Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-19 / 65. szám, hétfő

VI Egészségünkre ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 19. www.ujszo.com Március 24-én van a tbc elleni harc világnapja, évente nyolc millióan betegszenek meg ebben a kórban Újra támad egy legyőzöttnek hitt betegség Az Egészségügyi Világszer­vezet adatai szerint évente nyolc millióan betegszenek meg tbc-ben, és a mai napig ez a legtöbb, évente kétmil­lió halálos áldozatot köve­telő fertőző kór. TÁJÉKOZTATÓ Az új fertőzések és a halálesetek túlnyomó többsége a szegény or­szágokban történik, és nyilván ez­zel is magyarázható, hogy a világ közvéleménye csak lassan fogadta el a járványügyi szakemberek által régóta ismételt rossz hírt: a koráb­ban legyőzöttnek hitt tuberkulózis újra támad. A tömeges oltás világ­szerte útját állta a kórokozó terje­désének, és a 80-as évek közepéig maradéktalanul optimistán tekin­tettek a szakértők a jövőbe. A tbc-t azok közé a fertőző betegségek kö­zé sorolták, amelyekkel egyszer és mindenkorra végzett a tudomány és a haladás. A WHO szerint három tényező játszik szerepet a tbc újraéledésé­ben. Világszerte milliók bolyonga- nak politikai, etnikai vagy gazdasá­gi menekültként, leromlott fizikai állapotban, mindenfajta egészség- ügyi ellátás nélkül. Az otthonukat elhagyni kényszerülők gyerekei ál­talában nem kapják meg a védőol­tásokat, rossz táplálkozás és a stressz csökkenti az általános ellen­Gyanús tüntetek ♦ tartós köhécselés, amely esetleg elszíneződött vagy véres köpettél jár ♦ tartós hőemelkedés ♦ indokolatlan levertség, fáradtság ♦ súly- és étvágyvesztés ♦ éjszakai izzadás ♦ fájdalmas légzés vagy köhögés ♦ izom-, valamint gerincfájdalom A fenti tünetek csak az aktív tbc-re vonatkoznak, maga a fertőzés a betegség kialakulása nélkül is jelen lehet. Mint azt korábban már em­lítettük, ha üyen gyanú áll fenn, tanácsos orvoshoz fordulni, aki el­végzi a szokásos szűrővizsgálatot. álló képességet. A menekültek egy része szétszóródik a vüágban, és akik tébécések, új hazájukba is ma­gukkal viszik betegségüket és fertő­ző képességüket. A kór újraéledé­sének másik oka, hogy Mycobacte­rium tubercolosis, a kórokozó az el­múlt évtizedek során hozzászokott és alkalmazkodott az antibiotiku­mokhoz, ezért egyre újabb gyógy­szerekre van szükség az eredmé­nyes gyógyításhoz. Ezek a szerek azonban sok országban nem állnak rendelkezésre. A gyakran félbesza­kított vagy nem megfelelő dózisú szerekkel végzett kezelés ugyan­csak a tbc-baktériumok túlélő ké­pességének kedvez. Egészen más a helyzet, ha vala­kinek az immunrendszere valami­lyen ok miatt legyengült: ha idős emberről van szó, vagy immunbe­tegségben szenved, például AIDS- es. A két kór egyébként olyan szo­rosan kapcsolódik egymáshoz, hogy az AIDS-ben szenvedők jelen­tős része végül tbc-ben hal meg, miután a szervezete az antibiotiku­mos kezelés ellenére sem képes a legcsekélyebb mértékben sem „együttműködni” a fertőzés elhárí­tásában. Bár a tbc nagyon veszélyes kór, tulajdonképpen mégsem olyan könnyű elkapni, mint más fertőző betegségeket. Egy egészséges el­lenálló képességű ember csak na­gyon kis eséllyel betegszik meg at­tól, ha egy aktív tébécés ráköhög, vagy a közveden közelében tüsz- szent és emiatt bekerül a szerveze­tébe a fertőzést okozó baktérium. A tényleges fertőzéshez többnyire is­mételt találkozásra van szükség a kórokozóval, aminek akkor van na­gyobb esélye, ha ugyanabban a zárt, rosszul szellőzött légtérben, tartósan együtt vagyunk egy beteg­gel. Ha mégis megfertőződünk, ez még nem jelenti azt feltétienül, hogy a betegség is kifejlődik a szer­vezetünkben, hiszen az egészséges immunrendszer antitestekből álló védőfallal veszi körbe a baktériu­mot. Csakhogy ez ettől nem pusz­tul el, és amint az ellenálló képes­ség bármilyen okból csökken, ki­szabadulhat „rabságából”. Ezért ta­nácsos olyan esetekben, amikor va­laki tartósan ki van téve a tbc-vel való fertőződés veszélyének, vagy gyanús panaszai vannak, megvizs­gálni, nem bujkál-e a szervezeté­ben tbc baktérium. Ennek egyik is­mert módja a bőrteszt, amely 72 órán belül jelzi, ha az illető fertő­zött. A mellkas-röntgen, továbbá a különféle laboratóriumi vizsgála­tok megerősítik vagy megcáfolják a feltételezést. Ha szükséges, elren­delik a gyógyszeres kezelést, ami általában 6-12 hónapig tart és a baktériumok tökéletes kiirtását