Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)
2007-04-14 / 86. szám, szombat
10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 14. www.ujszo.con Danny Trejo: „Egyszer szívesen eljátszanék egy veszedelmes kokainbárót, de még boldogabb lennék, ha megmutathatnám azokat is, akik a gyógyulásért küzdenek..." Tizenegy év a sitten, majd számtalan filmszerep Hatvankettő mínusz tizenegy. Ezek az ő évei. Ötvenegy szabadon, a többi rács mögött. De nem a filmvásznon. A valóságban! Ilyen színésszel sem beszélgettem még soha. SZABÓ G. LÁSZLÓ Danny Trejo az amerikai filmek egyik legdurvább arca. Hétpróbás gazembernek kiváló. Gyilkosnak első osztályú. Szökésben levő bűnözőként ugyancsak hiteles. Szemében veszedelmes tüzek. Ajkán vágások nyoma. Mellkasa, karja teletetoválva. De a fogsora vakítóan fehér. Hangja csupa melegség. Ga- lambleM ember, állítja Debbie, a felesége. Ő már csak tudja. Karlovy Vary tavalyi fesztiválján csak úgy lazán pezsgőzött a Pupp Szálló bárjában. Este hatkor, egy fogadás után. Azt hittem, rosszul látok. Hogy engedhetnek be egy ilyen kétes alakot? - kérdeztem magamban. Öt lépés távolságból zavaromban rámosolyogtam. Ö meg vissza. Akkor jöttem rá, hogy ki is ő valójában. Hogy nem egy helybéli köztörvényes, hanem Robert Rodriguez egyik állandó színésze. Akkor még egy mosoly, gondoltam, erre elém lépett, a kezét nyújtotta, köszönt és mély, szőrös hangján azt kérdezte: „Hogy vagy, fiú?”. És még mielőtt válaszoltam volna, már a vállamat tapogatta. Másnap, amikor egymással szemben ültünk, s ő nyitott ingben szürcsölte a mojitót, két nevet olvastam le a mellkasáról. Debbie, Danielle. Az elsőt azonnal beazonosítottam, a másikról nem kérdeztem. Az alatta levő női portré azonban fölöttébb érdekelt. Már csak azért is, mert az International Tattoo magazin is „díjazta“ az alkotást. Ki ez a vonzó, kalapos hölgye- mény? - próbáltam a bizalmába férkőzni. Egy mexikói amazon. San Quentinben, a börtönben varrattam fel. Megdolgozott vele rendesen a fickó. Kérhettem volna tőle mást is, de nőt akartam. Nem tudtam, meddig tartanak bent, azt sem vettem biztosra, hogy egyszer kikerülök. San Quentin a legszigorúbb börtönök egyike Amerikában. Ott tényleg minden reménnyel felhagyhat az ember. Charles Mason, minden idők leghírhedtebb tömeggyilkosa nem ott „pihent”? Ő később került oda. Egy másik börtönben, évekkel korábban már találkoztunk. Sokat nem beszéltünk, mert nem nagyon nyitotta ki a száját. Nem engedte, hogy bárki is a közelébe férkőzzön. Tizenegy év nem kis idő. Miért ült annyit? Nem volt az olyan sok, mert nem egyszerre kellett leülnöm. Bent voltam, kiengedtek, megint letartóztattak, újra szabadlábra helyeztek. Volt, amikor csak egy vagy két évet töltöttem bent, máskor többet. így lett ez összesen tizenegy esztendő. De miért? Kocsikat loptam, betörtem, pénzt raboltam, düerkedtem. Vitt, sodort az élet. Sosem volt elég pénzem. Előbb csak kisebb stiklikkel kezdtem, aztán egyre nagyobb balhékba keveredtem, a végén már az életemet kockáztattam. Még a heroint is kipróbáltam. Más színiiskolában tanulta a szakmát, én meg mentem a sűrűbe, mindenféle rázós kalandba, még fegyveres támadásokban is részt vettem. Most meg hosszú ezüstláncon jókora kereszt lóg a nyakában. Megjavultam. Rendes ember lettem. Hollywood egyik legismertebb arca. Egy év alatt tizenegy filmben szerepeltem. Lekörözi a legnagyobb sztárokat. Persze ez nem mind nagy szerep. De akkor is! A Desperadóban is csak pár epizódja van, de az tényleg felejthetetlen. Már az is, ahogy a kés hegyével nyomkodja be a telefonszámokat. A legtöbben mégis azzal jönnek, hogy tudok-e még kést dobálni? És tud? Ne kívánja, hogy megmutassam! Én ezt egy életre megtanultam. Úgy, hogy Laurie azt mondta: „Nekem más kell belőled.” És addig? Volt valami életcélja? Vagy egyik balhé hozta a másikat? Én akartam a világ legnagyobb