Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)
2007-04-14 / 86. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 14. Kultúra 9 Woody Allen új filmje olyan abszurd és elkarikírozott krimi, amilyentől Agatha Christie falnak menne A füles és az illékony csoda Scarlett Johansson és Hugh Jackman (Képarchívum) Csoda, hogy egy hetvenegy éves filmrendező még mindig így tud jelentkezni, ilyen gyakran; szinte évente előrukkol egy-egy új opusszal. És csoda, hogy olyan töretlenül, szellemességéből mit sem veszítő, friss elmével, amilyennel a neuretikus humor nagymestere, Woody Allen tud. És - a mi (pénzügyi) viszonyainkból kiindulva - legfőképpen az a csoda, hogy van pénz ilyen gyakori jelentkezés finanszírozására. TALLÓSl BÉLA Nem mindegyik nagy rendezőnek sikerül ez. Az utóbbi időben keveset hallunk Zeffirelliről, még ritkábban említjük új munkával kapcsolatban Antonionit, aki - bár évekkel ezelőtt elvesztette beszédképességét -jelbeszéddel kommunikálva Wim Wendersszel közösen megalkotta a Túl a felhőkön című, több balladisztikus történetből álló opust, amely az 1995-ös velencei fesztiválon FIPRESCI-díjat kapott. Továbbá egy etűddel hozzájárult az Eros című nemzetközi, több rendezés produkcióhoz, bemutatva egy negyvenes házaspár szerelmi válságát. Mindkét munkája azt az igazi, heves vérmérsékletű mesélős itáliai mozit élteti tovább. Ha már leírtuk a nevét, említsük meg, (Amerikában) jobban megy Antonioni,jobbkezének”, a német Wim Wendersnek, aki kétévenként forgat egy-egy mozgóképet. (Wenders életművét - köztük az európai filmnyelvben újat hozó kultuszfilmet, A dolgok állását - nemrég Pozsonyban, a Febiofest fesztiválon retrospektív vetítésen mutatták be.) A gyakori jelentkezés unalmassá is válhat, ha valaki kizárólag a saját kliséiből építkezik. Ez azonban Woody Allen új - angliai - korszakát egyáltalán nem jellemzi. Korábbi filmjével, a Match Pointtal is meglepte a közönségét, ugyanis szinte rá se lehetett ismemi a New York-i imázzsal megalapozott Woody Allen-es védjegyekre. Nemcsak azért nem, mert a Match Pointtal elhagyta az amerikai metropolis forgatagát, s az angol arisztokrácia hűvös világába lépett be (ez a Fülesre is érvényes), hanem azért sem, mert egy tekergős, bonyolult, helyenként a valóságtól elrugaszkodott, abszurd helyzetekkel is manipuláló sztorit mesélt el. Nem utolsósorban pedig azzal lepte meg a mester a Woody Allen-ínyenceket, hogy színészként nincs jelen a filmben. Annál erősebb a jelenléte a Fülesben: ő az események mágikus irányítója. Szó szerint mágikus erőkkel bénítja a nézőit, mivelhogy egy mágust, egy Londonban turnézó amerikai varázslót, Sid Watermant alakítja, aki de-materializáló varázslattal tünteti el dobozából a kísérletre önként jelentkezőt. És ki is lehetne más az önkéntes, mint Sondra, az amerikai újságíróta- nonc, aki élete első nagy interjújának megírására készül. S aki egy idegesítő, ifjú női Woody Allen- alteregóra hajaz, ezért visel mindvégig ostobácska pofit kölcsönző szemüveget, és ezért közlekedik - számítógépes, internetes, diktafo- nos világunkban is - egy letűnt kor hangulatát idéző parányi notesszal és tűhegyes irónnal. És ld más lehetne Sondra, mint a Match Pointban befuttatott Woody Allen-üdvöske, Scarlett Johansson. Az anyagiatlanság varázsdoboza egy különös randi misztikus színhelye lesz: a varázslat „tárgyát”, Sondra kisasszonyt a mágikus de- materializálás kellős közepén meglátogatja egy sztárújságíró. Aki - micsoda varázslat és filmes trükk - éppen Kharón révész hajóján a másvüágra utazik, mert megmérgezték, ugyanis az oknyomozó zsurnaliszta szimatával rájött, hogy ki lehet a várost rettegésben tartó tartott kártyás sorozatgyilkos. A varázsdobozban Sondra fülest kap a szellem-újságírótól: iramodjon a gyilkos, Peter Lyman nyomába, bombasztikus sztori, robbantani fog vele a sajtóban. A kíváncsi riporter el is indul a nyomon, a varázsló, Sid Waterman segítségével, s kikötnek a arisztokrácia világában mint apa és lánya. S mivel Peter Lyman gazdag, fiatal és jóképű (Hugh Jackman alakítja), ráadásul szingli, Sondra meg természetesen facér, összejönnek érzelmi síkon is. Itt kezdnek kuszálódni a szálak és a krimi, de a kibogozást hagyjuk meg moziélménynek. Am csak az üljön be az új Woody Allen-opusra, áld szereti az ironikus és önironikus tüskéket vagy szálkákat, olyasféléket, amikor a hetvenegy éves Allen bácsika azt mondja az újságírótanonc Scarlett kisasszonynak, hogy: „Én meg az élvezet, ugyan már! Számomra az a legnagyobb élvezet, ha meg tudom enni a vacsorámat, és nincs utána gyomorégésem!” Ezért aztán - élvezetiekkel teli szerelmi viszony helyett - ügyes dramaturgiai ötlettel álapa és álleány viszony bontakoztatnak ki közöttük. Tehát az nézze meg az új Woody Allen-opust, aki szereti az abszurd és elkarikírozott krimit, az olyat, amilyentől Agatha Christie falnak menne, és tíz körömmel kaparná le a hengerelt mintákat. Vagyis az üljön be a moziba, akit nem zavarnak a hosszú, inkább színházi előadásra, nünt filmre jellemző, kitartott párbeszédekre építő kamarajelenetek, középpontban természetesen a mester hosszú szólóival. Tehát az lehet igazán vevő a Fülesre, akit nem zavar az ilyen kamarajelenetek vontatott, elnyújtott sztorizása: ahogy Woody apó gügyögve-ga- gyogva bűvöli el gagyi poénjaival (filmbeli) közönségét, partnereit, az angol felső tízezer partizó képviselőit. Ezúttal - világjáró varázslóhoz, avagy világhírű filmmágushoz illően - szólóalakításához kártya- trükköket is bevet, hogy elbűvöljön azzal az illékony csodával, amellyel még hetvenegy évesen is képes megtölteni a vásznat. A Magyar Krisztus című verseskötet és az Én ámulok, hogy elmúlok című antológia bemutatója Örök ragyogással a költészet egén NAGY ERIKA Dunaszerdahely. A Vámbéry Irodalmi Kávéház legutóbbi estjén Csáky Anna A Magyar Krisztus című verseskönyvét és az Én ámulok, hogy elmúlok című antológiát mutatták be a költészet napja alkalmából. A teltház előtt zajlott könyvbemutatót Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar írók Társaságának elnöke nyitotta meg, és köszöntötte a Győri Antológia költői gárdájának Dunaszerdahelyre látogatott tagjait. A Csornán született, Győrben élő költőnő tízéves kora óta ír verseket, de csak érett felnőttként lépett az olvasók elé. Első verseskötete Lé- leklánggal szőtt mosoly címmel jelent meg. Elmondása szerint az írás a szabadságot jelenti számára, s azt, hogy korlátlanul elmondhatja azokat a gondolatait, érzéseit, melyeket korábban nem volt bátorsága a nyilvánosság elé tárni. Legújabb verseskönyvében, A Magyar Krisztusban a Megváltóéhoz hasonló szenvedéstörténetet tár fel. A könyvet Kopócs Tibor illusztrálta. Zirig Árpád költő méltatásában kitért arra, hogy a hét részből álló versfüzért a József Attila-i szenvedés hét stációjának tekinti. Az első stáció a kisgyermekkori szenvedés megrázó rajzolata, a második pedig a meg nem értés, az elutasított gyermeki szeretet és a befogadat- lanság fájdalmát vetíti elénk. A harmadik a csodálatos költészetet szülő belső fájdalom megidézése, a negyedik a kiteljesedett és örömöt is sugárzó költői érzés megfogalmazása, a boldogság fölvillantása, József Attila életének talán a legboldogabb korát idézi. Az ötödik rész a költő tehetségének megjelenítése. A hatodik stációban a költői és emberi nagyságot állítja a szerző a középpontba, és ad bizonyosságot az eljövendő hódítóútról. Az utolsó rész a halálról szól, az elmúlásról, amely egyúttal megszüli a költői fényességet, megszüli a csodát, és föllobbantja az örök ragyogást a' költészet egére. Az Én ámulok, hogy elmúlok című antológiát, melyet 2005-ben, József Attila születésének századik évfordulójára adott ki a Lilium Aurum Könyvkiadó, Hizsnyai Zoltán mutatta be. A harminchat szlovákiai magyar költő és író negyven művét tartalmazó gyűjtemény a Felvidéki anziksz alcímet viseli: a kötet gerincét a József Attila ihlette versek alkotják, de található benne esszé, verselemzés és irodalomtörténeti értekezés is. A kötet képanyagát pedig a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága által szervezett, József Attila-hommage-okat felvonultató komáromi kiállítás anyagának tizenegy darabja alkotja. Az estet az érsekújvári Csema- dok égisze alatt működő Verszuha- tag irodalmi kör tagjai tették élvezetessé felolvasásaikkal. A Magyar Krisztust Kočkovič Péter színvonalas előadásában hallhattuk, az antológiából pedig Kecskés Ildikó, Berényi Margit, Hegedűs Réka, Novák Mónika és Berényi Dávid olvasott fel. Hodossy Gyula, Csáky Anna, Kopócs Tibor és Hizsnyai Zoltán (Molnár György felvétele) PENGE Szlukovényi Katalin: Kísérleti nyúlorr Alexandra Kiadó, Pécs, 2005 Nagyon érdekes kérdéseket vetnek föl Szlukovényi Katalin Kísérleti nyúlorr című kötetének versei. Nemcsak arról van szó, hogy egy érett, a költői eszközök magas szintű birtoklásával jellemezhető versnyelvvel szembesülhetünk az olvasás során, hanem arról is, hogy szelíd, finom provokációval illeti a XX. századi lírán edződött olvasói tekintetünket. Szlukovényi Katalin ugyanis úgy ír, olyan természetességgel, mintha az elmúlt évszázadban nem lettek volna semmüyen formabontó törekvések, a művészet végét, halálát előrevetítő izmusok, az emberi kultúra megsemmisítésével fenyegető őrületek - hanem költészetével mintha magától értetődően folytatná a XIX. század végének ritmusát, a szecesszió - impresszionizmus - szimbolizmus hármasának intonációját, mintha lenne valami költészetében az akkori századforduló aranykorából, ideges erotikájából. Ehhez valami őrült nagy merészség kell, amelyet Szlukovényi Katalin még akkor is felvállal, ha verseiben talán túl sok a hagyományos költői megoldás, talán túl sokszor találkozni az „ezt már olvastam valahol” érzéssel. Hiszen még a szerelem, a szerelmi csalódás is valami puha, hattyúszerű mélabú, tulajdonképpen a költészet, az alkotás allegóriája: „Hosszan kitartott / vágyakozás: egy hattyú / Németh Zoltán kritikai rovata röptének íve.” (Fehér) Még a giccs is magától értetődő természetességével vesz részt a vers jelentésrétegeinek létrehozásában, egy magas színvonalú játék kontextusába, szövegkörnyezetébe helyezve: „Alüa, giccses karácsonyfadísz, / a mégis gömbölyű, fényes tükör, / mely úgy fogta magába a szobát, / akárha lehetséges volna együtt, / egyetlen pontba tömörítve élni, / akárha volna örökkévalóság.” (Karácsonyi töredék) Még a töredék sem töredék, hanem önmagában megálló egész: itt még egyben van a világ, s az egységes, átesztetizált játéktér törései belesimulnak a jelentés lírai alany által birtokolt értelmezésébe: „Hogy ne kuncogjak, a nyakadba bújtam / - se krízis, se a végleg helyreállt rend -, / együtt aludtunk, s minden ment tovább.” (Gyilkosság az Orient Expresszen) A kötet egyes ciklusainak, sőt egyes verseinek hangjai is jelentősen eltérnek egymástól, ez talán annak a számlájára írható, hogy Szlukovényi Katalin még ném birtokol olyan, mindenki másétól megkülönböztethető versnyelvet, amelyről azonnal felismerhető lenne. Mindazonáltal az is igaz, hogy a csendéletszerű versektől egészen szerelmi költészetéig, a háromsoros hai- kukon kezdve az ógörög mitológiából építkező, makámaszerű prózaverseken át a szonettekig minden verstipusban képes egyenletes teljesítményt nyújtani, költészettel megajándékozni olvasóját: „Tökmindegy. Nyelved hegyén a cukor, / a hó ujjad begyén: elolvadok, / s lehunyt szemmel, mohón, boldogan, // egymás elől egymásba menekülve / felejtjük el megint, hogy mind a ketten / beláttuk, milyen kilátástalan.” (Tűzszünet) Értékelés: •••••••OOO A szerző a kritika írása idején a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Schöpflin Aladár kritikai ösztöndíjában részesül Hétfőn 19 órakor a pozsonyi Štúdio 12 színpadon (Jakubovo nám. 12.) lép fel a zömében pozsonyi egyetemistákból álló HomoDram színjátszó csoport. Az Ember embernek farkasa címet viselő előadást - Forgách András Márquez-adaptációja - a Magyar Szín-játékos Szövetség tavaly aranyminősítéssel jutalmazta egy budapesti fesztiválon. (Képarchívum)
