Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)
2007-04-12 / 84. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 12. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ WASHINGTON POST A Fehér Ház az Egyesült Államok iraki és afganisztáni hadműveleteit felügyelő és összehangoló hivatal létrehozását fontolgatja. A hivatal létrehozásának célja, hogy javítsák az amerikai kormányzat részéről tett katonai és civil műveletek összehangolását Irakban és Afganisztánban. Gordon Johndroe, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője elmondta, hogy az elnöki hivatal már több ember véleményét kikérte a tervezett új tisztségről, ám még senkit nem kértek fel a betöltésére. Bush elnök még nem is döntött véglegesen a poszt létrehozásáról - tette hozzá. A lap szerint a Fehér Ház nem hivatalos puhatolódzására eddig már legalább három tábornok utasította el a tisztséget. Együtt szívnak (Somogyi Tibor felvétele) Az iraki háború, az iráni atomprogram, de Egyiptom térvesztése is átrendezi a geopolitikai erőviszonyokat Új szelek fújnak a Közel-Keleten Komoly hatalmi átrendeződésnek vagyunk tanúi a Föld egyik legexponáltabb régiójában, a Közel-Keleten. A néhány éve beindult belső átalakulás politikai, gazdasági, geostratégiai, katonai és demográfiai tényezőkre vezethető vissza. ONDREJCSÁK RÓBERT Mindezek eredményeképpen a térség belső erőviszonyai és az egyes releváns regionális hatalmak közötti viszony lényegesen változik. Különösen érdemes megvizsgálni Szaúd-Arábia, Irán, Izrael és Egyiptom kölcsönös viszonyát, illetve kapcsolatrendszerét. A sóit elméletileg ki lehetne még egészíteni Irakkal is, lévén Bagdad évtizedek óta a térség egyik meghatározó hatalma, azonban az ország belső instabilitása egyelőre gátat vet esetleges komolyabb külpolitikai ambícióinak. Ettől függetlenül azonban, amennyiben egyszer Irak stabil és fejlődőképes állam lesz, ismét elfoglalhatja majd helyét a közel- keleti belső hatalmi politikában. Irak instabilitásának legnagyobb haszonélvezője Irán, amely számára nem csupán kiesett a játékból egy geopolitikai ellenpólus, hanem még arra is lehetősége kínálkozik, hogy komolyabban beavatkozzon nyugati szomszédja belügyeibe. Irán térnyerése a szélesebb Közel-Keleten az iraki válságnak és még számos más tényezőnek köszönhetően (például a libanoni helyzet) már jó néhány éve tart. Ráadásul az atomprogram előrehaladása azt is garantálja Irán számára, hogy hosszú távon is a világpolitika egyik vezető témája legyen. Különösen érvényes ez az Egyesült Államok számára is, amely igyekszik Iránt hagyományos hatalmi térségén belül tartani, aminek következményeképpen viszont Teherán az USA legfőbb közel-keleti ellenfele kitüntető cím tulajdonosaként komolyjátéktérre tesz szert. Irán hatalmi előretörése ugyanakkor komolyan aggasztja a többi térségbeli országot. Ennek a síita - szunnita ellentéten kívül geost- ratégiai-geopolitikai okai is vannak, hiszen egy atomfegyverrel rendelkező Irán, amely komoly befolyással rendelkezik Irakban, Libanonban, Palesztinában és esetleg még Közép-Ázsia felé is, hosszabb távon felboríthatja az egész Közel-kelet kényes hatalmi egyensúlyát. A másik fontos tényező a térségben Egyiptom fokozatos visszaszorulása. Természetesen ez relatív, hiszen Kairó továbbra is komoly befolyással rendelkezik például a palesztinok között, azonban ott is érzékelhető bizonyos eltolódás Teherán irányába. Egyiptom még mindig a legnépesebb arab nemzet, amely kulturális szempontból is meghatározó. Kairó