Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)
2007-04-12 / 84. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 12. Régió 5 Mindenkit a földre parancsolt a két álarcos, „rendőrség“ feliratú dzsekit viselő fegyveres férfi Pandúr-rablók a raktárban Sarlókajsza (Lužianky). Rendőrök vagy rendőröknek öltözött civilek egymillió koronát raboltak el kedden délután egy helyi italraktárból. A két, fekete álarcot és „rendőrség”feliratú dzsekit viselő férfi feltehetően gépfegyverrel rontott be a raktárba, és „rendőrségi akció” felkiáltással mindenkit a földre parancsolt. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A helyiségben többnyire nők voltak, amint egyikük neve elhallgatását kérve elmondta lapunknak, valamennyien azonnal engedelmeskedtek. „A kiáltásra kijött az irodájából a főnök is, de alig kérdezte meg, mi történik itt, máris rákiáltottak, hogy feküdjön a földre. Azt mondták, ha bárki megmozdul, azonnal lőnek. Felnézni sem mertünk” - mondta az asszony, akit már a rendőrségen is kihallgattak. Amikor a raktárban dolgozók már mind a földön hasaltak, a két fegyveres rabló arra kényszerítette a pénztárosnőt, adja oda nekik a páncélszekrény kulcsát. Onnan több mint egymillió koronát vettek ki, és egy sötétkék, Škoda Kombi típusú gépkocsival elhajtottak a helyszínről. A Nyitrai Kerületi Rendőrparancsnokság szóvivője, Miloš Fábry szerint a rendőrség azonnal intenzív nyomozásba kezdett, ha a két férfit megtalálják, fegyveres rablásért tíztől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetők. Kérdésünkre, kizárható-e, hogy szolgálatban lévő, vagy egykori rend„Azt mondták, hasaljunk a földre, és ha bárki megmozdul, azonnal lőnek. Felnézni sem mertünk" őrök követték el a bűncselekményt, a szóvivő azt mondta, egyelőre abból indulnak ki, hogy csak rendőrnek álcázták magukat a tettesek. Az ügy komolyságára való tekintettel a rendőrség bővebb információkkal nem szolgált, és a szemtanúkat is arra kérték, ne tájékoztassák a sajtót. A szóban forgó raktár a Heinéken sörgyár érdekeltségébe tartozó DSC Kft. tulajdona, országszerte több ilyen raktáruk van. A Heinéken szóvivője, Roman Krajniak megkeresésünkre azt mondta, amíg tart a rendőrségi vizsgálat, nem nyilatkozhat a részletekről. Annyit azonban elárult: nem szokványos, hogy ennyi készpénzt tartsanak a raktárakban. „Ez az ünnepek miatti kivételes helyzet volt, de már megtettük a szükséges biztonsági intézkedéseket, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő” - áll a lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatában, (vm) Nem tartoznak a célcsoportba a politikai pártok szervezetei és az önkormányzatok Szabad kezet kapnak a mikrorégiók SZÁZ ILDIKÓ Nyitra/Érsekújvár. „Megkérném a vállalkozókat és az önkormányzatokat, figyeljék a Nyitrai Kerületi Önkormányzat honlapját www.unsk.sk nehogy lemaradjanak a kínálkozó támogatási lehetőségekről. A Komáromi járás az elmúlt időszakban üyen tekintetben elaludt, nem használták ki a fejlesztéssel kapcsolatos pályázati lehetőségeket. Több milliárd korona támogatás érkezik a 2007-2013-as időszakban, erre fel kell készülnünk” - hangsúlyozta Földes Csaba, Nyitra megye régiófejlesztési bizottságának elnöke. Újdonságnak számít a LEADER kistérségi támogatás. A Nyitrai Kerületi Önkormányzat 18. megyei közgyűlésén a képviselők elfogadták a LEADER - új mikrorégiók felkészítése az integrált vidékfejlesztésre - programmal kapcsolatos szabályokat, és jóváhagyták a pályázók támogatásához szükséges összeget. Várják a polgári társulások és érdekszövetségek jelentkezését, a célcsoportba nem tartoznak bele a politikai pártok szervezetei és az önkormányzatok. A jelentkezők a megye honlapján megtalálják a jelentkezési ívet és a részletes pályázati feltételeket, kérvényeiket április 30-ig várják a megye hivatalában. „Nyitra megyében 23 kistérség található, korábban csak Az esélyegyenlőségre építenek Az elmúlt években több kistérségi társulás jött létre Nyitra megye területén is, ám a legtöbbjük a baráti hazai és magyarországi településekkel elsősorban a kultúra, a sport és az iskolaügy területén mélyítette el kapcsolatait, létezésük sok helyen már-már formális. Földes Csaba elmondta: a legtöbb kistérségi társulás elsősorban azért jött létre, mert a kisebb településeknek nem sok esélyük volt pályázni, közös erővel azonban hazai és európai uniós forráshoz jutottak, több tervet tudtak megvalósítani. „Ennek ellenére még mindig nagyobb esélyük van a városi önkormányzatoknak, mivel a kisebb településeken nincsenek szakmai osztályok, nem biztosított a megfelelő jogi háttér. A megye új vidékfejlesztési elképzelései az esély- egyenlőségre épülnek” - tette hozzá Földes Csaba megyei képviselő, Csicsó polgármestere, (száz) Balról: Hugyivár Imre, Forró László és Földes Csaba megyei képviselő a sajtótájékoztatón több régiót és kistérséget érintő változásról számoltak be (Csupor! István felvétele) néhány pályázott sikeresen, így jóval kevesebb kis létszámú település kapott esélyt a fejlesztésre. Mára változtak a játékszabályok, még kisebb egységekre lesz lebontva a kistérségeknek szánt támogatás. Szabad kezet kapnak a mikrorégiók” - tudtuk meg Földes Csabától. A megye már az előző időszakban több regionális fejlesztési ügynökséget alapított, 2009-ig egy 30 fős szakmai gárda létrehozását tervezi. A régiófejlesztési bizottság elnöke elmondta, sorra látogatták a már létező és működő ügynökségeket, és arra az eredményre jutottak, hogy az eddiginél hatékonyabbá kell tenni a munkájukat és a megyével való együttműködést. A megyétől kapott támogatást ezentúl két tételben kapják a régiófejlesztési ügynökségek, az elsőt áprilisban, a másodikat pedig a szeptemberi beszámolót követően, a pályázatok önrészének ötven százalékát pedig saját forrásból kell biztosítaniuk. Az utolsó lapát földet - Flortai Éva alpolgármester közreműködésével - Dušan Čaplovič helyezte a fa tövébe (Vas Gyula felvétele) Faültetés a Római Szerződés aláírásának évfordulóján Európa-fasor Komáromban UJ SZO-TUDOSITAS Komárom. Tizenkét juharfából álló, „Új Európa-fasorral” gazdagodott a város, pontosabban az új lakótelep Klapka utcája. Az Európai Unió elődjét létrehozó Római Szerződés aláírásának 50. évfordulójához kötődő, észtek által kezdeményezett jelképes faültetéshez az EU számos országa, köztük Szlovákia is csatlakozott; Szlo- vákia-szerte pedig konkrétan az a 12 város, ahol működik Europe Direct információs központ. A tegnapi ünnepélyes átadáson jelen volt Dušan Čaplovič európai ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes is. Amint azt Szabó Zsuzsanna, az Europe Direct komáromi fiókjának vezetője elmondta, jelképes a helyszín is, amelyet választottak: egy négyzetméterre átszámítva ezen a lakótelepen él a legtöbb fiatal a városban, és az Európai Unió éppen a fiatalok számára kínálja a legtöbb érvényesülési lehetőséget. A fasort alkotó fák száma ugyancsak jelkép: a 12-es szám nem csupán az egyesítés, a tökéletesség szimbóluma, hanem a 2004 óta csatlakozott, legújabb EU-tagok számára is utal. Az akcióba partnerként vesz részt a Szlovákiai Erdők állami vállalat, amely a fákat adományozta, (vkm) A legtöbb tanintézmény gyerekhiánnyal küszködik Megszűnik négy középiskola ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Nagyszombat. A megyei parlament négy középiskola megszüntetését is megszavazta - az intézmények december 31-én bezárják kapujukat. A megszüntetésre ítélt iskolák egyike a somoijai középfokú mezőgazdasági szaktanintézet, valamint bezárják a nemeskürti (Zemianske Sady) középiskolát is. Az utóbbi intézmény épületében és a hozzá tartozó telken szociális otthont alakítanak majd ki. A so- morjai iskolát a dunaszerdahelyivel vonják össze. Tibor Mikuš megyefőnök elmondása szerint a képviselők minden szempontot mérlegeltek a döntés meghozatala előtt - beleértve az intézmények kihasználtságát és az elért eredményeket is. A legtöbb iskolát nagyon hátrányosan érintették a kedvezőtlen demográfiai mutatók, gyerekhiány- nyal küszködtek, miközben az üzemeltetés költségei nem lettek alacsonyabbak. A megszüntetést követő elbocsátások Mikuš elmondása szerint néhány tíz tanárt érintenek. A korábbi híresztelésekkel ellentétben a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és a gimnázium más iskolával való összevonásáról nem született határozat. (TASR, SITA) Szívesen játszanak a gyerekek Trencsén belvárosában a felújított szökőkút mellett. A kút felújítására több mint egymillió koronát költöttek. A közkedvelt látványosság 1998 óta csalogatja a térre a családokat, de az utóbbi három évben a vízsugarat irányító program hibája miatt nem működött teljes üzemmódban. (TASR-felvétel) Sziámi ikrek születtek kedd este a Pozsonyi Egyetemi Kórházban. Az eseményről tegnap sajtótájékoztatón adtak hírt. A két fiúcsecsemő egészséges, komoly esélyük van a túlélésre. Az ikrek egyelőre inkubátorban vannak - közölték az orvosok. Az utóbbi harminc évben Szlovákiában négy hasonló esetet dokumentáltak. (TASR-felvétel) AJÁNLÓ ssfe m#t **&■ ŕ. i Április 13. (péntek) Vágsellye - 20:00: a Domino vendéglőben fellép a ZSEB zenekar. További információk a www.magyarhaz.sk oldalon, (ú) Április 19. (csütörtök) Pozsonyligetfalu - 18.00: az MKKI vendége lesz Kéri László ismert magyarországi politológus. A kötetlen beszélgetés során szó esik majd természetesen politikáról, politológiáról, Magyarország és Szlovákia belpolitikájáról, és más közéleti kérdésekről, (ú)