Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)

2007-04-24 / 94. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 24. www.ujszo.com RÖVIDEN Szlovákia támogatja Horvátországot Pozsony. Ivó Sanader horvát miniszterelnök reményét fejezte ki a Robert Ficoval való találkozón, hogy országa 2009-re készen áll majd az Európai Unióba való belépésre. A két miniszterelnök egyébként Szlovákia és Horvátország gazdasági együttműködésé­ről tárgyalt. (SITA) Tadics Pozsonyba látogat Pozsony. Ma tesz hivatalos látogatást Szlovákiában Boris Tadics szerb államfő. Utazásának célja a két ország közötti gazda­sági együttműködés erősítése és a Balkán-félsziget európai integ­rációja. (TASR) Veszélyes kínai tányérok Pozsony. Egészségre veszélyes tányérok jelentek meg a szlo­vák piacon. A medve alakú tányérokat Kínából hozták be az or­szágba, és formaldehidtartalmuk meghaladja a megengedett egyészségügyi határértéket. A kék-fehér tányérokat egyébként egy nagycétényi cég forgalmazta. (SITA) Elnapolták Volodymyr Y. perét Pozsony. Az öt éve folyó vizsgálat lezárulta után tegnap kezdő­dött volna el Volodymyr Y. tárgyalása. Az állítólagos ukrajnai maf­fiafőnököt bűnszövetkezetben elkövetett gyilkossággal és kábí­tószerrel való visszaélléssel vádolják. A férfi elfogultsági indít­ványt nyújtott be a Pozsonyi Kerületi Bíróság tanácsa ellen, melyet a Legfelsőbb Bíróságnak kell elbírálnia. Volodymyr Y. kifogásolta azt is, hogy vádirata nem volt lefordítva oroszra és nem azbukával íródott. Állítása szerint csak az állampolgársága ukrán, egyébként pedig orosz nemzetiségű. (TASR) Gašparovič Brünnben tárgyal Pozsony. Ivan Gašparovič köztárasági elnök részt vesz a közép­európai államelnökök májusi tanácskozásán. A találkozót idén 14. alkalommal szervezik meg, idei színhelye pedig Csehország máso­dik legnagyobb városa, Brünn lesz. (TASR) Nem vetették el az osztalékadó bevezetését Nem mond le a „gazdagok” megadóztatásáról Fico ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Robert Fico tovább­ra sem vetette el az osztalékadó bevezetésére vonatkozó ötletét, és a „gazdagokkal” is többet fi­zettetne az államkasszába. „Még mindig nem hagy aludni az osztalékadó” - válaszolta teg­nap újságírói kérdésre a minisz­terelnök. A választások után a Smer már felvetette ezt a lehető­séget, mellyel gyakorlatilag két­szer adóztatná meg egyes cégek jövedelmét. A „gazdagok” adóz­tatását sem fejtette ki bővebben, de állítja, hogy a szolidaritást ily módon is növelni kell. Nem is vállalkozhatna 11,5 évet is kaphat Jozef M. Bazin. A speciális ügyész 11,5 év feltétel nélküli szabadságvesz­tés és 5 millió koronás pénzbírság kiszabását javasolta Jozef M.-re, a BMG Invest és a Horizont Slovakia pénzügyi szolgáltatók ügyében. Az ügyész javaslata szerint fél év­vel hosszabbítaná meg Jozef M. büntetését, ha a kirótt pénzbírsá­got nem fizetné ki. Szerinte a fér­fit ezen kívül tíz évre el kellene til­tani a vállalkozói tevékenységé­nek gyakorlásától. Jozef M. társa, Dávid B. számá­ra az ügyész ugyanilyen nagyságú büntetést javasolt, míg harmadik társukat, Patrik P.