Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-21 / 67. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁRCIUS 21. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ VECSERNJE NOVOSZTY1 Koszovóban már áprilisban fellángolhat az erőszak, és a háború lehetősége sem kizárt, ha nem születik meg rövid időn belül a döntés a délszerbiai tartomány függetlenné válásáról - figyelmeztetett a belgrádi lapban Richard Holbrook. Az Egyesült Államok volt külügyminiszter-helyettese a délszláv háborúk idején a balkáni amerikai politika egyik fő alakítója úgy vélte, a Koszovónak nemzetközi felügyelet mellett megvalósuló függedenséget előirányzó Ahtisaari-javaslat a pillanatnyilag lehetséges legjobb elképzelés a térség problémájának megoldására. Megalapozatlannak nevezte azt a félelmet, hogy Koszovó függedenné válása veszélyes precedenst teremt, (m)- Sajnálom, uram, nem vehetünk fel több agent provokátort, így is már el kellett bocsátani a húsz százalékukat. (Peter Gossányi karikatúrája) Ha a magyar lakosság nem ázsiaiakat akar az országba hívni, akkor a határon túli magyarok jöhetnek szóba A pirézek bejövetele A bevándorlás körüli magyarországi politikai csetepaté a szokásos forgató- könyv szerint zajlott: valaki kidugta a fejét a lövészárokból, az ellentábor egyből össztüzet zúdított rá, mire az előbbiek ijedtségükben mindent titkosítottak, majd elindult a politikai hangulatkeltés. Csak a normális szakmai vita, a komoly és megfontolt, tényekkel alátámasztott érvek és ellenérvek hiányoztak - ahogy ezt már megszokhattuk. GÁL ZSOLT A magyar igazságügyi minisztérium migrációs stratégiáról készült előterjesztéséből kiszivárgott, hogy a népesség megtartásához a jelenlegi tendenciák figyelembevételével több százezres vagy milliós nagyságrendű bevándorlásra lenne szükség 2050-ig, s ezek a bevándorlók a legnagyobb valószínűség szerint Ázsiából érkezhetnének. Az ellenzék egyből lecsapott, Semjén Zsolt kereszténydemokrata képviselő szerint a kormány olyan bevándorlási stratégiát készített, amely egymillió ázsiai betelepítésével számol, Orbán Viktor pedig arra figyelmeztetett, hogy a kormány ázsiai betelepítési programot készít. Nyilvánvaló, hogy az ellenzék a népszerűségért folytatott csatában kapva kapott az alkalmon. Egy nem sokkal korábban közzétett közvélemény-kutatás szerűit ugyanis a magyar lakosság nagy része ellenzi a bevándorlók befogadását, olyannyira, hogy a nem létező, kutatók által kitalált piréz népcsoport betelepülése ellen is van. Ha az emberek a pirézek bejövetelétől is félnek, logikus, hogy 1 millió ázsiaival riogatva őket újabb pontokat lehet szerezni a népszerűségi versenyben. Á kormány félelmét a kényes témától jól mutatja, hogy az előterjesztést tíz évre titkosították. Az ellenzék megint nem támasztotta alá érvekkel, miért is helytelen a bevándorlás, ahogyan azt sem árulta el, mit és hogyan kellene másképpen csinálni. Ä kormányoldal meg sem próbálta védeni álláspontját, érveket hozva fel a bevándorlás szükségessége mellett. A magyar politikai elit tehát újra hozta a formáját: felszínes, harsány jelszavakkal a népszerűségért, a lényegről szóló szakmai vita helyett. Pedig a némi emlékezőképességgel megáldott szemlélő mindkét oldalnak eszébe juttathat kelle- meden dolgokat. Például azt, hogy Orbán Viktor és Harrach Péter kereszténydemokrata politikus 1999-ben még egy olyan népesedéspolitikai ad hoc bizottságot vezetett, amely úgy kalkulált, hogy 2050-ig 1,8 milliós egyszeri bevándorlásra lenne szükség a népesség 10 millió felett tartásához. Aki a szocialista oldalt akarja kárörömmel szemlélni, emlékeztethet arra, hogy a kettős állampolgárságról tartott népszavazás idején a baloldal 23 millió román beözönlésével riogatta a magyar polgárokat. Az efféle adok-kapok, persze sehová sem vezet. Különösen egy üyen fontos kérdés esetében, amikor a legégetőbb problémák lehetséges megoldásáról kellene vitatkozni és a tét az, lesz-e és ha igen, milyen összetételben 1-2 millió új lakosa az országnak. A tények nem engednek: Magyarország lakossága 1981 óta folyamatosan, minden évben csökken, és rohamosan öregszik. Az egy anyára jutó ádagos gyerekszám az egyik legalacsonyabb Európában, 1,3 körül mozog, holott a reprodukciós szinthez (amely biztosítja, hogy a lakosság ne csökkenjen) legalább átiag 2,1 gyerek kellene. A demográfiai előrejelzések azt mutalják, hogy a termékenység jelentős emelkedése nem várható, az öregedés folytatódni fog, tehát egyre kevesebb aktív korban lévő, munkaképes lakosnak kellene eltartani egyre több idős, nyugdíjas embert. A helyzet javítására több megoldás is kínálkozik. Ha a lakosság semmiképpen sem akar bevándorlást, akkor valahogy növelni kellene az aktív, dolgozó, tehát járulékfizető magyarok számát, miközben meg kellene állítani vagy legalább lassítani a nyugdíjasok gyarapodását. Az európai viszonylatban nagyon alacsony foglalkoztatottsági szint (a 15 és 64 év közöttiek mindössze 57 százalékának van legális munkahelye) növelése sokat segíthetne. Jelentősen fel kellene emelni a nyugdíjkorhatárt, akár 67-70 évre is, s ami ennél is fontosabb, be kellene tartatni. Az elmúlt években ugyanis az idősek túlnyomó többsége a hivatalos korhatár előtt vonult nyugdíjba. Felmerülhet a születések számának emelése is a családtámogatásra szánt összegek növelésével, de kérdés, hozna-e komoly eredményt, és honnan vennék el a szükséges pénzeszközöket? Európa jóval gazdagabb országaiban is alacsony a termékenységi mutató, a magas anyagi támogatások ellenére is kevés gyerek születik. A másik megoldás, amellyel ellensúlyozható az elöregedés és a népességfogyás hatása, a bevándorlás. Már az elmúlt másfél évtizedben is kb. 180 ezer külföldi települt át Magyarországra, emiatt sikerült elkerülni, hogy a népesség száma 10 millió alá csökkenjen. 2050-ig a népesedési tendenciáktól függően a lakosság száma bevándorlás nélkül 8-9 millióra csökkenne. A tízmilliós lélektani határ megtartásához ezért 1-2 millió, azaz legalább évi 20-40 ezer új lakos kellene. Az elmúlt években átlagosan 18 ezer körül volt az éves bevándorlás. Ha a magyar lakosság nem ázsiaiakat akar az országba invitálni, akkor a határon túli magyarok jöhetnek szóba, különösen a kedvezőbb életkörülmények miatt potenciálisan érdekelt erdélyi, délvidéki és kárpátaljai magyarok. Mivel az ő számuk megközelítőleg kétmillió, ezért 1-2 milliós bevándorlás a teljes áttelepiilésüket, illetve minimum megfelezésüket jelentené, s ez a szülőföldön maradást támogató hivatalos budapesti politika teljes ellentétét jelenti. Ha a határon túli közösségek fennmaradása a cél, akkor mese nincs, idegeneket kell befogadni. Mivel európai jelentkezők aligha akadnának nagyobb számban, ezért a harmadik világ és a volt Szovjetunió jöhet számításba, vagyis főleg Ázsia. A legvalószínűbb jövőbeni politika a fent vázolt megoldások valamilyen kombinációja lehetne, ehhez azonban szükség volna átgondolt népesedési (családtámogatási), foglalkoztatási, bevándorlási és integrációs politikára - meg nyugdíjreformra. A magyar politikai elitnek főleg erről kellene értelmes vitát folytatnia. Ehelyett többségük a közvélemény-kutatásokra figyel, no nem a pirézek elfogadottságát vizsgálja, hanem a saját népszerűségi mutatóit. Több mint ötezer rendőr védi az állam- és kormányfőket Berlinben az Európai Unió csúcsértekezletén Baloldali tüntetők melegítenek az ünnepi csúcson AATl-HÍR Több mint ötezer rendőr védi az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfőit a hét végén Berlinben, a szervezet jubüeumi csúcstalálkozóján. A belügyminisztérium bejelentése szerint a rendőrség idei legnagyobb bevetésére készül, különös tekintettel arra, hogy nagyszabású tüntetésekre számítanak. Előzetes értesülések szerint mintegy tízezren terveznek demonstrációt a csúcsértekezlet ellen, még pedig azzal a mottóval, hogy „Nemet mondunk a tőke Európájára”. Minisztériumi források szerint nem kizárt, hogy a különböző baloldali szervezetek által bejelentett tiltakozó megmozdulásokon ennél is többen vesznek majd részt. A hatóságok abból indulnak ki, hogy az EU-csúcsot a tüntetők egyfajta „bemelegítésként” kívánják felhasználni a május elsejei ünnepségek, továbbá a vezető ipari országokat és Oroszországot tömörítő G8-ak júniusi csúcskonferenciája előtt. Utóbbinak a Balti-tenger partján fekvő Heiligendamm ad otthont. Mindez magyarázza, hogy a rendőrség a legnagyobb készültséget tervezi a szombat-vasárnapi uniós csúcstalálkozóra. A belvárost, valamint a jubüeumi csúcs- konferenciának otthont adó történeti múzeum környékét a hét végén szinte hermetikusan lezárják. Az autókat kitiltják a körzetből, s minden valószínűség szerint a járókelőknek is fokozott személyes ellenőrzéssel kell számolniuk. Az Európai Unió huszonhét állam- és kormányfőjének a szervezet fennállásának ötvenedik évfordulóját megünneplő, történelminek beharangozott csúcs- konferenciája szombaton délután kezdődik, s vasárnap késő délután ér véget. KOMMENTÁR Csáky ideje MOLNÁR NORBERT Tegnap hivatalossá vált, amit már mindenki tudott egy ideje: Csáky Pál harcba száll a Magyar Koalíció Pártja elnöki posztjáért. Lehet, hogy Csáky szombaton még nem is sejtette, amit már hetekkel ezelőtt mindenki tudott. Mindenestre örvendetes tény, ha egy párt több mint háromszáz küldöttjének nem egy ember közül kell kiválasztania, ki vezesse a pártot az elkövetkezendő négy évben. Egyből választani nem művészet. Az más kérdés, mennyire lesz harc a harc. Noha Csáky korábbi nyilatkozatai alapján a gyanútlan megfigyelő arra következtethetett, nem méretteti meg magát, a kiskaput mindig nyitva hagyta azzal, hogy a nép akaratát nemTitasíthatja vissza. S most a nép akarta, mert három járási konferencián is jelölést kapott. Persze, mindez kevés lehet, hiszen kalandorságnak is tűnhet egy biztos vereségbe belefutni. Bugár Béla karizmatikus politikus. Zabálja őt a nép, rajong érte a média. 1998-tól MKP-elnök, s eddig soha nem akadt kihívója, mert mindenki félt a taslitól. Bár MKDM-elnökként Csáky kétszer is harcba szállt vele, sikertelenül. Most azonban az MKP kicsit más helyzetben van, mint eddig volt. Noha parlamenti választásokon bár nem szerepelt rosszul, jobb eredményt is elérhetett volna. Politikusai nyolc év kormányzás után huppantak ellenzéki pozícióba, ahol nem igazán találják helyüket és szerepüket. Az önkormányzati voksoláson rengeteg helyen „egy pillanatra függetlenedett” MKP-sok indultak a párt hivatalos jelöltjei ellen, kigolyózva egymást. A pártépítés terén sem alkotott nagyot az MKP: több alapszervezet nem működik, vagy nem fogad be új tagokat, helyenként lobbicsoportok telepednek rájuk. Nos, ez a kellőképpen zavaros helyzet ösztönözhette Csákyt arra, hogy szembeszálljon az egyeduralkodó Bugárral. Mert amíg béke és nyugalom uralkodik a pártban, felesleges felkavarni az állóvizet. De most inkább a bizonytalanság az úr. A választási eredmény felerősítette az elégedetlenkedők, a nyolc év kormányzás veszteseinek (mert ilyenek is vannak) hangját. Ez a harc azonban személyiségek harca lesz, nem programoké, ideológiáké vagy vízióké. Noha Csáky bejelentette, 15 pontból álló programot készít - amit egyelőre nem prezentált -, gyökeres változás nem várható. De még hangsúlyeltolódás sem igazán. Már csak azért sem, mert a pártban minden a sorsdöntő március 31-üd kongresszusról szól, hangsúlyokat pedig csak azután kezdenek keresni. Ha Csáky valakikre számíthat, azok a Duray mögött állók. Az MKP-ban minden politikus papagájszerűen azt ismételgeti: nincsenek szárnyak a párton belül. Fogadjuk el azzal, hogy akkor legalábbis sorok vannak. Egyik oldalon a Duray mögött sorakozók állnak, másüt oldalon a Bugár mögött állók. S hogy hol állnak a belgák? Csáky mögött, de igencsak kevesen vannak. Viszont esélye van halászni a másik két sorból. Duray sorát például teljesen megszerezheti. Mindezektől függetlenül és mindezekkel együtt: nehéz elképzelni, hogy Csáky legyőzze Bugárt. Még azt sem, hogy megszorongassa. Á 60:40 arány már nagyon szép lenne részéről - persze, Bugár javára. A 70:30 valószínűbb. Maffia módszerek NAGY ANDRÁS A módszer, ahogy a kormány és a szakszervezetek hétfőn rátámadtak a munkáltatók képviselőire, miután újra zátonyra futottak a tárgyalások, nekem a középiskolai történelemórákat juttatta az eszembe. Az előző évszázad húszas éveiben Olaszországban jöttek létre azok a korporativista szerveződések, ahol a kormány, a szakszervezet és a munkáltatók folyton folyvást egymással nagy egyetértésben ugyanazt állították, mindenki nagy megelégedésére - a fasiszta Olaszország gazdaság és népe pedig egyszerre menetelt előre a Duce nagy megelégedésére. Jelenleg Szlovákiában ilyen kényszer elvileg nincsen, mégis a hétfői sajtótájékoztatón úgy tűnt, Viera Tomanová miniszter asszonyt vérig sértették a munkáltatók, amikor arról mertek beszélni, hogy szerintük a munkatörvénykönyv módosítása nem hoz jót sem a vállalkozóknak, sem a kisiparosoknak. Ezzel a kormánnyal szemben ilyen arroganciát valószínűleg még senki sem engedett meg magának, talán ezért volt ez a nagy felháborodás. Úgy tűnik, nagyon megszokták azt, hogy valakit - legyen az egészségügyi vagy nyugdíjbiztosító, esetleg egy stratégiai külföldi befektető - kicsit meg keü ijesztem, és akkor rögtön könnyebben lehet vele tárgyalni. Maffia módszerekkel dolgoznak. A munkáltatók országos szövetsége viszont ennél egy sókkal nagyobb, és pontosan meg sem fogható (büntethető) entitás. Őket egy egyszerű toüvonással valószínűleg nem lehet megfenyíteni. Reméljük. Talán itt volna az ideje annak, hogy valaki rákérdezzen a kormánynál, pontosan hogyan is képzeli el a gazdasági növekedés fenntartását, ha egyelőre vagy semmilyen, vagy csak romboló ötleteik voltak e téren. Talán azt ők maguk sem hiszik el, hogy Robert Fico két szép szeméért cserébe fog majd beözönleni a külföldi tőke, és gyorsul be még inkább a szlovák gazdaság. Egyelőre csak a munkáltatók azok, akik felemelték a hangjukat, hiszen ők már nagyon is jól látják, hogy a hibás, populista döntések nyomán a gazdaságban rövid időn belül problémák jelentkezhetnek. Egyelőre még minden jel pozitív, de a jó közgazdászok tudják, hogy ilyenkor nem eszetlen osztozkodásba kell kezdeni, hanem a jövőt kellene elkezdeni építeni. Persze egy olyan kormánynak, amely a kisujját sem mozdította meg azért ami most van, ezt nehéz lesz elmagyarázni. Vajon, ha a kormány ennyire szembe akar helyezkedni a munkaadókkal, akkor kik lesznek a partnerei? A szakszervezetekkel karöltve mégsem lehet az ország gazdaságát irányítani!