Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)
2007-04-24 / 94. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 24. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Prodi Royalnak szorít Romano Prodi olasz kormányfő reméli, hogy szövetség alakulhat ki a francia elnökválasztás második fordulója előtt a versenyben maradt Ségolene Royal szocialista jelölt és az első fordulóban kiesett Francois Bayrou centrista politikus között. Noha Nicolas Sarkozy egyértelmű előnyre tett szert, a végeredmény azoktól a megállapodásoktól függ, amelyeket a továbbjutó jelöltek kötnek az első fordulóban alulmaradottakkal - mondta az ANSA hírügynökségnek (MTI/AFP/ANSA) Nekünk aztán senki se ossza az észt! (Peter Gossányi karikatúrája A jövőképet nem lehet kikövetkeztetni annak alapján, hogy a jobb-, vagy a baloldali jelölt győz-e Megkönnyebbültek a franciák Bejött a papírforma a francia elnökválasztás második fordulójában: a jobboldali Nicolas Sarkozy és a szocialista Segolene Royal jutott tovább. AAAL1NÁK ISTVÁN Azt is lehetne mondani, hogy a francia választók hagyománytisz- telően (konzervatívan) viselkedtek. Egyrészt azzal, hogy elutasították mind a baloldali, mind a jobboldali szélsőséget, hiszen a kis radikális baloldali formációk életképtelennek bizonyultak, és a szélsőjobbos, idegengyűlölő Le Pen sem került be a második fordulóba. Másrészt azzal, hogy a centrista Francois Bayrou kínálta nagy jobboldali-baloldali összeborulást, a valamiféle centrista egységkormányról szőtt víziót is elvetették. Bayrou-t azonban nem lehet leírni a politikából, az ő szavazótábora lesz a mérleg nyelve, s nagyon valószínű, ha felszólítaná szimpatizánsainak nem elhanyagolható nagyságú táborát akár Sarkozy, akár Royal támogatására, annak megkérné az árát. Érdekes adalék: Bayrou pártjának, az UDF-nek (Szövetség a Francia Demokráciáért) az alapító atyja, a nagy tekintélyű Valéry Gis- card ďEstaing egykori államfő azt mondta, ő Sarkozyt támogatja, mert a jobboldali jelölt egyértelmű dolgokat kínál és van tapasztalata, ezzel szemben Bayrou „a bizonytalanság állapotát tartja fenn”. Nem lehet elsiklani fölötte: valószínű, hogy a rendkívül magas részvéteh arány április 21. rémképének tulajdonítható. 2002-ben ezen a napon ütötte ki az első fordulóban Le Pen az akkori szocialista kormányfőt, Lionel Jospint, s jutott be a második körbe. A társadalmat ez sokkolta, az első forduló után százezrek tüntettek a francia városokban, felszólítva a polgárokat Chirac támogatására. Aki aztán ennek a kényszerűségnek köszönhette több mint 80 százalékos győzelmét, nem a népszerűségének. Az utcán megszólaltatott választópolgárok bizonyították a legjobban, mekkora traumaként élték meg április huszonegyedikét, és most valóban megkönnyebbültek. Tehát az 1958-ban kikiáltott Ötödik Köztársaság hatodik elnöke vagy baloldali, vagy jobboldali lesz, s úgy tűnhet, a francia politika visszazökken a régi kerékvágásba. De ez csak a látszat. Persze fontos a nemzedékváltás, és abban is van valami, hogy most fog eldőlni, milyen irányt szabnak Franciaországnak a XXI. század első évtizedeire. Elemzők szerint ez mégsem ilyen egyszerű, a jövőképet nem lehet kikövetkeztetni annak alapján, hogy a jobb-, vagy a baloldali jelölt győz- e. Daniel Cohen a közelmúltban azt elemezte, a francia politikát már nem ez a két pólus határozza meg. Az ő új megközelítése szerint az erővonalak két tengely köré rendeződnek, az egyik a kulturális liberalizmus, a másik a gazdasági liberalizmus. A baloldal kulturális értelemben liberális, védi a kisebbségeket, az egyneműek házasságát sth., a