-t nyolc év bör­tönbüntetésre és három millió koronás pénzbírság kifizetésére ítélné. A Speciális Bíróság a védelem által beterjesztett új bizonyítékok mellőzésével hirdet ítéletet a sik­kasztok ügyében. Jozef M. és tár­sai körülbelül 1,3 milliárd koronát próbáltak elsikkasztani a két pénz­ügyi szolgáltatónál. (SITA) A progresszív adózás beveze­téséről nem beszélt. „Remélem, hogy a jövőben meg tudunk majd egyezni a természetes sze­mélyekkel kapcsolatos nagyobb szolidaritás kérdésében” - jelen­tette ki Fico, utalva arra, hogy két másik koalíciós partnere már korábban sem támogatta az adó­terhek növelését. A közvetlen adók emelésé­vel együtt kívánatosnak tartaná azt is, hogy a gyógyszerek mel­lett más termékeknek is 10 szá­zalékra csökkenjen az áfakulcsa. Ide sorolta a könyveket, tan­könyveket és az internetszol­gáltatást. (lpj, s) Alkotmányos gondok Már nem egyeztetnek Pozsony. Az érdekegyeztető tanács az egészségügyi miniszter kérésére tegnap megszakította a közhasznú egészségbiztosítókról és az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslatok tárgyalását. A két tervezetet ugyanis már koráb­ban alkotmányellenesnek nyilvá­nította a kormány törvényelőké­szítő tanácsa. Ivan Valentovič szakminiszter azonban továbbra is kitart elkép­zelése mellett, a két állami bizto­sítót „közhasznú részvénytár­sasággá” akarja alakítani, és ezekbe akarja beterelni az állam által biztosított polgárokat. Az egészségügyi tárcavezető az alkotmányellenesség vádját visszautasítja, szerinte üyen állí­tást csak az alkotmánybíróság mondhat ki. Az egészségbiztosí­tók számára készült szakmai elemzés azonban mintegy tíz pontban találta alkotmánysértő­nek a készülő jogszabályterveze­tet. (lpj, s) A biztosítónak 846 ezerrel több kivizsgálást jelentettek be a szakorvosok, mint egy évvel korábban Betegebbek vagyunk, mint egy éve Pozsony. Egyes egészségügyi díjak szeptemberi meg­szüntetésével jelentősen megnőtt a páciensek száma a rendelőintézetekben. A húszkoronás vizitdíjat és az 50 koronás ágydíjat au­gusztus végéig kellett fizet­niük a betegeknek, a re­ceptdíj október elsejétől csökkent. Maradt a 60 ko­ronás vizitdíj az orvosi ügyeletén, és továbbra is fi­zetni kell a Rudolf Zajac előző egészségügyi minisz­ter által bevezetett ágydíjat a gyógyfürdőkben. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A Dôvera Egészségbiztosító adatai alapján 2006 utolsó három hónapjában a körzeti orvosokhoz átlagosan 7,8 százalékkal többen látogattak el, mint az előző év azonos időszakában. Ez a Dôvera esetében 43 ezerrel több vizitet jelent. Hasonló adatai vannak a többi biztosítónak is. A szakembe­rek egyelőre óvatosan nyilatkoz­nak a betegek számának emelke­déséről. „A körzeti orvosok nem minden esetben jelentik valamennyi bete­güket, mivel fejpénzt kapnak, ezért nem lehet egyértelmű képet kialakítani ebből az adatból” - mondta lapunknak Tomáš Szalay, az Egészségpolitikai Intézet (HPI) munkatársa. Jóval fontosabbak szerinte az Általános Egészségbiz­tosítónak a szakorvosokra vonat­kozó adatai. A vizitdíj megszünte­tése utáni - szeptembertől de­cemberig terjedő - időszakban a biztosítónak 846 ezerrel több ki­vizsgálást jelentettek be a szakor­vosok, mint egy évvel korábban. „Ebből nyilvánvaló, hogy jelentő­sen nőtt a betegek száma, mivel a szakorvosoknak a biztosítók az el­végzett kezelés alapján térítik a költségeket” - magyarázta Szalay. Az egészségügyi minisztérium nem ért egyet a biztosítók adatai­val. „Információink alapján nem nőtt a betegek száma a ren­delőkben” - mondta lapunknak Silvia Balázsiková, az egészség- ügyi tárca szóvivője, nem magya­rázta azonban, hogy honnan szár­maznak a tárca adatai. Az egész­ségügyi kezelésekről ugyanis leg­pontosabb adatokkal a biztosítók rendelkeznek, melyeknek ezek