düere lenni. Nagyobb, mint Pablo Escobar, a kolumbiai drogbáró. Kellemesebb célt nem is választhatott volna. A rács mögött aztán fordult a világ velem. Azt mondtam, ha kijövök, átállok a másik oldalra. Egyszer s mindenkorra. Segíteni akartam azokon, akiket már csak olyan valaki tud lerángatni a gödörből, aki maga is megjárta ezt a poklot. Tizenhét évig különböző drogelvo- nók munkatársa voltam, tehát teljesen megjavultam. Filmbe illő történet. Annyira, hogy szinte hihetetlen. Pedig valóban így volt. A követA börtönben? Ott mást tanul meg az ember! Vagy vezéregyéniség lesz, vagy áldozat. Középút nincs. És ha talpon akar maradni, akkor a lehető leggyorsabban kést szerez, mert ha csak az öklét használja egy bunyóban, akkor is ugyanolyan büntetést kap, mint egy késszúrásért. Pedig van némi különbség a kettő között. Legalább annyi, mint a rácsok mögött verekedni, vagy a kamera előtt. Kapok azért másféle szerepeket is. Tüdőm. Laurie Collyer Karlovy Varyban Kristály Glóbuszt nyert alkotásában, a Sherrybabyben már becsületes, szeretette méltó ember. Hogy jutott el idáig? kező fordulat pedig akkor jött az életembe, amikor felhívott egy fickó, hogy a drog miatt komoly bajba került, és szeretne segítséget kérni tőlem. Gondoltam, jobb, ha felkeresem, telefonon mégsem fogok tanácsokat adni. S mivel a Szökevényvonat stábjában dolgozott, kimentem a forgatás színhelyére. Andrej Koncsalovszkij rendezte a filmet, a színészek közül pedig ott volt Jón Voight, akit addig csak a moziból ismertem. Én csak mosolyogtam... mindenki úgy akart kinézni, mint valami bűnöző, de csak én tudtam, mi az, hogy börtön. Ott járkáltak körülöttem hamis tetkókkal a testükön, próbáltak ádáz képet vágni, félelmet kelteni, én meg csak mosolyogtam rajtuk. Egyszer csak odalépett hozzám valaki, és azt kérdezte: „Nem akarsz beszállni?” Van még egy szabad hely a statiszták között. Egy „elítélttel” több vagy kevesebb... .. .de én voltam köztük az egyetlen, aki valóban úgy nézett ki, mint aki frissen szabadult. Ott volt az arcomon San Quentin, Folsom, Vacaville, Susanville, Soledad nyoma, talán nincs is olyan börtön Kalifornia államban, ahol nem ültem volna. „Rendben - mondtam. - Szívesen beállók.” Alighogy ledobtam a trikómat, odajött hozzám Eddie Bunker, aki hosszú évekig bankot rabolt, majd népszerű író és felkapott forgatókönyvíró lett. Koncsa- lovszkijnak is sokat segített. A nagybátyám is ült vele, mi pedig San Quentinben lettünk haverok. „Hát te? - kérdezte. - Hogy kerültél ide?” Mondom, jöttem egy sráchoz, hogy leszedjem őt a drogról. „Azt hittem, munkát keresel.” Már nem, feleltem, épp most álltam be statisztáim 50 dollárért. Mire ő: „Nekem van egy jobb ötletem. Taníts meg gyorsan egy színészt bokszolni.” Mennyiért? - kérdeztem. „Napi háromszázhúsz dollárért.” Tüdtam, hogy könnyűsúlyban minden börtönben én voltam a legjobb. És mennyire kell összevernem? - kérdeztem. „Légy óvatos - mondta. - Erős ficvagy drogot árulni. Ez utóbbi köny- nyebb, csak éppen veszélyesebb. S mivel több pénz van benne, én is ezt választottam. Büntetés nélkül azonban nem lehet kikerülni belőle. Előbb-utóbb ugyanis lebukik az ember. Főleg, ha nagyban csinálja. A düereket is vagy kinyitják, vagy börtönbe dugják. Most téijünk vissza Koncsa- lovszkijhoz 1985-be, hiszen bevált az orosz rendező jóslata. A Szökevényvonat után újabb filmekbe hívták. Amerikában ugyanis 1985 és 1993 között rengeteg börtöntémájú filmet forgattak, s esküszöm, tnajdnem mindegyikben szerepet ajánlottak. Nem volt rendező New Yorkban és Hollywoodban, aki ne akart volna velem dolgozni, „azzal a tetkós mexikóival”. Legalább ötven filmben tűntem fel. Nem voltak ezek nagy szerepek, mert a legtöbbször csak annyit mondtam, hogy „Megöllek!”