Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)
2007-04-23 / 93. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 23. Egészségünkre Vll Az ebédnél ne sajnáljuk a kalóriát, hiszen a bevitt energiát úgyis elhasználjuk Gyerünk ki a zöldbe! Kullancsbajok Adagosán minden ezredik kullancs fertőzött az agyhártya-, agyvelő- gyulladást okozó vírussal, míg a Lyme-kórt előidéző baktérium minden tizedik állatkában megtalálható. Az előbbire létezik hatékony védőoltás, amely három menetből áll. Az első oltást 1-3 hónapon belül kell követnie a másodiknak. A harmadik oltást pedig 1 évvel a második után kell beadni, és három évig nyújt védelmet a szervezetnek. A Lyme-kór megelőzésére ma még nincs hatékony védőoltás. Ez igazán veszélyes betegség lehet, amitől igen nehéz megszabadulni, és nehéz felismerni is. Okozhat fáradékonyságot, mozgáslassulást, ízületi és izomfájdalmat, idegrendszeri panaszokat, fejfájást, ingerültséget, memóriazavarokat, nyirokcsomó-duzzanatokat is. (Vitaimagazin) vigyük magunkkal a fél kamrát, a cipekedés is megronthatja az ember hangulatát! Az elővigyázatosság kedvéért a hátizsák egyik zsebébe érdemes betenni néhány alapvető gyógyszert, kötszert is. A túrapatika alapja a kötszer és a ragtapasz, ami minden apró seb esetén jól jöhet. Allergiás kiütésre, csalán- és rovarcsípésre hűsítő gél ajánlott (pl. Fenistil), az allergiás reakciókra emellett jól jön a kalciu- mos pezsgőtabletta. A fájdalomcsillapító szintén nem árt, rándulásokra, ficamra izomgörcsoldó kenőcs és fásli kerüljön a táskába. Sebfertőtlenítésre jóddal vagy egy kis alkohollal, izzadás ellen pedig hintőporral készüljünk! Erdőjáróknak bizony azt is számításba kell venniük, hogy hazatérve vendéget is hoznak a házba. Ennek megelőzésére érdemes viszonylag zártan öltözködni, főként az alsó testtájakon. A kullancs ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem a fák lombozatán, hanem a földközeli növényzet levelein les az arra járókra. Főként az árnyékos; nedves helyeket kedveli, ezért figyeljünk oda, hová is heve- redünk le! Mivel az állatok a fő célpontjai, az embereken is a szőrmés, puhább anyagokat részesíti előnyben: a kemény farmer helyett jobb búvóhely számára a puha flanel vagy melegítő, főleg a kordbársony. A fededen testrészeket kullancsriasztó szerekkel lehet bekenni. Hazatérvén első dolgunk az alapos vizsgálódás legyen, főként a vékony bőrfelületeket, a kar- és térdhajlatot, a nyakat ellenőrizzük tüzetesebben! Ha megtaláltuk a nem- kívánatos vendéget, a csípés napján még viszonylag könnyen eltávolíthatjuk - a legjobb ujjal vagy körömmel kipiszkálni. Szintén tévesen terjedt el, hogy a fej beszakadása veszélyes. Az ugyanis pár nap után maga is kilökődik. A potroh sokkal több veszélyt rejt magában, hiszen így a rovar béltartalma bekerül a szervezetbe, a benne lévő fertőzésekkel együtt. A szakemberek a zsíros krémeket sem ajánlják, mivel a potroh dörzsölése, ingerlése a kullancsot szintén arra készteti, hogy megszabaduljon a benne lévő fertőzött tartalomtól! A kullancs eltávolításával azonban még nem végeztünk, hiszen fontos az alkoholos vagyjódos fer- tőtíenítés is. Jegyezzük meg a csípés helyét, mert csak 5-6 tünetmentes hét után győződhetünk meg róla, hogy nem fertőzött meg bennünket a váraüan jövevény. Egy-két napon belül általában kö- römnyi nagyságú bőrpír szokott jelentkezni rendszerint viszketés kíséretében, ami pár napon belül elmúlik. A természet már most olyan, mint májusban. Itt az ideje nekiindulni, s a szabadidőnket valóban a szabadban tölteni! Süssön a nap, töltse meg tüdőnket az erdei levegő, frissüljenek fel elgémberedett izmaink, s lássuk azt a sok gyönyörűséget! Indulás a zöldbe, kezdhetjük a túraszezont! AJÁNLÓ A túrázás igazán nem igényel sok felszerelést. Elég egy jó sportcipő, de sziklás talajra, hegyekben való kiránduláshoz érdemes beruházni egy vízhatlan túrabakancsba is, amely megfelelően tartja a bokát. (Az első túra előtt fontos bejáratni, ne rontsa el az élményt a feltört sarok!) a sapka vagy kalap kifejezetten hasznos lehet a napsütés és az eső ellen is. A nadrág lehet egy régi farmer vagy szabadidőruha, felülre pedig néhány réteg pamutpulcsit vegyünk, na meg egy esőkabátot a tavaszi záporok ellen. A kirándulásra nem árt már előző nap jól felkészülni. Az étrendből nem hiányozhat a gyümölcs, hiszen a gyümölcscukor a kezdő túrázó életmentője lehet, ha a hirtelen megerőltetéstől leesik a vérnyomása! Ráadásul azt el lehet majszolni menet közben is, ha idő előtt korog a gyomor. Nagyon fontos a folyadék, ha nincs útközben turistaház, vagy kisebb falu, ahol bolt is található, akkor érdemes fejenként két liter folyadékkal számolni. Igaz, hogy nehéz, de a nap folyamán egyre könnyebb lesz, hiszen a mozgás és az izzadás következtében elvesztett folyadékot pótolni kell. Az ebédnél ne sajnáljuk a kalóriát, hiszen a bevitt energiát úgyis elhasználjuk, a fáradt és éhes túrázónak pedig csak szenvedés a kirándulás! A szabadban elfogyasztott sült csirkecomb pedig hidegen is mennyei! Délutánra is tartalékoljunk valamit, pár szem gyümölcs és egy tábla csőid újra feltöltheti energiával a fáradt utazókat. Persze ne Az európai védőoltási hét után A 20. század az antibiotikumok évszázada, a 21. század pedig nagy valószínűséggel a vakcinák évszázada lesz. Mint tudjuk, az egészség- védelem leghatásosabb és legelőnyösebb eszköze a védőoltás. Tegnap ért véget a WHO által meghirdetetett európai védőoltási hét. Célja az volt, hogy az emberek minél többet tudjanak meg a vakcináció előnyeiről, hogy megismerjék azokat a betegségeket, amelyeket oltással meg lehet előzni. A globalizáció nemcsak a migráció előtt nyitotta meg az utat, hanem a betegségek teijedése előtt is. Az Egészség- ügyi Világszervezet felhívta az országok figyelmét, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy az emberek jobb minőségű életet élhessenek. A szakemberek is egyértelműen a védőoltást tartják a betegségek megfékezése leghatékonyabb eszközének. A vakcinációt nem jó leállítani, mert tragikus következményei lehetnek. Csak akkor lehet ezt megtenni, ha az egész világon az a bizonyos betegség már nem fordul elő. Nem szabad hallgatni azokra, akik azt állítják, hogy a védőoltás felesleges, sőt ártalmas. Szlovákia az egészségügyre szánt pénznek csak a 0,4 százalékát fordítja védőoltásra. A gyermekek jogainak chartája pedig kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a betegségekkel szembeni védekezésre. Az oltás az egyedüli megbízható védekezési forma a fertőző betegségek ellen. Dr. Darina Sedláková, a WHO szlovákiai igazgatója Jövő héten A Közegészségügyi Hivatal munkatársa mondja el, Szlovákiában milyen feltételek mellett igényelhető védőoltás a kullancs ellen. Figyelmébe ajánljuk a jövő héten Ér-wellness A magas kort megélt matuzsálemek hosszú életük során alig- alig találkoztak olyan tényezőkkel, amelyeket a mai köznyelv „rizikófaktorként” emleget. Egyik legnagyobb szerencséjük az volt, hogy életük java része rohanás nélkül és stresszmentesen telt. Fiatalkorukban alig volt környezetszennyezés, nem léteztek génmanipulált és vegyszerekkel előkezelt élelmiszerek, étkezési szokásaikra pedig nem a gyorséttermekben sebtében bekapott falatok voltak a jellemzők. Ha fogyasztottak is zsíros, nehéz ételeket, fizikai aktivitásuk során el is égették a bevitt kalóriákat. Vasat a testnek! Amikor fáradtnak, levertnek érezzük magunkat, hajlamosak vagyunk a túlhajszoltságot, a sok munkát okolni gyengeségünkért. Ha viszont a sok alvás és pihenő sem segít, könnyen lehet, hogy vashiányos vérszegénység a kimerültség oka. Többféle eredetű vérszegénység ismert, ám a legelterjedtebb a vashiányos vérszegénység, amelyben világszerte több mint egymilliárd ember szenved. MIT TANÁCSOL AZ ORVOS? A fehér foltok bajt jeleznek „32 éves férfi vagyok és vitíligóban szenvedek. Fehér foltok vannak a szemem körül, mindkét lábamon 3 cm-es sávban, a hónaljamban 10 cm átmérőjű fehér foltjaim vannak, a kéz csuklóin 10 cm átmérőjű- ek, a fenekemen 3 cm sávban és a nemi szervemen is. Nagyon zavar, hogy ilyen tarka vagyok, hogy barna bőrömet ilyen fehér foltok díszítik. Szeretném megkérdezni, tud-e a természetgyógyász segíteni.” Elhiszem, hogy szerencsétlennek érzi magát, az orvostudomány szakkönyvei azt mondják, hogy a fehér foltok oka ismeretlen, és nem tudnak vele mit kezdeni. Sok betegnek mondták már azt, hogy ezzel meg kell tanulni élni. De minden betegségnek oka van. A fehér foltokkal jelzi a szervezet, hogy nagy baj van kialakulóban. Ezek a foltok Q W Dr. Nagy Géza ___X__ természetgyógyász utalnak arra, hogy komoly elváltozások alakultak ki. Minden fehér foltos ember vastagbelében kandidák vannak, azaz penészgombák, amelyek annyira elszaporodtak, hogy már eljutottak a bőrbe, és ott elpusztítják a barna bőrfestéket. Ezek a fehér foltok nem mindenkinél, de egyeseknél azt jelzik, hogy a szervezetet méregtelenítő kúrával meg kell tisztítani, mert a kandidák rákkeltő anyagokat is termelnek és a rák kialakulásának együk kockázati tényezői ezek a mérgező, rákkeltő anyagok. A másik fő kockázati tényező a genetikai hajlam, de ezt épp azzal lehet kijátszani, hogy méregtelenítéssel tisztává tesszük a szervezetünket. A foltok kialakulásának harmadik oka az, ha negatív földsugárzásban alszunk. Ez a negatív földsugárzás nem okoz azonnal bajt, de idővel a negatív energia hatására a sejtekben negatív remegést idéz elő. Ahol nincs negatív sugárzás, ott a sejtek egymás közt „barátságosan csevegnek” (vagyis a sejtek közötti energiaáramlat a ellenállóvá teszi az embert). A negatív sugárzás viszont zűrzavart okoz, és nem harmónia, hanem diszharmónia alakul ki ezen a helyen, ami magában nem okoz rákot, de felerősítheti a többi negatív hatást. A rák kialakulásának negyedik kockázati tényezője az, ha az ember negatív lelki megterhelésen megy keresztül (pl. meghal valamelyik családtag, vagy megcsalnak, kisemmiznek, becsapnak, elveszítjük munkánkat, helytelenül táplálkozunk, túlfeszítjük magunkat). Ez a sok hatás felerősíti a négy fő ok hatását: ♦ a penészgombák rákkeltő anyagainak negatív hatását, ♦ a genetikai hajlamot és ♦ a lelki megterhelést, amelyet lelkünk, szellemünk nem tud elviselni. Nehogy mindenki, akinek vitiligója van, megijedjen, s ne higgye, hogy máris rákot kap. Ez csak egy szignál, hogy: ember, csinálj valamit magaddal, mert rossz úton jársz, és a végén komoly betegséget kapsz. Nem akarok senkit sem ijesztgetni, csak figyelmeztetni, hogy jobb megelőzni a betegséget, mint megbetegedni. Mi, természet- gyógyászok, inkább reményt, szeretetet sugározunk az emberek felé, és igyekszünk rábírni őket, hogy pozitívan gondolkodjanak. Ha valaki beképzeli magának, hogy rákja van, de valójában nincs, az negatív irányba programozza be magát, és előbb vagy utóbb megbetegszik. Fontos a harmonikus élet „37 éves vagyok, két lányom van. 7 éve kezdődtek a problémáim. Állandó hasmenés és görcs gyötör. Végigjártam minden kivizsgálást. Az orvosok azt mondják, bélérzékenység. De én így már nem tudok létezni, 49 kg vagyok. Ha egy-két hónapig normálisan érzem magam, utána megint kezdődik minden élőről. A köldök mellett balra tenyérnyi részen felpúposodik a hasam, és nagyon forrónak érzem. Barátnőm tanácsára éhgyomorra Becherovkát ittam, talán még az volt a leghatásosabb. Kérem, segítsen.” Tisztelt Hölgyem, a „bélérzékenység” néha elég kellemetlen tud lenni, főleg, ha még sikerül felzaklatnia a „belső idegt 'ML Dr. Egyenes yp Pörsök Henrik __ endokrinológus rends zert”, ami felerősíti a klinikai tüneteket. Ilyenkor a belek, mintha megbolondulnának, ezért vannak a görcsök. Ilyenkor hatékonyan bevethető kismértékben gyomorkeserű, melyben az alkohol és a hozzákevert gyógynövények görcsoldó hatással bírnak. A hasfal fölpúposodá- sa a belekben keletkező gázoktól lehet, de jelentheti a has izomzatúnak gyengeségét is. Amikor sikerül kiegyensúlyozott ideg- rendszerrel szembenézni a betegséggel, akkor a tünetek sokkal elviselhetőbbek lehetnek. Tehát fontos a harmonikus életvitel, a kiegyensúlyozottság, mind fizikai, mind lelki téren. Ezenkívül van alkalmazható gyógyszer is, ami segítheti enyhíteni a panaszokat. A fiatalok többre értékelik a szabadidőt Elfásult orvosok INFORMED Egy amerikai felmérésből kiderül, hogy azok az orvosok, akik nem tudják irányítani vagy beosztani a munkaidejüket, sokkal inkább kiégnek és elfásulnak, mint azok, akiknek más, gyakran még nehezebb problémákkal kell szembenézniük. Az utóbbi időben több vizsgálat is megállapította, hogy egyre gyakoribb az orvosok körében az elégededenség és a fásultság. Az orvostanhallgatók többre értékelik a szabadidőt és a kiegyensúlyozott életet, mint az előző generáció tagjai, ezért olyan szakokat választanak, ahol irányíthatóbb, kiszámíthatóbb lesz az életük.