eredményezi. Általában többféle gyógyszert kap a beteg egyidejű­leg, A tbc kezelésében ma is az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy a betegek egy része idő előtt félbeszakítja vagy önkényesen mérsékli a gyógyszerszedést. Ez sajnos a betegség súlyosbodásá­hoz, esetleg végzetessé válásához vezet, ráadásul az illető folyamato­san fertőzi a környezetét, (áv) Mi a helyzet Szlovákiában? A tuberkulózis elleni BCG vakcinában legyengített baktéri­umtörzsek vannak. Szlovákiában ez a védőoltás kötelező, a születés utáni negyedik napon kapják meg az újszülöttek. Ezután már csak azok kapnak védőoltást, akiknek szerve | zetében nem termelődött ellenanyag. Az ilyen gyermekeket 11 éves korukban oltják ismét PILATES-MODSZER Nyolc perc program a mozgékonyságért és az életörömért AJÁNLÓ „30 óra alatt megújul a teste” - mondta egykor Joseph H. Püates, a mozgásterápia alapítója. Saját tes­tén tapasztalhatja meg, mennyire igaz ez, ha naponta nyolc percet rá­szán. Megmutatjuk, hogyan. Madonna, Sarah Jessica Parker vagy Jennifer Lopez egyaránt rég­óta esküsznek a Püates izomtomá- ra. Az edzésforma vüágszerte egyre népszerűbb, hiszen teljes mérték­ben gépek nélkül lehet vele az iz­mokat és a hátat erősíteni, valamint a testtartást javítani. A rendszeres edzés során nem csupán a tartá­sunk változik, a Püates abban is se­gít, hogy testünket teljes nagyságá­ban és kisugárzásával érvényre jut­tassuk. A figyelem és koncentrációs készség nő, az anyagcsere megélén­kül, a stressz és az izomfeszültség csökken. A siker kulcsa a Püates- tréning során a koncentráció, a be­húzott köldök és a helyes légzés. Ez azt jelenti, hogy mélyen és nyugod­tan keü belélegezni, az izmokat megfeszíteni, a hasat közben be­húzni, majd újból küélegezni. 1. Alpha-lazítás Feküdjön hátra. A lábakat csípőszélességben nyissa, húzza fel és haj­lítsa be. A karok lazán fekszenek a test mellett. Lélegezzen be mélyen a mellkasba, és kilégzéskor húzza köldökét a gerinchez közel. Tartsa ezt a hasfeszítést, és kb. egy percig ismételje a mély be- és küégzést a mellkasba. Nyugtató gyakorlat, mely előkészíti a többit és segíti a kon­centrációt. 2. Csípőgyakorlat Feküdjön a földön úgy, ahogy az előző gyakorlatnál, nyugodtan és felhú­zott lábakkal. Emelje fel jobb lábát behajlítva a földről, úgy, hogy az alsó lábszár közben nem lóg, majd tegye vissza lábát a földre. Váltakozva vé­gezze jobb és bal lábbal a feladatot. Ismételje többször a gyakorlatsort - összesen kb. 90 másodpercig. Jól megdolgozza a combizomzatot és mobi­lizálja a csípőízületet. 3. Főnix Feküdjön kinyújtózva a földön és húzza fel a jobb lábát, majd emelje a váll hányába. Közben fogja át mindkét kezével a térdét. A másik láb nyújtva a földön marad. Ezt a pozíciót tartsa néhány lélegzetvételig. A behajtott lá­bát tegye le és nyújtsa ki. Most ugyanezt a gyakorlatot végezze el a bal lá­bával is. Mindkét lábbal 5x ismételje - kb. 90 másodperc hosszan. Ez a gyakorlat ideális mindenkinek, aki sokat ül munka közben, mert teher­mentesíti a lábakat és a csípőt. 4. Erőmű Feküdjön a hátára, húzza fel a lábát. Emelje fel mindkét karját röviden magasra, majd engedje vissza kb. 10 cm-re a föld felé. Tartsa így néhány másodpercig, aztán engedje le karját megint. Ismételje többször a gyakor­latot - összesen 90 másodpercig. Erősíti a felkart és a hát felső rését, előse­gíti a koncentrációt. 5. Szerencsecsillag Feküdjön a hasára, helyezze a homlokát a padlóra, esetleg egy párnára. Lélegezzen be mélyen. Az ezt követő küégzésnél nyújtsa ki mindkét karját előre a feje fölé, majd tegye le karjait a földre. Most nyújtsa előre jobb kar­ját és egyidejűleg hátra a bal lábát - mindkettő legyen néhány cm-re a föld felett. Tartsa ezt rövid ideig és engedje le megint. Végezze ezt bal karral és jobb lábbal is. A gyakorlatsort ötször ismételje - kb. 90 másodpercig. Edzi a hát- és farizomzatot. 6. Szép váll Üljön egy székre, a lábakat csípő­szélességben nyissa. Emelje fel kar-' ját félkörívben, és az ujjait kulcsolja össze a tarkóján. A váüakat eköz­ben emelje fel a fülek felé, aztán ejtse le a vállát és közben a könyö­keit enyhén húzza hátra és nyújtsa. Ezt a pozíciót néhány másodpercig tartsa ki. Aztán emyessze el újra könyökét, majd nyújtsa és hozza vissza oldalra. Ezt a gyakorlatot egy percig végez­ze. Edzi a vadakat, a nyak- és kar- izomzatot.

Next

/
Thumbnails
Contents