alapján fizetnek a magánorvosok­nak és a kórházaknak. A kórházak leterheltsége azon­ban az ágydíj megszüntetésével sem emelkedett, nem változott sem az átlagos kezelés hossza, sem a kórházi kezelésre szoruló betegek száma. Az egészségügyi díjakat az elő­ző kormány minisztere, Rudolf Zajac vezette be 2003-ban, azzal a céllal, hogy csökkentsék a felesle­gesen elvégzett kezelések számát, és lerövidítsék a kórházi kezelés hosszát. A legnagyobb mértékben a körzeti orvosok és az éjszakai ügyeletek leterheltsége csökkent - mintegy 10-13 százalékkal -, a szakorvosoknál és a kórházakban alacsonyabb, 2-3 százalékos csök­kenés volt tapasztalható. Szalay szerint ez azt bizonyítja, hogy áld valóban beteg, a díjfizetései köte­lezettség ellenére is kezelteti ma­gát. A szlovák reformhoz hasonló­an idén Magyarország is bevezet­te az ágy- és vizitdíjat, ugyanerre készül Csehország is. Hasonló hozzájárulást fizetnek Európa legtöbb országában, (lpj, p) Az ágy- és vizitdíjak Európa egyes országaiban Ágydíj/nap Vizitdíj Ügyeleti díj Szlovákia 0 0 60 Sk Magyarország 300 HUF 300 HUF 1000 HUF Csehország* 50 CZK 50 CZK 50 CZK Lengyelország 0 0 0 * 2008-ban tervezik a bevezetését. Forrás: Egészségpolitikai Intézet Újra lángra kapott az erdő a Besztercebányához közeli Óhegyen. Lap­zártánk idején mintegy 115 hektár állt lángokban. Az erdőtűzzel a he­lyi és a zsolnai tűzoltók küzdenek. Munkájukat két helikopter segíti. (TASR-felvétel) Évente háromezer tanár kerülhet az utcára a jövőben Emelkedő pedagógusbérek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Emelkedni fognak a pedagógusbérek, ennek azonban ára lesz: az elkövetkező időszak­ban évente mintegy háromezer tanerőt kell majd elbocsátani állá­sából. Legalábbis ezzel számol az oktatási minisztérium műhelyé­ben készült pedagógusi életpálya- modell-tervezet, melyet a kor­mány nemrégiben hagyott jóvá. Míg sokan utcára kerülnek majd, a pályán maradottak a jelenlegi­hez képest esetenként jóval töb­bet fognak keresni. A karrierkon­cepció alapján 2013-ra a pedagó­gusbérek elérnék a nemzetgazda­sági ádag 1,3-szorosát. Az előmeneteli rendszer 2009 január elsejétől lépne életbe, mű­ködtetése éves szinten hárommil- liárd koronával terhelné meg a központi költségvetést. A karrier- modellről egyébként önálló jog­szabály rendelkezik majd, a szak­tárca által kidolgozásra váró, pe­dagógusok és nem pedagógusi al­kalmazottak jogállásáról szóló törvény. Az életpályamodell négy sza­kaszt különít el, a pályakezdő vagy pedagógusasszisztens, a gyakorló, a mesterjelölt és a veze­tőtanár kategóriát. A két utóbbi, vagyis a mesterjelölti fokozat el­éréséhez egy, a vezetőtanárihoz pedig kettő szaktanári képesítő vizsga letételére lesz szükség. A szakaszok egyéni ütemben lesz­nek teljesíthetők. Az elért szakmai minőségtől függően emelkedik majd a bér összege. A részletek egyelőre tisztázatlanok. Szakké­pesítő vizsgát a hatályos szabályo­zás értelmében a módszertani központok, az Állami Pedagógiai Intézet és a felsőoktatási intézmé­nyek szervezhetnek. Jelenleg gyakorlatilag nem áll rendelkezésre hathatós eszköz a pedagógusok ösztönzésére, va­gyis hogy a diploma megszerzése után tovább képezzék magukat. Míg az első kvalifikációs vizsga le­tételével a tizedikből a tizenegye­dik fizetési osztályba kerülhetnek, a második nem jelent számunkra ugrást a bértáblán. 