. Azt viszont mindig a legdrámaibb pillanatban. Aztán felvettem a zsozsót, és már húztam is el a francba. A legviccesebb azonban az volt, hogy minden rendező ugyanazt kérdezte. Hogy hol tanultam színészetet? Nem akartam kiábrándítani őket. Mondtam volna meg a frankót, hogy a sitten? xikó, Desperado, Alkonyaitól pir kadarig... Volt egyszer egy Mexikó? Ott is egy gyilkost játszottam. A Született feleségekben pedij egy frissen szabadult rabot. Én imádok bűnözőket játszani bár a való életben már rég megsze lídültem. A gonosz külső mögött nekem elhiheti, egy olyan embe lakozik, aki már senkinek sem tud na ártani. Van erre a magyarban egy re mek kifejezés: galamblélek. Müyen lélek? Galamblélek. Ja, mert hogy az is olyan szelíd Értem. Érdekes megállapítás. Megkérdezhetem, ki az a Da nielle? Talán a régi szerelme, éi hogy soha el ne felejtse, ráteto váltatta a nevét a mellkasára? Danielle a lányom. Tizenké éves. Két fiam is van. Danny hu szonöt, Gilbert tizennyolc éves. Ők melyik filmben szeretik i legjobban? A Sherrybabyben, hiszen ott lát tak először pozitív szerepben kó, elég ideges alkat.” Súgjátok meg neki, hogy háromszázhúszért én is bevállalok néhány ütést - mondtam nevetve. És így lettem Eric Roberts személyi edzője. Kezdetnek tényleg nem rossz. De Koncsalovszkij is remek fazon volt. Látta, hogyan dolgozom Ériekéi, odajött, és csak annyit mondott: „Te nagyon sok filmben fogsz még játszani”. Kezet fogtunk, adott két puszit, és elment. Még mielőtt folytatnánk a történetet - mi lett a fiúval, aki a segítségét kérte? Sikerült kirángatnia a bajból? Időbe telt, de igen. Később sajnos az én két gyerekem is belekeveredett mindenféle drogügyekbe, így velük is volt dolgom elég. Ma már tiszták, leszálltak a szerről. Egyszer valóban szívesen eljátszanék egy veszedelmes kokainbárót, de még boldogabb lennék, ha megmutathatnám a másik oldalt is, ahol a gyógyulásért küzdenek. Én olyan helyen nőttem fel, ahol a gyerekeknek nem volt sok lehetőségük, hogy merre induljanak el az életben. Vagy beálltak gödröt ásni, San Quentinbe vissza is tért egy alkalommal. Ott forgatták a Blood In, Blood Outot. Hogy fogadták az akkori elítéltek? Nincsenek jó emlékeim San Quentinről. A saját szememmel láttam, ahogy végeztek pár barátommal. A Blood In, Blood Out nem okozott sok fejtörést. Elbújhattam a szerep mögé. De amikor dokumentumfílmet forgattak rólam, úgy kellett visszamennem, hogy magamat adjam. Az volt életem legkeményebb pillanata. Belépni a börtön kapuján mint egykori elítélt. Ma Amerika minden börtönében ezt a fűmet vetítik azoknak, akik szabadulnak, csak hogy lássák, a legmélyebb pontról is fel lehet kapaszkodni, ha akarat és kitartás van az emberben. Nagyon szeretik a fiúk ezt a filmet. Büszkék rám. Szerintem a leglelkesebb rajongóim ma is a börtönben ülnek. Igaz, hogy Robert Rodriguez- hez családi szálak kötik? Ez az, amit senki nem akar elhinni. Robert az unokatestvérem. Számol is velem minden filmjében. Kémkölykök, Volt egyszer egy MeNem kellett végre szégyenkezniül miattam. Ez nekem is fontos volt Kijön a nő a sittről, és én segítel neki talpra állni. Én vagyok a: egyetlen barátja, aki végig vigyá: rá, és igazán szereti. Féltem is hogy ez így unalmas lesz a néző nek, és ha beleszakadok az igyeke zetbe, akkor sem fogja elhinni ne kém, hogy üyen külsővel is lehe becsületes az ember. Nyaggattan is párszor a rendezőt emiatt, kö nyörögve kértem őt, hogy leg alább késem legyen, ha már fegy vérről hallani sem akar. Vagy had( csapjak az asztalra néha, kémén; az öklöm. Laurie azonban haltan sem akart üyesmiről. Újra és újr; azt mondta: „Ez nem egy gazfic kó! Belőle kedvesség és gyengéd ség árad”. Nő ezt megelőzően még sósén rendezte. Furcsa volt? Nem. Laurie kitűnő rendező. H; férfi kérte volna, hogy gyengédebl legyek egy kicsit, nehezebb dolgon lett volna. Az üyesmire jobb, ha ni kéri az embert. Negatív figurát ját szárú mindenesetre sokkal izgalma sabb. A pozitív hős nem beszélhe csúnyán, és inni is csak tejet ihat.