azonban egymaga nem képes ellensúlyozni a növekvő iráni befolyást. Az elmúlt években Szaúd-Arábia vált a közel-keleti arab államok közt a legfontosabb tényezővé, s diplomáciája is aktívabb a térségben az egyiptominál. A szaúdiak számára szintén fontos a térségbeli belső egyensúly megtartása. Ráadásul a szaú- di-iráni relációt tovább fűszerezik a vallási különbségek. Rijád „felmelegítette” korábbi béketervét az izraeliek és a palesztinok számára, amely az arab országok körében szinte egyöntetű támogatásra talált. Kellett ugyanis valami alternatíva az iráni politikával szemben, amely hosszú távon a szembenállást preferálja, és a konfliktusok eszkalációjából kovácsol külpolitikai tőkét. Más kérdés, hogy bár Izrael eleve nem utasította el a szaúdi béketervet, jelenlegi formájában nehezen elképzelhető, hogy elfogadja azt. Van ugyanis egy fontos kérdés, amelyben a felek máig nem jutottak megállapodásra: a palesztin menekültek teljes körű visszatérése. Ezek nagy része már menekülttáborban született, míg elődeik valamelyik Izrael által ellenőrzött területről származnak. Mivel azonban egyik szomszédos arab állam sem adott nekik állam- polgárságot, jelenleg egy köztes helyzetben vannak, ami senki számára nem jó. Figyelembe kell viszont venni azt is, hogy ha Jeruzsálem beleegyezne visszatérésükbe, gyakorlatilag megszűnne Izrael állam zsidó jellege. Márpedig ez az a stratégiai szintű és fontosságú kérdés, amely Izrael számára olyan határ, amit semmilyen béketárgyalásokon nem léphet nil. Mindezek ellenére azonban mégis van egy közös „mumus” Izrael, Szaúd-Árábia, Jordánia és a többi térségbeli arab állam számára: a már említett Irán. Itt szó sem lehet nyílt együttműködésről, hogy szövetségről már ne is beszéljünk. Az viszont tény, hogy Rijádot éppen úgy fenyegetné egy atomfegyverrel rendelkező Irán, mint Izraelt. Bár számára nem jelentene direkt exisztenciá- . lis fenyegetést, mint Izrael esetében, az iráni atomhatalom gyakorlatilag minimálisra csökkentené Szaúd-Arábia mozgásterét a Közel-Keleten. Azon kívül, hogy teljesen átrendezné a hatalmi viszonyokat, a térség összes országának külpolitikáját és stratégiáit tartósan defenzív jellegűvé változtatná. Hosszabb távon ezért nem lehet kizárni akár egy szélesebb nukleáris proliferációt a térségben, amely nem mellékesen Washington érdekeivel is szöges ellentétben áll. Elképzelhető ugyanis, hogy az iráni atomfegyverre válaszul Szaúd- Arábia és Egyiptom is elindítják saját nukleáris programjaikat, ezek után pedig már nincs megállás. Mindezek ismeretében tehát érdemes lesz figyelni elsősorban a szaúdi politika reakcióit, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek, ha Irán továbbmegy a már megkezdett úton. De nem szabad megfeledkeznünk a szélesebb szaúdi- egyiptomi-izraeli-jordániai összefüggésekről sem. Felháborodást váltott ki Olaszországban a titkosszolgálati tisztet lelövő amerikai katona nyilatkozata A sajtó védelmében folyó csata MTl-HÁTTÉR Felháborodást váltott ki Olaszországban a Nicola Calipari olasz titkosszolgálati tisztet Irakban lelövő amerikai katona, aki azt találta mondani, nem volt más választása, mint hogy „tüzeljen és kinyírja azokat”, akik túl közel mentek az ellenőrzőponthoz. Mario Lozano, akinek szándékos emberölési pere a jövő héten kezdődik távollétében Rómában, kétéves hallgatást tört meg, amikor a The New York Postnak nyüatkozott az ügyről. Az eset 2005. március 5-ig nyúlik vissza, amikor az iszlám szélsőségesek fogságából kiszabaduló olasz