jobboldal pedig a hagyományos erkölcsök és családmodell híve. Gazdasági téren fordított a helyzet: a jobboldal a liberális, az egyéni kezdeményezés, a verseny híve, a baloldal pedig konzervatívan viselkedik, ragaszkodik a korábbi gazdasági és szociális vívmányokhoz. E gondolatmenethez tegyük hozzá: épp a külvárosi zavargások mutattak rá az utóbbi két évben, hogy az a szociális rendszer, amelyre a franciák még mindig büszkék, tarthatatlan. Nem lehet véleden, hogy a kampány során Sarkozy többször is utalt rá: ő nem egyszerűen politikai, hanem ideológiai harcot folytat, s szerinte az egész kampány az értékek harca volt. A második forduló előtt sem lehet jósolni, Sarkozy pozíciója valamivel jobb, mint riválisáé. Csak az biztos: mivel az unió égjük legbefolyásosabb országáról van szó, a francia elnökválasztás a mi életünket is érinti. Nem mindegy, Párizs milyen politikát folytat majd az unióban, fogja-e támadni például a szlovák adórendszert, mert ha igen, az már a mi zsebünkre megy. Sarkozy a keményebb, lazább uniót akar, egy szerény alkotmánnyal, ellenzi Törökország teljes tagságát. Royal asszony most nagyon uniópártinak tünteti fel magát, de valójában nem tudni, mit akar, kevésbé olvasható-kiszámítható. Fontos nemzetközi ügyben egyszer szólalt meg a kampány során, s akkor is botrányt okozott: támogatta a francia ajkú Quebec függetlenségi törekvéseit a központi kanadai kormányzattal szemben. 215 éves a Marseillaise Kétszáztizenöt éve, 1792. áprüis 25-én született Franciaország egyik jelképe, nemzeti himnusza, a Marseillaise. Bár címe a délfranciaországi kikötővárosra utal, a himnusz Strasbourgban született a forradalom lázas időszakában. Szerzője, az amatőr hegedűsként elhíresült Claude-Joseph Rouget de Lisle harci indulóként írta az Ausztria és Poroszország ellen induló francia katonáknak. Rouget alkotása önálló életre kelt, a Köztársaság III. évében, 1795. július 14-én, nemzeti dallá nyilvánították, de már a konzulátus idején betiltották, s e hagyomány folytatódott mindkét Napóleon császársága és a Bourbonok idején is. A nép körében azonban megőrizte népszerűségét. Énekelték az 1830-as forradalom alatt, 1848-ban és 1870-ben a Párizsi Kommün idején. Hivatalosan csak 1879-ben nyilvánították Franciaország nemzeti himnuszává és 1958 óta szerepel az alkotmányban, (m) A külvilág eleinte populistát és burkolt nacionalistát látott Jelcinben, Slobodan Milosevics orosz változatát Meghalt a Szovjetunió eltemetője MT1-HÁTTÉR 76 éves korában meghalt Borisz Nyikolajevics Jelcin, aki 1991-től 1999 végéig az Oroszországi Föderáció első köztársasági elnöke volt. 1931. február 1-jén született a szverdlovszki terület Butka nevű falujában. Műszaki főiskolát végzett, 1961-ben lépett be a kommunista pártba. Pártmunkásként 1968 és 1985 között az SZKP szverdlovszki területi bizottságában tevékenykedett. Mihail Gor- bacsovnak jelentős szerepet tulajdonítanak abban, hogy Jelcin 1985-ben a moszkvai városi párt- bizottság első titkára, a Központi Bizottság titkára és a Politikai Bizottság póttagja lett. Két év alatt azonban mindezeket a tisztségeket elvesztette, mivel a pártapparátus bírálatában és a reformok sürgetésében túllépte az elfogadott határokat. Jelcin 1991 júniusában közvetlen szavazással Oroszország első elnöke lett, augusztusban, amikor konzervatív kommunista erők államcsínyt kíséreltek meg, szembeszállt velük. 1991 novemberében betiltotta a kommunista párt tevékenységét. December 25-én Gorbacsov, akinek helyzete tarthatatlanná vált, lemondott a Szovjetunió elnökének posztjáról. Másnap - miután már a szovjetköztársaságok egész sora kimondta függetlenségét - a szovjet parlament felsőháza kihirdette a Szovjetunió megszűnését. A Jelcin-kormányzat így átvette a szovjet kormány jogköreinek nagy részét. Jelcin nevéhez fűződik tehát mind az SZKP, mind a Szovjetunió megszüntetése. Nyolc éven át, a fájdalmas, nem egyszer drámai válságokkal járó 1993-ban Jelcin ágyúval lövette szét a vele szembeforduló parlamentet - átalakulás során Oroszország belpolitikai, gazdasági, nemzetiségi problémák tömkelegével küzdött. Az elnök egészségi állapota megromlott, családtagjai korrupciós botrányokba keveredtek. 1996 júliusában újraválasztották, de dolgozni már alig tudott, a nyilvánosság előtt megjelenni sem volt sokszor ereje. Az oligarchák és a maffia részvételével kibontakozott piacgazdasági fejlődés 1998-ban összeomlott, ami újra visszavetette az országot. Mesterien biztosította azonban utódlását: miután több jelölttel kísérletezett, 1999. december 31- én délben, több mint fél évvel hivatali idejének lejárta előtt bejelentette lemondását, megnyitva az utat Vlagyimir Putyin elnökké választásához. Jelemben a külvüág eleinte egzotikus populistát és burkolt nacionalistát látott, Slobodan Milosevics valamiféle orosz változatát. Néhány év alatt viszont Jelcin lett e korábbi kétkedők szemében a kommunizmus legyőzője, a reformátor. Nem egy orosz politológus szerint az egymással oly élesen szembekerült Gorbacsov és Jelcin a történelemben egymástól elválasztha- tatlanná válhat: bár ellenlábasok voltak a politikai porondon, de ugyanabban az irányban haladtak: a berozsdásodott szovjet rendszert az előbbi megreformálva próbálta mozgásba hozni, az utóbbi felismerte, hogy erre már alkalmatlan, ezért a rendszert távolította el. Az Oroszországi Föderáció első elnökének távozásával egy korszak zárult le, amelyet először a gorbacso- vi glasznoszty és peresztrojka korszakának, utána jelcini reformkorszaknak neveztek: drámai, romantikus, illúziókkal és csalódásokkal teli korszak, amely másfél évtizedig tartott. KOMMENTÁR A francia parti JARÁB1K BALÁZS Franciaország elégedett. Sarko, a favorit megnyerte az elnökválasztás első fordulóját, Sego, a szocialisták női jelöltje a nyomában, míg a centrista meglepetésember, Francois Bayrou, szép eredménnyel jött be harmadiknak. A szélsőséges Le Pen évtizeddekkel ezelőtt kapott utoljára ilyen kevés szavazatot, a francia nép pedig megdöntötte saját résztvételi rekordját. Lehet ünnepelni. Bár Franciaország új elnökének a neve csak két hét múlva lesz ismeretes, a francia politikai változás már vasárnap beköszönt. Csak tapsolni lehet az elsöprő részvételi aránynak, valamint a már ugyancsak elhasználódott politikusi generációt szinte félresöprő Nicolas Sarkozy és Segolene Royal lendületének. Európa egyik legreakciósabb országának nagy szüksége van egy új generációra, amely beindítja a gazdasági reformokat, és megkísérli kiragadni a francia közgondolkodást a 20. század 60-as éveit idéző állapotából. Persze, lehet, hogy korán ünnepelünk. Résztvételi arány ide vagy oda, sem Sarko, sem Sego nem tagadja meg azt a politikai közeget, amelyből jött. Ezt pontosan tükrözte a két riválisnak az első fordulót követő beszéde. Míg Sarko úgy szónokolt, mint egy szocialista, elsősorban a centrista Bayrou baloldali szavazóira vadászva, Sego szerint itt az idő, hogy az ország válasszon az öreg (mármint a jobboldali), és egy új (vagyis az általa képviselt szocialista) alternatíva között. Ám ha az ember a két jelölt programját veti össze, akkor vajmi kevesett tudhat meg a jövő Franciaországáról és gyorsan kiderül, hogy Sego új Franciországa főleg arra a profán változásra épül, hogy ő lenne Franciország első női elnöke. Mindamellett a második fordulóba jutott Royal asszony a megkönnyebbültek és esélytelenek nyugalmával próbál meg Sarkozyből egy félelmetes figurát faragni. Valójában azonban éppen a magyar származású jobboldali jelölt az, akinek reális lehetősége lehet végrehajtani a reformokat Franciországban. Chirac államfő visszavonulásával ugyanis a meglehetősen összefogott francia jobboldalon Sarko valóban érvényesítheti akaratát, míg Segoval szemben szinte ott a teljes szocialista elit. Ráadásul az ugyancsak populistára sikeredett szocialista programot sem sikerült neki egyértelműen eladni, ami tovább mélyíti Sego „tapasztaladan” politikusi imázsát. így a meglehetősen felemásra sikeredett szocialista kampány után Sego egyértelműen a Sarkozy-ellenes hangulatra és női mivoltára hajaz. Sarko pedig, ellensúlyozandó a nevéhez kapcsolódó agresszív jelzőt, szocialista retorikát gyakorol majd az elkövetkező két hétben. Franciaország még két hétig folytatja a vasárnap elkezdett partit. Most még a hangulatot nagyban befolyásolja, hogy nem Chirac a karmester, hanem Sarko és Sego a lemezlovas. Franciaország megújításához azonban egy parti nem elég, az igazi munka csak ezután következik. JEGYZET Gravitáció ROZBROY VIKTOR 1970. április 22. Hippikorszak. Tombol a tavasz. Jimi Hendrix, Jim Morrison és Janis Joplin zenéjére táncolnak, drogoznak, szeretkeznek hosszú hajú lányok és fiúk, nők és férfiak. Arra is marad idejük, hogy rádöbbenjenek a globális környezetszennyezés veszélyeire, és ezen a napon húsz millióan összegyűljenek, és az Egyesült Államok különböző pontjain jól megmozduljanak, és jót tiltakozzanak. Nálunk 1990 óta emlékeznek meg minden évben ezen a napon a golyóról, amihez hozzátapadunk. Az év többi részében természetesen nem gondolunk rá, hogy ez a tapadás életünk végéig fog tartani. Vannak, akik egy időre nem tapadnak hozzá teljesen a golyó felületéhez. Űrhajósok esetében ez pár hónapig is eltarthat, távolugrók, magasugrók, hétköznapi ugrálok esetében ez az idő 0,1-3 másodpercre csökken. Azt olvastam, hogy a Föld világnapja alkalmából szemétgyűjtést szerveztek a mindenféle szervek mindenfelé. Összegyűjtötték a golyó felületéről azokat a dolgokat, amiket előtte szétdobáltak, és amik természetesen szintén hozzátapadtak a felülethez. A földöz tapadás - nem tapadás közvetítő szerepét az ember látja el. Az ember sokszor úgy gondolja, hogy már nincs szüksége valamire, amit más emberek készítettek. Olyankor - rendkívüli módszerességgel, hogy egyenletesen oszoljon szét a golyó felszínén -jól szétdobálja azokat a dolgokat. Tanulság nélkül nincs mese. Ennek a mesének mondjuk az is lehetne a tanulsága, hogy ne engedjünk a genetikailag kódolt ösztöneinknek - ilyen a „ruha nélkül nehezebb járni”, az „undorodom attól, akinek nincs szappan szaga”, a „ha az autóm nem éri el 4 másodperc alatt a 100 kilométer per órás sebességet, fölöslegesen éltem” vagy a „ha nem dobom el rögtön a rágógumi üres papírját, ki fognak nevetni a villamoson”. Tehát: ne engedjünk ösztöneinknek, és a szemetet dobjuk oda, ahol ő a legjobban érzi magát - a szemétbe. TALLÓZÓ EURÓPAI LAPOK Vezető osztrák és svájci lapok a Nicolas Sarkozy győzelmének adnak nagyobb esélyt a második fordulóban. Franciaország világos irányválasztás előtt áll: jobb vagy bal, férfi vagy nő - írta az osztrák Die Presse. A svájci Neue Zürcher Zeitung szerint Sarkozy- nek a következő két hétben mo- deráltabb hangot kell megütnie, és szélesebb választói közönséget kell megszólítania.
