Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-20 / 66. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 20. Kultúra 11 A HÉT HÍRE Nagy baklövés a válogatón Nemcsak a végeredmény kapcsán lesz örökké emlékeze­tes az Eurovíziós Dalfesztivál idei angliai válogatója, hanem a körítés miatt is. Egyrészt nem a favorizált Justín Hawkins és Beverlei Brown duója jutott ki a Helsinkiben megrendezésre kerülő döntőre, másrészt az el­sőként győztesnek kihirdetett Cindy Almouzni csak néhány pillanatig örülhetett. A műsor­vezető, Terry Wogan ugyanis a telefonos szavazatok összeszá­molása után először rossz győztest nevezett meg, név szerint az énekesnőt, majd korrigálta a hibát. A provoka­tív csipkelődéseiről ismert mű­sorvezető lángvörös arccal is­merte be a tévedést, és bejelen­tette, hogy a Scooch nevű együttes a valódi győztes. Egy­előre nem tudni, hogy Wogan- nek, vagy a szerkesztőknek a számlájára írható-e a nagy baklövés. A műsor után a válo­gatót szervező és sugárzó BBC mindenesetre azonnal bocsá­natot kért az érintettektől és a nézőktől egyaránt, (pj, d) A The White Stripes új lemezének megjelenési időpontja egyelőre nem ismert A visszatérés küszöbén A Jack White és Meg White testvérpár alkotta detroiti The White Stripes rögzítette a hatodik, Icky Thump című stúdióalbumát, jelenleg a korong keverési munkálatai folynak. ELŐZETES A duó működése tavaly szüne­telt, mivel Jack a másik, a The Raconteurs nevű zenekarával hódí­tott. A fiatalember a korábban szó­lóban tevékenykedő Brendan Ben­son gitárossal Loretta Lynn count- ryénekesnő 2004-es Van Lear Rose című nagylemezén dolgozott elő­ször együtt háttérzenészként. Ze­neileg nagy volt az összhang köz­tük - a hatvanas és hetvenes évek világa áll hozzájuk közel -, így ezt követően is összejártak zenélgetni a maguk szórakoztatására. Később csatlakozott hozzájuk a The Green­hornes nevű rockcsapat két tagja: Patrick Keeler és Jack Lawrence, ezáltal a projektből igazi alternatív rockzenekar lett. A The Raconteurs május 15-én kiadott Broken Boy Soldiers című albuma vüágszerte nagy sikert aratott. A dalszerző-gitáros-billentyűs- énekes, Jack White és a dobos, Meg White most megint együtt vannak, és egy nashville-i stúdióban három hét alatt rögzítették az új anyagot. „Megpróbáljuk minél hamarabb megjelentetni, már amennyire a ki­adói feltételek ehhez adottak lesz­A The White Stripes honlapján már hallható egy új dal, az I'm Slowly Turning Into You című (ČTK/AP-felvétel) nek” - olvasható a honlapjukon. Ezzel arra céloztak, hogy a munka­tempójukkal nincs gond (až előző korongjukat, a 2005-ös Get Behind Me Satan címűt is két hét alatt rög­zítették), a kiadásnál azonban le­hetnek csúszások, egy időre ugyan­is lemezcég nélkül maradtak. A The White Stripes korábbi cége, a V2 Records a csőd szélére sodró­dott, és az év elején a hanghordo­zók gyártását leállította, azóta ka­talóguskiadóként üzemel, magya­rán, a kiadványait csak az inter­netről lehet letölteni. A duót a na­pokban a Warner Bros. szerződtet­te, de a feltételek tisztázása még fo­lyamatban van. (péjé) Terry Wogan (Képarchívum) A nemzetközi album gerincét a Szerelmes vagyok minden nőbe-lemez dalai adják Hódító úton a Cyber Boy ZENEZ0NA Két nagylemez egy csapásra? Különös lemezkiadásra ké­szül a Kaiser Chiefs. Európa- szerte február 26-án került a boltokba a leedsi zenekar má­sodik, Yours Truly, Angry Mob című albuma, amely kéthetes listavezetés után a héten a ha­todik helyre esett vissza a brit eladási listán. Az együttes Basszusgitárosa bejelentette, hogy áprilisban újabb nagyle­mezzel rukkolnak elő, azok a dalok lesznek hallhatók rajta, amelyek lemaradtak az új ki­adványról. „A stúdiómunka során több felvételt rögzítet­tünk, mint amennyi felkerült a CD-nkre. Úgy döntöttünk, eze­ket is megjelentetjük. A koron­got saját magunk adjuk ki” - mondta Simon Rix. Kérdés, hogy a tervükhöz a kiadójuk hozzájárul-e, mivel ez akár rossz fényt is vethet a második albumra. Érdekesség, hogy a zenekar énekese, Ricky Wüson 2005 nyarán még azt nyilat­kozta, hogy a Kaiser Chiefs a második nagylemezéhez kap­csolódó turné után minden­képp feloszlik, harmadik ko­rongjuk már nem lesz, mert leginkább így őrizhetik meg a kreativitásukat, (pj, nme) ISMERTETÉS A Kistehén Tánczenekar meg­kezdte nemzetközi karrieijét Little Cow néven. Az együttest a berlini Eastblok Music nevű lemezcég vet­te szárnya alá. A Little Cow magyar és angol nyelvű felvételeket, a többi közt a Szájbergyerek angol változa­tát (Cyber Boy) felvonultató I’m In Love With Every Lady című albuma Németországban február 23-án ke­rült a boltokba, és fokozatosan szül­te egész Európában megjelenik, Nagy-Britanniában április elején. Az Eastblok elsődleges célja a ke­let-európai régió zenéjének megis­mertetése a nyugati közönséggel. Eddig főleg a Balkanbeats című vá­logatásaival szerzett hírnevet ma­gának, ezeken az egykori Jugoszlá­via népzenéi hallhatók. A kiadó számos németországi szereplést kötött le a Kistehén Tánczenekar­nak: például a Funkhaus Europa nevű rádióállomás koncertfelvételt készített a fiúkkal, és a korongot a napokban a hét lemezeként mutat­ja be. Közben a jövő héten világ­szerte megjelenő Gypsy Groove cí­A Kistehén Tánczenekar (Little Cow) nemzetközi nagylemezének borítója (Képarchívum) mű válogatásalbumon is szerepel az együttes a Virágok a réten című dallal, (pj, o) A világhírű amerikai R.E.M. az utóbbi albumaival várakozáson alul teljesített Világhírű producer segítségül ÖSSZEFOGLALÓ Az R.E.M. hamarosan stúdióba vonul, hogy rögzítse a tizennegye­dik stúdiólemezét. A Michael Stipe énekes, Peter Buck gitáros és Mike Mills basszusgitáros alkotta triónak a munkálatokhoz neves producert sikerült megnyernie Jacknife Lee személyében. Ő bábáskodott a U2 utolsó stúdióalbuma, a 2004-ben megjelent How To Dismantle An Atomic Bomb című felett, amelyért begyűjtött két Grammy-díjat, vala­mint a Snow Patrol tavalyi sikerle­meze, az Eyes Open is az ő felügye­lete mellett készült. A producer leg­utóbbi munkája a Bloc Party február 5-én kiadott A Weekend In The City című korongja. „Az R.E.M. a földke­rekség egyik legnagyobb együttese” - mondta a producer a zenekarról. Az R.E.M. újítani szeretne, ezért új producert szerződtetett (SITA/AP-felvétel) Az R.E.M. legutóbbi albumai nem szerepeltek túl fényesen az el­adási listákon, az utolsóból, a 2004-es Around The Sun címűből az Egyesült Államokban mindösz- sze 232 ezer példányt értékesítet­tek, ami a korábbi eladásokhoz ké­pest egyenesen bukásnak számít. Utólag az együttes tagjai sincsenek teljesen kibékülve az anyaggal. „Szeretem az Around The Sunt, de jóval lassúbb dalok kerültek fel rá, mint amilyeneket az elején tervez­tünk. Nem ez az irány fogja meg­határozni az új lemezt, a szerze­ményeink jóval rockosabbak lesz­nek” - nyüatkozta Mike Mills. Az új album a tervek szerint ősszel lát napvüágot. Az amerikai zenekar tagjai köz­ben egy John Lennon-dalt rögzítet­tek korábbi társukkal, Bill Berry dobossal, aki 1997-ben vált ki az együttesből. A #9 Dream című fel­vétel a jótékonysági céllal készülő, júniusra tervezett Instant Karma cí­mű Lennon-emléklemezen lesz hallható. A közös munkából kifo­lyólag sokan úgy gondolják, hogy Berry az új albumon visszatérhet a társaihoz, (pj, mne) A Boston máig csúcstartó az Egyesült Államokban Brad Delp (1951-2007) MEGEMLÉKEZÉS A Boston nevű rockzenekar énekesét, Brad Delpet New Hamp- shire-i otthonában váratlanul érte a halál. Az együttes honlapját kis idő­re leállították, csak egy rövid mon­dat volt olvasható az oldalon. „A rock and roll egyik legkedvesebb alakját veszítettük el” - ez állt rajta. Brad Delp a hetvenes évek elején csatlakozott a Bostonhoz Tom Scholz gitáros kérésére. A zenekar csillaga legfényesebben a hetvenes évek második felében ragyogott, a 76-os debütáló albuma 17 millió példányban talált gazdára az Egye­sült Államokban, ahol ez máig első­lemezes eladási rekord. Delp ’91- ben más projektjei miatt kivált, a helyére Fran Cosmo került, ekkor azonban az együttes már nem tar­tozott az elitmezőnybe, a vele ké­szült ’94-es Walk On kevésbé volt sikeres. A Boston legutóbbi stúdió­albuma 2002-ben jelent meg Cor­Brad Delp nélkül nyilván a Boston is halálra van ítélve (Képarchívum) porate America címmel, ezen Delp újra feltűnt. A zenekar 2006 no­vemberében lépett fel utoljára Bos­tonban. (pj, o) ZENEZÓNA Kínai demokrácia egyik előszele A napokban több amerikai rá­dióállomás lejátszotta a Guns N’ Roses új, Better című dalát. „A felvételt egy Harley Davidson reklámhoz adtuk kölcsön, és ez­után került fel a vüághálóra, majd onnan a rádiókhoz. Ez azért bosszantó számunkra, mert befejezetlen és keveretlen verzióról van szó, ami alapján a hallgató előítéletekkel közelít­het a készülő lemezünkhöz” - nyilatkozta Dizzy Reed billen­tyűs. Egyébként számos helyen lehet fogadni, hogy megjelenik-e valaha az együttes Chinese Democracy (Kínai demokrácia) című albuma, amely évek óta ké­szül, és a kiadását már sokszor elhalasztották, (p, z) Dizzy Reed szerint a zenekart felháborították a történtek (Képarchívum) Újabb zenei showműsor az USA-ban Az Egyesült Államokban március 6-án indult útjára a nyolcrészes The Search For The Next Pussycat Doll című televíziós showműsor, amelyben a The Pussycat Dolls új tagját választják ki kilenc jelölt közül. „A műsor központi kérdése, hogy a lányok képesek-e felszín­re hozni mindazt, ami a banda tagjaiban megvan: az előadói tehet­séget és a szexualitást. A nézők a nyolc rész alatt egy teljes átalaku­lásnak lehetnek szemtanúi” - nyilatkozta a lánycsapat menedzsere, Robin Antin. Bár az USA következő topmodelljét kereső műsor né­zettségét nem sikerült felülmúlnia, a Britney Spears és Kevin Federline életét bemutató egykori valóságshow első adásánál töb­ben látták az első részt, közel négymillióan ültek le a képernyő elé. A zsűriben Robin Antin mellett a börtönviselt Liľ Kim és a Geffen Records elnöke, Ron Fair foglal helyet, (p, z) A Take That a Shine című aktuális dalával már a tizedik listave­zető slágerét ünnepelte Nagy-Britanniában (Reuters-felvétel) Népszerű fiúcsapat ihlette musical Never Forget címmel musical készül a Take That felvételeiből, amelyben a fiúcsapat legtöbb slágere felcsendül, a többi közt a Pray és a Back For Good is. A sztori a kiadott közlemény szerint egy kellemes hangulatú történet barátságról, szerelemről, ambí­cióról és megcsalásról. „Szeretnénk hasonló produkciót létrehozni ezekből a kiváló dalokból, mint amilyen az ABBA munkásságából készített Mamma Mia! volt” - mondta a musical producere, (p, e)

Next

/
Thumbnails
Contents