újságírónőt, Giuliana Sgrenát szállították olasz biztonsági emberek a bagdadi repülőtérre. Az amerikai verzió szerint a gépkocsi túlságosan közel ment egy amerikai katonai ellenőrzőponthoz és nem lassított, ezért az amerikai őrszolgálat egyik embere tüzet nyitott. Caliparit halálos lövés találta el, és megsebesült maga Sgrenais. „Bárki, aki 100 méteren belülre kerül, már a veszélyzónában van. Azokat ki kell nyírni. Ha habozol, dobozban jössz haza, és én nem akartam dobozban hazajönni. Azt tettem, amit a helyzetemben bármelyik katona tett volna” - nyilatkozta Lozano, nem kímélve Sgrenát sem, aki szerinte híres lett, és jó pénzt keresett a sztorival, amikor megírta a Baráti tűz című könyvét, míg ő gyógyszereken él, tönkrement a házassága, és azzal a tudattal kell élnie, hogy valaki meghalt, mert a ravaszt ő húzta meg. Rosa Calipari, az áldozat özvegye, miután Lozano szavai a La Repubblica című római lapban is megjelentek, mindenekelőtt azt rótta fel az amerikai katonának, hogy vallomásával a sajtóhoz fordult az olasz igazságszolgáltatás helyett, amelynek tagjai az elmúlt két évben nemcsak hogy nem tudtak vele beszélni, hanem még tartózkodási helyét sem tudták felderíteni. Giuliana Sgrena pedig azzal válaszolt, hogy ő sem tud rendesen aludni, rémálmok gyötrik és sebesülése is kínozza. Az újságírónő szerint Lozano szeretné eljátszani az áldozat szerepét. Az olasz lap szerint az amerikai katona szavai a lelkifurdalás legkisebb jelét sem mutatják. Közben a The New York Post tovább folytatta az ügyet, megszólaltatva Lozano egykori bajtársát, John Byrnes őrmestert, áld nemcsak volt egysége szolidaritásáról biztosította Lozanót, hanem elmondta azt is, hogy „a legjobb amerikai ügyvédek állnak a szolgálatába, hogy ízekre szedjék ezt a kirakatpert és Giuliana Sgrena fantáziáit”. KOMMENTÁR Érzékeny témák CZAJL1K KATALIN Gyurovszky László távozása a parlamentből precedens értékű. Nem utolsó sorban azért, mert megdöntötte a következő MKP körüli mítoszt: a parlamenti frakció stabilitását. S bár Gyurovszky nem áll át egy másik párthoz, s ki sem lép az MKP-ból, a mandátumról való lemondás egy komoly gesztus, amely jelzi, mély ellentétek vannak a magyar koalíción belül. Ezt nyilvánvalóan mindenki érzékeli Csáky Pálon kívül, aki szerint a volt építésügyi miniszter valójában személyes okok miatt távozik. Persze, egyelőre nem kell túllihegni Gyurovszky hátraarcát. Azt, hogy a Bugár Béla köré tömörülő MKP-szárny és az elégedetlenkedők közt, akiknek a véletlen Csáky Pál ambícióival hozta össze az útját alapvető szakadék tátong, minimum három hete tudjuk. Ahogyan az is világos, a komáromi küldöttek a párt elnökéről és elnökségéről szóló szavazásukkal tulajdonképpen szakítottak az előző nyolc évvel, menesztve azokat, aldk az előző két ciklusban a párt nevében letettek valamit az asztalra, s be- illetve visszahozva olyan személyeket, akiknek nevéhez kevés érdem fűződik, vagy legalábbis a nyilvánosság nem tud róluk. Ez komoly üzenet, de hát a politikában nem ritkaság az ilyesmi: az érdemek helyett érdekek érvényesülnek, s az a nyerő, aki ügyesebben tud az adott figurákkal sakkozni. Gyurovszky László döntésének kiváltóokainál tehát sokkal érdekesebbek annak lehetséges következményei. A rendelkezésre álló információk tükrében nem túl valószínű, Gyurovsz- kyt további kollégái is követnék, s ezáltal valódi pártszakadásra kerülne sor. Van azonban egy sor ismeretlen tényező, amelyek döntően módosíthatnak ezen. Nem tudjuk például, hogyan értékeli a jelen helyzetet a párt tagsága. Ne feledjük, a küldöttek döntése e tekintetben nem nevezhető mérvadónak, hiszen egyszerű matematika is elegendő ahhoz, hogy lássuk, többen az őket delegáló szervezet döntésétől eltérő módon szavaztak. Az is valószínűsíthető, hogy Gyurovszky lépése fokozza az új pártvezetés körüli bizonytalanságot, amely tovább rontja a párt képét és veszélyt jelent koalíciós potenciálja szempontjából is. Hiába deklarálja Csáky a kontinuitást, ha elhagyják a képviselői, s a médiában máris Duray veszi át a prímet. Azzal pedig, hogy az újságírókat kéri, ne kérdezzék érzékeny témákról Duray Miklóst, az új pártelnök csupán saját tehetetlenségéről tesz tanúbizonyságot. Abszurdum, hogy egy pártvezető ahelyett, hogy saját alelnökét regulázná meg, a média képviselői felé fordul segítségért, amire az alelnöke a médián keresztül válaszol neki... Úgy tűnik, az MKP-ban bekövetkezett huzat leginkább magát a pártot érte felkészületlenül. Ezért várható, a következő napok további bizarr helyzeteket fognak produkálni. Ha ez azonban trenddé válik, komoly veszélybe kerülhet a párt jövőbeli fejlődése. Jelenleg ez a legérzékenyebb téma, amelyről a párt vezetésének komolyan el kellene gondolkodnia. Narancs újratöltve JARÁBIK BALÁZS Már a polgárháború rémképével fenyegetőzött múlt heti rendkívüli ülésen a Viktor Juscsenko elnök által feloszlatásra ítélt ukrán parlament. Miközben elsősorban a szocialisták és a kommunisták tovább imitálják az „ellenforradalmat” Kijev főte- - rén a „demokrácia, az alkotmány és a parlament védelmében”, a Viktor Janukovics miniszterelnök által fémjelzett Régiók Pártja valószínűleg kiegyezik majd egy előrehozott választásokban. Érthető a szocialisták izgalma: a felmérések szerint ugyanis, ha most lennének a választások, a párt nem jutna be a parlamentbe. így a párt vezére - az az Oleksandr Moroz, aki a tavalyi parlamenti választások után megunva a narancsos pártok személyes vitáit beleegyezett egy Janukovics vezette koalíciós kormányba a Regiók Pártjával és a kommunistákkal - a pénze és pozíciója után futva a kijevi tüntetések igazi motorja. A több tízezerre beharangozott tüntető sereg valós létszáma azonban nem igazán közelíti meg az ötezret sem. Ez, ha Juscsenko elrettentésére nem is, de Kijev felbosszantására elegendő - az ukrán fővárosban állandósultak a dugók. Az igazi csata mindeközben a két Viktor között zajlik - a háttérben. Juscsenko immáron megszabadulva a nemzet atyjának imázsától visszarendelte az általa kinevezett hat alkotmánybírót. Ezzel ugyan nem sikerült megbénítania az alkotmánybíróságot, de elegendő figyelmeztetésként szolgál a tekintetben, hogy az elnök eltökélt. Ha Juscsenko kitart, az előrehozott választások elkerülhetetlennek látszanak. Ami annál is valószínűbbnek tűnik, mivel a jelenlegi erőviszonyok szerint a Régiók Pártja azokat valószínűleg megnyeri. A fő probléma azonban a társadalom politikával szemben megnyilvánuló, egyre nagyobb hitetlensége. Az alkotmány kétes interpretációi, az intézményes húzd megereszd meg és az ellenforradalom imitációja tovább erősítheti az ukránok többségének csalódottságát. Két évvel ezelőtt a téren nem egy ingyenes kijevi kirándulás és a zsebpénz vonzotta ukránok százezreit a Majdanra, hanem a hit, hogy a politika irányítása (legalább néha, legalább egy kicsit) az ő kezükben van. Ennek az érzésnek mára végérvényesen vége. Patthelyzet van Kijevben. A narancsot sikerült újratölteni, Ukrajna újratöltése azonban továbbra is várat magára.
