nem fogadta el a szlovák szakma által felvázolt Pro- hászka-kontextust, mint ahogy ig- norálta a Beke László által megem­lített Tornyai József és például az Egri Viktor által szorgalmazott Csontváry-összefüggéseket is. Sőt, Szíj Rezső a kötet képanyagát kizá­rólag a Pozsonyi Városi Galéria, a Csallóközi Múzeum, a Hansági Mú­zeum anyagára és két magángyűj­teményre redukálta, amivel kiiktat­ta a prágai és a pozsonyi köz-, illet­ve a magángyűjteményekben talál­ható, egyébként legjelentősebb Prohi-műveket. Az üyen életmű-ér­tékelés nem válthatott ki pozitív visszhangot a magyar szakmai kö­rökben, sőt ellenkezőleg, a korábbi magatartást erősítette meg. A szlo­vákiai műtörténészek, Ján Abe- lovský kutatásai nyomán, a sze- cesszionista expresszionizmus ka­tegóriában tartják számon ezt az életművet, főképpen a pozsonyi közgyűjteményekben őrzött művek ismerete alapján. Ezért volt értelme egy olyan kiállítás megrendezésé­nek, amely részben más Prohászkát kínált a szlovákiai szakmának, egy sokkal lágyabbat, posztimpresszio- nistábbat, mint a Gyémánthegyen (1930-35) vagy a Könyvtár (1930) lineáris expresszivitása, stilizált szimbolizmusa és protokubizmusa. A magángyűjteményekből előke­rült képek egy árnyaltabb, a szá­zadforduló és a látványfestészet fe­lé sokkal nyitottabb alkotó kontúr­jait rajzolták meg a korábbi értéke­lésekhez képest. így vált megra­gadhatóvá Prohászkának az a bő tíz esztendeje, amelyben az 1920- as évek végétől a háború kitöréséig elért művészete csúcsára. E perió­dus pedig távolról sem egységes stiláris szempontból, részben alkal­mazza a modernizmus jegyeit, ám nem azonosul a korabeli művészeti forradalom gondolatiságával és el­méleti platformjával, helyette egy egyedi, tudatosan vállalt közösség- formáló művészetet teremtett meg. Ám Prohászka előadásmódja dara­bossága ellenére sem nevezhető naiv festőnek.,Akadémikus iskolá­zottsága, egész életművét végigkí­sérő vázlatkönyvei tanúskodnak er­ről. Egyrészt egy vállalt attitűd, a hosszúra nyúlt autodidakta indulás eredményeképpen kialakított »ma­gányos kísérletező« szereptudat - másrészt pedig a látott objektum­nak tudatos deformációja, a kifeje­ző erő érdekében (...) tette festé­szetét azzá ami. (...) az expresszív torzítások primitív realizmusa kü­lönösen alkalmasnak bizonyult egy paraszti szemléletű és paraszt­problematikájú festészet kialakí­tására.” (Beke László) A 74 év után megvalósult pozso­nyi tárlat azonban lehetőséget nyújt arra is, hogy felhívjuk a fi­gyelmet az életrajzi adatok további cizellálására. Eddig tényként kezel­tük, hogy budapesti művészeti ta­nulmányait befejezve távozott a korabeli művészeti élet egyik nyug­talan központjába, Berlinbe, majd onnan 1924-ben tért haza szülővá­rosába, a csallóközi Somoijára. Prohászka 1936-ban megrendezett kassai kiállításához egy szlovák­magyar kétnyelvű katalógus jelent meg, s ebben maga a művész tisz­tázza tanulmányai sorsát: „1920­24-ig a budapesti iparművészeti is- á kola díszítő-festő szakosztályára je- " lentkeztem, hogy gyakorlatibb hányban képezzem magam (...) Nem volt türelmem elvégezni az 5 éves tanfolyamot, 4 év után haza­jöttem Somoijára, ahol kétségek, anyagi hiányok és sorozatos családi tragédiák közt igyekeztem rátalálni saját művészeti hagyományaimra.” (Életrajzi adataim. In: Štefan Prohászka István. Katalóg, VSM, 1936, 5-6. p.) Tehát nem fejezte be budapesti tanulmányait, mint ahogy egy további magyarországi vonatkozás sem teljesen precíz az eddigi írásokban. Prohászka nem Mosonmagyaróváron kívánt letele­pedni a hontalanság éveiben, célja Debrecen, majd Budapest volt. Er- | ről a Somoiján sorsát váró művész Jócsik Lajoshoz 1946. december 17-én írott leveléből értesülünk, amit Bukovszky László kutatott fel a Nyíregyházi Megyei Levéltárban, s tett közzé a hazai sajtóban (Tallós-Prohászka István vallomá­sa. Vasárnap, 1996, 29, 8-9. p.). Prohászkának nem sikerült megva­lósítania ezt a tervét, s jobb híján kellett elfogadnia a hansági új ott­hont. Mára minden vitán felül állíthat­juk, hogy Prohászka két vüághábo- rú közötti korszaka országos szín­vonalat képvisel, az általa szlo­venszkói magyar realizmusnak ne­vezett stílus a soknemzetiségű Csehszlovákia magyar vidékeinek hétköznapjait, egyszerű embereit örökítette meg, a művészet határait szétfeszítő kommunista társada­lomformáló indíttatástól vezérelve. Ez a korai periódusban még műkö­dő, a nép nyelvén szólás és a mo­dernizmus lágyított változata kö­zött kötött kompromisszum 1947 után művészeti szempontból meg­feneklett. Ezért Tallós Prohászka István pozsonyi visszatérése a mű­történeti szempontból értékes két világháború közötti korszakára fó­kuszál. (Tallós Prohászka István ma­gángyűjteményekben és a Csal­lóközi múzeumban. SZNM- SZMKM, Bámer-kúria, Pozsony, 2007. április 18 - június 10.) Érsekújvári vásár. 1930, olaj/vászon, 50x73 cm, magántulajdon (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents