Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)

2007-04-17 / 88. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 17. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ Sa8WB88®S@i^@@Wtó®8®® NÉMET SAJTÓ Élesen bírálta Oroszországot a hétvégi tüntetésekkel szem­beni erőszakos fellépés miatt a Frankfurter Allgemeine Ze­itung (FÁZ). A Kremlt nyil­vánvalóan nem elégítette ki, hogy az elnök számára vesz­élyes politikai mozgalmakat az elmúlt években sikerült ellehetetleníteni. A korábbi sakkvilágbajnok, Garri Kasz- parov- aki a FÁZ szerint egy­re inkább a Putyin-ellenes tá­bor vezéralakjává válik - olyan alakokkal szövetkezett, akiket egy szélsőjobboldali múlttal rendelkező személy irányít. Nem véletlen, hogy a hagyományos liberális pártok távol tartják magukat ettől a szövetségtől, (m)- No, ez is úgy járt szegény, mint Bugár Béla... (Peter Gossányi karikatúrája) A Föld lakosai ma már sokkal barátságosabban tekintenek Kínára, mint az Egyesült Államokra Peking világméretű nyomulása Ahogy nő az Amerika-ellen- esség, Kína kezdi megtanul­ni a jó „píár” értékét, és sa­játjátszmájában veri meg az Egyesült Államokat - áll­apította meg a Newsweek amerikai hírmagazin. MTl-ELEAAZÉS A hónap folyamán háromnapos oroszországi látogatásra érkezett Hu Csin-tao kínai elnök. Feltűnt, ahogy Hut a volt ellenség ünnepel­te. Oroszország 2007-et Kína évé­nek nyilvánította, és több száz Kí­nával kapcsolatos üzleti, oktatási és sporteseményt tervez a követ­kező hónapokban. Hu és Vlagyimir Putyin orosz elnök együtt nyitottak meg egy nagy kínai kulturális kiál­lítást, ígéretet téve több közös ener­giaügyi együttműködési tervre is. Megállapodtak abban is, hogy munkálkodni fognak az ENSZ-beli állásfoglalásaik összehangolásán. Putyin „medve-ölelésének” jó stratégiai okai vannak, egyben az orosz közvéleményt is tükrözi. Mi­közben tovább romlik a viszony Moszkva és Washington között, Kína népszerűbb, mint valaha. Az utóbbi öt évben, ahogy az Ameri- ka-ellenesség az egész földgolyón elterjedt, Peking keményen dolgo­zott azért, hogy megkedveltesse magát Ázsiában, Latin-Ameriká- ban és Afrikában. E játszma neve „csendes erő”: a lehető legvonzób­bá tenni Kínát a külföldi közvéle­mény előtt. Úgy tűnik, a projekt egészen si­keres. A Föld lakosai most már sok­kal barátságosabban tekintenek Kí­nára, mint az Egyesült Államokra. A „Program on International Policy Attitudes” és a BBC által készített felmérések azt mutatják, hogy a legtöbb országban Kína hatását po­zitívabbnak ítélik a világra és ki­sebb fenyegetésnek a békére, mint az Egyesült Államokét. Ezek az ér­zések különösen a fejlődő világban erősek. Kína pozitív megítélése Szaúd-Arábiában 54 százalékos az Egyesült Államok 38 százalékával szemben, de vezet Törökországban (27-15), Indonéziában (60-40), Brazíliában (53-42) is. Még Auszt­rália, Washington egyik legszoro­sabb szövetségese esetében is azo­nos a két nagyhatalom megítélése. Peking máris kezdi learatni e magatartás-változás gyümölcsét. Az idén például azt tervezi, hogy közös hadgyakorlatokat tart több dél-kelet-ázsiai országgal. Kína nemrégiben szabadkereskedelmi megállapodást kötött a Dél-Kelet- Ázsiai Országok Szövetségével (ASEAN), miután a hasonló ameri­kai törekvéseket kisiklatták a heves bangkoki tüntetések. Indiában, Kí­na egyik legősibb ellenségével Pe­king mérföldkövet jelentő olaj- és gázkitermelési megállapodást írt alá, és hasonló ügyletet ütött nyél­be Vietnammal, egy másik törté­nelmi ellenséggel, amellyel alig 28 évvel ezelőtt háborúzott. Mindez elképzelhetetlen lett volna egy évtizeddel ezelőtt, ami­kor Kínának látszólag fogalma sem volt arról, hogyan kezelje imázsát. Hu előde, Csiang Cö-min idején azonban változás kezdődött: Kína elkezdett gondol­kodni azon, hogy nagyobb szere­pet játsszon a nemzetközi színté­ren. Ma már a fiatalabb vezetők felismerték a külföld megnyerésé­nek fontosságát. Ezt legjobban a külföldi segélyek mutatják: a Vi­lágbank közelmúltbeli tanulmá­nya kimutatta, hogy Kína lesz ha­marosan az afrikai országok leg­nagyobb hitelezője: tavaly 8 milli­árd dollár hitelt nyújtott a konti­nensnek, kétszer annyit, mint az Egyesült Államok 2004-ben. Az olyan ázsiai országoknak, mint Indonéziának és a Fülöp-szigetek- nek nyújtandó kínai támogatás immár messze meghaladja az amerikai bőkezűséget. Kína kezdi ugyancsak előnyben részesíteni olyan különleges terü­leteket, ahol az amerikai diplomá­cia lelassult. Míg a Bush-kor- mányzatnak mindig felemás vi­szonya volt olyan multilaterális fórumokkal, mint az ENSZ, Pe­king az utóbbi időben felkarolta ezeket. Kína ugyancsak a maga ja­vára fordította azt, hogy Washing­ton 2001. szeptember 11. után szi­gorította a külföldi diákokkal szembeni vízumkorlátozásokat. Hála a nagylelkű pénzügyi támo­Miközben az Amerika-el- lenesség az egész földgo­lyón elteijedt, Peking ke­ményen dolgozott, hogy megkedveltesse magát. gatásnak, a Kínai Népköztársaság iskoláiban és egyetemein tanuló nem-kínaiak száma az elmúlt év­tizedben megtízszereződött. Közben Kína fiatal, nyugati ne- veltetésű, az üzletben jártas dip­lomatái legalább annyi helyisme­retre tettek szert, mint amerikai kollégáik, hála azoknak a külügy- minisztériumi programoknak, amelyek keretében egyre több diplomatát küldenek külföldi ta­nulmányútra. Kína imázsát javí­totta a saját honpolgárai utazási korlátozásainak lazítása, aminek következtében a külföldre utazó kínai üzletemberek és turisták száma a 2001-es 12 millióról 2006-ra 34 millióra nőtt. Ezek az utazó kínaiak egy olyan világi or­szág képét terjesztették el, amely tele van elkölteni való pénzzel, akár párizsi butikokról, akár új, afrikai, ázsiai vagy latin-amerikai üzleti vállalkozásokról van szó. Az idők változását jelzi, hogy még az Egyesült Államok szövetsé­gesei között is akadnak „elhajlók”: Alexander Downer ausztrál kül­ügyminiszter nyilvánosan meg­kérdőjelezte, hogy országa támo­gatná az Egyesült Államokat egy Kína elleni, Tajvan miatt kirobbanó esedeges háborúban. A népköztár­saságjavuló imázsa új módon és új területeken való együttműködést tesz lehetővé, és ez gyakran von­zóbb, mint Washingtonnal együtt menetelni. Természetesen Kína csendes előrenyomulását mindig fenyegetheti kisiklás, ha például az ország nem teljesíti bőkezű segé­lyekre tett ígéreteit. Ugyancsak árt­hat megítélésének az, hogy tovább­ra is támogat olyan elnyomó rend­szereket, mint Mianmar, illetve a helyi munkaerő alkalmazásában és környezetvédelmi kérdésekben ta­núsított magatartása. Zambiában például a kínai tulajdonban lévő bányák rossz biztonsági körülmé­nyei eddig közel 50 halálos áldoza­tot követeltek, és tiltakozási hullá­mokat váltottak ki. Thabo Mbeki dél-afrikai elnök nemrégiben fi­gyelmeztette Pekinget, hogy ne te­kintse Afrikát neokolonialista ka­landnak, és az ilyen érzések erősödhetnek, ha Kína nem vigyáz. Egyelőre úgy tűnik, Kína élvezi imponáló kampányának gyümöl­csét. Ha ez a trend tovább folyta­tódik, Peking világhatalmi befo­lyása tovább erősödik, ami meg­határozó hatással lesz a nemzet­közi politikai egyensúlyra. Hillary Clinton minden vetélytársánál több pénzzel rendelkezik előválasztási kampányához Amerikai elnökválasztás: Ki szed össze többet? MTl-HÁTTÉR Minden eddigi rekordot meg­döntő pénzadományt gyűjtött össze az idei első negyedévben előválasztási kampányához az amerikai Demokrata Párt elnökje­löltségére pályázó Hillary Clinton. Az exelnök neje 26 millió dollár­nyi pénzadományt kapott az első negyedévben, amit kiegészített a szenátusi választásokra gyűjtött összegből megmaradt 10 millió dollárral. A szenátor asszony 2007 első három hónapjában 5 millió dollárt költött el előválasztási kampányára; így 31 millió dollárja maradt arra, hogy elképzeléseit kampánykörutakon népszerűsítve harcba szálljon a Demokrata Párt elnökjelöltségéért. Fő vetélytársai közül Barack Obama szenátor még nem hozta nyilvánosságra jelentését. A szin­tén a Demokrata Párt elnökjelölt­ségére pályázó John Edwards egykori szenátor viszont arról számolt be, hogy 10,7 millió dol­lárja van a kampánykiadásokra; az idei első negyedévben 14 millió dollárnyi adományt gyűjtött össze és 3,3 millió dollárt költött el. Az elnökjelöltségre pályázó szemé­lyeknek vasárnap éjfélig kell je­lentést tenniük a szövetségi vá­lasztási bizottságnak arról, hogy az elnökválasztást megelőző év első negyedében mennyi ado­mányt gyűjtöttek össze, illetve mennyit költöttek kampánykiadá­sokra. A korábbi csúcsot a republiká­nus párti Phil Gramm és a demok­rata párti A1 Gore tartotta: Gramm 1995-ben 8,7 millió, Gore 1999-ben pedig 8,9 millió dollárt gyűjtött össze kampányához. A kormányzó Republikánus Párt 2008-as elnökjelöltségére pályá­zó politikusok az elmúlt két nap­ban hozták nyilvánosságra a vo­natkozó pénzügyi adatokat. Kö­zülük Mitt Romney, Massachu­setts állam volt kormányzója kala- pozta össze a legtöbb adományt, 20,7 millió dollárt, amelynek kö­zel felét már el is költötte, így kö­zel 11 millió dollárja maradt a kampánykiadásokra. Ugyanekko­ra összeggel rendelkezik Rudoplh Giuliani volt New York-i polgár- mester is, aki párttársai közül a második helyen végzett az ado­mánygyűjtés sikerét illetően. KOMMENTÁR ■ébé mmma wmm Megállt a tudomány GÁL ZSOLT Az egészségügyi rendszer átalakítása az előző, Dzurinda-kormány legtöbbet kritizált reformja volt, az ágazatért felelős miniszter, Rudolf Zajac a kabinet talán legtöbbet támadott tagja, aki a leg­népszerűtlenebb reformot próbálta keresztülvinni és lenyomni az érintettek torkán - kevés sikerrel. Az új, Robert Fico vezette kor­mány választási sikerét nem kis részben Zajac és az egészségügyi reform kritizálásának köszönhette. Közben úgy tett, mintha ren­delkezne a beteg szlovák egészségügy meggyógyításához szüksé­ges csodaszer receptjével. A csodadoktori posztra jelölt Ivan Valentovič a kormány egyik első és a legnépszerűbbek közé tartozó lépéseként eltörölte a jól ismert 20 és 50 koronás vizitdíjat és kórházi tartózkodási illeté­ket. A lépés a populista osztogatás klasszikus esete, egyszerű megtenni, nagyon népszerű, szinte semmilyen érdeket sem sért. Az már más kérdés, hogy ezzel kiiktatták az egészségügyi rend­szerből az egyetlen picinyke költségkorlátot, amely a lakosságot arra ösztönözte, hogy megpróbálja visszafogni a felesleges orvos­látogatások és korházi tartózkodások számát, azaz spóroljon az egészségügyi szolgáltatások igénybevételével. Még a legszociál- isabbnak tartott nyugati jóléti államokban (Svédország, Francia- ország) is létezik vizitdíj, Magyarországon nemrég iktatta be a (baloldali-liberális) kormány, Csehországban pedig most készül­nek a bevezetésére. A Fico-kabinet egészségügyi programja azon­ban, úgy tűnik, a 20 koronás vizitdíj eltörlésével véget is ért. Tavaly ősszel Valentovič miniszter még olyan ígéreteket tett, hogy meghatározzák a minimális egészségügyi hálózat szintjét, a haté­kony ellátás kritériumait. Ebből azonban máig semmi sem lett. A minisztériumnak semminemű koncepciója nincs arról, miképpen lehetne hatékonyan elkölteni az egészségügyre szánt pénzt, mi alapján kellene kiválasztani a jobb és/vagy olcsóbb intézménye­ket, amelyekkel a biztosítók szerződést kötnek. Ehelyett a minisz­ter hadat üzent a magánbiztosítóknak. Meg akarja tiltani, hogy nyereségesek legyenek, és az állam által biztosított pácienseket át akaija vezényelni tőlük az állami biztosítókhoz. Ez utóbbiak pén­zén Valentovič a három legnagyobb szlovák napilapban egy olda­las hirdetésben győzködte a pácienseket arról, miért jobb az álla­mi biztosítás. A magánbiztosítókat azzal rágalmazta, hogy milliár­dos nyereségekre tesznek szert, amit a tulajdonosok osztalék for­májában tesznek zsebre. A Trend gazdasági hetilap azonban rá­mutatott, hogy a három magánbiztosító nyeresége összesen 1,52 milliárd, amit jórészt visszaforgatnak az ágazatba, emellett jövő év márciusáig szerződéseket kötöttek a szolgáltatásokat nyújtó kór­házakkal. Egy másik kimutatás szerint a Rudolf Zajac minisztersé­ge idején részvénytársasággá alakított egészségügyi intézmények tavaly 14 millió korona veszteséget termeltek, a minisztériumi (ál­lami) igazgatás alatt lévők 4 435 milliót. A korábban Valentovič által vezetett állami biztosító eközben állandóan veszteséges, csak ez év júniusáig van szerződése a szolgáltatókkal. A miniszter megoldása: lehetetlenítsük el (a hatékonyan és nyereségesen működő) magánbiztosítókat, és tereljük át a pácienseket a vesz­teséges államiba. Logikus, nem..? Biznisz és birodalom JARÁB1K BALÁZS Nem történt semmi váratlan vagy meglepő a hétvégi moszkvai és szentpétervári ellenzéki tüntetések szétverésével kapcsolatban. Mindenki eljátszotta azt a szerepet, amit elvártak tőle: az ellenzék tüntet, a rohamrendőrség szétveri, Borisz Berezovszkij (saját állí­tása szerint) forradalmat fizet, Putyin pedig saját kezűleg választ­ja ki utódát. Mindezt az istenadta nép többségének fejbólintásá- val. Oroszország halad előre a fehérorosz úton. Mára Oroszországában ugyanis nem illik az utcán tüntetni. Nem­csak a rendőrség és az állam, hanem az orosz társadalom állapota sem alkalmas arra, hogy a jelenlegi ellenzék (amely nagy részben a Jelcin alatt funkcióban lévő liberálisokat jelenti, kiégészülve minden lehetséges szélsőséges csoportosulással) utcai tüntetések­kel mást is ki tudjon harcolni, mint az átlag orosz polgár megveté­sét. így Putyin mesternek nem kell mást csinálnia, mint a rend be­tartására ügyelni és besöpörni a társadalom többségének helyes­lését. Szerencsétlen politikai ellenzék - részben önhibájából, rész­ben az orosz állam szalámipolitikája révén - kiszorult a parla­mentből és a helyi önkormányzatokból. Mára az utcán sem ma­radt számára hely. Mert a mai Oroszországban Putyinnak nincs és nem is lesz ellen­zéke, amíg nem találtatik meg az ellenszer az általa kifejlesztett politikához. A Putyin-projekt, amely az energiaár-robbanást kiak­názva az „éljünk jobban egy nagyhatalomban” víziót próbálja nyújtani az oroszoknak egyszerre két, tipikusan orosz témára ját­szik rá: a Szovjetunió szétesése után sok hányattatáson átment or­szág gazdasági fejlődésének ígéretére, valamint az oroszokban még mindig erős világhatalmi nosztalgiára. Ez utóbbit tessék nem lebecsülni - az orosz történelem számos esetben bizonyította már, hogy ezért az érzésért az oroszok igenis képesen ártani mind ma­guknak, mind a környezetüknek... Amíg azonban az EU „éljünk jobban” víziója láthatóan működik anélkül is, hogy az európai nemzetek valamiféle európai nagyha­talmi államot is létrehozzanak mellé, az orosz projekt nem fog működni egy autokrata vezetés nélkül. Ráadásul reformok és gaz­dasági-politikai nyitás nélkül a szinte kizárólag a magas energia­árra támaszkodó birodalmi biznisz (vagy a biznisz birodalma?) és a kézi vezérlésű állam előbb-utóbb gazdasági gondokkal és az ön­maga által feltunningolt nagyhatalmi fílinggel küzd majd. Addig azonban nem árt ismét megszokni az orosz medvét a szomszédos erdőkben...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents