Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-20 / 66. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 20. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Perbe fogott oroszbarátok A grúz legfelsőbb bíróságon megkezdődött 19 oroszbarát ellenzéki pere, akiket azzal vádolnak, hogy összeesküvést szőttek a kormány megdöntésére. A vádlott ellenzéki politikusok kapcsolatba hozhatók az Igazságosság párttal. A grúz vezetők azt állítják, hogy a pártot a Kreml pénzeli, hogy aláássa a tbiliszi kormány tekintélyét. Sohasem mondták meg, hogy a vádlottak miként próbálták megdönteni a kormányt. Grúzia államfőjét a 2003-as „rózsás forradalom” juttatta hatalomra, a politikus a NATO-ba és az EU-ba kívánja bevinni országát, (m)- Uraim, erős a korona, többet ihatnak! (Peter Gossányi karikatúrája) A Fidesz számára az utolsó eszköz a kormányzat „elkergetésére" az országgyűlési választás volt, azt elbukta Állam és forradalom A Fidesznek el kell döntenie, mi létezése célja: ellenzéki pártként a parlamentben van és ellenez, vagy helyét hosszabb távon a Kossuth téren képzeli el? SERES LÁSZLÓ Mi a teendő? Ez. „Egyetért-e ön azzal, hogy ez a kormány még a népszavazást követő tárgyhó 30- áig elmenjen a jó k.... anyjába, Gyurcsány Ferenc mondjon le, Veres János pedig mindenkinek fizessen két gombóc fagylaltot, aki kér tőle? Egyetért-e Ön azzal, hogy az új nemzeti kormány vonja vissza a tan- és vizitdíjat, államosítsa a műveseállomásokat, a BKV- t és az RTL Klubot, tiltson be mindennemű spekulációs- és tőzsdetevékenységet, Satu Ferdinándot pedig azonnali hatállyal nevezze ki kulturális és oktatási miniszterré?” Ha valahogy így fogalmazná meg a nagyobbik ellenzéki párt a kérdéseit, talán lenne esélye „elkergetni” a nemzetvesztő és -áruló kormányt, bár az OVB elsőre így is visszadobná, mert a Veres Jánosos kérdés érinti a költségvetést. Mivel azonban a kérdések nem pontosan így lettek feltéve, komoly dilemmába manővrírozta magát a pártelnök, aki az „utolsó alkotmányos eszközzel”, népszavazással akaija „elkergetni” a kormányt. Orbán Viktor ily módon nemcsak önmagát, de a legutóbb őt övező mintegy kétszázezer embert is nehéz feladat elé állította, amikor azt a mixed message-t küldte nekik, hogy a kormány vagy enged a népszavazásban megjelenő népakaratnak, vagy el- kergethetővé válik. Ezt az - alkotmányos berendezkedésünket tekintve kreatív - jogfelfogást az a március 15-e előtti doublespeak előzte meg, amely szerint a) az árpádsávos zászló teljesen rendben van, ősi magyar cucc, csak ki kell vágni belőle a csúnya nyilasjelképet, b) aki viszont lengeti az ár- pádsávot, az már kínos, nehogy a közelünkbe jöjjön a tüntetésen, ne nálunk balhézzon. E disszonancia kifejezetten kognitív, hár még mindig semmi ahhoz képest, amit a kétszázezres, részben kormánybuktatásra és Gyurcsány-menesztésre kész, politikailag izgalmi állapotba került tömegnek kínált fel Mr. Spirituális Vezető politikai megoldásként. A parlamentáris ellenzék vezetője előbb hitet tett a parlamenten kívüli demokráciafelfogás mellett („a demokrácia ott van, ahol a nép. Ha a nép az utcán hallatja a hangját, akkor ott”), majd kijelentette: „Világossá tettük: a népnek joga van elkergetnie a kormányt egy demokráciában is, ha az a népakarat ellenében kormányoz, ha az emberek létérdekét veszélyezteti. (...) A népszavazással megnyílt a lehetőség, hogy lebontsuk az utolsó sarkot is a hátuk mögül. Ez az utolsó alkotmányos eszköz, amellyel az emberek kinyilváníthatják akaratukat. A népszavazás ügydöntő. A népszavazás után vagy azt teszi a kormány, amit az emberek akarnak, vagy elkergethető lesz. Végrehajtja az emberek akaratát, vagy maga ad zöld utat, hogy kipenderítsék.” Na most a Fidesz számára az utolsó alkotmányos eszköz a kormányzat „elkergetésére” a tavalyi országgyűlési választás volt, azt elbukta, legközelebb 2010-ben élhet vele, ha a koalíció addig nem omlik össze (nem fog). Magyarországon népszavazással nemhogy kormányt nem lehet buktatni, de költségvetést vagy tömbházbizalmit sem. A Fidesz ősszel szép sikerrel megnyerte az önkormányzati választásokat és a közvélemény-kutatásokat, de a közvetett demokrácia intézményes helyszínén, a magyar Országgyűlésben nem „új többségben”, hanem régi kisebbségben van, és még onnan is kivonul meg a térre megy, ha rá lehet csadakozni kétséges világnézetű egyének heteken át tartó performanszára. Vegyük a kormányelkergetés utolsó alkotmányos eszközeit sorjában. Az alkotmánybíróság ugye három népszavazási kérdést engedélyezett a Fidesznek a hétből, lévén a kormánytagok felelősségéről és a nyugdíjasok munkavállalásáról szólót már az sem értette, aki némi tudatmódosító szer hatása alatt megfogalmazta őket, és másnap felébredt. A vizitdíj és a tandíj ügyét visszadobták az OVB-nek, a Fidesz beadta két új kérdését, az OVB egyik tagja azonban a minap egy tévébeszélgetésben azt mondta: valószínűnek tartja, hogy a testület ismét elutasítja ezeket, mivel a költségvetést érintik. Népszavazásra lehet bocsátani, hogy a gyógyszerek maradjanak-e a gyógyszertárakban, de hogy erre meglesz-e a polgári többség, arra a pártvezetés helyében nem vennék mérget (pláne nem benzinkútnál). Ismét szavazhatunk arról, hogy „az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak-e állami, önkormányzati tiüajdon- ban” - ez már egyszer bukott el úgy, hogy majdnem győzött, úgyhogy - amekkora ma a szocializmusigény, és amilyen haloványan a szaktárca kommunikál - simán győzhet is. Ami pedig a kormányra mérendő legvégső, legsúlyosabb csapást, a gazdák elővásárlási jogát illeti termőföld vagy tanya vásárlása esetén, fogalmazzunk udvariasan: nehéz felbecsülni, mekkora tömegmozgósító potenciállal bír pl. a legérintettebb gazdák köreiben. A helyzet röviden: lehet, hogy a Pa- nadol kikerül a patikákból; lehet, hogy az egészségügyben győz Thürmer Gyula álláspontja; lehet, hogy a gazdák megvehetik azt a termőföldet vagy tanyát; de a kormány, az bizony a helyén marad. A Fidesznek el kell döntenie, mi létezése célja, mi a helye a világban: parlamentáris ellenzéki pártként a parlamentben van és ellenez (de akkor polgári pártként kapitalista válaszokat ad a szocialista problémákra), vagy helyét hosszabb távon a Kossuth téren képzeli el egy narancssárga pódiumon, kihangosítóval, multimédiás vetítéssel, Rákay Philippel, kormányelkergető beszédekkel? Nincs harmadik út. A Fidesz elérkezett saját határaihoz. Ha visszatér a törvényhozásba, abbahagyja a kivonulási cirkuszt és elkezdi szakmai munkáját, akkor előbb- utóbb nyilván otthagyják árpádsávos barátocskái, de pár év múlva simán megnyerheti a választásokat. Ha „kormányelkergetés” címén átvágja akciózni vágyó híveit azzal, hogy egy hónapok múlva esetleg megtartandó népszavazásba kanalizálja az utcai indulatokat, akkor meg azért hagyják ott. Ezek az emberek ugyanis lehet, hogy hülyék, meg hogy most még kevesen vannak, de nem ismernek tréfát: nem egy karizmatikus, de kétkulacsos vezető kell nekik, hanem egy valódi Vezér, aki a tettek mezejére lépve, az árpádsávos hadak és a Gój Motorosok élén kész megszervezni a Téli Palota ostromát és berendezkedni több évnyi, térségünkben kellő alapossággal megismert uralkodási módokra. És amit az ilyenek akarnak, azt előbb-utóbb megkapják. (hirszerzo.hu) Egy korabeli térkép szerint Norvégia igényt tarthat az arktiszi szigetcsoportra, de nem kíván élni jogával Norvégia szigeteket követelhet Kanadától MT1-1SMERTETŐ Egy régi térkép szerint egy kanadai szigetcsoport Norvégiáé lehetne, de az oslói kormány a jelek szerint nem tart igényt a mintegy 60 ezer négyzetidlométernyi területre. A norvég Aftenposten című napilap számolt be először arról, hogy nemrégiben egy oslói archívumban rábukkantak arra a térképre, amely a norvég területi igényt bizonyítja. A norvég lap cikkéről a varsói Gazeta Wyborcza készített ismertetőt. 1898 és 1902 között az Északisarkon járt a norvég Otto Sverdrup expedíciója is. A felfedező elkészítette a területek térképét, és Norvégia nevében bejelentette a norvég korona igényét a szigetekre. A jéggel borított, összesen 60 ezer négyzetkilométer kiteijedésű szigetek az expedíció tagjainak nevét viselik, így Otto Sverdrup, Axel Heiberg, Ellef Ringnes és Amund Ringnes volt a névadó. Norvégia 1905-ben nyerte vissza függetlenségét Svédországtól, de nem terjesztette ki fennhatóságát a szigetcsoportra. Ugyanakkor Kanada 1930-ban 67 ezer dollárért megvásárolta Sverdruptól a térképeket és a kutatási naplót, egyúttal pedig területéhez csatolta a szigetcsoportot. A dokumentumokra azért volt szükség, hogy bizonyítékként szolgáljanak a területszerzésre. A norvég lap arra hívta fel a figyelmet, hogy az idők folyamán a kanadai hatóságok megfosztották magukat a bizonyítékoktól. A kutatási naplót átadták Sverdrup családjának, a térkép pedig eltűnt a kanadai állami archívumból. Kanadai vélemények szerint egy ügyes jogász visszakövetelhetné Norvégia számára a sziget- csoportot. A norvég külügyminisztérium Arktiszi Főosztályának képviselője, kijelentette, hogy a norvég kormány nem kéri vissza a szigeteket. Norvégia tehát nem csak a lakatlan szigetcsoportról mondott le, hanem a környező tenger alatti nyersanyaglelőhelyekről is, hiszen a kanadai kutatók a tenger alatt 1,3 milliárd köbméternyi gáztartalékra bukkantak. KOMMENTÁR A koreaiak és a fanyalgás GÁL ZSOLT Két jelentős koreai beruházásról is tudósított a sajtó az elmúlt hetekben. A Galántán már meglévő Samsung Nagyszombat mellé tervez LCD-televíziókat és képernyőket gyártó üzemet 11 milliárd koronás befektetéssel, 1200 új munkahellyel, de a hazánkba települő beszállítói akár újabb 4500 állást is kialakíthatnak. A beruházással az autóipar mellett Szlovákiában végérvényesen még egy húzóágazat jön létre, az elektrotechnika. A másik beruházás 118 millió koronás értékét tekintve eltörpül a Samsung mellett. Az autóipari alkatrészeket gyártó ugyancsak koreai Sewon cégről van szó, amely Rimaszombatban, a volt kaszárnyát vette bérbe és 1000-1200 ember foglalkoztatását tervezi. Ezzel enyhíthet az ország legmagasabb, csaknem 30 százalékos munkanélküliségi rátájával küzdő járásának gazdasági problémáin. Míg a Samsung a képzettebb munkaerőt fogja alkalmazni, addig a Sewonnak a jórészt alapiskolai végzettségű, betanítható munkások (illetve főként munkásnők) is megteszik. Természetesen a bérek is ezt fogják tükrözni. A Pozsony-Nagyszombat-Nyitra „aranyháromszögben” már így is sok a munkásokat kereső befektető, tudja ezt a Samsung is, valószínűleg ez alapján alakítja majd a fizetéseket. Más a helyzet Rimaszombatban, ahol a gyári szalagmunkáért minimálbér körüli összegeket ajánlanak. Ennek ellenére mindkét beruházásnak örülni kellene: a Samsung nagyot lendít az ország gazdaságán, Rimaszombatban pedig a Sewon is jobb a semminél. A járás munkanélkülijeinek iskolai végzettsége alapján valljuk meg, sokkal jobbra nem is lehetett számítani. A beruházások azonban aligha váltanak ki egyöntetű lelkesedést. Az átlagemberek gyakran morgó és panaszkodó része fanyalgással szemléli a „sárgák” bejövetelét. Már hallom is a záporzó kötekedést: „Mert ezek a koreaiak repülőn járnak Pozsonyból Zsolnára, a szlovák meg dolgozzon rájuk... Csak addig jöttek ide, míg megkapják az adókedvezményt, aztán viszik tovább a gyárat Ukrajnába. Teszik a nagy főnököt, pálcákkal tartják a rendet, úgy kell dolgozni, mint a robot.” A bírálatok egy részének persze van alapja. Az ázsiai vasfegyelem és munkaerkölcs megkövetelése sokszor csak ront a helyzeten. Ezt azonban nem úgy kellene megoldani, hogy kiutáljuk a beruházókat, hanem pontosan fordítva. Minél többen jönnek, annál több munkahely lesz, egymással is versengeni fognak a munkásokért és ez javítja a munkakörülményeket és emeli a béreket (ahogy ez Nyugat-Szlovákiában történik). A többi bírálatot viszont jórészt az idegenellenes- ség és az egyszerű irigység szüli. A munkanélküliek tekintélyes része ugyanis nem nagyon akar dolgozni. Eddig lehetett arra hivatkozni, hogy sok járásban nincs is munka, de most, amikor kínálják, ez nehezebb lesz. Ezután az lehet a kifogás, hogy ezeknél a rabszolgahajcsár koreaiaknál nem hajlandó igásló lenni az ember minimálbérért. Csak akkor mi van a gömöri magyar kisvállalkozó ismerősömmel, aki hónapokig nem volt képes 11 ezer korona nettó fizetésért munkást találni. Persze könnyebb az idegeneket szidni és mást hibáztatni a problémánk miatt, közben meg irigykedni rájuk. A koreaiak legalább őszülték, ők nem az irigységtől sárgultak meg. Koravén ötvenes JARÁB1K BALÁZS Ötven éve, amikor hat nyugat-európai ország aláírta az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergia Közösség létrehozásáról szóló, úgynevezett Római Szerződést, senki még csak álmodni sem merte, hogy ez az aktus a mai Európa Unióvá növi ki magát. Ötven év alatt a gazdasági szövetségből az EU politikai alakulattá vált, ezt a fejlődést erősítette meg az 1993-ban érvénybe lépő Maastrichti Szerződés. Az ötven évvel ezelőtt még csak hattagú szerveződés azóta több szakaszban 21 új állammal bővült. A tagságról úgy általában elmondható, hogy aki kívül van, az befelé igyekszik, áld viszont bent van, fanyalog a fogcsikorgatós brüsszeli ügymenet, a hosszú távú vízió hiánya és a hangzatos európai célkitűzések folyamatos revi- dálása miatt. A nagy kérdés a hogyan tovább? A Római Szerződést aláíró alapító atyák alighanem arra nem számítottak, hogy az ötvenedik születésnapján a mostani tanácstalan toporgás koravénnek látszatja az EU-t. A politikai Európát (azaz az európai alkotmányt) ugyanis a francia és a holland népszavazás elutasította. Nem véletlenül próbálja az Európai Bizottság az EU népszerűségét a gazdasági versenyt hangsúlyozva és a roaming-díjakat megregulázva visszaállítani. S bár az EU gazdasági növekedése az elmúlt évben elérte a 3%-t (Szlovákia a maga 9,6%-ával csak mosolyog), az EB fő célkitűzései - a gazdasági verseny és az új energiapolitika - is annak az európai betegségnek van kitéve, amelynek fő jellemzői a fellengzős célkitűzések, majd a sántító megvalósítás. Ma már nincs európai konszenzus arról, mit is képvisel az EU, és merre kellene tovább fejlődnie. Az európai alkotmány készítői nem számoltak azzal, hogy az EU-ból mai mentalitásával nemigen lesz egy közös állam, nincs páneurópai nacionalizmus és bár az európai identitás lehet politikai, soha nem lesz nemzeti. Pontosabban, először leszünk (szlovákiai) magyarok és csak utána európaiak. A hogyan továbbra a választ az EB a népszerűség és a roamingcsoma- gok olcsó hajszájában látja, ám a legfontosabb kérdésekben sorra szenvedi a vereséget a tagállamoktól. A közös energiapolitikát ügyesen blokkolja Oroszország az egyes tagállamokkal kötött kétoldalú megállapodásokkal, vagy az európai energiabehemótok tiltakozása a szétdarabolásuk ellen. Eközben Timothy Garton Ash történész-politológus oxfordi diákjaival próbálja meg újragondolni az európai sztorit hat, az EU-t jellemző, kulcsszó - szabadság, béke, jog, jólét, különbözőség és szolidaritás - alapján. Ha Ashnek sikerül egy közös sztorit generálni, amely magába foglalja mind a hat kulcsszót, akkor akár lehet is ebből a projektumból valami... Műit ahogy Európából is lesz. Csak idő és kevesebb nemzeti önérzet kell hozzá.