1999 óta hozzávetőleg húszezer oktatásügyi dolgozó, köztük mint­egy 12 500 pedagógusi alkalma­zott került az utcára. Ez körülbelül 15%-os leépítést jelent, (-cz-e) Indulhat az eurókampány Számológépet mindenkinek! Pozsony. A pénzügyminisztéri­um ezen a héten fogja kitűzni az euró szlovákiai propagálására irá­nyuló versenytárgyalást. A nyertes reklámügynökség pá­lyázatában szerepelnie kell a né­pesség egészét megszólító intéz­kedéscsomagnak. A kampány költségvetése nagyjából egy euró/fő lesz, azaz mai árfolya­mon megközelítőleg 180 millió koronába fog kerülni. A kampány részeként minden háztartásnak meg kell kapnia az információs csomagot, amelynek tartalmaz­nia kell egy úgynevezett euró- számológépet is, ami megköny- nyíti a koronának az új pénznem­re való átszámolását. „Jelentős támogatásra számí­tunk az Európai Bizottság ré­széről” -jelentette be tegnap Igor Barát, az európai közös valuta szlovákiai bevezetéséért felelős kormánybiztos. (SITA) Tuti szelvény Formula-ügy: öten ülnek Pozsony. Már előzetes letartóz­tatásban van az az öt elkövető, akik a rendőrség szerint 17 millió koronától fosztatták meg a For­mula fogadóirodát. Egy feltételezett tettest még nem sikerült letartóztatniuk, há­rom szabadlábon védekezhet, egy pedig egészségi problémák miatt kórházba került - tájékoz­tatott Lenka Busóvá, a Trencséni Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség a tíz személy ellen jogtalan vagyonszerzés miatt in­dított eljárást, akár 12 éves sza­badságvesztésre is ítélhetik őket. A gyanúsítottak behatoltak a foga­dóiroda számítógépes rendszeré­be, és a mérkőzések lejátszása után a szelvényeken megváltoz­tatták a tippeket a már ismert eredményeknek megfelelően - a szelvényeket így gyakorlatilag nyertesre módosították. (SITA) Eddig a legnagyobb 611 milliós adócsalás Pozsony. Az ország eddigi leg­nagyobb adócsalását bonyolította le az a bűnbanda, melynek tagjait a napokban tartóztatta le a rend­őrség. A bűnözők fiktíven keres­kedtek vashulladékkal és nemes­fémekkel, csaknem 611,5 millió koronához jutottak hozzá tör­vénytelenül - tájékoztatott Ján Packa országos rendőrfőkapi­tány. Eddig hét személyt tartóz­tattak le, de Packa szerint akár 28 személlyel is bővülhet a gyanúsí­tottak listája. A szervezet 2003 óta tevékenykedett az országban, a rendőrség egy éve figyelte tevé­kenységüket. Az április 17-én vég­rehajtott akcióba 160 rendőr kap­csolódott be, 35 házkutatást vé­geztek. Packa szerint a szlovák rendőrség külföldi hatóságokkal is együttműködött, mivel a fémek egy részét az Európai Unió kilenc országában alapított cégeknek is exportálták, (dem-) Férfiak a sikkasztok Kínos a csaló alkalmazott Pozsony. A KPMG tanácsadó cég elkészítette gazdasági bűnö­zők profilját. Az elkövető legtöbb esetben 36 és 55 év közötti életko­rú férfi, és a sikkasztást megelőző­en 5-6 évig dolgozik a cégnél, ahonnan elemeli a pénzt. Általá­ban a vállalat pénzügyi osztályán dolgozik, és egyedül hajtja végre tettét - derül ki a felméréséből. A cég 360 esetet megvizsgált esetből vonta le következtetéseit. A felmé­réseket Európában, a Közel-Kele­ten és Afrikában végezte. A vizsgá­lat szerint az elkövetők 91 százalé­ka visszaeső bűnöző. A téma érzékenyen érinti a meg­károsított vállalatokat, kétharma­duk csak részleges vagy semmi­lyen információt nem hoz nyilvá­nosságra. Az ilyen információk ki­szivárgása ugyanis negatívan fényt vetne a cégre. Sok esetben maga a vállalat vállalja a felelőssé­get az ügy kivizsgálásáért. (TASR)

Next

/
Thumbnails
Contents